Nemrégiben egy este holtfáradtan kimentem a konyhába vacsorát készíteni magamnak. Már órák óta éhes voltam, ezért már egy órája azon törtem a fejem, hogy ha hazaérek, mi minden finomat fogok vacsorázni. Ezért aztán kimentem a konyhába, kezembe vettem a macskakaját és…

… kitettem a teraszra a macska táljába. Aztán gyorsan összeraktam és kivittem a kutyának is a maradékokat. Az edényhalom is nagy volt már a pulton, gyorsan bepakoltam a mosogatógépet is, de előbb még a tegnapi edényeket is a helyére kellett tenni. Közben a fiam is rákezdte az “Anyuuu, éhes vagyok” kezdetű nótáját. Nagyjából 1 óra múlva nekiültem megenni a vacsorámat. Ismerős?

Ha veled is fordult már elő, hogy a mások érdekeit zsigerből a sajátjaid elé helyezted, akkor jó hírem van a számodra: NŐBŐL VAGY 🙂
Ez ugyanis tipikus női tulajdonság és ez nem sztereotípia, hanem tudományos tény. Az emberiséget részben az különbözteti meg az állatvilágtól, hogy az emberek képesek olyan dolgokra is, amik túlmutatnak a közönséges “éhes vagyok, enni akarok” és “megvédem az utódaimat” típusú ösztönökön. Az egyik ilyen jellemzője az emberiségnek az önfeláldozás. És most nem csak a hős katonákra gondolok, hanem azokra is, akik veszik a bátorságot és bizony a saját érdekeiket a másoké elé helyezik. A nőkbe ez a fajta jó értelemben vett mártírszerep bele van kódolva. Gondolj csak bele, mivel jár egy pici újszülött táplálása, nevelgetése! Néhány héten, hónapon át a kicsi gyakorlatilag csak az édesanyjától függ.

Hogyan
spóroljunk havi 20ezer forintot


megszorítások
nélkül, ésszerűen?


Töltsd le az
ingyenes tanulmányunkat, és


spórolj
havonta minimum 20ezer forintot!


https://www.hosnok.hu/20ezer/

És ezt a szerepet sokan nehezen viselik. Mert előtte éveken át azt tanulták, hogy független, erős nőnek kell lenni, a saját érdekeidet előtérbe helyezni, és ezt követően bizony nehéz elviselni azt a függőséget, kötöttséget, ami egy újszülött vagy akár egy kisgyermek cseperedésével jár. Nap, mint nap tapasztalom a hozzám forduló anyukák körében, hogy bizony ez a fajta kötöttség, az, hogy nem tudnak akkor enni, amikor éhesek, annyit és úgy aludni, ahogy szeretnének, akkor és azt csinálni, ami jólesik, bizony komoly kihívás. Van, aki gond nélkül alkalmazkodik a helyzethez, mert már előre gondolatban elfogadta, hogy ez ezzel jár, és van, aki képtelen elfogadni, menekül a helyzetből (mondjuk mindig rábízza valakire a csemetét, állandóan programokat szervez, hogy még véletlenül se kelljen ketten otthon maradni stb.), vagy pedig mindenáron erőszakkal szabályozni akarja, keretek közé szorítani a csemetét és az egész helyzetet. Napirendet dolgoz ki, méri az etetés mennyiségét, az alvásidőt, szabályokat állít fel, hogyan kéne a babának működnie – és nagyon meglepődik, sőt: pánikba esik, ha a baba nem akar úgy funkcionálni, mint ahogyan azt az ő elméletei szerint kellene…

---***---

Vállalkoznál, de hemzsegnek a megválaszolatlan kérdések a fejedben?

IRÁNYTŰ - Töltsd le MOST és AZONNAL felkészültebb leszel:

Iránytű 2021 - katt ide most!>>

---***---

Tehát alapból arra vagyunk programozva, hogy önfeláldozzuk magunkat, most azonban a világ inkább az önzés és a saját érdekek előtérbe helyezése irányába mutat. A párkapcsolatokban is probléma, hogy míg a hollywoodi filmek és a színes magazinok azt sugallják “Neked legyen jó”, addig a való életben a kapcsolat kölcsönösségen, elfogadáson, őszinteségen alapul.

Igen, elfogadom, hogy a másiknak vannak hülyeségei is (mint ahogyan nekem is vannak és ő is elfogadja).
Igen, elfogadom, hogy a másik néha a saját dolgaival akar foglalkozni (mint ahogyan én is, és ő is elfogadja ezt).
Igen, elfogadom, hogy a másiknak is van véleménye a világról (mint ahogyan nekem is, és ő is meghallgat engem).
És igen, elfogadom, hogy a másik véleménye nem mindig egyezik az enyémmel (mint ahogyan ő is, és ősztintén beszélünk erről, igyekszünk megérteni a másik nézőpontját).

