Megfelelés. -a szó, amely a lelkiismeretes embereket görcsössé, majd szép lassan merevvé teszi. Meg akarunk felelni az elvárásoknak, mind a sajátunkénak, mint a körülöttünk élőknek. Lassan-lassan annyira csak arra gondolunk mi a hiányos, a rossz bennünk, hogy elfelejtünk boldognak lenni.

Folyton azon kattog -olykor már sikítozva nyikorog- az agy, hogy mit hogyan csináljunk, hogy elfogadjanak, megfeleljünk.

Munkában, szerelemben, önmagunkban és a társadalomban egyaránt.

Manapság az interneten a közzösségi portálokat egyesek „személyes reklám”-ként kezelik. Könnyű módja ez, hogy közkedveltnek, sikeresnek és boldog életűnek látszódjon az ember, s ezzel letudja a szociális elvárásokat. De valóban szükségesek ezek az álcák? Ennyire fontosabb mások véleménye a sajátunkénál is? Aszerint értékeljük önmagunkat, hogy milyen tükröt tart felénk a társadalom?

Hosszútávon kimerítő munka örökké ezen zakatolni; kővé válsz, csak a mozdulataid visznek előre, nem pedig az érzéseid. Olyan mint egy láncdohányos tüdeje belülről, kevés a (még) légző felület.

A szeretet, szerelem-mondják a bölcsek- a kulcs, ez az ami könyeddé tesz, ettől érzed magad elégnek! „Igen, valóban ez lenne a megoldás, de nincs senkim. Miért nincs? Mert nem vagyok elég jó, hiányos vagyok” –gondoljuk-, és kezdődik előről. Vagy: „Majd jön valaki, aki szeret és elfogad, s akkor már nem akarok örökösen megfelelni”. [Stb.]

Hogyan
spóroljunk havi 20ezer forintot


megszorítások
nélkül, ésszerűen?


Töltsd le az
ingyenes tanulmányunkat, és


spórolj
havonta minimum 20ezer forintot!


https://www.hosnok.hu/20ezer/

Mindig külső megerősítésre vágyunk, ettől érezzük magunkat biztosan.

De miért várunk mindig külső csodákra? Miért nem vagyunk támaszai saját magunknak?

Lehetnénk önmagunk barátai, de akkor jó baráthoz hűen kell viselkednünk. Egy igazi barát nem szid, inkább a pozitív tulajdonságokat hangsúlyozza. Nem akar folyton változtatni rajtunk. Nem követelődzik, megelégszik és értékeli azt, ami van, úgy ahogy. Hisz és bízik, még ha minden ellene is van. Tisztel, és ismer annyira, hogy ne mások véleménye befolyásolja. És természetesen élvezi, örömét leli a társaságunkban.

Légy hát önmagad legjobb barátja!

Visszatérve az elvárásokra, Osho szavaival zárnám:

„Egyetlen kötelességet hoztál magaddal: próbára tenni magad, megismerni magad, megvalósítani saját létezésed gyönyörűségét.” – a többi csak mókuskerék-szindróma.

Átölelem a világot
Átölelem a világot

7 thoughts on “Megfelelési kényszer”

  1. Teljesen egyetértek. Mivel olyan családban nőttem fel, ahol megfelelést tanultam, tudatos életem jó részét azzal töltöttem (töltöm), hogy lehámozzam magammról az elvárásokat. Először azokat, amelyek kívülről érkeznek, azután pedig a sajátjaimat.

    A legfájdalmasabb felismerésem az volt, amikor rádöbbentem arra, hogy azért nem tartom magam jó anyának, mert egy nagyon pontos elképzelés él bennem arról, hogy az milyen. Előre elhatároztam, hogyan leszek én a tökéletes anya. Rettenetes volt felismerni, hogy én egyszerűen másmilyen vagyok, és ha megfelelnék a saját elvárásomnak, abba beleroppanna a gerincem, az életem. Csak lassan tudtam magamnak megengedni, hogy anyaként is önmagam legyek, és elfogadjam, épp úgy vagyok jó, ahogy vagyok.

