Mikor a hősnők oldalra jelentkeztem cikkírónak mindennek éreztem magam csak hősnőnek nem. Úgy éreztem, hogy egy olyan lelkileg összetört ember vagyok, aki ugyan lehet, hogy több mint más, de mégse tud többet adni, csak elvenni tud… vagy még azt sem.

Pedig rengeteg megerősítést kaptam már az élettől, sokan neveztek egyéniségnek, olyannak, aki kilóg a sorból, meg tud tenni dolgokat, amit más nem és hasonlókat.

Viszont állandó őszinteségemmel és tenni akarásommal sok kimondatlan ellenséget szereztem már magamnak. Tulajdonképpen nem volt soha olyan ellenségem, aki nyíltan szembeszállt volna velem, de mégis nagyon sokszor éreztem azt, hogy egyedül vagyok, nincs aki megértsen.

Miért nem ért meg senki?

Mert ez így is van: valóban kevés az az ember a mikrokörnyezetünkben, aki valódi megértéssel fordul felénk, akit valóban érdekelnek a lelki gondjaink, és valóban megoldást tudnak nyújtani a problémáinkra.

Hogyan
spóroljunk havi 20ezer forintot


megszorítások
nélkül, ésszerűen?


Töltsd le az
ingyenes tanulmányunkat, és


spórolj
havonta minimum 20ezer forintot!


https://www.hosnok.hu/20ezer/

Mindenkinek a saját problémája a legfontosabb és segítség helyett inkább elképzelik maguknak a helyzetet, megoldást adni sokkal nehezebb és felelősséggel jár.

A legtöbb probléma olyan, hogy örülni lehet neki, hiszen egy végre megfogalmazott dologról van szó, és, mint tudjuk a megfogalmazás már fél megoldás.

Miért van az mégis, hogy ebben a mai világban, az egyre több kommunikációs csatorna mellett is egyre többen érezzük magunkat magányosnak?

Persze csak magamból tudok kiindulni, mint mindig, mégis úgy gondolom, hogy ez egy eléggé egyetemes dolog: félünk beszélni a gondjainkról.

Nem beszélünk az érzéseinkről

Annyi pofont kaptunk már az élettől, amikor kimondtuk, ami bánt, beszéltünk az érzéseinkről és a terveinkről, hogy sikeresen megtanultuk palástolni az érzelmeinket.

Arról nem is beszélve, hogy nem figyelünk eleget magunkra. Lehet, hogy boldogan kimondanánk, hogy mit érzünk, de egyszerűen még saját magunknak sem fogalmazzuk meg.

Akkor hogyan várhatunk megoldást?

Abban a szerencsében lett részem, hogy egy jó kis csapat részeként vettem a bátorságot és megfogalmaztam az érzéseimet, félelmeimet, problémáimat.

Meg kell mondjam, hogy nagyon nehéz volt és valóban kiszolgáltatottnak éreztem magam tőle. Bizonyára te magad is kiszolgáltatottnak éreznéd magad, ha ezt tennéd.

Mégis, az eredmény az valami fantasztikus! Volt néhány ember, aki elgondolkozott a problémámon (vagy esetleg gondolkoznia sem kellett) és kaptam néhány gondolatot, véleményt.

Rájöttem, hogy sok más szempontból is lehet tekinteni a helyzetet és hogy ahány ember, annyi féle tanácsot tud adni. Persze a döntés így is úgy is az enyém, de már maga az a tény sokat segített, hogy más szemével is látni tudtam a helyzetem.

Kérj segítséget!

Arra akarlak bíztatni soraimmal, hogy amennyiben bármilyen gondod van, az élet bármilyen területén elakadtál, ne félj segítséget kérni.

Tudom, hogy ez egy nagyon elcsépelt szöveg és annyira túl van beszélve, hogy szinte már nem is érted a mondanivalóját. Nem kell mögé gondolni semmit. Így egészen egyszerűen: kérdezz, kérj és megadatik.

