Ha bántják a gyerekedet, akkor ahelyett, hogy fellépnél a bántalmazás ellen, te is inkább sportolni küldöd? – vigyázat, vélemény következik!
Olvastam a dívány.hu-n egy cikket, amiben az van szépen kidomborítva, hogy ha bántják a gyerekedet az iskolában, elveszik a pénzét, kajáját, megalázzák, elnyomják társai, akkor megvan az ellenszer, lehet örülni: ha rendszeresen – heti 4-5 – alkalommal intenzíven sportol a gyerek, akkor csökken a depresszió, és az öngyilkosság kockázata…
Most reggel van, és kávéra már nincs is szükségem…
Értem én, hogy az egy remek hír, hogy a mindenféle mentális kihívások esetén jól jön a rendszeres, intenzív sport – nem ám az iskolai tesióra! -, de hogy ezt hogy sikerült megoldásként tárgyalni az iskolai bántalmazás ügyében, hát nem is értem.
A témának hatalmas a szakirodalma, itthon is nagyon sokan foglalkoznak vele, külföldiül az a szakkifejezés, hogy bullying – keress rá -, és bár a sajtóba általában gyerekekkel kapcsolatban kerül be a téma, létezik felnőttek között is. (Érdemes megnézni a House of Cards sorozat legelső részét, Frank Underwood és kedves neje mesterei a bullying-nak.)
Gondolj bele, hogy a munkahelyeden a megfélemlítés valamelyik eszközével él valamelyik kollégád, vagy épp a főnököd. Mit csinálsz? Elmész sportolni?
FENÉT! FRÁSZT!
Feljelentesz, visszatámadsz, felmondasz, beperelsz.
Mit csinálnak ezzel szemben a szülők a gyerekeikkel hasonló helyzetben?
– Ó kicsikém, nem is olyan vészes a helyzet, kerüld el a rosszfiúkat/lányokat a suliban.
– Akarsz netán karatéra járni, hogy meg tudd magad védeni?
– Menj el sportolni fiacskám, az jót tesz neked, kisebb lesz az öngyilkossági hajlandóságod (ugye, hogy agyrém???)
Szigorúan magánvéleményem következik, de egy normális szülő szerintem MEGVÉDI a gyerekét, és nem azzal, hogy sportolni küldi, meg elmaszatolja a problémát.
Sokan élnek abban a tévhitben – sajnos terjesztik is, így jönnek létre a dogmák -, hogy a gyereket hagyni kell szenvedni, mert így edződik meg az életre.
Nos, ha te így gondolod, hogy a gyereket hagyni kell, továbbra is hadd alázzák meg, hadd kínozzák testileg-lelkileg más gyerekek, vagy épp tanárok, akkor pont, hogy nem edződik, hanem GYENGÜL.
Az csak a szuperhősös filmekben van, hogy a sokáig üldözött kisgyermek egyszer csak felszívja magát, és akkora hős lesz belőle, hogy aztán megmenti az egész emberiséget!
Képzeld el, hogy szálka ment a szemedbe. Nem húzod ki, hanem nyugtatgatod magad, hogy hát végül is, más is járt már így. Meg különben is, egy frankó napszemüveggel jól el lehet takarni. És különben is, akár az egyik szemre nincs is szükség.
Ahelyett, hogy a szülők megoldanák a gyerekeik zaklatási problémáit, úgy próbálják beállítani, mintha a förtelmes zaklatások, bántalmazások normálisak lennének.
Bele sem merek gondolni, hogy az ezt hagyó szülők hogyan nőttek fel!
SZÜLŐK!
Soha ne hagyjátok, hogy a gyereketeket BÁRKI – akár gyerek, akár felnőtt – bántsa! Soha, egyetlen percre sem, egyetlen alkalommal sem.
Ha bárki bántja, mentőakciót kell életbe léptetni, mert ha nem teszi ezt egy szülő, akkor nem is tudom, megérdemli-e ezt a titulust…
A sport jó, fantasztikus és kell, de nem a sport jelenti a megoldást a bántalmazásra! A sport ne ragtapasz legyen, hanem természetesen az élet része.
Ti pedig, még nem szülők: ha valaha olyat láttok-hallotok, hogy bárki bánt egy gyereket, vagy akár másik felnőttet, azonnal lépjetek közbe! A bántalmazók általában csak a komfortzónájukban nagy legények…
Ui.: Ugyanez vonatkozik a CYBER-bántalmazásra! Ne becsüljétek le a netes bántalmazás jelentőségét, mert néha még veszélyesebb is lehet, mint a személyes…
Ui2.: Ott van ám a másik oldal is: mi van, ha kiderül, hogy szemünk fénye a bántalmazó banda feje? Azt sem hagyjuk, igaz? Nem hagyjuk ugyanabban a közegben, nem hagyjuk ugyanabban a szituációban, nem hagyjuk benne a mókuskerékben. Kimentjük, és utána küldjük őt is sportolni, meditálni, felvilágosulni arról, hogy ez nem volt egy előremutató viselkedés. Megmentjük addig, amíg nem csinál nagy bajt.
Azt szokták mondani, hogy a gyerekek kegyetlenek. Nos, nekem sikerült úgy felnőnöm, hogy az általános iskolai osztálytársaim nemhogy nem voltak kegyetlenek, hanem mai napig egy összetartó családot alkotunk, huszoniksz év után is.
A rossz dolgok nem normálisak! A jó dolgok a normálisak!
Vélemény OFF.
Köszönöm, hogy elolvastad!
Vidi Rita