Meddig tart a háború hatása? Milyen téren változtak a körülmények anyáink, nagyanyáink dédnagyanyáink ideje óta? Hogy érint mindez bennünket? Mi az, amit érdemes a régi szokásokból megőrizni és mi az, amit érdemes mielőbb eldobni? Mit tehetünk annak érdekében, hogy amíg ezerrel pörög az élet körülöttünk, egészségesebben reagáljunk a stresszre, mint elődeink tették?

Egész addig nem tudtam semmit a háború napjainkig eltartó hatásáról, amig el nem olvastam Dr. Máté Gábor könyvét, amiben a figyelemzavarról ír. Sajnos az a könyv még nem létezik magyarul, de remélem, le lesz fordítva, mert nagyon jó. Többek közt arról ír benne, hogy ő maga hogy lett figyelemzavaros, és öccse, aki nem a háború ideje alatt született Magyarországon mint ő, míg apjuk munkatáborban volt, hanem Kanadában, sokkal nyugodtabb körülmények között, nem szenvedett ugyanattól a betegségtől. Az egésznek a lényege az volt, hogy mikor a család együtt volt, és az anyja nyugodt körülmények közt élt, sokkal nagyobb odafigyeléssel tudta nevelni kisebbik fiát, Jánost. Bármennyire szerető egy anya, ha rettegve, bizonytalanságban, nyomorban él, akkor nem képes gyerekeit kellőképpen ellátni. A háborúnál, az éhínségnél pedig nincs rettenetesebb dolog.

Sokan, akik a háború idején születtek tele vannak aggodalmakkal, legtöbbször ok nélkül. El tudom képzelni milyen volt élet, mikor a bizonytalanság, a halál, a rettegés mindennapi volt és tüzijáték helyett bombák potyogtak az égből. A hosszan tartó magas stressztől megnőnek a káros hormonok a szervezetben és aki éveken át él ilyen körülmények között annál nagy az esélye annak, hogy egész életében küszködni fog a stressztől. Az ötvenes-hatvanas években pedig nem tanították a tudatos élet fortélyait. Igy szüleink, nagyszüleink nem tudták egészségesen levezetni a feszültségüket és mi ittuk meg a levét. Ritkán, vagy egyáltalán nem hallottuk, hogy: Kisfiam, kislányom, okos vagy, ügyes vagy, szeretlek…. hanem helyette azt hogy: Hülye vagy? Maradj csöndben! Az agyamra mész! Ne futkározz! Ne rosszalkodj! Ha elestünk és sírtunk, akkor vígasz helyett két pofont kaptunk, mert poros lett a ruhánk és utána, ha szerencsénk volt, bekötötték a sebünket.

Hogyan
spóroljunk havi 20ezer forintot


megszorítások
nélkül, ésszerűen?


Töltsd le az
ingyenes tanulmányunkat, és


spórolj
havonta minimum 20ezer forintot!


https://www.hosnok.hu/20ezer/

Ránk vár a változás

Most mi vagyunk a szülők, nagyszülők és ránk vár a változás, a változtatás, a jobb jövő teremtése és egészséges, magabiztos gyerekek nevelése. Persze, ugyanakkor, amikor a világot meggyógyítjuk, saját magunkat is meg kell gyógyítanunk! Hááááát nem kis feladat vár ránk, de én örök optimista vagyok és azt mondom: minden lehetséges. Hol kezdjük hát? Szerintem minden változás, minden lépés, minden fejlődés a tudatossággal kezdődik. Ha igyekszünk minél többett tudatosan élni, tenni, dönteni, akkor megoldottuk a problémák felét. Persze nem várhatjuk el magunktól, hogy tökéletesek legyünk, (én vagyok az egyedüli a világon), de ahelyett, hogy másokat hibáztatunk a feszültségünkért, felvállaljuk, hogy bennünk van a feszültség, és nekünk, magunknak kell és csakis nekünk lehet tenni ellene. Nagyon tetszett, mikor párom fia ideges lett a 3 éves kisfiával és ahelyett, hogy ordított volna a gyerekkel és megpofozta volna, vagy a szobájába zavarta volna azt mondta: Most mérges vagyok és megyek a szobámba, majd ha elmúlt a mérgem visszajövök! Szeretlek kisfiam! Mi történt velük abban az esetben? Apuka tudatosan vállalta az érzéseit, kifejezte annélkül, hogy a fiára hárította volna a felelősséget, a gyerek pedig megtanulta, hogy kell kezelni a negatív érzelmeit.