Ami fontos: Te kell megtedd az első lépést, senki sem fog odamenni hozzád és órákig nyaggatni, hogy eláruld a gondjaid.

Nem vagy egyedül!

Talán el sem tudod még képzelni, hogy mennyire nem vagy egyedül a problémáiddal.

De talán a leginkább azt nem tudod elképzelni, hogy mennyi segítséget kaphatsz, egész egyszerűen azáltal, hogy felvetsz egy problémát, úgymond bedobod a közösbe.

Akkor látod igazán, hogy másnak is hasonló gondjai vannak, valamit egy-egy kicsit másképp látnak, és a végén összeáll a kép, lassan számodra is kikristályosodik a megoldás.

Nos, megpróbálod?

Légy te is kreatívabb!

25 thoughts on “Egyedül érzed magad?”

  1. “mikor egy pillanatra más szemével látod magad….kívülálló leszel…érzelem mentes megfigyelő…
    és lehetőséged van másnak látni a problémáidat ”
    (nemtomki) 🙂
    de igaz 🙂

  2. A legelején nagyon ijesztőnek tűnt minden. Olyan helyzetekkel találtam szembe magam, amikkel azelőtt soha. Aztán én is elkezdtem olvasni a hősnőket, meg több itteni saját blogját. Rájöttem, hogy akik előttem járnak, ugyanolyan problémákkal küzdöttek meg, mint én. Amennyire itt a neten meg lehet ítélni, szinte ugyanolyan érzelmek kísérték ezeket, mint az enyémek.
    Nagyon bátorító volt, és most is az.
    Köszi lányok!

  3. Eszter! Olyan szépen leírtad!

    Annyit fűznék hozzá, hogy kérni valóban merni kell. Nekem is nehéz volt nagyon sokáig, mert valahogy a közvetlen környezetemben nem mindenki “vette az adást”.
    Pl. apám is elvárta, hogy ha ő kitalál valamit, ugorjak azonnal – már felnőttként, külön családban is.
    Viszont ha én kértem valamit, tuti hogy csak akadékoskodás, hárítás lett belőle.
    Férjem is olyan, akinek kérvényt kell benyújtani:)
    Egyszóval egy idő után leszoktam arról, hogy merjek kérni.

    Tudod, mikor jött ez vissza? Az online tanulmányaim során, de erősebben épp akkor, amikor már veled is ismerkedtem:)
    Abban a 3 hónapban rengeteget fejlődtem ezen a téren.
    És valóban, a Hősnők és a fórum egy kincsesbánya, mert sok képességünket feléleszti, segítőkészek, más-más területen tapasztaltak a tagok. Így csak gazdagodhatunk belőle.

    És ha már elindultunk ezen az úton, offline életünkben is jobban fogunk haladni, mert a megfelelő embereket vonzzuk be, tudni fogjuk, kikkel nem kell kapcsolatot tartani.

  4. A Facebookról másoltam át, a tegnap tettem fel oda a linket.
    Hát igen, érdekes, hogy a világ különböző részein hasonló gondolatok születhetnek. Tökéletes kapcsolatban vagyunk egymással. (amint azt számtalan patkánykísérlet bizonyítja)…

  5. Annyit tennék még hozzá a cikkhez, hogy meg kell tanulni elfogadni a segíséget. Főleg, ha eddig mindig mi segítettünk másokon. (Öregkorunkra milyen jól fog jönni ez a tulajdonság :))

    Ha ódzkodunk a segítségkéréstől, mert úgy gondoljuk, ezzel terhére vagyunk a másiknak, gondoljunk arra, hogy mi is szívesen segítünk másokon. Adni ugyanolyan öröm, mint kapni! Ne fosszunk meg senkit ettől az örömtől!
    Jót tesz a személyiségfejlődésnek is – mindkét fél számára… Mindenki jól jár!!

