Két olyan borzasztó történetre is volt mostanság rálátásom, amik a rossz döntések sorozatának mintapéldányai. Sajnos. Kirívó esetek, de nem különösebben ritka esetek. Ilyenek szinte minden családban vannak, éppen ezért nehéz hideg fejjel nézni olykor, és az érzelmi érintettség miatt nehéz belőlük tanulni. Elmesélem az egyiket, ami legutóbb olyan fordulatot vett, hogy egy napig csak bambán bámultam magam elé, és nem bírtam magamhoz térni, sőt, még a sírás is elfogott. Pedig csak távoli rokonról van szó, de mégis… Eljutott oda a sztori, hogy ez már könnyfakasztóan fájdalmas. Pedig látszólag csak egy apró botlással kezdődött…

Egy ismerősünk még évekkel ezelőtt kétes üzletekbe kezdett, mert olyan emberekkel került kapcsolatba – vezető beosztású volt egy nagy cégnél -, ahol mindennaposak voltak a valutaügyletek, nem teljesen tiszta nagybani kereskedések. Nagymenők között nehéz ám megállni, hogy kisember akarjon maradni valaki.

Ő sem akart. Nagyon jól keresett, megvolt a céges autó, céges telefon, céges mindenféle, plusz ezek mellé még keresett egy kis “mozgótőkét” is a jókor-jó helyen valutaátváltásokkal, és egyéb, ehhez hasonló, kockázatos, de általában jó haszonnal kecsegtető üzletekben.

A dolog akkor fordult nagyon rossz irányba, mikor “hősünk” titokban kaszinózni kezdett. Aki megszokja a nagy lábon élést, az még nagyobb lábon akar, és semmilyen körülmények között nem akar kisebb lábon. Ezért mindent megtesz, még nyilvánvalóan függőséghez vezető dolgokat is, csak, hogy legalább azt a látszatot fenntartsa, ami kialakult már róla.

A látszat az volt, hogy itt van Ő, a sikeres menedzser, jól forgatja a pénzt, okos, megnyerő, erős akaratú, akinek “bejött az élet”. Mivel vállalkozó vagyok, és ebből kifolyólag már haladónak mondhatom magam a pénzügyekkel kapcsolatban, már biztosan tudom, hogy ennek a történetnek a rosszra fordulásában nem egy-két rossz döntés, hanem rossz döntések sorozata játszott közre. Ráadásul úgy, hogy egyetlen döntés sem látszott rossz döntésnek. Hősünk okos, nagyon eszes férfi, senkiben, még a halvány gyanú sem merült fel, hogy rosszul kezeli a pénzt, és belekerült egy olyan spirálba, amiből már csak segítséggel tudna kiszállni. Mindenki azt hitte, hogy az atomvillanás se tudná ledönteni a lábáról, vagy épp az Antarktiszon kidobva, ott is valami remek vállalkozást tudna indítani, két forintból.

Látványosan rosszá akkor kezdtek fordulni a dolgok, amikor a tehermentes kis paneljüket minden áron le akarták cserélni egy nagyobb, társasházi lakásra, hogy a feleség vállalkozásának legyen hely. (Kezdő vállalkozó, egy szép álommal, azonnal 25 milliós tartozással. Szép kilátások…)

De közben, mivel hősünk jól keresett, több hitelt is fel tudott venni, így vett a gyerekeinek is rögtön 1-1 lakást.

Most jön a megrázó tény: ez már nem egy egyszerű, rossz döntés volt. Ez már az agya énvédő mechanizmusának súlyos mellékhatása volt. A Tisztánlátás Tréningen bővebben kifejtem, mi ez az énvédő mechanizmus, és miért káros a jelenléte, ha nem ismerjük fel! >>

Ekkor a “sors” közbeszólt: a munkahelyen kiderült ez-az-amaz, és a vége az lett, hogy elbocsátották. Hopp, eltűnt a biztos bevételi forrás. A sors azért van idézőjelben, mert ez nem a sors műve volt. Ez nem a szerencsétlenek véletlen együttállása, ez nem bolygók mozgásának hatása (lásd horoszkóp böngészése), hanem egyszerűen elkezdett lassan borulni a bili, de előbb még úgymond meglötykölődött a tartalma… Minden ide vezetett az első pillanattól kezdve, de ezt akkor még az érintettek nem is sejtették!

