Egyszer, egy kommunikációs tréningen az egyik résztvevő kollégám azt kapta feladatul a trénertől, hogy jöjjön be úgy az ajtón, mint akinek magas az önbecsülése, nagy az önbizalma, és ez látszódjon rajta! Résztvevőként ültem a többiek között, és érdeklődéssel figyeltem, ahogy Anita belép az ajtón, feladata szerint óriási önbecsüléssel, önbizalommal. Szerintem az a nap volt életem egyik legpozitívabb napja. Ugyanis ez történt:
Anita, lendületesen kinyitotta az ajtót, az a keze, amivel nem az ajtót nyitotta, az lazán zsebre volt téve, visszafogottan de egyértelműen mosolygott, határozottan átlépte a küszöböt, tekintetét végighordozta rajtunk, nézőkön, majd így szólt:
– Sziasztok, Vidi Rita vagyok!
Azt hittem, hogy ott és akkor lefordulok a székről a döbbenettől! A pszichológus-tréner nem értette, Anita mit akart azzal jelezni, hogy más nevét mondta a sajátja helyett. Aztán Anita rám mutatott, és azt mondta: számomra Rita az önbizalom jelképe.
Érdekes, hogy ez a momentum ritkán jut már eszembe, viszont a tudatalattimnak és az egyébként is pozitív beállítottságomnak ez olyan volt, mintha hirtelen karácsonyi ajándékok potyogtak volna az égből. Ez olyan erős impulzus volt számomra, ami tulajdonképpen kitörölhetetlenül beleégette magát a jövőmbe: olyan nem fordulhat elő, hogy nekem tartósan vagy kórosan kevés/alacsony legyen az önbecsülésem.
Az önbecsülés tulajdonképpen azt jelenti, hogy mit érzel önmagaddal kapcsolatban. Azt is mondhatjuk, hogy minél jobban szereted magadat, minél jobban hiszel magadban, annál nagyobb lesz az önbecsülésed.
Az önbecsülés az életünk hajtómotorja, nélküle fel sem kelnénk reggel az ágyból, sőt, önbecsülés nélkül elsorvadnánk, és zombik lennénk.
Ezért fontos. Az önbecsülés mindent jobbá tesz az életünkben. Nézz meg sikeres nőket akár az üzleti életben, akár a médiában, akár a művészvilágban: el tudod képzelni, hogy alacsony az önbecsülésük? Vannak olyanok akiknek alacsony, ők azok, akik rongálják önmagukat a siker miatt: isznak, drogoznak, hol meghíznak másfél mázsásra, hol lefogynak cingárra. Biztos lehetsz benne, hogy ezek a tünetek alacsony önbecsülésre utalnak.
Ugyanis kívülről kaphatsz te bármennyi fényt és ragyogást, sőt szeretetet, ha önmagadat nem becsülöd semmire, akkor boldogtalan leszel.
Ugyanakkor: szegénységben, rossz körülmények között, az isten háta mögött is lehet boldogan és harmóniában élni, ha az önbecsülésünk rendben van, és összhangban van velünk, magunkkal.
Kérdezhetnéd: Ennyi az egész? Szeressem jobban magamat? Ettől leszek boldog? Ettől lesz nagyobb az önbizalmam?
Igen, ennyi az egész, de máris rájössz, hogy ez ennyire nem egyszerű, igaz? Nem elég naphosszat mosolyogni önmagunkra minden tükröződő felületen, nem elég százezerszer sem elmondani, hogy „Szeretem magamat.”, de ez a kiindulási pont. Ez az alap. Ez a minimum. Ha ez megvan, bármire képes vagy, további tudást és módszereket magadévá téve. Bármire! Igen, még ARRA is! (ARRA=évek óta dédelgetett, legtitkosabb vágyad.)
Kapcsolódó cikkek:
39 thoughts on “Miért fontos az önbecsülés?”
Comments are closed.
Kedves Rita! Minden írását, blogját lesem, olvasom.
Ez is nagyon jó, nagyon tetszik, hasznos. De azt hiszem az embernek meg kellene tanulnia becsülni és szeretni magát. Ez nem megy mindenkinek. Én tudom, hogy mire vagyok képes, de azt kimondani, hogy „szeretem magam”, nem megy.