  6. Én már annyi pofont kaptam mikor beszéltem a gondjaimról, hogy inkább lemondok róla.
    Örülök, hogy neked ez bevált.

  7. Anikó: “Pl. apám is elvárta, hogy ha ő kitalál valamit, ugorjak azonnal – már felnőttként, külön családban is. Viszont ha én kértem valamit, tuti hogy csak akadékoskodás, hárítás lett belőle. Férjem is olyan, akinek kérvényt kell benyújtani:) Egyszóval egy idő után leszoktam arról, hogy merjek kérni.”

    Igen, ezt nevezik úgy, hogy tekintélyelvű nevelés, meg hogy kéreti magát. Ezek miatt a viselkedések miatt szoktunk le arról, hogy kérjünk másoktól, mert tudat alatt még az van bennünk, hogy nem kérhetünk, úccse adnak, csak teljesíthetjük az óhajaikat.

    De nem minden ember ilyen nem-segítőkész! Valakiktől igenis lehet kérni. De olyanoktól, akik tekintélyelvűen gondolkodnak, csak nagyon óvatosan szabad kérni bármit, mert visszaélnek a megnyílásunkkal. Viszont ha megtanuljuk, hogy kitől mit érdemes, mit célszerű kérni, akkor már előbbre vagyunk.

  8. @Vári Ferencné Dehogy vált be, semmire sem mondhatom azt, hogy bevállt! Ez nem egy lezárt folyamat, és amíg élünk, nem is lesz az soha. Szerintem mindannyiunknak vannak olyan élményei, hogy “én már annyi pofont kaptam mikor beszéltem a gondjaimról”.

    A legtöbb ember igenis segíteni akar, az is aki nem vallja be vagy nem látod rajta, de egyszerűen nem tudja mit tegyen.

    Nem csak a környezetedben levő emberektől tudsz segítséget kérni. Elég nagy a világ és tárva nyitva áll előttünk az internet segítségével.

    Az a lehetőség is adott sok helyen, hogy névtelenül kérdezzünk, kérjünk. Persze a névtelen kérdésekre adott névtelen válaszok lehet, hogy nem elég hitelesek, de kezdetnek az is megteszi.

  9. Sziasztok! Sajnos negatív véleményemet írom le most nektek. Bárhová megyek, EGYEDÜL érzem magam! Akármilyen társaságban vagyok, hiányérzetem támad. Gondolom bennem lehet a hiba, csak még nem jöttem rá, mi lehet az!! Ti tudjátok??—Azt érzem, hogy a pozitív hozzáállás, és a lelkesedés hiányzik belőlem, de jó lenne tudnom, ezeket, hogyan tudom magamba plántálni??

  10. Eszter, amikor megláttam a cikket, azt hittem, új írónk van.
    Annyira nem ismertem Rád! 🙂
    Úgy tűnik, határozottan úgy tűnik, hogy bontogatod a szárnyaidat.
    Repülj csak Sirálylány.
    Olvastad már Richard Bach könyveit?
    Minden csak illúzió…

  11. @Tumpek Anilla Azon gondolkoztál már, hogy mi az, amire vágysz? Ne csak azon agyalj, hogy mit kell magadban pótolni: mindig lesz valami, amivel még nem vagy elégedett. Próbálj arra koncentrálni, hogy mi az, amit akarsz. Írj listát. Olvass utána, hogy mi kell hozzá. Milyen emberek társaságában éreznéd azt, hogy önmagad lehetsz?

  12. @Erdei-Gulyás Gabriella Még nem olvastam Richard Bach könyveit, felkeltetted az érdeklődésemet, utánanézek. Köszönöm az ajánlatot.

