Vannak napok, amikor az embernek semmi kedve, semmihez. Ilyen például, amikor szíve szerint ágyban maradna, durmolna még egy sort, vagy csak beülne egy forró kád vízbe, és bámulna ki a fejéből. Azonban mindezt nem teheti meg, mert hétfő reggel van, és be kell menni a munkahelyre. Vajon csak rossz a kedvünk ilyenkor, vagy ez már a kiégés jele?

Felmérések igazolják, hogy 7 évente fontos az embernek megújulni. Mind párkapcsolatban (itt arra gondolunk, hogy felrázni valamivel a párkapcsolatot), mind a munkahelyen, mind a hétköznapokban. Ennyi idő alatt bizony bármibe bele lehet fásulni. A mai információs világban divat állandóan új telefonokat venni, új tévét, laptopot, fényképezőt, még akkor is, ha az előző még jól működik. Egyre jobban rászoktattuk az agyunkat arra, hogy mindig van jobb, szebb, olcsóbb.

De mi van a párkapcsolattal? Vagy a munkánkkal? Ezekre is igaz az állandó megújulás igénye? A felgyorsult világ lenyomata vajon megjelenik a munkánkon és a kapcsolatainkon is? Lehet… Fontos azonban, hogy felismerjük, ha már nem csak rosszkedvről, meg új utáni vágyról van szó, hanem inkább „bornout”- szindrómáról, azaz kiégésről. Ennek tünetei:

• Azt érezzük egy ideje, hogy motiválatlanok vagyunk.
• Sokáig jó kedvvel, örömmel végeztünk egy feladatot, de egy ideje valahogy semmi kedvünk hozzá.
• Nem érzünk lelkesedést semmi iránt.
• Nincsenek céljaink, terveink, egyszerűen csak vagyunk, és nem is lehet minket fellelkesíteni.
• Másokkal és saját magunkkal szemben is szinte csak negatív gondolataink vannak.

Mi okozza ezt? Mi a kiégés?

Nagyon sok elvárásnak kell eleget tennünk nap, mint nap, mind a külvilág, mind önmagunk felé (az egy külön téma, hogy egyáltalán miért vannak magunkkal szemben irreális elvárásaink, majd máskor talán erről is szót ejtünk). Sokan esnek abba a hibába, hogy mindig csak adnak, adnak magukból, teljesítenek, de feltöltődni nincs lehetőségük, saját magukra nem jut idő, és ami a legfurább: energia sem. És most ne arra gondolj, hogy nem tudsz befeküdni egy kád forró vízbe, mert hétfő reggel van esetleg, hanem arra, hogy már nem is akarsz… Ha meglenne a lehetőség, már akkor sem mozgatna meg az, hogy megjutalmazd, lekapcsold, feltöltsd magad, mert egyszerűen az vált szokásoddá, hogy nyomulj, teljesíts, pörögj, agyalj, megállás nélkül.

A kiégés egy testi-lelki kiüresedés állapot, amikor érzelmileg tompává válunk azon dolgokkal kapcsolatban, amik hosszú ideig pozitív élményekkel töltöttek el. A kiégés nem beleunás a dolgokba, mert az unalom elől el tudunk menekülni, erre több évezred óta bevált sémája van az emberi elmének. A kiégés más, éppen ezért veszélyesebb is. A kiégés olyan fajta üresség, ami úgy működik, mint egy lejtőn lefelé száguldó autó, amiben leállították a motort, és így sem a kormány, sem a fék nem működik, és csak az út, meg az autó tömege tehetetlenségének „jóindulatára” van bízva, mi történik…

Lehet, hogy magától elkezd lelassulni és megáll, de az is lehet, hogy egy fának csattan.

A kiégést éppen ezért kezelni kell, mert ha semmin nem változtatunk, akkor minden csak rosszabb lesz.