A bevételek nélküli, 30 évre eladósodott családnak bevételre volt szüksége. A feleség vállalkozása, nem akart beindulni. Pénzt csak további kölcsönökből tudott hősünk előteremteni, de ezt már nagyon súlyos és nagyon nyilvánvaló hazudozások árán: a rokonoktól kért kölcsönt. Kezdte kicsiben, néhány százezerrel, aztán folytatta nagyban, milliókkal.

Igen, adtak neki.

Senki nem tudta, mi van a háttérben. Senki! A végső – ja, igen, azt hittük, az a végső – összeomlás akkor következett be, amikor a milliós kölcsön első részletét is alig akarta a rokonnak visszafizetni. Ekkor elterjedt a híre a családban, hogy mi történt, és elkezdődtek a találgatások, és elkezdődött az évek óta tapasztalható, halvány jelek utólagos felismerése. A csalódottság, kiábrándultság, bánat érzését nem tudom neked tolmácsolni, igazság szerint nem is akarom. Nem ítélkezni jöttem egyébként, hanem elrettentő példát mutatni.

Mint kiderült, hősünk súlyos szerencsejáték függő lett – erről is beszélek majd a tréningen, hogy hogyan tud ez kialakulni, mert olyan pokolian logikus, hogy szinte hátborzongató… A tréning után tudni fogod, kik a gyenge jellemű emberek a környezetedben, egyetlen mondatuk alapján… – és képes pénz nélkül is játszani. További kölcsönökből. Mit számít, ugyebár…

Még mindig nem értünk el a végső összeomlásig.

Ugyanis ami a hétvégén könnyeket csalt a szemembe, az az volt, hogy újabb hírt kaptunk. Hősünk valószínűleg, úgy 9-10 hónappal ezelőtt, egy vidéki kiruccanás alkalmával futó viszonyba keveredett egy hölggyel, aki nemrégiben egy kisbabának adott életet… Sokáig nem akarta elárulni, ki az apa, de most, szülői nyomásra elárulta: a nagyvárosi, sikeres, gazdag, jólmenő hősünk. Akinek több az adóssága, mint amennyi fűszál nő az út mellett.

És tudod, ettől szorul össze a szívem. Egy gyerek. Egy élet. Egy reménysugár. Egy ilyen szituációba beleszületni. Belegondolok, és sírok. A pénz semmi… De egy élet? Az a minden!

Ma már tudom, a folyamat legelső lépcsőfokától elindulva, történetünk főhőse, soha nem tudott volna megállni, még segítséggel sem. Ez egy önpusztító folyamat, és erre ugyanúgy illik a Tisztánlátás Három Törvénye, mint arra, hogy mikor elégelem meg a sorban állást, és mikor állok át a másik sorba, mert az gyorsabban halad…

Nincs különbség, minden ugyanúgy zajlik az agyunkban. Épp ez a gond! A lényegtelen dolgok esetében ugyanúgy döntünk, mint az életeket megváltoztató, családokat tönkretevő, kisgyerekeket csonka családban hagyó, felelőtlen döntéseknél, és életvitelnél.

A jó emberek ugyanúgy működnek, mint a rosszak. Azok, akiknek tényleg minden sikerül, ugyanúgy gondolkodnak, mint azok, akiknek soha, semmi nem sikerül. Tudatalatti szinten…

Az összefüggések ugyanazok. Az agy ugyanaz. A gondolatok modellje ugyanaz.

Nagyon kevés ember van, aki képes tisztán látni. Persze, hiszen könnyebb a sorsra, a balszerencsére mutogatni, könnyebb a horoszkópunkra kenni a bajokat, könnyebb dühösnek lenni, vagy fásultnak, mintsem megtanulni a lényeget, és végre tisztán látni, és többé nem követni el a hibákat. (Ha mégis, akkor azonnal korrigálni.)

Én csak ezt ígérhetem: nem tudom, hogy jobb ember leszel-e a tréning után, de, hogy tisztábban fogsz látni, és minden lehetőséged meglesz, hogy jobbá válj, azt garantálom! Gyere el te is! >>

Határtalan önbizalommal születünk, de kisiskolás korunkra kiveszik belőlünk a saját önbizalmunk növelésének képessége. Most visszaadjuk neked, nézd meg, hogyan!>>

26 thoughts on “Egyetlen rossz döntés romba dönthet mindent?”

