Amikor olyan személy, akivel napi kapcsolatban álltunk, része volt mindennapjaink örömeinek, bánatainak eltűnik az életünkből mindig nagy űrt hagy maga után. Szerencsére, az esetek többségében a felnőtt gyermek kirepülése ennyire nem drasztikus esemény, bár az elsősorban személyiségfüggő, hogy ki hogyan éli ezt meg.
De mi is az „üres fészek szindróma”?
Az teljesen normális a gyermek fejlődésében, hogy ahogyan növekszik, szépen lassan kezd leválni a szüleiről. Ennek a folyamatnak a végső lépése, amikor végleg elhagyja a szülői házat. Kollégiumba, albérletbe, vagy saját lakásba költözik, majd idővel családot alapít. Ekkor nem veszik el teljesen a szülők számára, hiszen egy egészséges kapcsolatot tartanak egymással a későbbiekben is. Inkább a kapcsolat minőségében történik változás, s ha ezt sikerül a régi fészekben maradt szülőnek feldolgoznia, akkor egészen új dimenziók nyílhatnak meg előtte. Viszont, ha ezt tragédiaként éli meg, akkor a keletkezett űr befelé fordulóvá, depresszióssá teheti. S a lelki tünetek súlyos testi tüneteket is generálhatnak: szorongást, vérnyomás, szív- és érrendszeri problémákat, vagy akár daganatos betegségeket is. Ezért fontos, hogy ha magunkon vagy a párunkon észleljük a negatív irányú változást, akkor ne késlekedjünk. Amennyiben nem sikerül magunknak megoldani a problémát feltétlenül keressünk fel szakembert, aki átsegít minket a krízisen. S természetesen igyekezzünk ezzel minél kisebb nyomást gyakorolni az éppen szárnyait próbálgató gyermekünkre.
Lássunk pár tippet, hogy hogyan előzhetjük meg az „üres fészek szindrómát”!
Lehet, hogy furcsán hangzik, de nem lehet elég korán kezdeni a felkészülést. Hiszen már a gyerekünk születésénél tudjuk, hogy eljön majd a nap, amikor a mi Kicsikénk elhagyja a családi fészket és elkezdi élni a saját életét, amiben már kevesebb szerep jut a számunkra. Igaz, reménykedünk benne, hogy messze még az az idő. Viszont rá kell döbbennünk, hogy az évek rohannak: tegnap még a karjainkban ringattuk, ma, pedig már az érettségi bankettjére készül…
Tehát, mint mondtam, nem lehet elég korán kezdeni a felkészülést. Ha a szülők, főleg az anyuka életét teljes mértékben a gyerek életének szervezése, az otthon melegének megteremtése köti le, akkor hirtelen nagy lesz az űr, amikor a gyerek elmegy. Ezért kell mindig időt szakítani kicsit magunkra is. Kialakítani egy egészséges önzést, picit megőrizni saját magunkat, s nem teljesen az utód és a család rabszolgájává válni. Lényeges az is, hogy a gyerekünket önálló személyiségként kezeljük, hagyjuk kibontakozni az ő igényeit is, ne kényszerítsük rá az álmainkat.
Életünknek van még egy nagyon fontos területe, ami háttérbe szorul, amikor először beköszön a gólya. Igen, a párkapcsolatunkról van szó! A kezdeti időszakban nagyon könnyen teljesen áthelyeződik a hangsúly a MI-ről a GYEREK-re. Ez teljesen helyénvaló, kezdetben… Azonban a kicsi cseperedésével ismét egymásra kell találnunk a kedvesünkkel, és ápolgatnunk kell a MI-t is, mert eljön az idő, amikor ismét ez lesz a legfontosabb. Ha megoldható, akkor szökjünk meg egyszer-kétszer hétvégére valahová. Vagy legalább egy-két szabad estét hozzunk össze magunknak – ha lehet, nagyszülői segítséggel, hiszen ők is küzdhetnek az üres fészek szindrómával, így mindenki duplán jól jár.
Milyen távlatok nyílnak meg előttünk, ha végre kirepül a gyerek?
– Hirtelen nagyon sok lesz a szabadidőnk. Mit kezdjünk vele? Próbáljunk ki új hobbikat, járjunk el valamilyen klubba, szerezzünk új ismerősöket, vagy fedezzük fel a régi kedves barátokat!
– Menjünk moziba, színházba, kirándulni, esténként sétálni, esetleg olvassuk el az évtizedek óta tervezett könyveket, nézzük meg az ugyanezzel címkézett filmeket!
– Leporolhatjuk az évek óta sokadik helyre szorult párkapcsolatunkat. Fedezzük fel egymást újra! Közös programok, új rituálék, intimitás a hálószobában…
– Némileg átrendezhetjük a lakást is, hiszen lesz egy plusz szobánk! Mi legyen belőle? Vendégszoba? Hobbihelyiség? Vagy legyen az a hálószobánk?
– S talán az egyik legfontosabb új dimenzió: a nagyszülői szerep, ami édes teher. Nagyszülőnek lenni jó, mert az unokát nem kell nevelni (azért van a szülő). A nagyszülőnek az unokát csak szeretni kell.
Úgyhogy ne félj a változástól! Éld meg új lehetőségként! Hiszen AZ!