Ha lesz, aki extrémnek találja a példát, és ha lesz, aki felszisszen…merthogy juj paralimpikonok, nem gond.
Most hagyjuk is azt a részét, hogy ha nem is vagyunk érintve, bármikor történhet velünk vagy a környezetünkben bármi, mert nem erről szeretnék szólni. Aki pedig érintve van, lélekben vagy más okból, úgyis továbbolvas.
Szóval csak néztem ezt a Paralimpiát Vancouverben, és nem tudom elfelejteni a látássérültek síversenyeit.
Az úgy van – én nem tudtam – hogy a látássérült, mondjuk ki, sokszor majdnem vak síző egy vezetővel működik. A pályán a vezető halad elöl, és közvetlen mögötte a párja, rádióösszeköttetésben, s aki elöl van, így ad instrukciókat a mögötte száguldó párjának: merre kanyarodj, mikor jön bucka, vigyázz, jeges a pálya. Közben persze folyamatosan figyel a háta mögé is, nehogy a párja elessen, vagy letérjen a pályáról. A hátul haladó pedig … nos, ő figyel a rádión érkező útmutatásra, közben persze azért száguld ő is, – ha kell, visszajelez a rádión, érzi-e az irányt, megfelelő-e a sebesség.
Hogyan
spóroljunk havi 20ezer forintot
megszorítások
nélkül, ésszerűen?
Töltsd le az
ingyenes tanulmányunkat, és
spórolj
havonta minimum 20ezer forintot!
https://www.hosnok.hu/20ezer/
A páros így elszakíthatatlanná válik. Kölcsönösen függenek, tanulnak egymástól.
Az egyik fél megtanul megbízni a vezetőjében, akiből csak a háta foltját veszi ki, és csak a hangját hallja rádión a sisakjában.
A másik fél pedig ott elöl megtanul felelősséget vállalni, vigyázni a társára, de – hozzám, hozzád hasonlóan – tanulhat a párja őrült bátorságából is, amivel bízni mer és tud őbenne.
Nem tudom, melyik a nehezebb.
Nekik nem elég küzdeni megtanulni: bízniuk is kell egymásban.
Amikor egy majdnem vak versenyző, akinek a látását 4%-osra mérik az orvosok – nem a szemüvege ilyen erős hanem a látása, gyakorlatilag elmosódott foltokat lát a világból – és 120 km/h sebességet ér el a pályán egy versenyen, az két ember hihetetlen összeforrottságán alapuló csapatmunka, ráadásul olyan, ahol a bizalmon és a kommunikáción maga az élet múlik.
Ők ketten szervesen összetartoznak, és mindenki számára magától értetődő az is, hogy az érmet is ketten kapják meg.
Tudom, extrém a példa… de maximálisan megbízni a másik emberben vajon nem extrém vállalkozás-e? Nekünk magyaroknak van erre egy olyan szép kifejezésünk: vakon megbízom benne.
De Te tudsz-e vakon bízni?
Van-e az életedben olyan személy, aki mögött így, vakon, százzal, nekierednél a lejtőnek?
Fotó: Hannah Johnston/Getty Images
Blogomat itt találjátok: Nők Mozgásban
Kapcsolódó cikkek:
5 thoughts on “Küzdeni 2”
Comments are closed.
Annyi gondolat fogalmazódott meg bennem a cikk nyomán, hogy nem tudom, melyiket írjam így hirtelen… Lehet, hogy cikk lesz belőle.
Köszönöm az inspirációt! Neked, és a sízőknek is…
Én köszönöm, hogy kommenteltél. Azon gondolkoztam, igazából ez egy fogós kérdés, a bizalom. Szerethetek valakit, nagyon is, de lehet, hogy nem indulnék el mögötte bekötött szemmel.
Pillanatnyilag nem hinném, hogy lenne ilyen ismerősöm. Elgondolkodtatál… 🙂
Én is gondolkodom, mert azt hiszem,. van, de.. szóval azt hiszem.
nos nekem igen lenne tobb ilyen személy is akkit vakon követnék es tudom csak rá tudnék támaszkodni ugy gondolom az én meglátásom szerint egy egészséges normális kapcsolat alappilire a feltétel nélkuli bizalom mely azon nyugszik tudunk e annak a másiknak a szemekent funkcionálni és ra tudunk e hagyatkozni arra a másik személyre bizalomteljessen…