Szeresd magad testestül!

Azt hiszem, az egyik leggyakrabban emlegetett téma itt Hősnők, vagyis magunk között, önmagunk szeretete, elismerése és az önbizalmunk erősítése. Ezúttal erről írok én is, testünk bölcsességét dicsérve, mert úgy gondolom, korunkban ezt a témát nem lehet eléggé hangsúlyozni. A közelgő Karácsony kapcsán egész biztosan sokat hallasz majd a szeretet gyógyító-megtartó erejéről. Szeresd hát családodat és felebarátaidat, szeresd Tenmagadat, és ne feledkezz meg a testedről sem! Légy boldog, hogy van két karod, amivel átölelheted a szeretteidet!

Nem tudom megállni, hogy ne osszam meg Veletek, de az elmúlt hetekben egy mélységesen megrázó történet nyomta rá bélyegét a gondolataimra. Egyik barátomtól levelet kaptam, amiben elmesélte nekem, hogy húga várandósságának hetedik hónapjában életveszélyes állapotban kórházba került H1N1 gyanúval. A kisbabát császármetszéssel azonnal világra segítették és inkubátorba helyezték, az immár három gyerekes kismama pedig altatásba került, lélegeztető gépre kapcsolták. A tüdeje felmondta a szolgálatot, kilyukadt, nem sokkal később a veséje is leállt: nem csak a légzését, hanem a kiválasztását is gépek működtették napokon, heteken át. Nemcsak a család, férje, két szép kislánya, de még 30-40 ismeretlen-ismerős, barát is fohászkodott a felépüléséért, olyanok is, mint jómagam, akik egyébként sohasem imádkoznak. Ebből az állapotból, amelyben a testi működése 30%-osra csökkent, bátran mondhatom, Istennek hála 🙂 a barátom húga két hét alatt felépült! Már simogathatja újszülött  kisbabáját, eszik, nevet, haza készül. Örül az életének és örül a testének. Nem kiplasztikázott sztárokhoz méri magát, nem az foglalkoztatja, mekkora a melle és mennyi szilikont ültessen a testébe, hogy boldog legyen végre. Olyannak szereti és fogadja el magát, amilyen. Mi is olyannak szeretjük és fogadjuk el őt, amilyen:-)

Testünket a keresztény kultúrkör oly sokszor bélyegezte már bűnösnek a tudat és a racionális gondolkodás felsőbbrendűségét hirdetve. Pedig testünk tudása, ösztöneink működése sokszor felülírja a tudományt vagy a civilizáció vívmányait. Nem csak arra gondolok hány millió, különböző szövetekbe, szervekbe szerveződött sejtünk végzi nap mint nap, közbeavatkozásunk nélkül, hibátlan munkáját, hogyan javítja magát, hogyan újul meg, ha hagyjuk. Hanem az is eszembe jut, hogyan képesek például a gólyák ösztöneik által irányítva télidőre Afrikába repülni, majd vissza, sosem tévesztve el az irányt, de még csak az időzítést sem!

A testünk nem bűnös, nem bűnösek a vágyai sem, ugyanúgy ahogy a tudatalattink sem buta vagy primitív működésében. Most is az állatokra jutnak eszembe – akkor esznek, amikor éhesek, nem pedig  akkor, amikor a szemük kívánja vagy delet harangoznak; azt esznek, amit kívánnak, olyan anyagokat juttatva ezáltal a szervezetükbe, amelyre éppen szükségük van; és sohasem ártanának maguknak és gerincoszlopuknak, csak mert a divat vagy a társasági etikett magas sarkú cipőt kíván 🙂

De vajon tudják ezt a lányaink is?

A minap egy csapat kamaszlánnyal utaztam a vonaton. Gyönyörűek voltak, ruganyosak, és persze hangosak:-) Mivel nekem is van egy cseperedő korú lányom, gondoltam kifigyelem őket, milyenek is egymás között, mit hordanak, hogyan viselik a testüket, mennyire öntudatosak. Láttam persze csípőnadrág és derékig se érő kiskabát között télvíz idején közszemlére tett meztelen csípőket, láttam, öltözködési stílustól független, sok ferde gerincet és hanyag testtartást. Szeretném, ha tudnák, ha nemcsak otthon, vagy az iskolában hallanák (már ha hallják egyáltalán), hanem egymás közt is csicseregnék, pletykálnák, terjesztenék, hogy mekkora kincs az élet, mekkora érték, hogy tökéletesen működő, egészséges testük van, amiből kihozhatják a maximumot, amit lehetőségük van fejleszteni, még szebbé tenni a maga tökéletes egyediségében. Tudom, hogy nem ez jár az eszükben, de olyan jó lenne, ha néha megérintené őket egy halk sugallat, hogy leendő édesanyaként, nagymamaként már most, önálló életük első szárnycsapásainál is felelősséggel tartoznak ezért a testért, és egészségesen gondolkodva, egészségesen táplálnák, tartanák, mozgatnák, pihentetnék, öltöztetnék.

