Tiszteld az időseket, de ki tiszteli a fiatalokat?

Mélységes tiszteletünk az időseké!

Őszintén tiszteljük azokat az embereket, akik becsületesen felnevelték gyermekeiket szeretetben. Akik sokszor a semmiből is varázsoltak éppen úgy, ahogyan most mi is. Tiszteljük azokat a nagymamákat és nagypapákat, akikhez mindig fordulhattunk egy valódi jótanácsért, akik nem sértegettek, nem kritizáltak, nem bántottak bennünket, hanem mindig volt egy kedves szavuk hozzánk. Akik igyekeztek biztatni, bátorítani, segíteni, támogatni bennünket ahogyan tudtak, megpróbáltak lelket önteni belénk, erőt adni a mindennapok nehézségeihez.

Generációs konfliktusok mindig is voltak és sajnos lesznek is. Mégis, valahogyan, valami megváltozott. Elszaporodtak azok a képek, üzenetek a közösségi hálókon is, amelyek fokozzák a gyűlöletet az idősek és a fiatalok között. Bezzeg régen minden nehezebb volt, nem volt könnyű semmi sem? Ezeknek a mai fiataloknak pedig semmi kitartásuk nincs?

Igen, elismerjük a megfeszített munkát, amelybe akkor a túlélés megteremtése került.
De ez miért jelenti azt, hogy ma könnyű?

Ma már nagyon más az élet. A kiszámítható világ, a nyugdíjas állás ma már a múlté. A közszférában sokszor a minimálbért sem éri el a kereset és ma már ott is túl vannak hajtva az emberek. A versenyszféráról, amit a mai idősek igazából nem is ismernek, meg ne is beszéljünk! Túlóra, határidő, iszonyatos stressz és felelősség. Mi már igazából nem is nagyon ismerünk olyan fiatalt, akinek ténylegesen csak napi nyolc órából vagy kevesebből áll a munkaideje és mindezt viszonylag nyugodtan, cseverészgetve, kávézgatva töltheti el.

A gyerekneveléshez is mindenki ért?

El vannak rontva ezek a mai gyerekek, minden meg vannak neki engedve? “Bezzeg én egy akkora pofont lekevertem volna neki, hogy megtanulta volna!” Jaj! A túlhajszolt szülők, az túlingerelt világunk, a túlstresszelt oktatás, a gyűlölet és kiközösítés és részben a digitális haladás miatt is azonban egyre több a beteg, visszamaradt gyerek, akiknek csak ártunk a vasszigorral.

Igen, van szárítógép és mosogatógép, de cserébe sokkal kisebb, zsúfoltabb a lakásunk. A panelkonyhában rémálom főzni, a gipszkarton-falú lakásokban meg sem lehet szólalni, mert a szomszéd villanykapcsolását is halljuk. Zsúfolt nagyvárosokba vagyunk kénytelenek költözni, ahol a dugó, a tülekedés sokszor hadiállapotokat idéz. Mindenki ingerült, durva, egyre nagyobb az erőszak és az elidegenedés. Frusztráltak, elhanyagoltak vagyunk és hiába rohanunk, sohasem érjük utol magunkat, mindig kimarad valami.

Nem panaszkodni akarunk, ahogyan azt idősek teszik. Hozzátesszük, ha panaszkodik bárki is, az is rendben van. Csak azt szeretnénk kérni, hogy próbáljanak egy kis megértéssel fordulni a fiatalokhoz is, kedves idősek! Nekik sem könnyű, rengeteget hajtanak és mindent megtesznek ők is a családjukért, túlélésükért. Hatalmasat változott a világ és nekünk már más szabályokhoz kell alkalmazkodnunk. Ha valamit nem úgy csinálunk, ahogyan azt az idősek gondolják, az nem azt jelenti, hogy engedetlenek vagyunk, hanem azt, hogy a túlélésünk érdekében ma máshogy kell cselekednünk!

A rosszindulat senkinek sem jó! Hagyjuk egymást élni! Tiszteljük egymást mindannyian, hogy boldog, elégedett, kiegyensúlyozott életet élhessünk, és jó érzéssel nézhessük majd vissza életünk filmjét!

A gazdagság receptje