Meddig tart hát a háború hatása? Mi az, amit érdemes a régi szokásokból megőrizni és mi az, amit érdemes mielőbb eldobni? Te mit teszel a békéért és tudatos életért? Mivel növeled a kommunikáció értékét és hatékonyságát? Hogyan kezeled a konfliktusokat, a feszült helyzeteket? Várom véleményedet, hozzászólásodat!

Petz Teri

www.lelkitaplalek.com

5 thoughts on “Az idők üzenete”

  1. Teri,
    most az jutott eszembe, hogy a Bibliában is hetedíziglen örökítik a rosszat, valószínűleg ennyi generáció kell ahhoz, hogy alapvetően változtassunk egy család rögzült sémáin.
    Stresszhelyzet után a legjobb a megeröltető fizikai terhelés, edzés, különben a szervezet nem tudja értelmezni, így viszont visszaáll az egyensúly.

  2. Legutóbb Popper Péter könyvében olvastam, hogy ő hogyan viselkedett a háború után, amit kisgyerekként élt meg. Nem tudta feldolgozni az ott tapasztaltakat, és így nagyon vad és szertelen volt. Valószínűleg ez is közrejátszott abban, hogy pszichológus lett.

    De a háború, mint régóta elfojtott negatív energiák egyszeri nagy kitörése, tényleg nehezen emészthető lehet – mondom én, aki soha nem látott háborút… Maximum csak érzékeltem a nagyanyám agresszív viselkedésén keresztül… Aki sztem soha nem tanultam meg kezelni ezeket az erőket. No comment. Bár mostanában szerintem folyamatosan élünk át ilyen negatív energiakitöréseket, csak kisebb mértékben, a médián keresztül. De ezek csak addig tudnak uralkodni felettünk, amíg meg nem tanuljuk kezelni őket. Ahogy a példában a párom fia tette.

  3. Kedves Andreajanka!

    Koszonom, hogy megosztottad velunk azt, ami neked mukodik! Igen kell nehany generacio, mert minden generacio tanul es a tudas mindig bovul, de szerintem mi vagyunk az a generacio, aki jobban torekszik a tudatos eletre, mint barmelyik elozo. Szerintem pedig az a legszuksegesebb ahhoz, hogy fejlodjunk lelki teren.

  4. Kedves Titi!

    Legtobben leelunk egy egesz eletet es azt mondjuk a vegen: tanultam nehany dolgot. Te ezt ropke 30 ev alatt megtetted. Mindig orommel olvasom, amit irsz es vagy tanulok belole, vagy elgondolkozom azon, amit tudok, de nem hasznalok.

    En is Popper Peter modon viselkedtem gyerekkent, mert nem tudtam feldolgozni azt amit ateltem. Nem akarok a reszletekbe belemerulni, mert konyvet lehetne irni rola, nem nehany sort. Epp tegnap este, egy nagyszeru eloadast hallgatva fogtam vegre fel hogy miert. Amikor egy gyereket (es szerintem a felnottet is), tul sok fajdalom er, akkor megkemenyedik a szive, mert nem tudja elviselni a fajdalmat, es ennek kovetkezteben durva, agressziv, kemeny fellepesu stb. lesz. Konnyebb elviselni a kemenyebb erzeseket, mint a lagyabbakat, mint a szomorusag, a gyasz, a szeretet hianya. Sokkal konnyebb mergesnek es agresszivnak lenni.

    Negativ erok mindig is lesznek, de ha visszafolytjuk oket, ha nem talalunk egeszseges kifejezest azoknak, akkor kitornek, mikor mar nem tudjuk tovabb visszatartani azokat. A lenyeg, hogy barmit teszunk veluk, felelosseget kell vallalnunk erte es ugy kell kifejeznunk, hogy ne artsunk vele senkinek.

    Nehany eve nagyon merges voltam valakire es leultem, hogy kiirjam magambol az erzest. Haaaat repkedtek a szinesebbnel szinesebb szavak es mikor kiirtam mindent magambol, akkor irtam egy sokkal udvariasabb levelet, megirva banatomat, amit elkultdem. Utana kaptam egy udvarias valaszt es helyre allt a kettonk kozti beke. Ha nem irtam volna meg az elso levelet, nagy valoszinuseggel nem az lett volna a vegeredmeny.

    Teri

  5. Sziasztok!
    Érdemes elolvasni még Müller Péter Örömkönyvét..Pont az ellenkezőjéről ír,hogy mekkora mákja volt..Persze az Édesanyja által,aki megfelelően kezelte a borzalmakat,fantasztikusan óvva így gyermekét!

Comments are closed.