  1. Érdekes írás volt. Mágis azt hiszem, a címben megjelölt egyetlen döntés ebben az esetben egyáltalán nem igaz.
    Én inkább azzal találkozom, hogy emberek pánikba esnek, ha netán egyetlen “rossz” döntést hoznak. Mert hozunk, bizony, hozunk rossz döntést, döntéseket. De azért (is) vagyunk gondolkodó lények, hogy ezeket a döntéseket korrigálhassuk, netán tudomásul vegyük és életünket más irányba terelve, újabb jó döntések lehetőségét teremtsük meg.
    A lányaimnak is azt szoktam mondani: lehet, hogy időnként rossz döntést hozol, de ez mégiscsak sokkal jobb, mint nem dönteni. Csak sodródni. Mert egy ember életében ez azért, lássuk be, elég nagy baj.

  2. Márti, a hozzászólásod utolsó részével egyáltalán nem értek egyet.
    Egyáltalán nem lehet így kijelenteni, hogy jöbb mindenáron dönteni, de az legalább a mi döntésünk, mint sodródni.
    Ezzel abszolúte nem tudok egyetérteni.
    Veszélyes gondolatmenet ez egy gyerek számára, mert azt sugallja, hogy nem szabad menni az áramlattal, hanem minden áron ellene kell dönteni, vagy ki kell szállni belőle.
    Ez nagyon nagy csapda!

    Fontos tudni, hogy minden ember – te is, én is – fontosnak akarja magát érezni abban a viszonyrendszerben, ahol elhelyezte önmagát.
    Fontossá csak a döntéseink és tetteink által vállhatunk a magunk szemében.
    Áramlattal való úszással kevésbé fontosnak érezzük magunkat.
    De ez egy baromi nagy csapda, mert minden helyzetben egyénileg kell elbírálni, hogy úszunk, vagy kilépünk, vagy szembemegyünk (és még pár variáció).

    A sodródás is döntés. És ha megalapozott, akkor tiszteletben kell tartani.
    Olyat sosem szabad kijelenteni szerintem, hogy valami vagy rossz, vagy jó. Mert ez relatív. És néha úszni kell az áramlattal, mert bár akkor oda megyünk, ahova mások, de gyorsabban és könnyebben juthatunk el oda, mintha kiválnánk..

    Persze, ezt lehet taglalni napokon keresztül, ahogy olvastalak, egyből bekapcsolt a vészvillogóm.
    Ne azt tanítsd meg a lányaidnak, hogy dönteni kell. Hanem azt, hogy hogyan döntünk, mi emberek… Például ilyen félreinformáló”sodródni rossz” gondolatok mentén…

    A korrigálás pedig… hát, azt kell, hogy mondjam, illúzió lehet…
    Nem vagyunk gondolkodó lények, itt van a kutya elásva, itt van mindenki tévedésben. Nem gondolkodunk, nem tudunk gondolkodni.
    Éppen erről beszélek a tréning elején, ez kelti a legtöbb hitetlenkedő kérdést 🙂

  3. Ezzel vitatkoznék, szerintem pedig pontosan a gondolkodásukban van a különbség.

    “Azok, akiknek tényleg minden sikerül, ugyanúgy gondolkodnak, mint azok, akiknek soha, semmi nem sikerül. Tudatalatti szinten…”

    De jó promócikk a tréninghez, ez vitathatatlan…

  4. Kedves Rita!

    Magad írod: “A sodródás is döntés. És ha megalapozott, akkor tiszteletben kell tartani.”

    Igen, erre gondolok én is.

    “Olyat sosem szabad kijelenteni szerintem, hogy valami vagy rossz, vagy jó. ” És a címed? Az miről is szól akkor?

    A döntés felelősség. És igenis meg kell tanulni feleősséget vállalni a tetteinkért, a döntéseinkért. És én ezt nyugodt szívvel tanítom a gyerekeimnek.

  5. Márti, a sodródás is felelősség természetesen 🙂
    Azért is reagáltam így, hogy tegyük tisztába a dolgot, mert biztos, hogy ugyanarra másképp gondoltunk, pedig a végeredmény ugyanaz.
    A cím kérdés!

  6. Sziszi, az általános gondolkodásmódról beszélsz igaz?
    De a döntéshelyzetekben – függetlenül a döntés céljától, ami lehet akár magasztos cél, akár gonosz cél, mondjuk ez utóbbi egy gonosz embernél – ugyanúgy működik mindenki. Minden ember.
    A döntések meghozatalának mechanizmusa, minden, amit közben gondolunk és érzünk, az azonos minden embernél.