Bármennyire is furcsán hangzik, nagyon sokaknak kell megtanulniuk kikapcsolódni. Nagyon fontos, hogy tudjunk kikapcsolódni, kicsit kiszállni a mókuskerékből, mert a kiégésnek ez a legjobb ellenszere. A másik, amit figyelembe kell venni, hogy egy ember valóban legalább 7 évente változik. Még az is, aki szinte semmit se tesz érte, biztos, hogy nem marad ugyanolyan 60 évesen, mint ahogy megszületett. Ebből adódik, hogy az érdeklődési kör is módosulhat. Lehet, hogy azért kezdünk el dolgozni egy cégnél, mert nagyon érdekel minket az, amivel foglalkozik, például ruhákkal. Később, viszont egyre jobban beleássuk magunkat a környezetvédelembe, és szeretnénk inkább ezzel a témával tölteni a napjainkat. Logikus tehát, hogy olyan munkát keresünk, ami ennek megfelel. Azonban ha jobban félünk a változástól, mint amennyire lelkesültek vagyunk ebben a témában, megeshet, hogy maradunk ott, ahol vagyunk, mert az a biztos. A motivációnk viszont már nem az érdeklődés, hanem a félelem. Ez után jön a motiválatlanság, és a kiégés. Fontos tehát idejében felismerni, hogy csak kifáradtunk, és pihennünk kellene, vagy valami mélyebb, nagyobb ívű probléma lappang a háttérben.

A kiégést nagyon nehéz felismerni, mert szüleinktől-nagyszüleinktől még azt láttuk, hogy természetes volt egy egész életet ledolgozni egyetlen munkahelyen, mi meg esetleg azt érezzük, hogy akár 2-3 évente is teljesen új dolgok irányába fordulnánk, és a legtöbbször egyszerű túlterheltségre, fáradtságra gondolnának csak, mikor elkezdenek bőszen utálni olyan dolgokat, amiket előtte imádtak.

Kezdd pihenéssel!

Bármi is van a dolgok mélyén, először próbálj pihenni! Ne bulival akarj kikapcsolódni, meg több napos ivászattal – ami a menekülés egyik tünete – , hanem tényleges pihenéssel – rövidebb-hosszabb üdüléssel -, több alvással, egészségesebb ételek bevitelével, sportolással próbálj feltöltekezni, mert bár ezek is segíthetnek a kiégés-állapoton átmenetileg, de ha ezeket kipróbálod, és még mindig befordulsz a munkád puszta gondolatára, akkor bizony lassan kijelentheted, hogy kiégtél.

A kiégésedet nem biztos, hogy tudod egyedül kezelni, mert már ahhoz sem árt a külső szemlélő, hogy biztosan megállapítsd, egyáltalán ez van-e a pakliban nálad, és nem például egy vashiány, amitől semmi energiád nincs.

Érdemes egy baráttal beszélni erről, és coachot, tanácsadót keresni, aki segít felderíteni mind az okokat, mind a tényleges problémát, de az sem gond, ha a háziorvos beutal egy vérkép ellenőrzésre…

Mindenkinél máshol vannak azok a nyomógombok, amiket elérve már fájdalmat érez egy-egy probléma kapcsán. Van, akiknek sosem jutna eszébe a kiégés, pedig már évtizedek óta nyilvánvalóan ezzel küzdenek, és van, aki egy másnapos hétvége után rögtön erre gondol először, hogy biztosan  kiégés miatt alulmotivált.

Bárhogy is legyen, a következő évtizedeknek egyre állandósulóbb témája és problémája lesz a kiégés, mert a világ tovább gyorsul. De nekünk nem gyorsulnunk kell, hanem hatékonyabbá válnunk. Nem arra kell ráállnunk, hogy minél gyorsabban aknázzuk ki minden képességünket, hanem arra, hogy minél hatékonyabban tegyük ezt.

Hogy hogyan kell ezt elképzelni? Erről – és a belénk kódolt megfelelési kényszerünkről – majd máskor beszélünk.