    Legutóbb a kedvesemmel beszélgetve jöttem rá arra, hogy működik bennem egy alapprogram: úgy vélem,ha nem vagyok elég ilyen vagy olyan, akkor nem is kellek. Ezért van még mindig szükségem arra (már jóval kisebb mértékben, mint korábban), hogy életem különböző területein kívülről is megerősítést kapjak.

    A szándékom az, hogy olyan belső erőre és bizonyosságra tegyek szert, amelyet nem tud megingatni az, hogy mások mit tesznek vagy nem tesznek, mit mondanak vagy nem mondanak. És már tudom, hogy megvan bennem a kellő alázat ahhoz, hogy ez ne csapjon át arroganciába.

    Addig is minden lehetséges módon SZERETEM MAGAM.

  2. Nagyon köszönöm a cikket!
    Azt hiszem most értettem meg valamit, ami már hónapok óta gyötört! Kiírom most magamból, elnézést, de muszáj. Azt tudtam, hogy az a fajta ember vagyok, aki vágyik az elismerésre. Mikor nemrégiben sok utánaolvasás, egyéni tanulás után létrehoztam egy adatbázist, vártam a főnököm elismerését. De ő nem ilyesmire gondolt, nem felelt meg az elvárásainak. Ezt meg is mondta, szörnyen rosszul éreztem magam. De túljutottam rajta, és egy hét multán rájöttem, igaza van. Valóban alkalmatlan arra, amire használni szeretné. De nem is ez a történet, amit ki szeretnék írni magamból, ezzel is elősegítve azt, hogy megértsem, mi jétszódott le bennem. A kollégámról van szó. A kettőnk kapcsolatáról. Korábban felhőtlen volt a kapcsolatunk, amolyan baráti. Együtt elmentünk kiállításra is, mert egyikünk sem talált a saját baráti köréből olyat, akit érdekelt volna. De úgy egy három – négy hónapja valami megváltozott. És nem tudtam, mi a baj. Gondolkodtam rengeteget, mivel bánthattam meg. Többször is nyíltan rákérdeztem, mi a baja velem, de mindig hárított. Nem régiben egy közös ismerősünk elmesélt egy szituációt, amiből kiderült, miért változott meg velem szemben a viselkedése. Nagyon csalódott voltam, még most is kissé az vagyok. Félre ismertem őt, és ez kicsit bosszant. Nem velem van a baja, hanem valami olyan dolog miatt haragszik rám, amiről nem én tehetek. Meg fáj is. De amíg nem tudtam, miért ilyen velem, addig mindig azt mondogattam: “nem értem, miért változott meg. Nagyon fáj, hogy így viselkedik velem, és, nem tudom mi az oka”. Most a cikket olvasva megfogalmazódott bennem, hogy talán nem is az fájt, hogy nem értettem a viselkedését, hanem az, hogy ő nem fogad el. Emlékszem, eleinte próbáltam a kedvében járni a közös munkáink folyamán. Megcsináltam az ő feladataiból is olyasmit, amit el tudtam helyette végezni, hogy megint elfogadjon. Elégedett legyen velem. De ő már soha nem lesz elégedett. Akármit tehetnék, de most már nem fogok tenni semmit. Nem neki, hanem magamnek kell elfogadnom magamat. Köszönöm a cikket, ez sokat segít, hogy jó irányba haladjak.

  3. Sziasztok!

    Ahogy elolvastam a cikket, rögtön rádöbbentem, hogy a saját önelfogadásom (illetve ön-nem-elfogadásom) egyenesen arányos a mély, meghitt barátságaim számával… Magyarán nem nagyon vannak, mert még magamnak sem tudtam a legjobb barátja lenni. Bár már korábban is szembesültem a témával, most megint mélyen megérintett. Éljen! :)))

  4. Talán nem csak a gyerekkorból hozott minták miatt akarunk megfelelni hiszen minden onnan indul ki. Mondhatjuk, hogy nem, ezt én állítottam fel magamnak, mint felnőtt, de valahonnan jöttek ezek a gondolatok, igen onnan a múltból. Az ismert mintákból alakítjuk ki a mai gondolatainkat.
    Ezen talán lehet dolgozni, változtatni.
    De a legnagyobb baj az lehet, hogy a mostani életünkben is ha nem felelünk meg vegyük például a munkahelyünket akkor már fenyegetve van az életünk, mert elbocsátanak. Még lehetne sorolni példákat erre a szitúációra. Sokszor egyszerűen kénytelenek vagyunk megfelelni akármennyire is szeretnénk önmagunk lenni.

