Turai motívum hímzés

A nagymamáim, bár nagyon sokban különböztek egymástól, mindig hímeztek. Egyikük bőszoknyás asszony volt, a másikuk otthonkás. Bármelyikükkel is voltam, biztos, hogy tű, hímzőfonal és hímeznivaló volt a kezük ügyében minden délután, és szorgosan hímeztek addig, míg rájuk nem sötétedett. Akkoriban a lámpafény nem kedvezett ennek a tevékenységnek.

Kiskoromban ránézésre meg tudtam állapítani, hogy melyikük hímezte azt a mintát, amit éppen néztem, pedig hát mit értettem én hozzá! Gyorsan eljött persze az az idő, mikor én is tűt és gyakorló mintákat kaptam a kezem ügyébe, és szigorú felügyelet mellett gyakorolhattam a turai és egyéb motívumuk hímzését. A tűvel bánásnak az a titka – szerintem –, hogy sosem szabad görcsölni, nem lehetnek görcsösek a mozdulatok, mert akkor összehúzódik az anyag a szépen egymáshoz simuló szálak alatt, ugyanakkor aprólékosnak és igényesnek is kell lenni. A hímzés egyszerre jobb és egyszerre bal agyféltekés tevékenység is.

Mindig volt otthon napszövet előnyomva mintával, de ha éppen nem volt minta az anyagon, jobb híján gyorsan rá lehetett rajzolni tollal. Anyai nagymamám még drukkoló asszonyhoz is járt – lehet, hogy az apai is, csak erről nem volt információm –, de piacokon, vásárokon is árulták az előnyomott mintákat. A hímzés tehát születésem óta az életem része volt, először még kotnyeles érdeklődőként – lábalattlankodóként, ahogy mama mondta –, aztán meg lelkes gyakorlóként. Egyszer egy férfi méretű zsebkendőt egyetlen éjszaka alatt hímeztem tele, ami nem kis teljesítménynek számít. (Kellett valakinek ajándékba.) Annak idején a hímzéshez semmi másom nem volt, mint a két kezem, az anyag, a tű és a hímzőfonal (nemes egyszerűséggel cérnának neveztem).

---***---

Vállalkoznál, de hemzsegnek a megválaszolatlan kérdések a fejedben?

IRÁNYTŰ - Töltsd le MOST és AZONNAL felkészültebb leszel:

Iránytű 2021 - katt ide most!>>

---***---
Kalocsai jellegű hímzés minta
Kalocsai jellegű hímzés minta – egy dzsekimre rajzoltam és hímeztem fel.

Aztán egy disznótorban az unokatestvéreim megtanítottak kötni. Az egész napos munka után a rokonok együtt vacsoráztak, az asszonyok már elmosogattak, előkerültek a fröccsök és a történetek, és valahonnan egy szatyor is, kötőtűkkel és fonalakkal. Ott is addig lábalattlankodtam, míg fel nem szedtek nekem egy sornyi szemet, és meg nem mutatták, mit kell vele csinálni. Gyorsan megvolt a sima-fordított, és a maradék fonalakból összetákolt, csíkos sál, amit aztán egész télen hordtam. Ekkor voltam 10-11 éves.

Legalább 35 éve alkotok tehát. Akkoriban már BASIC programozással is foglalkoztam, szóval nálam az alkotás nem mindig kizárólagosan úgynevezett kézimunka. Mindegy mi jön létre, csak szülessen valami. Akár egy kép, akár egy minta, akár egy programocska, egy weboldalacska, vagy bármi.

A gyermekeimnek már a terhességem alatt kötöttem, varrtam. Ja, hogy ki ne felejtsem: anyu egyszer vett egy használt varrógépet, és utána bármit összevarrtam bármivel, és ha kellett, a következő lagzibamenős szettemet is én varrtam meg magamnak. Szóval a varrógép sem áll távol tőlem.

Mégsem lettem a kézművesek nagyasszonya, mert valami, ami szintén alkotótehetségként mindig is velem volt, elvitt egy konkrét irányba.

Ez nem más, mint az írás.

Nagyon céltudatosan író akartam lenni, végül az is lettem, aztán már én tanítottam másokat írni. Tanácsadó is lettem, stratégiákkal is foglalkozom, meg írótanfolyam franchise-om is van, miközben hol egyesületi, hol alapítványi elnök is vagyok (egyesületi elnökként vállalkozónők istápolásában vettem részt, alapítványi elnökként pedig iskola fenntartóként funkcionáltam).

Első könyvemet a női időgazdálkodásról írtam. Annak is azért lettem a nagymestere, mert mindig szeretem, ha van időm alkotni.

Nem vagyok az a fajta alkotó, aki mindig, minden újba beleveti magát és kipróbál minden divathóbortot a kreativitás terén. Az a fajta vagyok, aki a jól bevált dolgokhoz ragaszkodik, miközben ámulattal nézi mások zsenialitását és újdonságra való nyitottságát. Scrapbook, vintage kisbútorok, mozaikozás, dekupázs, gyönyvarrás, gipsz vagy épp szappanöntés… ezek mind-mind kimaradtak nekem, de az alkotásnál nem a mennyiség és a habzsolás a lényeg szerintem, hanem az alkotás öröme.

