Van egy emlékem iskolás koromból. Az igazgatónőnk, Maca néni gratulált nekünk, kitűnő tanulóknak az év végén, felvázolt egy sikeres, szép jövőt számunkra, majd lemondóan megjegyezte, sajnos a lányokból úgysem lesz semmi…
Nem értettem. Miért éppen a lányokból ne lenne, akik köztudomásúan szorgalmasabbak a fiúknál, képességeikben pedig ugyanolyan jók, sőt sokoldalúbbak náluk. Sokáig kísértett ez a mondat, aztán egy osztálytalálkozón évtizedek múlva a következő dolog derült ki. Az osztály legjobb tanulója és legjobb matekosa, egy lány, szimpla alkalmazott lett egy szimpla Kft.-ben, és lett belőlünk, lányokból sok tanár, óvónő, adminisztrátor, szerkesztő, a hasonló képességű jó tanuló fiúkból pedig főorvos, vállalkozó, milliomos, festőművész.
Miért fontosabb egy nőnek a család, mint a saját karrierje?
Miért veti meg a társadalom azokat a nőket, akik erre fittyet hányva művészsorsot, vagy magas beosztást vállalnak, miközben félig belehalnak, hogy a család szükségleteit is ki tudják elégíteni?
Hiszen a munka, a karrier mellett akkor teljesedik ki minden nő élete, ha az anyaságot is megélheti. Ráadásul mindezt egy olyan társadalomban, ahol a férfiak még mindig előjogokat élveznek, a fizetésük még mindig magasabb ugyanazért a munkáért, ugyanabban a beosztásban, és a vasárnapi ebédet a nők főzik, még mindig. Még mindig fontosabb a férfi munkája, mint a nőé, mert ő hozza haza a magasabb fizetést, és különben is, jobb, ha a nő marad otthon a beteg gyerekkel.
A hetvenes években, amikor hazánkon is végigsepert az emancipáció hulláma, a nők tömegesen munkába állhattak, félkész és mirelit ételek tömege jelent meg az élelmiszerüzletekben, és ezzel szinte be is fejeződött a nők egyenjogúsítása. Azóta kiderült, hogy a mirelitet is meg kell főzni valakinek, a félkész ételek egészségtelenek, a munka mellett pedig ugyanúgy el kell látni a családot, mint előtte főállású anyaként és háziasszonyként.
Mi is maradt akkor ebből a felvilágosult mozgalomból?
A dupla társadalmi szerepvállalás minden súlyával és örömével, ami azonban óriási megterhelést jelent a dolgozó nők és anyák számára. Mivel a hagyományos nagy családi szerkezet szinte teljes mértékben felbomlott, a családok védelmező és támogató szerepe elveszett. Azoknak a férfiaknak a száma pedig igen kevés, akik hajlandóak akár a saját karrierjük kockáztatásával támogatni feleségeik ambícióit.
Természetesen mindig vannak kivételek, akik reményt adnak a nőknek, de az lenne a jó, ha az anyaságban és karrierben egyaránt sikeres női idol általánossá válna, és minden nő megkapná a valós esélyét annak, hogy családja mellett a tehetségét is ki tudja bontakoztatni. Úgy tűnik, a nőknek ezt a jogot ki kell harcolni, egy, a férfiak által vezérelt társadalom ezt nem fogja tálcán felkínálni számunkra.
Mikor jön el az az idő, amikor a férfiak belátják, hogy nincsenek a Tv elé szegezve, hogy nem csak az asszony képes megfőzni a vacsorát, és nem csak ő tudja felporszívózni a lakást, elmosogatni az edényeket?
Mikor jön el az az idő, amikor a nők valóban egyenjogúak lesznek, nem csak a szavak szintjén, ahogyan manapság, hanem valóságosan is?
Amikor majd minden nő választhat, mert megfelelő támogatást kap társától és a társadalomtól ahhoz, hogy kibontakoztathassa tehetségét, képességeit, és mellette megélhesse az anyaságot is?
Látens módon sok nő lelkiismeretét terheli, talán a tiedet is, mivé lehettél volna, ha több támogatást kapsz a családodtól, a társadalomtól, mivé lehettél volna, ha bátrabb és elszántabb vagy?
A kérdéseket cikkeinkben fogjuk megválaszolni, tarts velünk!