Számomra az önbizalom mostanában már inkább azt jelenti, hogy tudok nem-et mondani olyasmire, amit nem akarok megtenni, vagy nem szívesen tennék meg, illetve hogy tudok bátor lenni olyan helyzetekben is, amikor régebben inkább megalkudtam félelemből. Számomra az önbizalom még azt is jelenti, hogy mostmár nem félek a lehetetlennek tűnő elvárásoktól, helyzetektől sem, mert tudom, hogy akinek félni valója van, az nem én vagyok, hanem elsősorban az, aki tisztességtelen vagy aránytalanul, indokolatlanul nagy dolgot kér tőlem nagyon-nagyon kevéske viszonzásért.
És azt is jelenti az önbizalom, hogy nincsenek istenek, „nagy emberek”, hanem CSAK emberek vannak a szememben, akik valahol nagyon hasonlítanak hozzám.
MAGAMTÓL PEDIG MIÉRT KÉNE FÉLNEM?? 🙂
A nőknek szerintem elsősorban azt kéne megtanulniuk, hogy semmivel sem kevesebbek a férfiaknál, sőt bizonyos szinten jóval többek.
De maradjunk inkább annyiban: MÁSOK. 🙂
Szóval az önbizalom szerintem egyet jelent azzal, hogy szabadon, VALÓBAN szabadon tudok, akarok dönteni és cselekedni minden helyzetben, és nem fékeznek már negatív beidegződések, hajdani rossz élettapasztalatok, fájdalmak, csalódások.
Valahol mindenkinek jogában áll mások elvárásaitól mentesen cselekedni, önálló, szuverén személyiségként.
Azt hiszem, ez az alap a megbocsátásra és az igazi belső felszabadulásra, önbizalomra, és ezáltal a sikerre is.
A legjobbakat mindenkinek, sok-sok szeretettel: ANi.
Éva, évekig én is csak annyit tudtam kimondani, hogy: „Szeretem a szempillámat, mert szép hosszú!”
Kritikusan néztem magamra, és többet koncentráltam arra, hogy mi a rossz bennem és min kellene javítani, mint arra, hogy mi a jó és szeretnivaló bennem.
Mindenkinek vannak hibái, de az önkritika is csak a szeretet után jöhet. (Ha jön egyáltalán…)
Ha nem megy kimondani, akkor elég úgy kezdeni, hogy csak gondolsz rá! Csak gondolatban mondd, vagy akár le is írhatod, akár apró pici betűkkel, csak tudasd magaddal, az a lényeg!
De kezdheted kisebb pozitív tulajdonságaid sorolását is, amit igazán szeretsz magadban!
Erről fogok még bővebben is írni, mert tudom, milyen erős gátakat kell letörnünk néha magunkban, és az bizony nem könnyű, nem megy egy csettintésre.
Ani, nagyon jókat írsz, szerintem nyugodtan mondhatom, hogy te igazi HősNő vagy 🙂
Kedves Rita! Köszönöm a válaszodat.
Az én véleményem, hogy az idő semmit nem olda meg. Csak mi vagyunk képesek megoldani. Egy gyerekkori borzasztó sérelmet nem lehet megbocsátani a szülőknek. Engem az egész életemen át végigkísért, nem volt előttem példakép, szeretet meg pláne nem. Másról nem is beszélve. Amit elértem az életben, saját erőmből, 14 éves korom óta dolgoztam, család, gyerekek mellett tanultam, szüleim abszolúte nem is törődtek velem. Még azt sem tudták hány unokájuk van. De mikor megöregedtek és az anyám egyedül maradt a négy testvér közül egyedül én támogattam. Vajon miért? Nem tudom. Talán csak azért, mert az anyám volt. Megbocsátani soha nem tudok (bár már nem élnek) de más lenne az életem ha „családban” nőttem volna fel. Egyáltalán az ilyen embereknek minek gyerek?
A szeretetet úgy ahogy kell továbbadni nemigazán tudtam, a gyerekeimet imádom, szeretem őket, de mondani nekik sem sokszor mondtam, hogy „szeretlek”. Azt hiszem össze tudnám számolni, hogy életemben hányszor mondtam ki ezt a szót, hogy „szeretlek”. Akkor magamat hogy szeressem? Már késő, az idő eljárt felettem, amit tudok mindent megteszek a gyerekeimnek. Magamra ritkán gondolok, inkább mindig a családom az első.
