Hogy egy válogatott tagjai aktfotózáshoz állnak modellt, ebben nincs semmi új. Aktfotóval a sportért – nem ők az elsők, nem ők az utolsók. Csináltatott magáról már számos pénzszűkében és nem annyira pénzszűkében lévő sportoló – és nem annyira sportoló nő.

A szereplők ezúttal a kanadai biatlon válogatott tagjai, akik két évvel az idei vancouveri téli olimpia előtt fényképezkedtek testületileg, egy naptár kedvéért, habár mondhatjuk úgy is, hogy a fizetségért, amivel az olimpiai felkészülésüket finanszírozták.

A fotón, amit hoztam, a naptár megjelenését reklámozzák ők maguk: sortban, vállukon puskával száguldoztak Calgary forgalmas utcáin ebédidőben. A csupasz lábszárukra pedig – és ettől kicsit más lesz a kép – harcos jelszavakat festettek, ilyeneket: erő, célkitűzés, bátorság, koncentrálás, pontosság.

Fotó: THE CANADIAN PRESS/Jeff McIntosh
Fotó: THE CANADIAN PRESS/Jeff McIntosh

A lányok végül 15-ikek lettek váltóban, ami nagyon szép eredmény egy olimpián. Nekik, mint kanadaiaknak, ráadásul nem egyszerűen egy szép cél lehetett, hanem életük soha vissza nem térő lehetősége az, hogy 2010-ben Vancouverben, a saját hazájukban szervezett olimpián a hazai válogatott tagjaként versenyezhessenek. Aki szurkolt már magyar versenyzőnek itthoni világversenyen, megérti, miért.

De a történetben a legfontosabb az, amit a naptár ajánló szövege mond:

„Az a célunk, hogy a nőkbe és lányokba önbizalmat és erőt öntsünk inspiráló szavakkal és azzal, hogy felmutatjuk a kisportolt test szépségét. A bevételt teljes egészében a vancouveri téli olimpiára való felkészülésünkre fordítjuk. (…) Ellentétben azzal a sok képpel, ami a tv-ből és a magazinokból ideális női test címszó alatt a fiatal lányokra zúdul, sokkal inkább az egészséges és edzett női test kellene, hogy lebegjen mindannyiunk szemünk előtt. Nem kell élsportolónak lenni ahhoz, hogy fittek legyünk és mi minden nőt arra bátorítunk, hogy legyenek büszkék a testükre.

Hogyan
spóroljunk havi 20ezer forintot


megszorítások
nélkül, ésszerűen?


Töltsd le az
ingyenes tanulmányunkat, és


spórolj
havonta minimum 20ezer forintot!


https://www.hosnok.hu/20ezer/

Az ő testük, az ő hírnevük, az ő céljaik. Csak mondom, ha a google képkeresőbe beírom, hogy canadian women biathlon, jó sokszor még mindig a naptár jön elő.. pedig az csak eszköz volt. A nagy célt elérték, ott voltak az olimpián, 15-ikek lettek, ez viszont siker.

A sajtóban a pikáns fotókon túl lejött a fontos üzenet is vajon?

De a legfontosabb kérdés – neked van nagy célod? Megtennéd érte azt, amit ők?

Blogom: Nők Mozgásban

25 thoughts on “Bátorság, szépség”

  1. A magam válasza: én ennél zárkózottabb vagyok, még ha fiatalabb és szebb is lennék.
    Hát te? pont ez a kérdés.

  2. Szerintem nagyon fontos hogy egy nő céltudatos legyen és emellett legyen önbizalma…ez az amivel a mai nők szűkölködnek. Amúgy most olvastam valami hasonló dolgot itthon is…van egy úgymond „verseny” amit Nánási Pál szervez a természetes szépségért. Ti hallottatok már róla?

  3. Ha szépségVERSENY, akkor az nekem már eleve nem lehet „természetes”.
    Ugyan mit versenyeznek? kinek adott szebb pofit vagy lábat a jóisten? Nekem a verseny szó mást jelent, tehetséget és HOZZÁ PLUSZBAN kemény fizikai és lelki küzdést, akaratot.