  7. A döntéseinkben benne van az egész személyiségünk, életutunk. De nem csak ez, hanem az idegrendszerünk, amit részben a szüleinktől örököltünk, részben a fajfejlődés során alakult olyanná, amilyen. És bizony, vészhelyzetekben a döntést nem az agykéreg hozza, hanem a “hüllőagy”. A reakcióink sokmillió év alatt alakultak ki, és ezeket, sajnos, a rövid ideje tartó emberi fejlődés, az agykéreg kevéssé befolyásolja, akár tetszik, akár nem.
    A “racionális” döntés nagyon sok esetben nem más, mint az érzelmi reakciók “megideologizálása”.

  8. Célotok: Következtetéseket levonni a cikkből, a hozzászólásokból.
    Nem?
    Miért érzek hangotokban többet ennél?
    Bocs, ha rosszul ítélem meg!

  9. Kedves Márta!
    Én ott voltam Rita előző tréningjén, és pontosan látom, mi volt az az egyetlen rossz döntés, amire a cím utal!
    Sőt azt is tudom, mire gondolt az illető közben, mivel magyarázta meg magának logikusan a döntés helyességét, mert Rita ezt is megtanította nekünk. Azóta nem csak a saját hibáimat ismerem fel visszamenőleg és előre is, hanem másokét is. Tényleg csak így lehet tanulni mások hibájából. Köszönöm Rita, számomra nagyon hasznos volt a tréning!
    Grósz Izabella

  10. Felelősséget vállalni a döntéseinkért, a megfelelő információk birtokában. Ezzel egyetértek. A döntéshozatal ugyanakkor nem légüres térben történik, hanem egy társadalomban, amelyben az információs önrendelkezés lehetősége nem egyenletesen oszlik meg, azaz, nem biztos, hogy hozzájutsz a leginkább releváns információhoz, mert azt eltitkolják előled, vagy éppen félreinformálnak. A dolgok nem fehérek-feketék.

    Az általam ismert sikeres magyarországi vállalkozók többsége enyhén paranoid, állandó készenlétben az átverésekkel és támadásokkal szemben. Ezt tekinthetjük a normális üzletmenet részének. De ha nem, akkor viszont az esetleges kudarcaikért nem csupán az övék a felelősség…

  11. Hétköznapokból vennék példákat, ha nem bánjátok.
    Manapság történt e pár dolog velem:
    – vállalkozásunkból kifolyólag végeztünk el 1 munkát, előszerződést nem kötöttünk, a bizalom mit sem ért?!Készenléti állapotában átadásra hűlt helye lett a megbízónknak, s elérhetetlenné vált, persze a munkabér is vele együtt.
    – kistermelőtől vettem piros paprikát a piacon, hittem szavainak a csomag tömege és tartalma kapcsán ( bár beleszagoltam óvatosan vásárlás előtt). Az itthoni mérleg kevesebbet mutatott, miért is?
    – a hentesnél konkrét kérésem volt, ín nélküli színtiszta húsra fájna a fogam. Biztosított az eladó, hogy ahhoz nem férhet kétség, amit adni fog. Ám itthon mégis a sok zsíros, inas husikát nem vitte a nagy kés.
    – ajándékba elvihető kutya rovatban találtam meg a gyönyörű leendő kutyusunkat, miről aztán email váltáskor mégis kiderült, jelképes összeg az az ajándék , hisz nem 300 ezer, csak 100 a kutyus ára.
    – mint írtam, az imformatikus Úri ember esete is tegnap esett meg velem, ahol kételyeim voltak, hogy Ő szólt-e be vagy én vagyok ludas, mikor ingyenes hírlevelemet nem mondta le szépen, hanem kioktatott elég cinikusan.
    Kérdezni szeretném, hová haladunk e társadalomban, ahol mint serényen dolgozó hangyák lassan tiporjuk egymást ahelyett, hogy közös várunk építenénk?
    Tudjuk még a helyes értékrendet vagy rég feledésbe merült az egy mindenkiért, mindenki egyért?!
    Én vagyok naív vagy tényleg elszaladt a ló egyesekkel? Mert az üzletnek nem hiszem jót tesz, ha így állnak hozzánk, s a befutott business hanyatlani kezd, mert szép lassan nem tudják hol van velünk szemben a határ?
    Lassan eljutnak a magyar emberek oda, hogy már nem számít csak az egyén? S ha a végén tényleg totál egyedül marad az egyén??