Egyébként mindig úgy érzem, mintha két énem volna, nem azt teszem amit szeretnék.
Kedves Rita!
Az önbecsülés azért fontos mostmár én is tudom,hogy ENGEM IS BECSÜLJENEK!!!!.Amikor egy nő úgy érzi,hogy elérte a célját mert feleségül ment ahhoz aki szeretett akkor NAGYON TÉVED.
Mert az önbecsülését megkocáztatja azzal,hogy annyira szereti a férjét,hogy minden felelősséget le vesz a válláról.Amikor a közös gyermekük megérkezik akkor még a „jó feleségnek van bűntudata „akkor amikor a férje a gyerekre féltékeny.Próbálja egész együtt töltött időben (ez esetben 32 év)mind a két embernek a férjnek is és a gyereknek is biztosítani azt a komfortérzetet amit elvárnak tőle.(és elnéz felette,hogy nem becsülik meg)
Lassan a feleség az anya eltünik és RABSZOLGA LESZ BELŐLE.Az önbecsülése a feleségnek 0 alá esik a férjnek és a gyereknek 100% főlé megy.
Amikor ennyi idő eltelik akkor már akár kényelmi szempontból sem akar egy nő kilépni a SZEREPÉBŐL. A JÓ ISTEN gondoskodik arról mostmár tudom,hogy az agyonra gyötört és minden kompromisszumot felvállaló embernek valaki vagy valami által üzenetet küldjön.Nekem a zene a különélés az „azt csinálok amit akarok” adta vissza az önbizalmamat a hitemet a jövőben és a szeretetben.Az első lépések voltak nagyon nehezek.Egy két hónap múlva kezdett
derengeni,hogy mennyire rosszul tettem ,hogy nem BECSÜLTEM MEG SAJÁT MAGAM.
Nehéz volt nagyon nehéz de egy év után mondhatom,hogy hálát adok a JÓ ISTENNEK,hogy saját különbejáratú életet élhetek.
ÉN igy látom az önbecsülést a családban. A szakmámban más volt a helyzet de a legfontosabb,hogy úgy a családban mint a szakmában merjünk SAJÁT MAGUNK LENNI ÉS BECSÜLJÜK MEG AZ ÉRTÉKEINKET.(AMIT CSAK KÖLCSÖN KAPTUNK)
Üdvözlettel Zsuzsa
Éva, írok majd a gyerek-szülő kapcsolatról, mert ez nagyon rosszul tudja indítani a női önbecsülést. Már az is, amit mi kapunk a szülőktől, meg ugye az, amit mi adunk a gyerekeinknek… Izgalmas, szerteágazó téma ez is.
Zsuzsanna! Az biztos, hogy az egész életünket meghatározza az, hogy kivel kötjük össze…
Sokaknak, sokunknak, sokkal megfontoltabban kellene párt választania(unk), ugyanakkor mindig annyira észen kell lennünk, hogy tudjuk, mikor kell váltani!
Nem egyedül lenni a rossz, hanem szenvedni valaki mellett, az a rossz! Erről is fogok írni, jó kis sztorik vannak a tarsolyomban.
Rita Kedves!
Ez az oldal,főleg ez a bejegyzés pont arról szól, amire nap mint nap törekszem. Egyre jobban és jobban. naponta meghallgatok egy relaxációs hanganyagot, 20 perc. Az első néhány mondat : Szereted önmagad, igazán szereted önmagad, feltételek nélkül szereted önmagad 🙂 A 10 éves lányomnak pont ezt igyekszem átadni nap mint nap, hogy szeresse magát, és higgyen magában. Az nem elég ha én hiszek benne, persze sokat számít, de nem elég.
Esetleg nem állítanál össze egy letölthető relaxációs anyagot, NŐKNEK?
Orsi, esetleg gondolatolvasós relaxációs anyagot hallgatsz? :))
Meglesz!
Rita, kezdesz a példaképem lenni. :-)Nagyon színvonalas minden írásod, és tele vagy energiával: „erről is fogok majd, arról is fogok majd írni” 🙂 Biztos vagyok benne, hogy meg is teszed, és mindannyiunknak nagyon jót teszel ezzel.
Örülök, hogy idetaláltam. 🙂
Jövő héten megyek egy 2 napos kommunikációs-konfliktus kezelős tréningre a munkahelyemnek köszönhetően, fogalmam sincs, milyen lesz, de már nagyon várom. Szerinted mire készüljek? Vagy csak menjek, majd meglátom?