A párkapcsolat tehát kölcsönös önzetlenségen alapul, ha ugyanis a “de jó nekem, mert szerelmes vagyok” típusú alapokra építkezel, akkor a rózsaszín köd elmúltával úgyis elő kell szedned az önzetlenebb énedet.

polip

Érdekes jelenség, hogy miközben minden azt sugallja: “Gondolj magadra! Élj a mának! Érezd jól magad!”, közben mi nők mindent megteszünk, hogy ne csak magunkra gondoljunk. Igyekszünk összeegyeztetni, mindenáron beletuszkolni abba a kicsi időnkbe az “önfeláldozós” és a “saját érdekem” dolgokat. Egyszerre próbálunk meg bűvészkedni a karrierépítésben, a házimunkában, a gyermeknevelésben és emellett még gondolni a wellnessre, a sportra, a szórakozásra, a barátokra, a párkapcsolatra… Tehát ugyan előtérbe kerültek az egyéni érdekek, már gondolunk rá, mert ez most trendi, de eközben megmaradt az önfeláldozás is, egyszerre szeretnénk az összes szerepet megvalósítani.

Ehhez rengeteg időre és valódi varázslóképességekre van szükség. Talán ez azzal függ össze, hogy bizonyos kultúrákban a nők voltak a sámánok?

---***---

Vállalkoznál, de hemzsegnek a megválaszolatlan kérdések a fejedben?

IRÁNYTŰ - Töltsd le MOST és AZONNAL felkészültebb leszel:

Iránytű 2021 instant infócsomag vállalkozásról>>

---***---

8 thoughts on “Te is a macskát eteted meg előbb?”

  1. hehehe 🙂 Marci kb. másfél éves volt, éppen ebédeltem – volna -, ő meg rajtam csimpaszkodott, rángatott. Akkor és ott nyilalt belém: már másfél éve, hogy nem tudtam normálian, nyugodtan enni!!!

    Elég durva felismerés volt, és radikális változásokat hozott magával 😉

  2. Szerintem ez tipikusan női tulajdonság. Viszont hosszú távon kimondottan a hátrányunkra / kárunkra dolgozik.
    Ennyire nem szabad önzetlennek lenni, még ösztönből sem!
    Mondom mindezt 56 éves fejjel, 6 gyermekes anyaként (gyerekeknél 20 éves a legfiatalabb). 🙂

  3. Arról, hogy az állatok mit és hogyan csinálnak, itt ne vitatkozzunk. Megteszik helyettünk a szakemberek. Ugyanis még ők sem tudtak megegyezni. A nekem legjobban tetsző elméletet azért megosztom veletek — mert izgalmas és pozitív gondolat 🙂

    Richard Dawkins Önző gén elmélete szerint az evolúció alapegysége a gén. A gének túlélésük érdekében szövetkeztek, és úgynevezett túlélőgépeket — minket — hoztak létre. Egy kicsit bizarr gondolat, de nagyon logikus. Ezzel jól lehet magyarázni az önfeláldozást is (sok énekesmadár nemcsak a fiókáit, hanem társát is védi úgy, hogy a ragadozó előtt bukdácsolva felhívja magára annak figyelmét — hogy a könnyű préda látszatát keltve elcsalja a ragadozót!). Vissza a(z emberi) nőkre: amikor először a gyerekedet eteted meg, amikor nincs egy perced magadra, akkor gondolj arra: éppen a génjeidet (amelyeket átörökítettél a gyerekedbe) védelmezed — védelmeztetik veled génjeid. Haha.

    Más. Amikor lelkifurdalással indultam edzésre, mindig arra gondoltam, hogy a gyerekeimnek mivel teszek jobbat: ha kreálok nekik egy elfolyósodott, boldogtalan, kielégületlen anyát, vagy ha most hiányolni fognak pár óráig. Nehéz az egyensúlyt megtalálni. És bármit is teszünk, az elsődleges hatásán túl (boldog vagyok vagy kiabálok velük, velük vagyok vagy másra bízom őket) életreszóló mintául is szolgál “a női viselkedésről”.

