Élet a válságban – ÁRAK

Hát kalandos az élet ebben az országban nem mondom:) Meg kalandos a „Görögkaland” sorsa is, mert nem tudom abbahagyni, nem hagyjátok:). 
Most egy személytelen bejegyzés helyett arról írnék, hogy ma elmentem vásárolni. Becsületesen bevásárolni. 


Helyzetismertető: mi, a családom, a középosztályhoz tartoztunk, aztán miután kiköltöztünk vidékre 2006-ban ennek a  társadalmi rétegnek lecsúsztunk az alsó szintjére, de minket ez nem zavart. Az én bevételem vidékre kerülésünk után elenyésző volt (itthonról dolgoztam), a férjemé egy közepesen magas nyugdíj. A férjem azok közül való volt aki 33 év munka után(a 33-ból 10 év két állással, egész napi munkával)  51 évesen ment nyugdíjba (kérem a hülye megjegyzéseket tevők ne írjanak és ne olvassák tovább..), akkor jó végkielégítéssel és akkor magas nyugdíjjal. Ahogy ez már mindenhol lenni szokott, a nyugdíj évről évre veszített a vásárlóképességéből, az enyhe emelések ellenére. Azért elvoltunk. Addig nyújtózkodtunk éppen, amíg a takarónk ért, szépen mindent kiszámoltunk, gyerekeket egyetemen taníttatunk, törlesztőrészleteket fizettünk.A válság első jelei hatására az én szezonmunkám bevétele drámain csökkent, majd majdnem teljesen lenullázódott, miközben férjem nyugdíját eddig 3-szor csökkentették. A 2008-s évhez képest az évi bevételünk kb. 16 ezer euróval kevesebb, miközben az anyagi kötelezettségeink ugyanazok. Drámai változásokat hozott ez az életünkben.
De nemcsak rólunk van szó. Ez érvényes mindazokra, akiknek élete, sorsa a mienkhez hasonló. Vannak akik még nehezebben vannak, vannak családok, ahol mindketten munkanélküliek, vannak olyanok, akik mindenüket elvesztették, vannak olyanok, akik meg sem érzik, stb. nem részletezem, mert nem erről akarok írni. Arról akarok írni, hogy a görög árak mellett, ahol 1 l benzin 1.69, 1 kg kenyér 1.60, 1 kg cseresznye most az idényben 3.50 eur az olcsó helyeken, 1 l tej 1.80, 1 tojás 0.25, a falusi 0.35 eur, az első megszorítások után a hozzánk hasonló családok azon vették észre magukat, hogy havi 600-700-ből kell enniük, öltözködniük, utazniuk, ennyi maradt a számlák kifizetése után, és ez higyjétek el k@va kevés az itteni életkörülmények mellett. Aztán most, mikor már a nyakunkat szorongatják, most hagytak nekünk havi 300-400 eur-t amiből élni kéne. Tiszta varázslók lettünk. Elővettük a varázspálcákat és láthatatlan hősökké varázsoltuk magunkat. Mi, a görög és a Görögországban élő egyszerű asszonyok, családanyák. Ez történt velünk és még nincs vége. 
Ez az előzetes kellett ahhoz, hogy leírjam a mai vásárlásunkat és ne fáradjatok megint olyan hülye megjegyzésekkel, hogy igen mert otthon már rég ezt kell csinálni, vagy egyéb ilyenekkel.
Minimálisan 1szer egy hónapban kénytelenek vagyunk elmenni 40 km-re tőlünk egy nagyobb településre, ahol több üzlet van, super-marketek, bankok. Itt a nagyobb alapvető dolgainkat megvesszük, miközben esetleg elintézünk ezt-azt, orvoshoz menni már gyakorlatilag nem tudunk mióta megreformálták az eu biztosítókat, de ez egy másik post lesz majd.
Leírom miket vásároltam ma, mennyibe került és vessétek össze a fent vázolt helyzettel. 
A legolcsóbb super-marketben vásároltam, minden akciót kihasználtam, ezért a zöldség és vegyeskereskedéses cikkeket megúsztam 100 eur-ból. Jöjjenek az árak és a vásárolt cikkek:
legolcsóbb ólommentes benzin észak Evián 1,69 eur/liter