Évi
Éva, „csak” menj! 🙂
Azzal készülj, hogy légy nyitott, hogy mindent befogadhass, amit csak adnak neked, akkor is, ha épp az csak egy jó röhögés. 🙂
Egy ilyen tréning, ha jó a tréner, fantasztikus energiákat ad, hosszú időre! Bennem például omlottak le gátak ilyen tréningeken.
Kedves Rita!
„Először is kivánok számodra nagyon sok boldog Névnapot jó erőt egészséget és nagyon sok szeretetet ami aranyozza be az életedet !”
Az Önbizalom az minden emberben kialakúl, csak van olyan ember aki alá becsüli magát és igy
nem érzi a hatását. Meg hiába van az embernek sokszor Önbizalma, ha olyan negetiv jellemű emberek veszik körűl,hogy meg inog a bizalom.
Erő, kitartás,akarat és pozitiv hozzáállás kell hogy meggyőzze magát valaki, arról,hogy
bebbe van önbizalom. /Életfelfogás is kell./
Köszönöm szépen Erzsike! 🙂
Ani, ez a megfogalmazás nekem nagyon tetszik, köszönöm: „nem félek a lehetetlennek tűnő elvárásoktól, helyzetektől sem, mert tudom, hogy akinek félni valója van, az nem én vagyok, hanem elsősorban az, aki tisztességtelen vagy aránytalanul, indokolatlanul nagy dolgot kér tőlem nagyon-nagyon kevéske viszonzásért”
Ennél már csak az a rosszabb, ha azt a nagy dolgot valaki rosszért, ostorozásért cserébe várja… mert ilyen is van sajnos.
Észnél kell lenni.
Van még az önbecsülésemen mit dolgozni.
De sose felejtem el azt a reggelt, (egy olyan szakaszában az életemnek, amikor kívülről semmiféle elismerést nem kaptam, rohadt egyedül voltam és rettenetesen féltem), amikor a másik oldalamra fordulva azt mondtam magamnak: jól van, kiscsillag, még alhatsz egy kicsit… Csak napokkal később tudatosult bennem 🙂
Marianna, ez tündéri 🙂
Látod, így kell ezt csinálni, akár öntudatlanul is!
Rita, én is szeretném neked a sok pozitív gondolatokat megköszönni! Férjemnek mutattam, hogy nézd, végre egy pozitív oldal!!!!!! Végre, lehet töltődni!!!!
Életem olyan szakaszában találtam meg az oldaladat……nincsenek véletlenek! 🙂
Nekem nagyon szerencsém van férj választás terén. Mindenben támogat, rendkívül pozitív nyitott ember. Neki köszönhetem, hogy van önbecsülésem, hogy „kezdek felnézni” magamra.
Rita, mégegyszer köszönjük a sok jót Tőled!
És azoknak is köszönöm a sok szép gondolatot, akik ide írnak. Olyan jó, hogy nem féltek megnyílni egymás előtt! Szerintem nagyon fontos az érzelmekről beszélni, írni. Nekünk, nőknek, lételemünk. 🙂
Lili, akkor ajánlom figyelmedbe az Áldott férfiak című bejegyzést, és küldöm a kedves férjednek 🙂
https://www.hosnok.hu/aldott-ferfiak/
Kedves Rita !
Az én önbecsülésem mostegy kicsit alább hagyott!Úgy érzem megbuktam gyerek nevelésből!A kissebbik lányommal kapcsolatosan.Nemtudom hol rontottam el a nevelését,magábazárkózott gyerek,mindigis zárkózott volt.De énpróbáltam közelebb kerülni hozzá ,de úgyérzem soha semsikerült.MOst,olyan helyzetbe hozott,hogy egy életre tönkre tette az életét! 14évesen!Teljesen kivagyok készülve idegileg .Nagyon örülök ennek azoldalnak és neked is!Sokat meritek lelkileg az irásokból,egy kicsit tanulokis belőlük.Puszilok mindenkit Katica
Katica, kérlek írj e-mailt a vidirita-kukac-hosnok.hu címemre, hogy tudjunk konkrétumokról beszélni, mert nagyon súlyos témát érintettél és úgy érzem, mindenképp megbeszélésre van szükséged. Bármit is tett a lányod 14 évesen (márpedig tesznek 14 évesen elég nagy butaságokat), kérlek még ne ítéld meg az egész életét!