Ha annak, a végén van egy olyan „szüleménye”, ami aztán használható is, vagy mutogatható másoknak, akkor az külön öröm. Tavalyi fő projektem az volt, hogy a születendő unokámnak kissapkákat kössek. Mert nehogy megfázzon az édes kicsi feje – gondoltam szorgos tűcsattogtatások közepette. A kicsi unokám viszont – mint kiderült – utálja a sapkákat. Így rajta ritkán láthatom a műveimet, viszont, ha rágondolok azokra a percekre, mikor még azt sem tudtam, hogy fiú-e vagy lány, de már olyan szeretettel készítettem neki, amit meg se tudok fogalmazni könnyek nélkül… nos, hálás vagyok a sorsnak, amiért alkothatok. Hol használaton kívüli kissapkákat, hol nagyon is használt gyöngysorokat, hol soha senkinek meg nem mutatott hímzéseket, hol folyamatosan gyarapodó képeket, rajzokat, véletlenszerű formákat, amiket ceruzával készítek, hol üvegmatricát, csak úgy… a lényeg, hogy az életem sokkal sivárabb, boldogtalanabb, üresebb és ridegebb lenne az alkotás öröme nélkül. Ja, és persze mikor ezek nem mozgatnak, akkor írok. Vagyis minden más esetben írok.

Tudom, hogy ezzel sokan vannak így, hogy az életük sivár lenne alkotás nélkül, sőt, kutatások tömkelege bizonyítja már, hogy az alkotó ember boldogabb, egészségesebb, és sok szempontból gazdagabb is, mint azok, akik mondjuk, csak a tévét szeretik bámulni, vagy épp a boros pohár fenekét. Vannak, akik ebben az alkotómániás dologban még nálam is tudatosabbak és vannak, akiknek még csak most nyílik rá a szemük.

Sokan hobbynak tartják az alkotást, pedig ez nem hobby – a maga kedvtelési és időtöltési szempontjából.

Az alkotás az élet maga.

Alkoss, hogy élj, élj, hogy alkoss – valami ilyesmi is lehetne a mottóm, de nem szoktam mottókban gondolkodni. Bármikor, ha az jutna eszedbe egy délutánon vagy estén, hogy Rita vajon mit csinál most? – akkor legyél biztos benne, hogy alkotok. Nem múlhat el nap enélkül, vagy ha mégis úgy sikerülne, akkor a következő napokban bepótlom.

Az alkotás teremtés. Létrehozás. Megvalósítás. Kivitelezés.

Egy gondolkodó embernek szerintem így érdemes élnie, persze senki számára nem írnám elő, hogy éljen úgy, mint én, vagy ahogy az alkotók szoktak. Mindenki azt kezd az életével, amit csak akar.

De ha azt vennéd észre magadon,

  • hogy jobban szeretsz kézműveskedni, mint bulizni,
  • jobban fekszik neked a kétkezi munka – még ha ügyetlenkedésnek is tűnhet kívülről – mint az irodai,
  • ha bátran belevágsz olyan tevékenységbe, amit sosem tanultál, sőt, sosem próbáltál, például nekiállsz egyedül lefesteni a falat,
  • ha előbb veszel magadnak mondjuk fonalat vagy színes filceket, mint ruhát, akkor te is az alkotók sorába tartozol.

Az élet rövid, elszáguld, és mint láttuk idén, hülyeségeket is tartogat számunkra.

Elő kell vennünk egy olyan túlélőképességünket, amit a rohanó, modern, minden igényünket készen kiszolgáló világban már kezdünk elfelejteni. Az alkotás örömét.

Az alkotás áramlás akkor is, ha hetekre a négy fal közé vagyunk szorulva, sőt, jobban szükségünk van erre, mint bármikor volt.

Használd ki a 2021-es, még vélhetően felemás évet arra, hogy többet alkotsz, mint eddig!

Szoktasd rá magad, hogy visszatérj vagy rátalálj az alkotásra, és utána még lesz egy fontos dolgod: tanítsd meg ezt a körülötted lévő gyerekeknek is – értsd: mutass példát, ne titkold, ne rejtegesd ezt a tevékenységed – és akkor olyan túlélőképességet adsz át az utókornak, ami a 21. század következő évtizedeiben bizony nagyon fontos készség lesz.

Jó munkát, kellemes alkotást, és természetesen Boldog Új Évet is kívánok neked.

Szeretettel,

Vidi Rita

---***---

Vállalkoznál, de hemzsegnek a megválaszolatlan kérdések a fejedben?

IRÁNYTŰ - Töltsd le MOST és AZONNAL felkészültebb leszel:

Iránytű 2021 instant infócsomag vállalkozásról>>

---***---