Az asszertív – azaz önérvényesítő – kommunikáció lényege: tudd, hogy mit akarsz elérni, és próbáld meg azt elérni úgy, hogy ne sértsd meg a másik fél jogait. Ez igaz akármilyen helyzetre, legyen az családi, munkahelyi, vagy egyéb szituáció.
Az Ego kung-fusok viccelhetnek?
Számos eszközzel lehet „puhítani” a másik felet, illetve megolajozni a kommunikációt, ezek egyike a humor. Sokan hiszik azt, hogy elég egy kis jópofáskodás, egy-két poén és vicc, és máris gördülékenyen mennek a dolgok. Talán úgy gondolják, hogy szimpatikusabbá, szerethetőbbé válnak a másik szemében azáltal, hogy közvetlenebb arcukat mutatják.
Ez igaz is lehet, feltéve, ha mindkét fél érti a viccet. A humor azonban sajnos roppant óvatosan használandó eszköz! A poénok, viccek ugyanis olyan kódnyelvet alkotnak, amelyet csak azok fognak megérteni, akik osztoznak ezen a kódon. Ez függ attól, hogy a másik hol nevelkedett, milyen közegben szocializálódott, milyen humornyelvet ismer. Számomra a Monty Python-sorozat zseniális mestermű, míg más inkább a Fábry-féle altesti humort részesíti előnyben. Innentől kezdve nálam nem lehet „bevágódni” az utóbbi típusú poénokkal, míg egy Fábry-rajongónak talán hiába mondok klasszikus brit vicceket. (Például ezzel nálam nagyon be lehet vágódni 🙂
Esettanulmány
Egy jó barátom járt úgy a minap, hogy szívességet szeretett volna kérni egy számára majdnem teljesen ismeretlen személytől, és úgy gondolta, hogy korábbi kommunikációs hibáját (előző levele kissé túl direktre sikeredett) a humor eszközével fogja helyrehozni. A levél elküldése után másnap meg is kapta a jól megérdemelt fejmosást, igaz, a célját elérte, de a másik fél nem értette a viccet – nem egy nyelvet beszéltek. Sajnos a barátom túl későn kérte ki asszertív kommunikációs tanácsaimat és csak utólag mutatta meg az elküldött levelet – amin én jól szórakoztam, mert nekünk viszont közös a humor-kódunk. 🙂
A humor használatával valóban olajozottabbá tehető a kommunikáció és enyhíthetőek rázós szituációk, de én azt javaslom, hogy ismeretlen közegben csak nagyon csínján bánjunk vele. Mit kockáztatunk ugyanis, ha nem értik meg a viccet?
Kockázatok és mellékhatások tekintetében kérdezze ki asszertív kommunikációs trénere véleményét! 🙂
A legrosszabb, ami történhet, hogy teljesen hülyének néznek bennünket, akivel felesleges akár szóba állni is. Ezesetben egyáltalán nem érjük el a célunkat, bármi legyen is az. Aztán elérhetjük ugyan a célunkat, de csak meg leszünk bélyegezve hogy bolondok vagyunk, ami roppant kínos, lássuk be. A kimondott viccet már nem csinálhatjuk vissza, és ha kellően rossz vicc volt, akkor biztosak lehetünk benne, hogy meg fogja jegyezni a másik fél.
Hogyan
spóroljunk havi 20ezer forintot
megszorítások
nélkül, ésszerűen?
Töltsd le az
ingyenes tanulmányunkat, és
spórolj
havonta minimum 20ezer forintot!
https://www.hosnok.hu/20ezer/
Útmutató Humor Heroldok részére
Akármilyen Humor Heroldok is vagyunk, a következőket mindenképpen tartsuk figyelemben:
- Mi a célod? – vedd sorra, hogy mit szeretnél elérni a másiknál. Meg szeretnéd nevettetni, vagy van valami más is?
- Mi az üzenet? – mielőtt humort használsz, gondold végig, hogy van-e valami nem kívánatos mellékíze az adott viccnek. Óvakodj a szexista, rasszista, politikai, testi hátrányokat kifigurázó viccektől. Ezek afféle aknák, amelyek bármikor szétrobbanthatják a kommunikációt, ha érzékeny területre tévedsz.