Írj légyszíves, és amiben tudok, segítek!
Kedves Katica!
Kislányod nagyon fiatal és nagyon fontos lehet neki, hogy édesanyja bármilyen körülmények közt mellette álljon. Ha vitatkoztok vagy haragban vagytok is, szüksége van a szeretetedre, megértésedre és hitedre abban, hogy Te biztos pont vagy életében.
Lehet, hogy nagyon kamasz és nagyon hullámzó,de nőként első sorban Te vagy a példa számára…
Kedves Rita!
Számomra kicsit furcsa ez a történet. Mindenképpen elgondolkodtató, hogy akkora hatást gyakoroltál Anitára, hogy Veled azonosította magát.
Én teljesen meg tudom érteni 🙂
Rita, nagyszerűen behatárolsz számomra (is?!) egy célt: hogy hova akrok eljutni, milyen nővé akarok válni.
És képes vagyok rá! Ugye? 😉 Menni fog. :))
u.i. szerintem a tükröt sem mindig kell szeretni … Lehet olyan dolog is az önbecsülésünk alapja, ami nem látszik. Sőt.
Van amikor a tükörben látottakra mást nem lehet mondani, csak hogy „fejlesztendő terület”.
Bár tény, hogy a magabiztos nő egy gyönyrű pontot mindig talál magán a tükörben: a szemét. A lelke tükrét. :)))
Anita nem velem azonosította magát, hanem az önbizalmat azonosította velem. Igazság szerint nem is voltunk olyan nagyon jóban, hogy ő velem azonosítsa magát, ráadásul szerintem Ő egy teljesen rendbenlévő nő volt akkoriban is, meg most is az 🙂
Zsú!
Köszi ezt a kommentet, alig tértem magamhoz, és itt röhögök, mint a fakutya: fejlesztendő terület 😀
Nagyon igazad van, a szememmel mindig is elégedett voltam. Az mindenkinek csodaszép kell, hogy legyen!
KEDVES ZSUZSI! NEHARAGUDJ ,HOGY IGY ISMERETLENÜL A SEGITSÉGEDET KÉREM DE HASONLÓ HELYZET ELÖT ÁLLOK ,AMIT MÁR TE MEGTETTÉL .ÚGGYANIS A VÁLLÁST FONTOLGATOM ,DE NEMTUDOK DÜLŐRE JUTNI MAGGAMMAL. TUDOM ,HOGY NEKEM KELL DÖNTENEM, ÉS HOGY MÁS NEM HOZHATJA MEG A DÖNTÉST HELYETTEM.NINCS SEMMI ÖNBIZALMAM, ÉS ILYEN ÁLAPOTBAN CSAK TIPRODOK.SZERETNÉM HA MEGIRNÁD , HOGY TE MIBŐL MERITETTÉL ERŐT , HOGY MEGTEDD A HELYES LÉPÉST.VÁROM A VÁLASZOD SZIA .Rózsi.
Rozi
Tudom honnan indultam, tudom hol vagyok, tudom, hogy hova akarok eljutni. Tanulni, dolgozni, elfogadni magamat.Küzdeni. Akkor már ez az önbecscülés felé vezető ut.
Rozi
Tudom honnan indultam, tudom hol vagyok, tudom, hogy hova akarok eljutni. Tanulni, dolgozni, elfogadni magamat.Küzdeni. Akkor már ez az önbecscülés felé vezető ut.
Sziasztok!
Szia Rita!
Olyan dolgokat feszegetsz, hogy csuda:)
Szeretném – bár nem a reklám helye – mindenki figyelmébe ajánlani azt, amit Csernus dokitól tanultam. A NŐ c. könyvét nem mertem elolvasni, de voltam egy olvasótalálkozón, ami igen interaktív volt (egy házaspárról kiderült, menniyre nem tudja a pasi, mit szeretne a nő, egy csajról kiderült, mennyire férfias stb, stb).
A legfontosabb azonban: van olyan, hogy kapcsolatfüggőség.
S úgyanúgy tönkre lehet menni benne, mint a drogtól vagy alkoholtól!
