De azt tudjuk, hogy hogyan kell kommunikálni?
Szakemberek szerint nem az a fontos a kommunikációban, hogy kinek milyen jól forog a nyelve, milyen frappáns érvei, riposztjai vannak, sőt, még az sem lényeges, hogy kinek van igaza.

Egyedül az számít, hogy hogyan hallgatsz!

“A természet csak egy nyelvet adott az embernek, de két fület, hogy kétszer annyit füleljünk, mint amennyit beszélünk.” Epiktétosz

Hallani, meghallgatni nem annyit tesz, mint odafigyelni. Az odafigyelés összpontosítást és energiát igényel. Ezért szoktak kudarcba fulladni olyan házasságok, ahol a felek végigbeszélgetik a hosszú éveket, csak épp nem ARRÓL beszélnek amiről kellene, és nem azt hallják meg, amit kellene.

A hallgatás készsége ugyanúgy fejleszthető, mint a beszéd készsége, sőt, hallgatással is ugyanúgy befolyásolhatjuk az embereket, mint a hosszas beszéddel! Biztosan észrevetted már, hogy ha meghallgatnak téged, akkor szinte szárnyra kapsz! Ugyanúgy azt is biztosan megtapasztaltad már, hogy sokszor tudtál úgy segíteni másokon, hogy tulajdonképpen semmi mást nem tettél, csak meghallgattad őket.

Az információs robbanás, a 21. századi technológiák, az e-mail, a mobiltelefon, a Twitter, az agysorvasztó tévéműsorok mindenre jók, csak a kommunikáció – és köztük a hallgatás – művészetének fejlesztésére nem. Rengeteg kütyüt használunk, hatékonnyá, gyorssá tesszük a kommunikációt, de amikor a Tescóban, bevásárlás közben szóba elegyedik velünk egy vevőtársunk, akkor rögtön rosszra gondolunk! Az sem kizárt, hogy ha szembe jön velünk a forgalmas utcán egy ember és ránk mosolyog, nem az villan át az agyunkon, hogy de jó, vannak még jó dolgok a világon, hanem az, hogy: “na, ez biztos flúgos”.

Úgy felejtettünk el kommunikálni, hogy tulajdonképpen sosem értettük ennek legfontosabb pillérét, a hallgatást, a meghallgatást, az odafigyelést (és persze a többit sem).

Én hiszek abban, hogy ezen minimális odafigyeléssel, szinte pofon egyszerűen lehet javítani. Persze kérdezhetnéd: Szükség van erre? Mindenki érzi, ha valami nem stimmel, nem?

Hogyan
spóroljunk havi 20ezer forintot


megszorítások
nélkül, ésszerűen?


Töltsd le az
ingyenes tanulmányunkat, és


spórolj
havonta minimum 20ezer forintot!


https://www.hosnok.hu/20ezer/

Ha így gondolkodnék, most nem lennénk itt :).

A szeptemberben induló HősNők – Boldogság Mozgalom zárt oldalon kiemelten és több szinten fogunk foglalkozni a kommunikációval, mert az egy dolog, hogy ezzel javíthatsz a kapcsolataidon, az egész életeden. De, hogy másokén is javíthatsz majd, az azért már elgondolkodtató, sőt, cselekvésre ösztönző!

Mik a jelei annak, hogy nem “jól” hallgatsz? (Ugye kezdjük magunkon a javítást, mielőtt még hónunk alá vágnánk a fél országot… :))

  • Hallgatod a másikat, és közben azt veszed észre, hogy egészen máshol jársz. Álmodozol, máson agyalsz.
  • Túlságosan ellazulsz fizikailag, szinte már-már fekszel. A túlságosan laza testhelyzet nem kedvez az odafigyelésnek (ugye-ugye, tényleg munka az odafigyelés!)
  • Előítéleteid vannak a beszélővel, vagy a témával kapcsolatban (ez engem úgysem érdekel, ez unalmas, rosszul beszélsz, stb.)
  • Fárasztónak érezzük az odafigyelést.
  • Érzelmi reakciók, egy-egy szóra felkapva a vizet (tipikus “mást kihallás” esete)
  • Gondolatban már a vitát tervezed az illetővel, miközben ő még beszél. Meg sem várod, mi jön ki a végére.
  • Tetteted a figyelmet (érzed, mikor fordul elő ilyesmi, igaz?)
  • Figyelem elterelése: miközben a másik beszél hozzád, te egyszer csak közbevágsz valami egész más témával, ami éppen felkeltette a figyelmedet.
  • Minden külső zajt, mozgást érzékelsz.
  • Nem tudod beleélni magad a beszélő helyzetébe.
  • Az érzelmi üzenetek észre nem vétele: nem veszed észre, hogy megváltozik a hangszín, a metakommunikáció (pl. azt hallod ki, hogy a másik provokál, közben meg már épp sírva kér segítséget, de te ezt nem érzékeled, mert csak a szavakra figyelsz.)