- Ki a közönség? – gondold végig, hogy mennyire ismered a másik felet, akivel humorizálni szeretnél. Vajon közös nyelvet beszéltek, vagy teljesen más típusú ember? Használt-e már ő is humort a kommunikációban? Milyen típusút? Ha igen, akkor óvatosan te is kipróbálhatsz egy-egy „halványabb” poént.
- Önirónia használata – Szintén veszélyes terület, hiszen nem mindenki emelkedett az önismeretnek és önreflexiónak arra a fokára, hogy értékelni tudja ezt a típusú humort (feltéve, ha magadat szeretnéd kifigurázni.) Egy erre érzéketlen ember az öniróniát meghunyászkodásnak fogja tekinteni, téged pedig egy lúzernek.
Általános alapszabály – mindig arra gondoljunk, hogy mit szeretnénk elérni, a humor sosem valami önmagáért való dolog ilyen szituációkban, hanem egy eszköz, amit vagy bevetünk, vagy sem. De csak miután alaposan átgondoltuk a fenti útmutatót!
Ha pragmatikusan közelítjük meg a helyzetet és a cél lebeg a szemünk előtt, tudni fogjuk, hogy itt van-e a poén helye, vagy sem.
Te keveredtél már roppant kínos helyzetbe egy hülye poén miatt? Ha igen, írd meg!
Lemaradtál a sorozatról? Íme az előző Ego kung-fu cikkek:
- 2010 az Ego kung-fu éve
- Lúzer vagy nyerő?
- A Te igazgyöngyöd
- A nyuszik lélekrajza
- Büszke vagyok a kudarcaimra!
- Mondd bele a képedbe!
Kattints a képre és csatlakozz! 🙂
Kapcsolódó cikkek:
8 thoughts on “Ezrosszviccvót – Útmutató Humor Heroldoknak”
Comments are closed.
Üdvözlök Mindenkit!
Nagyon egyetértek a fenti cikkel. Én úgy érzem, a humor valóban nagyon fontos, de valóban kétélű fegyver. Ha csak abból indulok ki,hogy min nevetnek a nők és min nevetnek a nők, már nagyon mély szakadék tud nyílni.Párom például harsányan kacag a bugyuta Bud Spencer filmeken harminchatodik alkalommal is, én még csak el sem tudok mosolyodni rajta. Rettenetesen élveztem viszont az angol „Csengetett Mylord?” , A ” Fekete Vipera”, sorozatokat (ugyanakkor Mr Beant már nem értékelem annyira), a magyar Galla Miklóst, a Laár pur Lár előadásokat. Az előbbiek helyzetkomikumra És nyelvi komukumra, utóbbiak szinte kizárólag nyelvi bravúrokra épülő humorral dolgoznak. Tapasztalom, hogy a humornak ezt a finomabb fajtát kevesen értik. Bár Fábrynak időnként vannak szalonképesebb fordulatai is, azért jellemzően inkább alpári, ami engem nem szórakoztat, sőt.
Nekem jó a humor érzékem, de kizárólag a nagyon finom, habkönnyű nyelvi játékokat merem alkalmazni ismeretlenekkel, vagy a szarkazmust.(állásinterjún egyiket sem tenném)Mostanában a szarkazmus áll legközelebb hozzám, ebben nyilván a társadalmi körülmények játszanak jelentős szerepet.
Bocsánat, korrekció: Min nevetnek a nők és min nevetnek a férfiak…:P Még nagyon korán van 🙂
„Önirónia használata: Egy erre érzéketlen ember az öniróniát meghunyászkodásnak fogja tekinteni, téged pedig egy lúzernek.”
Ezt megerősítem, többször jártam már így, mivel egy jó ötletnek tűnt ez a kommunikációs stílus.
Három példát szeretnék mondani a meggondolatlan poénkodás veszélyeire. Mindhárom eset már nagyon régen történt. Az egyiknél én voltam a szenvedő fél, a másodiknál az elkövető, a harmadiknál meg csupán szemlélő.