  13. Szia Titi és Mindnyájatok!
    Örülök e cikkednek, hisz már jó ideje utalgattam itt arra,hogy nem “merik” sokan kinyilatkozni a valóságot, mert az nem “módi” manapság.
    Nagyon leegyszerűsítettem ezzel a lényegét mondandómnak, de azt hiszem, értitek!
    Ami viszont megnyugtat, hogy itt többségében arról írtak, 1-1 kellemetlenül sikerült szituban ne érezzük oly kiszolgáltatva magunkat, hisz egyszer mindenkivel történhet kellemetlenség.
    Én akkor “hallgattam el” itt, mikor a férjemmel 2 hónapja komoly bajba jutott házasságunk, itt megosztottam ugyan Veletek, de mindösszesen 1-2 személy merte(bocs, nem biztos jó ez a szó!) felvállalni, hogy ebben tanácsot ad saját tapasztalatai alalpán és persze, vitathatatlanul ez nehéz is, tudom.
    Ám, kicsit csalódtam és meghúzódtam a háttérben- elszégyellve magam, mintha rosszaságot elkövető gyerekként sarokba kellett volna mennem.
    A vélemények tehát nagyon kedvezőek fenti soraitokban, de bocsássatok meg kérdésemért: ez a gyakorlatban is így működik?
    Konkrétan teszem fel a kérdést, jó? Szerintetek, ha Valaki felénk fordul gondjával, tudunk -e, akarunk-e őszintén, együtt érzőn, önzetlen, türelemmel a Neki “megfelelő” megoldás javaslatokkal szolgálni?

  14. @zsutta, nem vagyok benne biztos, hogy jól értem, amire gondolsz. Egy párkapcsolati probléma teljesen másképp néz ki kívülről, mint belülről. Én személy szerint ilyen helyzetben kicsit tanácstalan vagyok, hogy mit mondjak, mert akármelyik felet hallgatom, a történet szubjektív… tele érzelmekkel, 1000 éves vélt vagy valós sérelmekkel. Tapasztalatból mondom.
    A legtöbb, amit ilyenkor bölcs tenni szerintem az, hogy: “Itt vagyok, meghallgatlak, sírj csak.”
    A megoldás mindig belül van, benned és a kapcsolatodban, a többiek elmondhatják, hogy velük mi történt, ők hogyan oldották meg a hasonló problémákat, de kész megoldások nincsenek. Sajnos.

  15. @zsutta A segíteni akarás mindenkiben megvan.

    A gond akkor kezdődik, amikor valaki azt várja el, hogy az, akitől segítséget kért készen adja a megoldást a problémájára és még a felelőséget is vállalja fel érte. Ez sajnos lehetetlen, bár valószínűleg a legtöbb konfliktus ebből az elvárásból adódik.

  16. Kedves Vera és Eszter!
    Igazán örömet szereztetek azzal, hogy ily gyorsan válaszoltatok!
    Azt hiszem Verának abban van maximálisan igaza, hogy akivel beszélsz, annak adsz igazat.
    Te, Titi, teljes joggal írod, hogy az gond, ha megoldást várunk.
    Nem megoldást vártam Tőletek, hanem talán azt, hogy többen kimerjék nyilatkoztatni amiről ma már úgy hiszem, benne van sok-sok kapcsolatban:
    nem szabad feladni és hinni kell benne, ha egyébként nem olyan baj okozza a két fél között a nézeteltérést, mint pl.:harmadik személy.
    Nem mennék bele újból akkori ügyünkbe, csak azt szerettem volna leírni, anno talán kicsit többetektől vártam kis biztatást,megerősítést hogy ez egy hullámvölgy és tehetek, tehetünk érte sokat, hogy kiemelkedjünk belőle!
    De, attól máig szeretem nagyon soraitokat és még egyszer köszönök mindent amit itt kapok!
    Ja, és Titi! Maradjon soká boldog, kiegyensúlyozott házasságod – ez kincs!