Azt kizártnak tartom, hogy nőként most rábólintottál a felsorolt elemek nagy részére. Nyilván mi nők ebben a témában kicsit jobbak vagyunk mint a férfiak, számunkra az odafigyelés érzelmi oldala szinte alapvető készség. A férfiaknál is, csak náluk jobban helyzet és partnerfüggő, illetve őket keményebbnek szocializálja az élet, így leszoknak erről az előnyről.

Gondolkodj el azon, hogy bizonyos helyzetekben és bizonyos beszélgető partnerekkel milyen kommunikációs slendriánságokat engedsz meg magadnak, és, hogy vajon miért teszel így! Nagyon érdekes, mély, lelki összetevőkre lehet ezzel rábukkanni, amikből viszont szuper következtetéseket lehet levonni!
Jó munkát! 🙂

6 thoughts on “Azt tudjuk, hogy a kommunikáció fontos”

  1. Hallgatás, meghallgatás!! Én szinte lelki szemetesládának érzem magamat, mert én mindenkit meghallgatok, nem szólok közbe sem. De ha én kezdem el mondani amit akarok, tuti, hogy közbevágnak és csak mondják, mondják, mintha ott sem lennék. Ez bizony sokszor rosszul esik. Nem tudom miért van ez így.

  2. Vannak emberek akik ugy érzik jól magukat ha panaszkodhatnak,ők megnyugodnak,és nem veszik észre, hogy a másik embert kifárasztották.

  3. Magyarországon sok a panaszkodó ember….kevés pozitív töltést lehet kapni egy-egy beszélgetés során…és sajnos kevés az önzetlen – én azt vettem észre,hogy sok az önző – ember….ha jól kipanaszkodta magát, akkor már tovább nem érdekli a másik fél. És az önzőség a “meghallgatás művészetében” – mert szerintem az, központi dolog szerintem. Mennyire vagy odafigyelő,mennyire vagy segíőkész, mennyire vagy megértő, mennyire tudod beleélni magad az ő helyzetébe-szerintem ez fontos ahhoz, hogy tudj neki segíteni-ha azt igényli…ha vki csak saját magával, és az ő bajával van elfoglalva, a másik embert nem fogja hallani.
    És még hozzá tenném, hogy “hallgatni arany”. Bármennyire is közhelyesen hangzik…. Sok olyan helyzet van, hogy tudni kell, a másik embert úgysem érdekled, fölösleges is belekezdned bármibe….vagy, mint én ahogy szoktam anyóssal járni: nem kíváncsi ránk, csak mondja, mondja….a véleményét,10éve vagyunk együtt férjemmel, de nem is tudja, hogy gondolkodom, mit érzek egy egy dologról….na,ő a tipikus önző ember. De tudomásul vettem, és kész,van, aki meghallgat, van, aki ismer. Csak hallgatom, mikor felhív, mesél, mesél…elmondja az egész napját. De hogy mi van velünk, gyerekekkel, no meg velem….ááááááá…..”jól vagytok? Jól persze. (pont) Ennyiben kimerül a rólunk való érdeklődése. De nem csak ő ilyen, sokan…..kevés az alapos, mély, beleérző ember. Aki segíteni szeretne. Vagy csak hallgatni Veled. Érezni Téged, és tudni, hogy szavak nélkül is mit érzel.

  4. Pontosítanék a felvetésen, és némileg egyetértek az eddigi hozzászólókkal.
    Ha valaki csak hallgat, a másik pedig mondja-mondja, az véleményem szerint nem kommunikáció, hanem MONOLÓG.
    Igen, a túlságosan önző, panaszkultúrás embereket (akiknek nem a problémájuk megoldása a célja, hanem nemistommi) nem feltétlenül egészséges számunkra, ha végighallgatjuk, mert csak lehúzzák az energiaszintünket. Jó megtanulni határt szabni nekik, amíg még nem terhes számunkra a monológjuk. Itt inkább figyelemelterelés kell. 🙂
    Mi is felelősek vagyunk azért, hogy ki mire használ minket! Ha nem ismerjük fel, hogy mikor kell odébb állni (vagy felismerjük, de nincs bátorságunk megtenni), akkor valamit tennünk kell az önbizalmunk emeléséhez!

  5. Lakik a házunkban egy nyugdíjas tanárnő. Sok “monológját” meghallgattam már, mire végre rájöttem, hogy felesleges próbálkozni azzal, hogy én is elmondjam, amit gondolok a dologról, netán magamról némi információt a tudtára adni – egyrészt, mert ő olyan, mint Lópici Gáspár, az utca hírmondója, másrészt pedig, mert ő nem beszélgetni, csak beszélni akar. Mivel már nyugdíjas, a diákoknak nem beszélhet, a családja már nagyon unja, hát keres más hallgatóságot. Akit tud, “elkap”, és az ég legyen irgalmas az illetőhöz :-).Na, ő aztán nem tud “jól hallgatni”. Sőt sehogy 🙂
    Én sajnálom egy kicsit. Rossz lehet így élni, hogy nem kíváncsi mások véleményére.

Comments are closed.