  4. NAgyra értékelem hogy egy férfi írja, hogy egy nő legyen céltudatos és legyen önbizalma! Köszönöm ezt Ákos! 🙂

  5. Biztosan kell ehhez is valamilyen tehetségnek lennie az embernek. Vagy ha nincs meg kell azt tanulni. Végülis mindenre képes lehet az ember egy kis szerencsével.
    Egy céltudatos, önbizalommal rendelkező nő biztosan több mindent elér az életben mint például egy úgymond „simán szép” csaj. Nem így van?

  6. Vagy nem… Lehetsz céltudatos, ha nem vagy elég okos vagy elég szép… Vagy egyik vagy másik szükséges ahhoz hogy érvényesülhess!
    ÉS nem értek veled egyet… Attól mert szépségverseny még miért nem lehetne természetes ez olyan mint arról sem tehet valaki hogy okosabbnak született vagy jobb a felfogó képessége, ezeket is lehet fejleszteni de egy bizonyos szinten genetika is…
    Ennyi erővel egy verseny sem természetes…. ÉS igen azt versenyeztetik hogy kinek adatott szebb pofi vagy láb, ennyi attól még természetes szépség és attól még miért ne lehetne versenyeztetni?

  7. Szia Brekkx, én máshogy látom. Egy diplomában vagy az edzéseken kemény munka és kitartás van.
    Nemcsak az adottság kell hozzá (az IS, ebben abnszolút egyetértek)

  8. Kemény munkával szerintem szinte minden elérhető.
    Az más dolog, hogy valakinek könnyebben mennek a dolgok mint a másiknak. Viszont akkor is azt tudom jobban becsülni akik a szinte semmiből érnek el eredményeket.

  9. Igen Dinike, azokat az embereket becsülöm meg én is, akik a semmiből próbálkoznak, csak rajtunk kívül ezt sokan másképp látják, gondolják.
    Persze, hogy sokkal biztonságosabb olyan emberektől elvárni dolgokat, akiknek már van valamennyi tapasztalatuk, csak ugye sose lehet tudni, ki az akinek a leggördülékenyebben menne ugyanaz a feladat.

  10. lilakávé:
    azért egy diploma vagy sportverseny nem összehasonlítható egy szépségversennyel szerintem.
    Több szép ember van mint jó sportoló 😉 Szóval ha valaki alapból szépnek születik akkor alig van munkája vele, míg jó fizikumot sokkal nehezebb pl elérni még ha úgy is születsz.

  11. lilakávé: melyik diplomában van kemény munka? szvsz nagyon kevés diplomában van MUNKA a szó szoros értelmében, mert azt nem nevezném munkának amit 70-80%-ban csinálnak a felsőoktatásban (2essel, végig puskázva össze kotornak egy diplomát).

    jumpinggaywalrus: igazad van egyáltalán nem összehasonlítható.
    azzal viszont nem értek egyet, hogy ha vki szép alig van munkája vele: csak nézz körbe a világon, hogy hány olyan ember van aki szép és tele van pénzzél. 🙂 elmennek modellkedni (az okosabbik fele :D) a butábbik meg a „legősibb szakmába”.

  12. yakuci: az előbb mondtad, hogy a diplomában nincs munka mert 2-essel végigpuskázzák. Akkor nehogy már abban legyen több munka hogy az illetőt lefotózzák vagy hogy szétteszi a lábát…

    Inkább kéne akkor már a tényleges munkát megbecsülni meg azokat akik nem azért szépek mert volt műtétre pénzük és kint vannak egy újság címoldalán, hanem mert természetesen azok, nem csak úgy állítják be őket…

  13. igazad van, bár én a szépségversenyre írtam, de a te összehasonlításoddal is teljesen egyet értek.
    Hát így van több olyan szépségverseny kellene ahol a természetes nők indulnának, és akkor róluk cikkeznének, nem ezekről a szilikonhegyekről! 😀

  14. Én a modellkedést és a többit, amihez csak a testük kell, azt én nem hívnám munkának, hivatásnak. Max valami átmeneti dolognak. Azt hogy valaki egy híres személy, mert valamit letett az asztalra és őt fotózzák az más.