Szóval lányok, asszonyok, egyrészt meg kell tanulni időben lépni, másrészt ezzel jót teszel gyerekednek is, mert nem a rossz, hanem egy jó példát mutatsz és örökítesz neki (ne áldozza fel magát és álmait a család oltárán).Előttem is egy ilyen rossz példa van:(( Frankóm rá is süti bélyegét egész életemre és nagyon nehéz volt helyrejönni.
Abban a pillanatban váltani kell, amikor felismered, hogy áldozathozatalként gondolsz a rájuk, a családra szánt időre.
Kedves Anikó!
Szerintem inkább fel kell ismerni, hogy a sok gyerek (ami néha valóban túl sok) a mi döntésünk volt, még ha nem is voltunk tisztában azzal, hogy ez mivel is jár. Nekem három van, a férjem egyet sem akart, de mindenben számíthatok rá. Így vállalnunk kell felelősséggel a döntésünk következményeit, ami persze nem könnyű, mert valóban háttérbe kell szorítani az egyéni vágyakat, de ezt is mi akartuk így, mert fontosabb volt az, hogy legyen kit szeretni, és legyen, aki szeret bennünket. Ettől persze én is sokszor szenvedek, mert óriási egyéni ambícióim vannak, de meg kell adni a gyerekeknek mindazt, ami kell a fejlődésükhöz, a boldogságukhoz, a kiegyensúlyozott emberré válásukhoz. A férjjel is törődni kell, hiszen összekötöttük az életünket. Jó esetben ezt vissza is kapjuk. Gyerekeink pedig nem nekünk adják vissza, hanem ők is jó szülők lesznek, ha eljön az ideje. És ezek után-igen, utána-jöhetünk mi is. De a gyerekek felnőnek, és akkor majd lehetünk mi a legfontosabbak.
Sziasztok!!
Most pár mondatra van lehetőségem (talán több lesz belőle), de nem tudom megállni, hogy ne írjak a 14 éves lányka kapcsán.
Az enyém is ennyi, s azt tudom megerősíteni, amit már előttem többen is leírtatok.
Állítom, nincsenek tisztában sokszor a fontossági sorrenddel, miközben szeretnének mindenfelé meg is felelni -még ha ezt megfogalmazni felénk nem is tudják.
Az én lányom mondta már többször : „Nem tudom megfogalmazni! , Nem tudom megmagyarázni! , Nem értem én sem! ”
Bár Ő kitűnő tanuló volt, falusi isiből 1 általa választott kemény suliba ment városba. Imádta az 1 évet és egyben megszenvedte.
Sokszor szépen s ugyanannyiszor csúnyán könyörögtem Neki a helyes út betartásáért , mert azt láttam, nehéz neki a váltással együtt járó összes minden.
Ha nem állok mellette vita közben is ( mert bosszantott ez-az) megerősítve arról, hogy számomra Ő a legfontosabb a világon, s egyben biztosítva abban, kb. értem mit érez, akkor csak kezem tördelve attól parázhatok,mikor pártol el tőlem, s akár komoly következményekkel járhat.
Megelőzni szeretném a bajt. De, ha Nálatok már meg is történt, kérlek, próbálj megbocsájtani, s segíteni, mert kinek, ha nem pont Neki, akit annyira vártál, dédelgettél anno.
Már nem pici irányításra szoruló baba, hanem bizonytalan kamaszlány!! Nagyon szüksége van 1 emberre, ki hibái ellenére bizton mellette áll!!! Ha most ránézve nem is ezt érzed, de így van!!Dacol, harcoskodik, magába fordul, de kicsi Nő még (már), s ha mi ennyi idősen sokszor megingunk, Ő hogyan tudna mindent egyedül megoldani?? Nem baj ha eltaszít, Te menj utána, s ne engedd, végleg máshol keressen további rossz utat. Mert szavaival azt mondja: ” majd megoldom, tudom mit akarok! ” , még ez egyáltalán nem biztos !
S azt sem szabad elfelejtenünk, felnőtt nőként magunk is hibázunk alkalmanként,(bár törekszünk a tökéletességre)de az nagyon jól esik (esne) ha valaki megerősítene abban, attól még szeret, s keressünk megoldást a bakira.
Örülök, hogy Veletek együtt lehetek itt, s köszönöm együtt érző, segítő soraitokat !
