Augusztus 1. az anyatejes táplálás világnapja

Az Egészségügyi Világszervezet és az UNICEF 1992-ben indította el programját a csecsemők egészséges táplálására. Azóta augusztus 1-je világszerte a szoptatás világnapja. (Forrás: Wikipédia)

Jómagam sajnos nem tudtam szoptatni, de mint mindenről, erről a csodás dologról is meg van a véleményem.

A világ legjobb dolga Anyának lenni. Amikor egy kis életnek adhatunk életet. Tudósok és orvosok állítják, hogy az újszülöttet azonnal rá kell tenni Anya mellkasára, mert a bőrkontaktusnak hála a kicsi megnyugszik. Ennek következtében elképzelhető, hogy szopizni is szeretne majd.

Szoptass, amíg csak tudsz!

Ismét orvos ismerőseimre hagyatkozván, azt tudom elmondani, hogy minimum fél éves koráig szoptasd a gyermeked! Hiszen az anyatejben minden fontos ásványi anyag és vitamin megtalálható! Nem beszélve arról, hogy bizonyítottan az anyatejes gyermekek immunrendszere egy fokkal erősebb, mint a tápszeres kicsiké.

Az igény szerinti szoptatás időszakát éljük. Ezt azért emelem ki, mert sok „idős” ismerősöm mesélte, hogy ők bizony szigorúan 3 óránként szoptattak. A mai napig nem tudom, hogy ezt hogyan lehet megcsinálni.  Ha éhes az a kis csoda, akkor had egyen! 🙂

Amikor az első gyermekeddel vagy otthon, sokszor azt érezheted, hogy az egész nap egy merő szoptatás. Adj időt kettőtöknek! Össze kell szoknotok! Élvezzétek ezeket a csodás perceket, mert mi anyák tudjuk igazán, hogy az idő milyen gyorsan képes elrepülni.

Mi van, ha fáj a szoptatás?

Ez leginkább a legelső gyermeknél fordulhat elő. Mielőtt orvoshoz szaladsz, gondold át a következőket, hogy miért jár fájdalommal számodra a szoptatás.

Lehet, hogy érzékeny a melled. Ez lehet a rossz testtartástól vagy akár attól is, hogy a picit nem helyezted rendesen a melledre.

Előfordulhat, hogy a kicsinek rossz a szopási technikája. Itt semmi más nem segít, csak az idő. Légy türelemmel, rá fog jönni, az a kis édes csöppség, hogy hogyan kell csinálnia ügyesen. Hiszen 9 hónapig odabent is egész jól elvolt, nem igaz? Türelem!

Fogzás közben elképzelhető, hogy egy kicsit jobban rákap a bimbóra, és ez bizony elég fájdalmas tud lenni kedves Anyuci. Szóval, fogzásnál még jobban figyelj oda a szoptatásra.

Nem hallom gyakran a dolgot, de a stressz… a stressz bizony nagyon erős energia. Figyelj oda, hogy miközben szoptatsz, ne dühöngj a körülötted lévő történések miatt. Zárj ki mindent, nyugodj meg, mert szopi alatt csak Ti ketten számítotok! 🙂

És elérkeztem a mai kor két nagy kérdéséhez: Meddig érdemes szoptatni és mi a helyzet a nyilvános szoptatással?

Nos, mint egy olyan Anya, aki nem tudott szoptatni, én azt mondom, hogy ameddig van tejed, igenis szoptass! Ha 2 éves koráig szopizik a kicsi, akkor 2 éves koráig fog! Ha csak 4 hónapig, akkor 4 hónapig! A lényeg, ha módodban áll, mindenképp szoptass. Radikálisan azt mondanám, hogy felelősségteljes Anyaként ez az első kötelességed a gyermeked felé, de én ilyet nem írnék le soha (hupsz! ) .

Az persze, ami külföldön megy sok helyen, kicsit moderáltan rendellenesnek tartom. Gondolok itt a 6-7 éves korig tartó szoptatásra. Nem kétlem, hogy elképesztő kötelék lehet itt Anya és gyermeke között, de ebben a korban szerintem már bőven felesleges. Nem beszélve a nemiség utáni való kíváncsiskodásról. Szóval, azt mondom, hogy amíg tudsz, szoptass, de 6 éves korában szerintem már ne.

Nyilvános szoptatás? Engem elképesztően nem zavar! Sőt, kifejezetten boldoggá tesz a dolog, ha ilyet látok. Hogy miért? Mert ez a mondat jut eszembe: Nahát, milyen nagyot eszik az a csöppség! Azt társítom hozzá, hogy étkezik. Semmilyen nemiséget nem viszek bele. A kedves Anyuka melle baromira nem érdekel, csak az, hogy az a gyermek jót és jól egyen. Én minden további nélkül a nyilvános szoptatás mellett állok! Igenis, had egyenek a kicsik ott és akkor, amikor akarnak! Egy csecsemő étkezési szokását megkavarni nem érdemes.

Persze, megint más a kérdés, akkor amikor Anyát is nézzük. Ha ez Anyának kényelmetlen, és kellemetlen, akkor természetesen megvan annak a módja, hogy elkerülje a nyilvános szoptatást.

Szóval, ma minden Anyuka, aki tud, szoptasson egy nagyot, és gyönyörködjetek külön abban a kis csodában, amit 9 hónapig a szívetek alatt hordoztatok!

Zsófi