  15. Anett…nem csak test kell hozzá. Tudni kell pózolni ami nem könnyű…ez egy kicsit olyan,mint a színészet. Ha nem csinálod jól akkor hidd el őrülten viccesnek tűnik az egész. Szóval én azért ezt a munka kategóriába sorolnám. Ráadásul ne feledkezzünk meg arról sem,hogy egy profi fotósorozat nem 20 perces munka…inkább több óra hossza. Ez idő alatt nem mehetsz el WC-re nem ihatsz nem ehetsz és nem pihenhetsz…még mindig nem tartod kemény munkának?
    Persze a mű cicis cicababáknak lehet nem kell nagyon teljesíteni mert nekik már fel van varrva ami miatt az a kép készül nem úgy,mint egy természetes külsejű valódi modell esetében!

  16. Tündérgömb: egyetértek veled, de én azért nem mondanám egy stabil nyugdíjas állásnak. Igazából nem tudom, hogy ezek a kis cicababák mihez kezdenek, hogyha kiöregedtek a szakmából ami azért már olyan 25 éves korok körül be is következik. Bár lehetséges, hogy addig kifognak valami öreg és gazdag hapsit.

  17. Itt a cikkben biatlonosokról van szó, azt az edzésmennyiséget én sem hasonlítanám a modellkedéshez. A pénz edzésre kellett, az olimpiára akartak eljutni – sikerült.
    Azt is nyilatkozták: „Az a célunk, hogy a nőkbe és lányokba önbizalmat és erőt öntsünk ” – ez fontos dolog.

  18. megint különveszitek a műcicis cicababákat és a kemény modelleket. de a cicababát sem engedi el pisilni és inni Nánási..és a modell is lehet attól még cicababa, hogy varratnia sem kellett (még) semmit. viszont nevetséges az órabér ezért a rettentő „nehéz” munkáért. azért mert levetkőznek, fizetik az egész olimpiára a felkészülést? hát nem rossz fizetés. tényleg érdekelne egyszer, hogy mennyi pénz folyhat be egy-egy ilyen fotósorozatból, hogy ennyire megéri csinálni.

  19. Eperke, most jót mondtál, erre nem is gondoltam 🙂 adva van 5 tehetséges erős, szorgalmas sportoló lány, és ahhoz hogy meglegyen a pénz edzésre, le kell vetkőzniük..:/
    amúgy passz, nem tudom mit fizetnek ilyenkor, de nyilván nem keveset.

  20. Én mondjuk sem az anorexiásokat, se a műnőket nem értékelem. Meg kell, hogy találja valaki az arany középutat. Nem igaz, hogy olyan nehéz egészségesnek kinézni… Na mindegy.

  21. Azért azt is vegyük figyelembe, hogy sok modell azért nagyon sokat tesz, hogy olyan alakkal lépjen a kamera elé. Sokaknak nincs szükségük szikére, hogy szebbek legyenek, viszont eléggé sokat kell sportolniuk, odafigyelni, hogy mit is esznek. Ezek azért nem olyan kis dolgok szerintem.

  22. Ez alkati kérdés is de én ezt most nem keverném bele…mert ameddig nem fogadjuk el magunkat olyannak,mint amilyenek vagyunk nehezen kezdhetünk bármit is a testünkkel. A természetes szépség alapja a kisugárzás. Ha ez nincs bármit lehet csinálni nem lesz eredményes.

  23. Léda, mennyi sportolnak a modellek? ha túl izmosak akkor mér nem kellenek a kifutón.
    Holloka, így van, a dolgo belülről indul.. ha valaki jól érzi magát, boldog, önbizalma van, akkor szépnek érzi magát és őt is szépnek látják. És ehhez a jóleső mozgás, tánc sokat segíthet.

Comments are closed.