Középiskolás koromban – hogy a számonkérést megússzam – jelentettem a biológia tanárnak, hogy előző alkalommal hiányoztam. Erre a tanár válasza: „Nekem nem.” A tanárral egyébként sohasem volt afférom, gondolom csak tréfálkozni akart, az osztály jól is szórakozott rajta. Rendes tanár volt egyébként, nem hiszem, hogy bántani akart, mégis nagyon megbántott vele.
A második eset: Egy nem túl közeli terhes kolléganőt egy ideig (kb. fél évig) nem láttam. Amikor legközelebb-immáron pocak nélkül – találkoztunk megkérdeztem: „Na megszabadultál a csomagtól?” Nagyon halkan, csak annyit válaszolt, hogy „igen”. Tovább faggatóztam, hogy mi van a gyerekkel. Ekkor mondta el, hogy félidőben elvetélt. A döbbenettől és a saját tapintatlanságomtól szóhoz sem jutottam.
A harmadik esetnek csak fültanúja voltam. Egyetemisták voltunk, külföldi építőtáborba utaztunk, a hozzátartozók néhány diákot kikísértek a pályaudvarra. Az egyik fiú megkérdezte a társaságot: „KI VOLT EZ A KÉT BÁNYARÉM?” Amire a barátnőm válasza: „Az édesanyám és a nagynéném”
Sziasztok!
Igen valóban sodorhat a humor kínos helyzetekbe, de mégis!
én csak így létezem!
Valóban e környezetem számára elkönyvelt bolond vagyok.
Egy barátnőm mondta egyszer: Aki nem ismer, csak egy olyan valakit lát, aki folyton röhög, és idétlen és viccel, de ha megkapargatnák a felszínt, egy igen értékes ember rejlik alatta.
No, ekkor kezdtem el írni az iwiw-en magaról!
Meglehetősen nagy siker övezte.
Tulajdonképpen az egész a „humorból” indult ki!
Igenis élvezem megnevettetni az embereket, jó dolog együtt nevetni!
Gabi
Köszönöm a cikket, tanulságos!
Egyből az jutott eszembe, hogy milyen sok köze van ehhez például az önbizalomnak és/vagy annak hiányának!
Velem is többször megesett, hogy egy szituációban nem voltam elég kiegyensúlyozott, és a következő zajlott le bennem (öntudatlanul):
„Húha, ehhez a témához tök hülye vagyok, remélem, nem jönnek rá, hogy butább vagyok náluk. Nem baj, nyomok egy poént, hátha legalább jó fejnek tartanak.”
Persze, erre sok idő volt rájönni. Nem baj, tanultam belőle. 😉 (És olykor még most is ugyanúgy előfordul néha ez a baleset, de úton vagyok, és már tudom ezt is szeretni magamban. :))) )
Másik verzió:
„Húha, de nagy a csend, senki nem szól egy szót se, de kínos. Nyomok egy vicceset!”
Ebből tud még csak nagy marhaság kisülni (nem hogy inkább csöndben maradtam volna, bölcs maradtam volna)! 🙂
De hát: ez van, szembesülnünk kell azzal, hogy vannak olyan emberek, akik úgymond jókedv-függőségben szenvednek, és ettől olykor mások is szenvedni fognak. :))))
Jó a téma, köszi a cikket mégegyszer! Szép napot mindenkinek! :****
Nagyon tetszett a cikk, és a hozzászólások is! Köszi mindenkinek!
“Önirónia használata: Egy erre érzéketlen ember az öniróniát meghunyászkodásnak fogja tekinteni, téged pedig egy lúzernek.”
Ez tényleg így van. Bár ami engemet illet, sokszor nem foglalkozok azzal, hogy mások lúzernek tekintenek-e vagy sem. Olyan vagyok, amilyen. Minek kellene félnem ilyen dolgoktól?
nemtudom, nekem bejön az (ön)irónikus viccelődés, nálam nem feltétlenül jelenti azt, hogy azért mert azt mondja attól kevesebb. ez simán érezhető a hangsúlyból. ha pedig nem, akkor tényleg lúzer.
a másik dolog h én pl szeretem az angol humort és meg a fábryt is, akkor én most nem tartozom sehova?:D
tény viszont hogy óvatosan kell bánni a poénokkal, mert a legnagyobb igyekezet ellenére a legtöbbet árthat rossz időben és rossz helyen.