  17. Bizonyára igazad van Eszter!
    Nehezen oldódom társaságban, sőt –sokszor azt érzem, hogy “utálom” az embereket, mert Engem “semmibe se” vesznek.
    Lehet, hogy Magamat kéne szeretnem, és elfogadnom, ahhoz, hogy megmerjek szólalni egy társaságban?? Hogy ne kelljen félnem attól, hogy butaságot mondok, és kinevetnek az emberek??? Próbálok Magamba nézni, és önvizsgálatot tartani…..

  18. @Anylla “sokszor azt érzem, hogy “utálom” az embereket, mert Engem “semmibe se” vesznek” – nem csak te érzed ezt. Én is sokszor éreztem már ilyet és ember legyen a talpán, akivel még nem fordult elő. Gondoltál már arra ilyen helyzetben, hogy többiek is ugyanígy gondolnak magukra, attól függetlenül, hogy éppen hogy viselkednek?

    Hát igen, azt nem lehet eleget gyakorolni, hogy szeresd és fogadd el saját magad. Az emberek azt látják rajtad, amit kisugárzol. Jó helyen vagy itt, a Hősnők oldalon, itt sokat tanulhatsz ezen a téren.

  19. Köszönöm a véleményedet Eszter!
    Most főleg egyedül érzem magam, mert a Barátommal megszakadt a kapcsolatunk. Most pakoltam össze, és dobtam ki a nálam levő holmijait…. … elég szomorú tevékenység volt, de már túl vagyok rajta. Már mint a pakoláson!
    Érzelmileg, nehezebb lesz…
    Köszi a válaszodat! Anilla

  20. Kedves Eszter!

    Egyedül vagyok az egész világon, vagyis vannak munkatársaim, akik erősitenek engem. A gyerekeim messze, 180 km-re laknak. A férjem meghalt, aki tána volt férfi csak ingyencselédet akart belőlem csinálni. Gazdag férfi,/nem ez számit/ inkább az, hogy tőlem még az ennivalót is sajnálta. Kipakolta az autóba, és onnan étkezett.Mostam főztem takaritottam rá, és a gyerekeire, ezért jó szót is keveset kaptam. Mindezt azért, hogy ne legyek egyedül.Nem önsajnálat! Ezekre tanuim vannak. Besokalltam.Volt egy jó barátnőm, aki a főnököm volt, becsapott. Pénzt vetetett fel velem, igérte hogy rendesen fizet, már végrehajtónál van a dolog. Tanácsot próbáltam kérni a testvéremtől, aki azt mondta elege van a dolgaimból. Az az igazság, hogy ahogy mondják, a becsület bajnoka vagyok, és mindenkiről azt gondolom hogy ilyen. A jót tételezem fel mindenkiről, és sorban becsapnak. Miért nincs becsülete az adott szónak? Miért azt nézik bolondnak aki tiszta szivvel, őszintén igaz lélekkel él?Szeretettel nyujtom a kezem a másik ember felé, és belekop a tenyerembe. El határoztam, nem fogom mondani a problémáimat ezután senkinek.Ha sikerül megoldani, akkor jó, ha nem, igy jártam. Ez van

  21. Uhhh, Évi. Nagyon sajnálom. Az a legszomorúbb, hogyha valaki már a testvérére sem számíthat… Akkor kire számítson az ember? 🙁
    Viszont arra még van esélyed, hogy olyan párt találj magadnak, akinek segítségével sikerül egyenesbe jönnöd!

  22. Sajnos en is hasonlo helyzetben vagyok. Evi: en idosebbletemre EN keresetem sokaig a testvereimet, evekig. Es ok le se szartak. Szuleim csak ugy tudnak velem beszelni, ha iranyithatnak az eletemet (de nem engedem). A regi ismerosok sosem tel sem hivnak (pedig en igen oket, hogy mi ujsag, jol vagytok, stb.) felesegemmel ottjarunk, hog csak a gyerek miatt vagyunk szinte egyutt. Alapvetoen pedig hihetetlen pozitiv toltetu embervagyok de most csak azt erzem hogy: :(((
    Gabor

Comments are closed.