  5. Sziasztok!

    Nagyon örülök a pozitív visszajelzéseknek! (így az első cikkem után) Én azt mondom, ha a munkahelyeden akarsz megfelelni, az csak hasznos lehet! Munkában/tanulásban ha jobban túráztatjuk magunkat, végeredményképp elérjük amit akarunk.
    Inkább a belső nyugtalanságra építettem írásomat, s ennek csillapíására egy új nézőpontú tanácsot is fűztem.
    Mindenkinek sok sikert, a lényeg a TÖREKVÉS!
    Ne AKARJATOK változtatni, hanem HIGGYETEK hogy “gyakorlás teszi a mestert” és szép lassan belétek épül a(z új) “módszer”
    Remélem a majd születendő cikkeim is megfognak majd =)

    üdv,
    a cikk írója

  6. Sziasztok!

    Orommel es halaval olvasom a cikket es a kommentarokat. Ugyanakkor reszvettel is. En pszihologushoz jarok a megfelelesi kenyszerem miatt. O reszvettel kerdezte hogy milyen lehet, mire azt valaszoltam, hogy “pokol. elo pokol. meghalni se kell hozza”. Az ember eletet teljesen tonkre vagja. Es nagyon vigyazni kell a pszihoszomatikus kovetkezmenyekre – a kulso hatarok megvedesenek kudarca miatt a bor (es a tobbi) megbetegedhet. Azert osztanam meg Veletek a megfelelesi kenyszerem “tuneteit” avagy alkotoelemeit, hogy esetleg mas is magara ismerjen benne.
    1. Nem tudok nemet mondani (ha nehanapjan igen, akkor is marom utana magam – konnyen zsarolhato vagyok es rendkivul befolyasolhato)
    2. Minden adott helyzetben a viselkedesem 70-80%-at (gondolataimat, tetteimet, dontesem meghozatalat stb) a masik emberre (emberekre) valo teljes rahangolodas teszi ki – minden rezdulesuk meghataroz engem es ennek fuggvenyeben !!!! cselekszem, erzek, gondolkodom, viselkedem. Pokol.
    3. Keves az eroforrasom es a kelletenel kevesebb biztos pont van az eletemben – igy a megfelelesi kenyszerem miatt minden es mindenki csak elvesz tolem (ha ugy tetszik: megrabol)
    4. Felfalnak a kulso kenyszerek (eltulzott felelossegerzet, lelkiismeretesseg)
    5. Eros konfliktuskerules, gyavasag, behodolas.

    33 evem tapasztalata es egyetlen tanulsaga ezzel kapcsolatosan: MEG KELL TANULNI ILL. EL KELL SAJATITANI EGY EGESZSEGES ONZEST, VAGY ONSZERETETET.
    Sikert kivanok hozza, mindannyiunknak, oszinten!
    Galagonya
    Budapestrol

  7. Teljesen egyetértek minden a cikk minden szavával. Azzal a kiegészítéssel, hogy ahogy az egyik véglet a mindig mindennek való megfelelés, ami boldogtalanná és örök elégedetlenné tesz minket, pokollá teszi az ember életét, ahogy Galagonya írta, a másik véglet viszont az, ha teljes megelégedésben vagyunk önmagunkkal, elvesztjük a külvilág által támasztott elvárások realitástartalmát, és elutasítunk minden olyan külső és belső törekvést, amely változtatásra késztetne. Én a legjobb barátomtól elvárom, hogy amellett, hogy elfogad olyannak, amilyen vagyok, ne nyugodjon bele abba, hogy olyan vagyok, amilyen vagyok:-). Nekem kell, és szerintem mindenkinek az egészséges külső kontrol. A lényeg az egészséges szón van. Én saját magamra nézve mindig azt mérlegelem: kompromisszum, vagy megalkuvás. Az első szükséges, a második tilos. Állítólag bennem is nagy a megfelelési kényszer. De ameddig ez nem jár “pokollal”, és önmagunk feladásával, addig nem kell kezelni. Vagy igen?

Comments are closed.