Sok melegszívű gazdi szembesül azzal, hogy kutyája nemhogy nem bátor és védelmező, hanem kifejezetten félős, tutyimutyi, reszketőn maga alá csurizós.
A HősNőkön sokat foglalkozunk az önbizalom növelés témakörével, leginkább női szemmel megközelítve ezeket, mindenféle, olykor meglepő szempontokat is egymás mellé sorakoztatva, vagy épp egymással szembe állítva.
Az önbizalom növelés kérdésköre az emberre vonatkoztatva egy minimum három dimenziós rendszer, mert figyelembe kell venni a testet, a szellemet (elmét) és a lelket is. És ugye amit a legkevésbé tudunk irányítani, az a lelki, avagy spirituális megközelítés, így a legtöbb új információra, érdekes összefüggésre, törvényszerűségre valószínűleg ezen a területen lehet a szükségünk.
De nem a kutyáknál!
A kutya nem ember
A kutyáknak ugyanis olyan értelemben, mint az embernek, nincs lelkük, vagyis olyan szoros kapcsolódásuk a test-lélek tengelyen, mint nekünk, így nincs fokozott lelki életük. Nincs vallásuk, nincs hitrendszerük, nincs meggyőződésük, nekik berögzültségeik és szocializációjuk van.
Az én értelmezésemben a kutyák alapvetően angyalok, őrangyalok, tehát mindezeket nem úgy mondom, hogy alacsonyabb rendűek nálunk, hanem épp ellenkezőleg: nem véletlenül leghűbb társai az embernek. Jól összepasszolunk, csak ne tekintsük őket olyan lelki-lénynek, mint mi vagyunk.
Viszont, ha ezt így elfogadjuk, akkor máris sokkal könnyebb a dolgunk a kutya önbizalmának növelésével, mint mondjuk egy gyermek önbizalmának növelésével.
Három tuti megoldás a kutya önbizalom növelése témában
Ugyanis a kutyáknak három egyszerű dologra van szükségük, ha az önbizalmukat szeretnénk növelni:
1.) Feltétlen és megkérdőjelezhetetlen szeretetre. Sokan, bár hű társuknak nevezik a kutyájukat, de azt, amit ők kapnak az ebtől – a feltétlen szeretetet – nem viszonozzák. A kutya is érző lény, és szüksége van a szeretetre a falkavezértől, de a család többi tagjától is. A szeretgetés – de nemcsak akkor, ha jól teljesít, hanem bármikor és bármilyen helyzetben – csodát tesz a kutyával. Ide tartozik a kutya valódi igényeinek kiszolgálása is. Már bocs, de a kutya nem az ember szolgálja, hanem barátja, és nekünk, gazdiknak kötelességünk, hogy figyelembe vegyük kedvenc társunk személyes igényeit. Például, ha takarón szeret aludni, legyen már egy takarója! Ha benn akar lakni a házban, miért is tartjuk az udvar sarkában? És hasonló alapelveken végig lehet menni. Tudom, hogy ez messze túlmutat a kutyatartás főként vidéki irányvonalán, de hát mit is várunk el a kutyától, ha mi cserében semmit nem akarunk adni?
2.) A kutyáknál tökéletesen működik mind a trenírozás, mind a valamire való rászoktatás – vagy leszoktatás – esetén az azonnali pozitív visszacsatolás. Más szóval: őszinte dicséret. Ezt eleinte lehet jutalomfalattal bebiztosítani, dicsérettel, fültő-megvakarással vegyíteni, de később már elég lesz maga a szóbeli dicséret. De könyörgöm, ne azt mondd neki, hogy „jóóóóó kutya!”, hanem azt mondd, hogy „ügyes vagy, ügyes kutya vagy NÉV, szeretlek”. És mosolyogj! Sokkal több szót értenek a kutyák, mint gondolnánk, vannak kutyák, amik idegen nyelveket is megértenek 😊.
Erre a két pontra szánj néhány hetet, és adj időt a kutyunak, hogy érzékelje és értékelje a változást.
3.) Ha ezeken már túlvagyunk, tehát képesek vagyunk tényleg társként tekinteni a kutyára, tényleg családtagként viszonyulni hozzá, tényleg úgy szeretni őt, ahogy a kutyák jóistene megadta nekünk éppen őt, és gyakoroltuk már az azonnali pozitív visszacsatolást is, és az eb még mindig önbizalomhiányos, nem mutat ez ügyben semmi fejlődést, akkor jöhet a kutyasuli. Ez ugyanis nemcsak az ebnek, hanem a gazdinak is jót tesz. Lehetséges, hogy ha az első két pont nem hoz semmilyen eredményt, akkor alapvető vagy kommunikációs problémák vannak a GAZDINÁL. Ezt a kutyasuli szakemberei tökéletesen tudják orvosolni a személyre szabott tanácsaikkal.
Kölyökkutyáknál még nem biztos, hogy célzott önbizalomnövelésre van szükség, elvégre a kölykök helye a falkában igencsak hátrasorolódik mindenki máshoz képest, tehát neki még tényleg csak szeretetre, ölelésre, babusgatásra és persze nevelésre van szüksége.
A büntetés hiábavalóságáról
Aki tiltással nevel, az hazudni tanít – nem tudom ki mondta, de maximálisan egyetértek vele. A kutya hihetetlenül okos lény. Ha olyasmit csinál, ami szerintünk káros vagy tiltásra érdemes, és büntetjük, meg egyéb más, kapcsolódó tevékenységeit is tiltani akarjuk, akkor ő ebből a keretrendszerből biztosan öntudatlanul is ki akar majd törni. És akkor bármi is volt a kiindulási alap, ha még össze is zavarodik, be fog pisilni, a szoba közepére fog kakilni, megrág dolgokat és sorolhatnám.
Tehát tiltásra, büntetésre főként utólag semmiképp ne szokj rá, mert még egy magabiztos kutya is elveszíti az önbizalmát, ha a gazdija rosszul kommunikál felé, vagy épp nem következetes.
A kutyatartás egy önismereti út is egyben az EMBER számára. Aki ezt gazdiként nem veszi tudomásul, az nem is érdemli meg, hogy ilyen angyal vigyázzon rá!