Bár ma nekem kevésbé okoz problémát csalódásom a világban (munkanélküliséggel kapcsolatban), de rám is jön hullámvölgy majd, s így azt tapasztalom ,mennyire jó érzés, ha összefogunk egymással.
Kedves Rita!
En teljesen egyetertek azzal, hogy szukseg van onbecsulesre, de: akinek nincs, milyen modon tudna szert tenni ra? Tudom furan hangozhat ez a kerdes, de mindenhol olvasni hogy onbecsules az alapja mindennek, viszont gyakorlati tanacsokra lenne szuksegem 🙂
Koszi az irasokert, szerintem nagyon sokunknak segitesz felismerni magunkban egy-ket uj dolgot..
Ne haragudj, hogy zavarlak. Ma kaptam ezt a levelet, melyet továbbítani kell. nem akarom, hogy megszakadjon:
Sziasztok. Olvassátok el legyetek szívesek, és küldjétek tovább.Nekem is.
Küld vissza Nekem is ezt az üzenetet!
Szent Teréz a ‘kis utak-kis dolgok’ szentje, aki a jól és nagy szeretettel végzett kis dolgokban hitt az életében . Ő egyben a virágtermesztők és virágárusok védőszentje is. A rózsák az ő jelképei
Áldás mindenkinek, aki ezt az üzenetet megkapja.
**Legyen egy kívánságod, mielőtt a következő imádságot elolvasod**.
Mást nem kell tenned.
Tehát **megvan a kívánságod?**
***Kívánságod örömét érezve olvass tovább!***
Szent Teréz imája:
‘Hozzon a mai nap belső békét a számodra.
Bízz az Istenben annyira, hogy tudd, pontosan ott vagy, ahol lenned kell.
Ne felejtsd el a végtelen lehetőségeket, amelyek a hitből erednek.
Használd az adottságokat, amelyeket kaptál, és add tovább a szeretetet, amely megadatott számodra.
Légy elégedett abban a tudatban, hogy az Isten gyermeke vagy.
Legyen ez a tudat **teljesen a tiéd,** és adja meg lelkednek a dal, a tánc, a hála és a szeretet szabadságát.
Ez mindannyiunké!’
Most küldd tovább az üzenetet 12 embernek mielőbb, nekem is; én is
beleszámítok …………… meglátod miért.
Köszönöm! puszi
irisz27@freemail.hu
Kedves HősNők! 🙂
Hányatott sorsú gyermekként, fiatalként megtanultam a körülményektől függetlenül is „boldognak” lenni. A békét valóban magunkban kell megtalálni…hányszor megtörténik velünk, hogy belül van a baj, elégedetlenség gyötör és ezt a negatívumot másokra vetítjük ki, másokat hibáztatunk, elterelve a saját figyelmünk a valós problémától.
És hogy mennyire ingatag ez a megtalált béke, annak most sajnos élő bizonyítéka vagyok. Nemrég egy lehetetlen kapcsolatba bonyolódtam. Szóval, veszélyes, zavaros vizeken evezek, hol féltékenység, hol tehetetlenség gyötör. Értelmes, okos nőnek tartom magam, de nem sikerül az érzelmeim fölé kerekednem. A „híres” nagy önértékelésem pedig kezd a saját kezeim között szétmorzsolódni…
Meli
Meli ! S Mindannyian!
Nem vagy magad és ne bántsd magad azzal, hogy sorra hibákat követsz el!
Láttunk már karón varjút!
Lényeg, szerintem: mind követünk el hibákat, de ezt nem természetes valamiért megosztanunk mással, mert az szégyen?!
Én csak azt szeretném tudni -a Te példád kapcsán is- miért van az, hogy hibának tituláljuk azt is, ami buliban mi is benne voltunk ugyan, de nem csak a mi sarunk??
Mi magunkra vesszük a vizes lepedőt és lehajtjuk szégyenünkben fejünk. De azok, kik mellettünk kellett volna legyenek és segítsenek – azok nem kérdezik meg maguktól, akkor épp hol voltak???
Ítélkezni felettünk sokkal könnyebb lesz majd- de kezet nyújtani már kínos lett volna? (Hisz barát, testvér,nagybátty, keresztanyu, lányom, fiam, szomszédom van mindenkinek- közülük csak 1 kellene, aki nem „leigáz”, hanem megoldást kínál. Vagy bajban ismerszik meg a barát?)