    És még egy gondolat: vajon az a célunk a gyerekneveléskor, hogy önző, másokra nem figyelő embereket “képezzünk”? Nyilván nem. Ezért (is) mi már egészen kicsi koruktól kezdve elmondtuk nyafogás esetén: nekünk is szükségünk van szórakozásra, sportra, barátokra, akárcsak nekik. Mi hozunk áldozatokat az ő igényeik érdekében (bulit szervezünk, sofőrködünk, fizetünk), most kérjük, ők hozzanak áldozatot: bírják ki nélkülünk. Így szépen megtanulták mind, hogy egy jó kapcsolat kölcsönös.

  4. Amikor a gyerekem még baba volt, sokszor őrlődtem azon, hogy milyen anya vagyok én, mert
    – nem aludhat velünk (képtelen vagyok aludni, hogy ha gyerek van az ágyban, mert minden szusszanásra felébredek)
    – nem kötözöm magamra, és cipelem mindenhová (lumbágós vagyok)
    – stb éppen adott nevelési irányzat aktuális legújabb felfedezése
    A környezetemben azt hiszem maradi szülőnek tartanak, talán önzőnek is, de így 10 év távlatából azt mondom, hogy nem nyomorítottam meg a gyereket azzal, hogy nem játszottam “anyarabszolgát”. És az sem nyomorította feltétlenül meg a saját gyerekét, aki viszont felvállalta ezt a szerepet.
    Viszont a mai napig én eszek utolsónak. És igen, még a macska is hamarabb kap enni 😀

  5. Nálunk a férjem is olyan, hogy mindenki evett már előtte, de neki még kopog a szeme… Csak az a gond, nem egy könnyű eset, hogy ha éhes 😉
    Vera, én pont fordítva voltam!
    “Inkább aludjon velünk, mert én fel nem állok mégegyszer az ágyból az éjszaka közepén!” – volt olyan, hogy a kiságyban ordított a gyerek, én meg kómásan a fürdőszobában kötöttem ki, és nem találtam az ajtót a sötétben 😀

  6. Én azon vívódtam (hetek óta, régi elveim ellenére), hogy beadjam-e hetente kétszer-háromszor délelőttre Marcikámat (3. kisfiam a sorozatból:)), egy családi napközibe. Úgy érzem, minden porcikámnak szüksége van erre a lépésre, kivéve a lelkemnek… De elnyomtam a hangját… Az első próbálkozás 6 hete történt, és kudarcba fulladt – bár Marcinak tetszett, nekem nem jött be a hely. Holnap megnézünk egy másikat – ide nyugodtabb szívvel viszem – teljesen más a légkör. Lelkiismeretfurdalásom van, mégis úgy érzem, ennyi “szabadságra” szükségem van, mert kezdem elveszteni önmagam… Ráadásul nem haladok a terveim megvalósításában, és ettől olyan fáradt és feszült vagyok, mint még soha. A gyerekeim látják a kárát. Remélem kiderül, hogy a “bölcsi” csak az én mumusom…

  7. A macska az macska. A macska ha éhes, annak enni KELL 😉 de amúgy mindenkinek szüksége van időre amit saját magára fordít, aktív vagy passzív formában. Sok nőt nevelnek úgy, hogy mindig tevékenykedni kell, különben az lustaság, ha nem teszi. Na ők azok akik folyton tevékenykednek egy wellness hotelben is. 🙂

  8. Szerintem ezt nem kell ilyen komolyan venni! Persze gyereke is válogatja, de…

    Nekem az a divat, hogy ebédnél egy kanál kaja a gyereknek, egy kanál kaja nekem, egy kanál neki, egy kanál nekem… Amíg ő elrágja az adagját, addig én is tudok enni. 🙂 Így igazságos.

    Nálunk a lányunk velünk aludt több mint másfél éves koráig. És ki nem akarta elengedni? Na ki? Az apja! Ő nyafogott folyton, hogy az ő kis lyánykájának a szuszogását hallgatni akarja. Most már szinte minden éjszakát az ágyikójában tölti a leányzó, szépen fokozatosan átszoktattuk. És sokkal nyugodtabban alszik, átalussza az éjszakát, így nem fekszünk rá szegényre, nem rúg minket orrba, nem szagoljuk a pelenkáját :-D, és így tovább.

    Nemrég volt az első igazi pótmamaság, amikor átpasszoltam a gyerkőcöt a szomszédasszonynak egy-két órára, mert el kellett mennem. Neki van egy hasonló korú lánya, aki az én lányomnak a barátnője. Csendben léptem le, mert féltem, hogy keresni fog a palántám. Keresett is, csak később. Anya, anya? – mondogatta a szomszédasszonyomnak és járt körbe. A babysitter is be volt gyulladva, hogy na most kitör a hiszti. De nem volt hiszti! Beleült a lányom a szomszédasszonyom ölébe, és eljátszott!

Comments are closed.