Mert ami egészséges, ápolt és természetes az szükségképpen szép is.

Tetszik, nem tetszik, a női test manapság sajnos árucikké lett. Sőt, tovább megyek, gyakran még csak nem is főtermék, hanem kísérő, promóciós cikk. Mintha domború idomokkal rendelkező, lenge öltözetű nő látványa nélkül már nem is lehetne eladni semmit. Nemcsak az autók, motorok eladását reklámozzák szép női testtel, de lassan már egy könyvet, egy komoly zenei koncertet sem lehet eladni a szerző illetve művésznő kiretusált fényképe vagy mély dekoltázsa nélkül. Ráadásul milyen gyorsan változó és esetleges, hogy mit tartunk szépnek: a rizsporos parókát vagy a pataszerű holdjáró cipőket?

Sok-sok éve a moziban néztem Robert Altmann: Divatdiktátorok c. filmjét, amelynek utolsó jelenetében legalább húsz top-modell vonul fel meztelenül egy utcai tüntetésen. A modelleket hátulról mutatják. Legtöbbjük minimum csontkovács kezelésére szoruló, kórosan sovány, görbe lábú- az én szemembe kifejezetten csúnya – testet mutat. Tudom, tudom, a lényeg, hogy jól, sokszínűen és változatosan fotózhatóak legyenek. De őszintén, megkülönbözteti őket valami a ruhafogastól? Azon is jól mutat, bármiféle ruhát akasztanak rá… Rájuk akarunk hasonlítani? Ezért diétázunk? Őket követik a lányaink? Tényleg ez az, ami számít? Számít ez? Vagy az a lényeg, hogy legyen két karod és egy életed, amivel megölelheted a szeretteidet?

Tudvalévő, hogy lelkiállapotunk hatással van a testünkre, egészségünkre: kedvünk meghatározza például immunrendszerünk teljesítményét. Egészségi állapotunk pedig természetesen lényeges összetevője „lelki életünknek”. Ép testben, ép lélek. Egészséges lélekhez, egészséges gondolkodáshoz pedig egészséges test dukál.

Biztos te is megfigyelted, hogy a szeretettel gondozott szobanövények jobban fejlődnek, mint elhanyagolt társaik. A tehenek állítólag több tejet adnak, ha fejés közben kedvükre való zene szól (tudományos cikkekből úgy emlékszem, Mozart-ra indulnak be igazán…:-). De vajon te hogyan szólsz a testedhez? Dicséred a lábaidat, amelyek fáradhatatlanul, mindenhová elvisznek? Szeretettel mosolyogsz belső szerveidre? Szépnek találod magad és jól érzed magad a bőrödben? Vagy talán szidod magad, hogy nem vagy olyan „karcsú” mint a színpadon vonagló modellek? Te szeretnél rájuk hasonlítani? Szeretnél minden fiúnak-férfinak tetszeni? Lehetséges ez?

Kamaszkoromtól én is hosszú évekig sokat küzdöttem magammal, mindenkinek tetszeni akartam, és sosem láttam magam szépnek. Órákat bírtam azon problémázni, hogy áll a hajam (ma úgy látom, minden nap, minden hajszál ugyanúgy áll, de akkoriban ez lehet, hogy másképp volt…:-)). Nálam az első szülés és az anyaság indította el a visszafordíthatatlan változást, amely minden évszakkal, minden évvel növekedett bennem. Bízni kezdtem a testemben. Hallgatni kezdtem a testemre. Ismerni kezdtem a testemet. Nem akartam többé más, másmilyen lenni, mint amilyen vagyok. Az almamagból is almafa lesz, ha kiteljesedik, nem pedig sudár fenyő, de ettől függetlenül az almafa is gyönyörű és hasznos teremtmény. Sőt van, akinek jobban tetszik, mint a fenyő.

A várandósság arra is jó volt, hogy társadalmilag elfogadottan azt tegyem, ami egészséges és ami jól esik: a testem egyszeriben megszűnt árucikk lenni és szentté vált :-). Ha pedig már egyszer szentté vált, csak nem fogom lefokozni a szülés után! Úgy döntöttem, továbbra is szentnek tekintem, természetes, kényelmes, praktikus ruhákba öltöztetem, és nem kényszerítem többé körömcipő vagy push-up melltartó képviselte hazugságra. Azokat meghagyom másnak. Azóta is boldogan használom az Isten-adta két karom, hogy átöleljem a szeretteimet!

Szűcs Ildikó

www.anyaigazdagsag.hu