Egészséges kapcsolatokban a felek egyenlőek, elnézőek egymással szemben, tudva, hogy ők maguk sem tökéletesek, kommunikálnak egymással, nem vágnak egymás szavába, közös történeteik vannak, és törekednek újabb közös élményekre, bíznak egymásban, közös céljaik, álmaik vannak, közös étkezéseket iktatnak be a napirendbe, megosztják a házimunkát, közös programokon vesznek részt, életüket közösen képzelik el, tiszteltben tartják egymás autonómiáját, törekszenek a boldogságra.

A kapcsolat válságát jelzi, ha a fentiek sérülnek, vagy az egyik fél privilégiumává válnak. Nézzük egyenként a fentieket…
Elismerés és hála

Nem hajbókolva, a másik fél érdemeinek elismerése. Annyira, amennyire szívből jön, és egyetlen lépéssel sem túllépve önmagunkon. Az elismerés és a hála nem azonos a behódolással.
Hiányában levertség, depresszív állapot, túlzott kritizálás jelenik meg.

Kommunikáció

Szóbeli, verbális kommunikáció és a nonverbális kommunikáció összhangja. Nem kell fárasztóan, naphosszat beszélni mindenről, ami eszünkbe jut, mert ellentétes hatást is kiválthat. Pl. rászoktatja a másik felet arra, hogy automatikusan igent, nemet mondjon anélkül, hogy mélyebben átgondolná, miről beszél a másik. Ha van gyereked, akkor jusson eszedbe, amikor vég nélkül beszél, és csak beszél, és csak beszél… Ha nincs, figyelj meg egy családot nyilvános helyen, ahol a gyereknek be nem áll a szája. Mi a vége? Igen, igen, nem, nem, nem, igen, igen. Ez nem kommunikáció.
Tudatosan figyeljetek egymásra, kérdezzetek közbe, ha valami nem világos, vagy még bővebb információt szeretnétek a témában szerezni partneretektől. Nyitott kérdéseket tegyetek fel egymásnak, melyre a válasz nem csupán igen vagy nem, hanem kifejtheti gondolatait.
Az első kérdést ne akkor szegezd neki, amikor fáradtan belép az ajtón, hagyj némi időt az akklimatizálódásra – a túlpörgött, munkahelyi stressztől, utazástól megfáradt partner nem ideális a kommunikációra. Egy tányér meleg étel, vagy egy szendvics, egy pohár frissítő innivaló jó alapot ad a későbbi kiadós beszélgetéshez.

Írjátok meg saját történelemkönyveteket

Nézzük, mi minden van a történelemkönyvekben?
Kezdet és vég. Korszakok kezdte és vége. Csaták, háborúk, békék, látványos békekötések. Nagy felfedezések, nagy emberek, történelmi családok, történelmi vállalkozások.
Készítsetek fényképeket az életetek kisebb és nagyobb eseményeiről, melyeket rendezzetek albumba. Ne csak a nyaralásról és az ünnepekről szóljon az album, hanem a hétköznapokról is. Még a kicsit szomorkásabb állapotok megörökítése is jól jöhet a későbbiekben.
Gyermekeink elvesztése után kirándulni mentünk, az itt készült képeink visszanézve segítenek a gyengéd feldolgozásban, és a történtek elfogadásában.

Közös programok

Találjatok ki közös hobbit, tevékenységeket, melyek éltetni fogják a kapcsolatot. Iktassatok be olyan tevékenységeket is, melyeket külön végeztek és ezekről érdeklődjetek partnereteknél (nem, nem arra gondolok, hogy hazaesik vizesen, te meg nekiesel, hogy kivel volt).
Ahogy telik-múlik az idő, találni fogtok olyan tevékenységet, amit egyedül nem szerettek végezni, de közösen jó mókának találjátok: pl. takarítás, főzés, kocsimosás, kirándulás, kerékpározás, stb.
A bizalom a szenvedély alapja

Figyelted már magatokat, amikor kritizáljátok egymás munkáját, életvitelét, testi megjelenését, jellembeli hibáit? Mekkora erővel fogja ez vissza a vágyatokat?
A vágy kialakulásához bizalomra és szenvedélyre van szükség, amit a marakodás megöl, és feltámasztása olykor hetekbe is telhet.
Az élet túl rövid.
Majd holnap ágyba bújunk – gondolhatod te, vagy gondolhatja ő, netán egyszerre mindketten. Most éppen nem kommunikáltok, honnan is tudhatnátok, hogy mit szeretne a másik vagy mit gondol az összekapásról…
Fiatalabb éveinkben nagyobb erővel buzog bennünk a vágy, később, úgy nyolcvan évesen már nem ez lesz a legfőbb testi igényünk – mert átrendeződik az értékrendünk. Nem kell idősebb korunkig várni, a gyerekek megszületésével ugyanúgy háttérbe szorítja az élet a szexuális eseményeket egy pár életében, ne szalasszátok hát el az értékes perceket, órákat, egy apróság miatt, ami hosszú időre visszavetheti a vágyat.
Még egy gondolat…
A büntetésből történő szexmegvonás mindkét fél számára előnytelen…

„Közös a cél, az álom, gyere és álmodj hát…”

A párkapcsolatokban semmi nincs cél nélkül, és ha nem tűztök ki elég értelmes célt kettőtök számára, hamar ellaposodhatnak a hétköznapok. A célok az életünk folyamán gyakran változnak, még gyakrabban formálódnak, de a közös értékrend nélkülözhetetlen alapja ezeknek a céloknak, melyeket közösen szeretnének elérni a párok.
A célok kitűzése, majd formálása során kommunikáltok, beszélgettek, eszmét cseréltek, összecsiszoljátok az értékrendeteket, és mindkettőtök személyisége fejlődik.

Erdei-Gulyás Gabriella

Life coach

Hogyan
spóroljunk havi 20ezer forintot

megszorítások
nélkül, ésszerűen?

Töltsd le az
ingyenes tanulmányunkat, és

spórolj
havonta minimum 20ezer forintot!

https://www.hosnok.hu/20ezer/