Kaméleon effektus

A cím kicsit szokatlan, de ennek a kis állatnak az extrém alkalmazkodó képessége az, ami a leginkább kifejezi a mondandómat.

Sokszor használjuk pejoratívan a „kaméleon” jelzőt olyan emberekre, akik nem egyenesek, nem őszinték, mindenkinek más arcot mutatnak.

Szerintem pedig egy nagy túlélő, erre a képességre pedig minden XXI-dik századi vállalkozónak, vállalkozónőnek szüksége van. Akár van válság, akár nincs.

Ma olvastam egy cikket arról, hogy a jólneveltség, illetve a rögzült viselkedésformák mennyiben gátolják a marketinget, blokkolják az értékesítést, stb.

Az egyik hozzászólás így kezdődött:

„Ha mindig olyasmi mellett döntünk, ami lehetségesnek vagy ésszerűnek tűnik, eltávolodunk attól, amit igazán szeretnénk, és ami marad, az nem lesz más, csak kompromisszum.”

Robert Fritz

Az idézet megfogalmazza azt a folyamatos küzdelmet, azt a nagyon erős személyiségformáló prést, amit a vállalkozás hozott az életünkbe.

Amikor nekiindultunk, akkor persze mindenkinek megvolt a szilárd erkölcsi normája, és az Isten-család-munka szentháromsága, ami nagyon kellett egyébként; de hamarosan elkezdődött a folyamatos „újratervezés”, mint amikor nem ott kanyarodsz, ahol a GPS mondja, és az elkezdi előröl az útvonalad megtervezését.

Nem arra gondolok, hogy adócsaló, házasságszédelgő ateista lett belőlem, csak arra, hogy a túlélés érdekében meg kellett tanulni hihetetlen rugalmasnak lenni. Meg kellett tanulni úgy kezelni a prioritásokat, hogy ha besűrűsödik az élet, akkor mindenki a lehető legkisebb mértékben sérüljön. (sérülés nélkül meggyőződésem, hogy nem megy) Most már látom azt, hogy nem halálos bűn, ha pl. nem ebédre eszünk meleget, hanem vacsorára. Senki nem hal bele.  Ahogy abba se, ha A Férfi nem délután 5-kor végez a munkával, hanem 10-kor, mert éppen összedőlt a világ. Az meg végképp elfogadható, ha néha azt kérem, hogy ne szóljanak hozzám, mert éppen lyukas a fejem, mint egy szita, és be kell fejezni valamit.

Megtehettem volna, hogy az első alkalommal, amikor a munka megelőzte volna a családot a fontossági sorrendben, hogy azt mondom: Köszönöm szépen, viszont látásra, ezt így nem lehet, hiszen a család az előbbre való! Az elveimhez hű maradtam volna betű szerint, de kinek használtam volna vele?

Ne érts félre, nem azt mondom, hogy rúgj fel mindent, ami eddig drága volt! Sőt, azt mondom, hogy szilárd alap és háttér nélkül nagyon nehéz, ha nem lehetetlen megállni a helyed.

Viszont: sok olyan dolog van az életben, aminek nagyon nagy jelentőséget tulajdonítunk, holott nem ezek határozzák meg a személyed vagy a családban betöltött szereped értékét/minőségét. Ilyen például az, hogy állandóan el van-e mosogatva; hogy esetleg a délután is mackóban talál-e néha; és hogy esetleg nemet mondasz a legózásra. Kitűnő háziasszony, szépséges nő, és nagyszerű anya vagy akkor is! (még ha anyósnak, vagy a havernőnek össze is szalad a szemöldöke a látványra)

Nagyon relatív, hogy az ember mit tart lehetségesnek/elérhetőnek és ésszerűnek. Ezeknek a szavaknak a jelentése akár egyik percről a másikra is meg tud változni.

• Mit tartasz most lehetségesnek, ha az életed menetére, vagy az előrelépésre gondolsz? (munka, vagy magánélet, mindegy)
• Ha 1 évvel ezelőtt megkérdeztek volna, ugyanezt mondod?
• Mit tartasz most lehetetlennek, elérhetetlennek?
• Tavaly mire mondtad azt, hogy lehetetlen? Azóta már elérted?
• Mi az, amire most azt mondod: „Ebből nem engedek!”
• Jövőre engedsz belőle?

Szeretettel,

Vera