ZÖLDSÉGES
sárgarépa – 0,57 eur/kg
római saláta – 0,35 eur/db
cukkini – 0,75 eur/kg
zöldhagyma – 0,99 eur/kg
padlizsán – 1,41 eur/kg
petrezselyem – 0,26 eur/kötés
kapor – 0,26 eur/kötés
uborka – 0,32 eur/db.
fokhagyma – 0,79 eur/3 db.
vöröshagyma – 0,47 eur/kg
narancs – 0,53 eur/kg
túlérett, csökkentett árú paradicsom – 0,50 eur/kg
krumpli – 0,39 eur/kg (a mi településünkön 0,95 a krumpli kilója!)
Ezek egyelőre olcsóbbak mint az ITT lejegyzett 2010-s árak.
VEGYES
a legolcsóbb akciós tusfürdő Palmolive – 5,05 eur/l ha megvetted a litert
akciós 33 mosásos folyékony mosószer – 7,42 eur
akciós konyhapapír – 1,76 eur
WC papír 8 tripla tekerék – 4,48 eur
akciós fél literes paradicsompüré – 0,48 eur/doboz
4 db 80 gr-os tőkehalkonzerv saját levében – 4,86 eur
400 gr-s Kalas só – 1 eur
1 kg Karolina rizs (puha, ragacsos szemű) – 2,17 eur
500 gr-s akciós makaróni – 0,38 eur
a legolcsóbb száraz élesztő – 0,72 eur/tasak (1/2 kg liszthez való)
a legolcsóbb mosogatószer – 0,87 eur
a legolcsóbb liszt kilója – 0,80 eur
cukor – 1 eur/kg
fogkrémek – alig találni 2 eur alattit, 1,88 eur Colgate 75 ml
filter kávé – 3,50-től kezdődik a 250 gr-s kiszerelés
Sajnos ezek a dolgok nem lettek olcsóbbak, mert legtöbbje import, kivéve a konyhapapírt és a fél l-s vizet ami most 0,32 eur az évek óta 0,50-s helyett
..és most jöjjön a nehézágyú, a legdrágább cuccok, amikért kb. 80 eurt hagytam ott és bizony nem fognak egy hónapot kitartani. Ezek a tejtermékek, húsok.

TEJTERMÉKEK, HÚSOK

400 gr tehéntúró – 2,26 eur
900 gr feta – 11,67 eur (ebből lehet olcsóbbat is kapni)
250 gr-s vaj – 3,89 eur
310 gr-s párizsi – 2,80 eur
1 kg-s joghurt – 3,32 eur
200 gr apró kolbász -2,47 eur
1,5 l-s tej – 2,23 eur
1 l-s kecsketej – 2,32 eur
250 gr-s margarin – 0,85 eur
flekken (nyak) – 4,23 eur/kg
csirke – 3,43 eur/kg
A húsok olcsóbbak mint az eddigi években, de sok más élelmiszer-cikknél van akció, így tk. olcsóbban jönnek ki. Sajnos vadászni kell ezekre az akciókra, Athénban, a nagyvárosokban sokkal jobban meg lehet oldani a  vásárlást, mert nagyobb a kínálat, vidéken-szigeteken sajnos nehéz, monopóliumok vannak akik magasan tartanak bizonyos árakat – de most itt is változások lesznek, nem részletezem ebben a  bejegyzésben.
A lényeg hogy összesen a zöldség és egyebek megvásárlása 180 euróba került, és ez csak az alapja az élelmezésünknek, hisz a zöldségek egy héten belül elfogynak, de hús is csak 3-4szeri alkalomra volt véve. Tehát ezeket ki kell majd egészíteni a közelben lévő méregdrága helyeken.Ahhoz hogy az étkezés normális módon meg legyen oldva és az ember nagyjából egészségesen is étkezzék, kéne minimálisan heti 200 euró egy 3-4 tagú családnak, csak az étkezésre. Sajnos a köznépnél a legtöbb helyen ezt nem tudják előteremteni, hiába csökkentek az árak.

A görög kaland