  12. A címhez kapcsolódva: mi van, ha az ember, az anya nem tud dönteni, pedig mindenképpen kellene, ugyanis a gyermekei és saját élete és egészsége a tét?Igen, manapság “könnyű” ilyen jellegű gödörbe esni, mint a történet hőse, hiszen kb. minden 3. család jól eladósodott az utóbbi két évben. De döntsön helyesen a nagy magyar anya, beadassa-e az újinfluenza elleni védőoltást 3 gyermekének, vagy nem?
    Hogyan döntsön, akit minden oldalról hatásosan győzködnek?
    Ezzel kapcsolatban mi lesz majd, ha vagy így, vagy úgy, de a döntése miatt valami nem várt történik?
    Ilyenkor hogy mondja és kinek: Bocs, rosszul döntöttem!!

  13. Két dolog.

    Zsutta,
    Akikkel üzleteltél, azokat mások ajánlása, referenciák alapján kerested meg? Szerintem csak így szabad. Mert csak így fognak az ügyfeleket átverő vállalkozók lebukni és csődbe menni. Rossz hírük lesz!

    Andi,
    Az anyósomék bátrak voltak (70 éven felüliek) és a családban elsőként beadatták maguknak a H1N1 védőoltást. Ez kb. két hete történt, azóta sincs semmi bajuk. Én a magunk ügyében idáig hezitáltam, főleg azért, mert bioenergetikai kezeléssel képes vagyok aktívan erősíteni az immunrendszert. De mivel a jelek szerint nem árt az oltás, így anyóskámék tesztje alapján beadattuk a lányunknak és mi is meg fogjuk kapni… Lehet kezelni a betegséget, de ha meg sem betegszünk, az annál jobb. Meg aztán van egy igazi jó fej emberbarát gyerekorvosunk, akinek a véleményében megbízok, és aki azt tartaná jónak, ha a népesség 70%-a be lenne oltva. Mivel annyira népszerű, hogy a körzete a többszöröse egy átlagos gyerekorvosénak, ennyi ember nem tévedhet, így nem hiszem, hogy bármi bajunk lehet.

  14. Most esett le, hogy mit is írtam az előbb. 😀

    Szóval az egészségünk megőrzése érdekében az influenza elleni védőoltás beadatása csak EGY döntés, csak EGY pillér. Az összes többi: a mozgás, a feszültség levezetése, a tiszta víz fogyasztása, stb. stb. nagyon-nagyon sokat nyom a latba!

    Ezért van az, hogy aki nagyon nagy bajba kerül az influenza miatt, esetleg meghal, annak már TUTIRA előtte sem volt rendben az élete. Nagyon nem volt rendben! Hiszen például végső stádiumú rákos beteg volt, maximálisan legyengült immunrendszerrel (a rák tipikusan a legyengült immunrendszer és a feszültség magunkban tartása miatt alakul ki). Ha úgy tetszik, sorozatosan rossz döntéseket hozott!

    Így gondoljátok át a dolgot!

  15. Igen,nehéz döntenünk,bármi legyen is az.De miért?Az esetemben sokszor azért,mert folyton azt hallgattam és hallgatom hogy:én megmondtam, így vagy úgy kellett volna, és ha mégse,és ha mégis,mi lesz ha,mi lett volna ..és hasonló “mumusok”.Semmi pozitív megerősítést nem kapunk,hogy döntsünk és hogy nem bántunk,ha rosszul döntessz.Folyton csak az okoskodást hallom,mert mindenki okosabb akar lenni a másiknál.Én beadattam a védőoltást.Bárki kérdezi tőlem, megkérdezem te mit tettél, és aszerint válaszolok.Röhely,de így nem piszkálnak.

  16. Megint én.

    Eszembe jutott újra valami.

    Régebben láttam egy-két részt valamelyik okos TV-n katasztrófákat bemutató sorozatból: repülőgép-szerencsétlenségek, vonatbalesetek, stb. eseteit taglalták. Egyvalami közös jellemző ordított az esetekről: a katasztrófa egyik esetben sem csak egy nagyon rossz körülmény következménye volt! SOK-SOK APRÓ RENDELLENESSÉG EGYBEESÉSE kellett ahhoz, hogy lefusson egy vonat a sínről vagy hogy egy repülő lezuhanjon azért, mert elfogyott az üzemanyaga…

    Na most már abbahagyom. 🙂

  17. Titi! Írj, mert tanulunk belőle!
    Mindenkiéből!
    Ez az érzés egyre inkább megerősödik bennem!

  18. Titi! Bizony, ezt a jelenséget – sok kis dolog együttállása kell a katasztrófális helyzethez – még minőségbiztosítós koromból ismerem…
    Nem véletlenül tenyereltem rá erre a témára, van belőle olyan 13-14 év tapasztalatom 🙂