Nem szeretem, amikor egy lónak közösen lett túrós a háta, s az egyik fél szenvedő alanyként kerül ki, miközben a másik bőszen tud rá újjal mutogatni.
Civakodással nem érhetjük el, hogy bizonyítsuk, nemcsak mi voltunk a hunyók, s motyónkkal csak úgy nem indulhatunk a nagy világnak.
Meg kell leljük a helyes utat, de ez bármily nehezen elfogadható: időigényes.
Sok tényezőtől függ -és több hit magunkban?- mire kezdesz megbarátkozni ezzel a helyzeteddel.
Épp tegnap este írtam arról, milyen ciki, ha Karácsony Ünnepe alatt kell szembesüljünk azzal, arra a párnapra sem feltétlen szerencsés, ha csak színészkedésbe kezdünk azokkal, akikkel szívünk szerint akár még jó is lehetne a kapcsolat, de valahol elszakadt a cérna.
(ez bonyolult, bocs)
Kívánom, mielőbb lelj önmagadra! S ha eszeddel tudod, mi a helyes, próbálj rá hallgatni!!!
Azt hiszem, én ezt tenném.
A magam ügyében sem bizti, jól cselekszem, de törexem.
Akiknél pedig felhőtlen e gyönyörű Ünnep, teljes valójában töltekezzenek, mert sajnos az ördög sosem alszik?
S bár a cselekedeteinkre senki sem kényszerít és ne utóbb bánjuk, ha valamit elbifláztunk,feltevődik az örök kérdés: talán véletlenek valóban nincsenek, s a rossz történéseknek is akár volt valami oka, értelme?????
A „cápafoga” ebben a szituban a magány. Magad kell megbírkózz a történésekkel, mert bárki segítőkész volna is, a döntés után Neked kell majd viselned a következményeket. Tény, ha ilyenkor áll mellettünk valaki, -ki nem elitél- az már fél siker.
Én is önbizalom hiánnyal küzdök.Örököltem a szüleimtől.
Dolgozok rajta,de egyedül nem megy ezért szakember segít.
Még az elején vagyok,remélem túljutok rajtra.Ha folyamatosan csinálom a gyakorlatokat akkor jobb, de amint abbahagyom a pozitív állítások mantrázását vissza esem az eredeti állapotba.Már nem vagyok fiatal /57/Felneveltem 2 leány gyermeket 22 éve elváltam,túl vagyok sok csalódáson.Most újra előjött az életembe az önbizalomhiány,nincs munkám/bér,Tb ügyintéző a végzettségem/van egy férfi aki egzisztenciálisan fölöttem áll,és nagyon tetszik, de a jelenlétében nem tudok megszólalni.Már két éve kínzom magam azzal, hogy túllépjem a saját korlátaimat.Eddig nem sikerült! Ő viszont nem segít!!!!Látja a kínlódásomat és mint tükör vissza tükrözi a bénaságomat.Sajnos a módszere nem használ.
Én ettől még jobban összemegyek,és nem lesz tőle több önbizalmam.Mi a véleményetek?Írjatok!
Györgyi, a pozitív állítások mantrázásától még senkinek nem lett több önbizalma, maximum csak néhány percre.
Az önbizalom nem így működik!
Az tény, hogy folyamatosan dolgozni kell rajta, de nem úgy, ahogy gondolod: mindig tele vagyunk önbizalom növelő dolgokkat, körbe vagyunk véve velük, de akinek van önbizalma, az észreveszi, hogy igen, ettől nekem most még jobban nőtt, akinek viszont nincs, az nem veszi észre.
Ennyi a különbség: ha nem tudod, mitől nőhet, akkor nem is fog nőni, mert nem tudod, mitől nő. Saját farkába harapó kígyó tipikus esete.
Van egy anyagunk itt a hősnőkön, 30, azonnal használható önbizalom növelő tényezőt szedtünk össze benne, amiket azonnal bevethetsz. (bocsánat, ez most a reklám helye, de nem ajánlanám, ha nem adna számodra végre megoldást!)
https://www.hosnok.hu/onbizalom.html
Köszönöm Rita a hozzászólásodat!
Mint írtam munka nélkül vagyok és várom a lehetőséget, hogy ki tudjam fizet az általad említett önbizalom növelő anyagot.Amint lesz lehetőségem megrendelem.