  19. Rossz döntéseink sorozatáról szólt a cikked, ugye, Rita?!
    A magam leveléhez elfelejtettem megjegyzésképp említeni, hogy bújkál bennem a kis ördög, netán rossz döntéseim sorozatát élem?
    Már nyilvánvalóvá tette ezt e fent leírt néhány példa, de fátyol , hályog van szemem előtt, s nem veszem észre?
    Megbízni egy nagy cég ( Magyar Aszfalt egyik ügyintézőjében) manapság rossz döntés? S a szakmáját elvileg ismerő hentesben, ..stb…..akiket eseteimben soroltam.
    Naív volnék? Hiszek emberek szavaiban, cselekedeteiben, (persze itt nem kell arra gondolni, hogy totál kis bugyutaként járok-kelek, csak egyszerre most ezek összejöttek) majd mérleget vonva néha már az fordul meg fejemben, a világ eltorzult?!
    Mindenki keresi maga érdekeit, s ha nem vagyunk kellőképp felvértezve az elővigyázatossággal, nem vagyunk elég bizalmatlanok, agyon tájékozottak az élet mindenféle területén !!!!!, akkor hozhatunk ebből fakadóan kis emberként is rossz döntéseket, melyekkel akár bajba is sodorhatjuk Családunk.
    Ez kis ügynek látszik, nem annyira nagy volumenű, mint amiről Te írtál, de a magunk szintjén szerintem ez nekünk ugyanakkora súllyal bír,T nem így látjátok?

  20. Zsutta, az a jelenség, amiről írsz, amit mostanság rendre tapasztalsz, az már régóta létező valami, a te életedben most koncentráltan van jelen.

    Azért, mert szeretnél JÓL dönteni. Ehhez viszont nincs meg az a háttértudásod, ami arról szól, hogy döntések meghozatalakor, előtte, közben, utána, mi mozgatja az embereket. Tekintet nélkül arra, hogy aszfaltút szakértő, vagy hentes-e az illető.

    Neked nagyon kellene a megvilágosodás. Mert te akarod megoldani a dolgot, de nem rajtad múlik.
    Az alapdolgok tudása nélkül viszont nem tudod elengedni ezt a fokozottan észlelt problémát.
    Érted mire akarok kilyukadni?
    Nem te döntesz rosszul, hanem egyszerűen nincsenek meg az információid ahhoz, hogy jól dönts. Hogy megbízhatóan jól dönts.
    Nem érik össze benned a tudás: van tapasztalatod, okos nő vagy, de nincs kapocs, pedig szükséged lenne rá.
    Mindjárt felteszek egy tesztet, teszteld le magad!

  21. Rita,
    Én is ismerem ezt a jelenséget. Mert én meg 5 évig gyakorlatilag hibaelhárító voltam, mielőtt gyedre jöttem. Rendszerszervezőként átláttam az egész beruházási beszerzési folyamatot, és többek között az volt a dolgom, hogy ha valami megakad (mert senki, aki felelős érte sem veszi észre), akkor szóljak vagy elhárítsam… Szerintem jó pár katasztrófát megakadályoztam, amit pedig nem tudtam, az nem rajtam múlott, hanem magasabb körökben akadt meg.
    T

  22. Kati,
    Félsz hogy piszkálnak?
    Lehet hogy ezt a félelmet közelebbről meg kellene ismerned, hogy miért is félsz tőle tulajdonképpen? Oldaná a görcseidet.
    T

  23. Igen, értem amit írtok.
    A férjem egyszerűen úgy tanítja ezt a lányomnak:
    tekintse felülről a dolgokat, próbálja összességében meglátni az összefüggéseket, elválasztani lényegest a lényegtelentől.

    Már 13 évesen arra készíti fel, ne őrölje magát olyanokért, amikkel nem tud mit kezdeni és legfőképp: a kevésbé fontosak az kuka.
    Magunkat felesleges ügyben őrölni, tépelődni kár!
    A férfiaknak mintha ez könnyebben menne, mert időben megtanulták?!

  24. Kedves Titi!
    Adott esetben nem értem,hogy az ellentábor miért nem fogadja el a döntésemet,hogy beoltattam magam és kész.Én akceptálom a másik tábor döntését,ezért nem szállok vitába.Azaz inkább azt mondom amit hallani akar.-így értettem a “piszkálódást”,mellesleg tényleg feszültséget keltő,ezért kerülöm is a témát.

Comments are closed.