Még bírjuk…

Megboldogult lánykoromban, amikor divatba jött Amerika majmolása, bevezették az iskolánkban a Challenge Day-t. A lényege az volt, hogy beöltözve, gyakorlatra indulás előtt (remekül festhettünk a szerelésben…) negyedórás sportolást bonyolított az egész iskola, az udvaron. Mi másra tornáztunk volna, mint az akkor még feltörekvő Norbi (ezúton gratulálunk Neki) kazettájára (hamarosan az ifjak megkérdezik: Mi az?). Ennek a kazettának a vezérmondata ez volt: „Még bírjuk!” Egyre lihegve, egyre nehezebben, de kitartottunk, ami kevésbé Norbinak, inkább a véreres szemű tornatanár nyilalló tekintetének volt köszönhető.

Az Életben is így van ez. Csináljuk, míg bírjuk. Aztán elesünk, felállunk, és megyünk tovább. Míg bírjuk…

Amikor érzed, hogy összesűrűsödnek magad körül a munkák, az érzelmek, a történések, és semmi biztató nem látszik a horizonton, hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy ennyit adott a Sors, nincs Nirvana, és a főnökünk sem fogja megemelni a fizetésünket…
Eltelik egy kis idő, és a rosszkedv múlik, az idegek kisimulnak, a helyzetek megoldódnak, majd lassan, a korábban elvégzett munka gyümölcse beérik. Néha hónapokkal később jelentkeznek a javulás igazi jelei, az első kézzelfogható, pénzben is mérhető eredmények.

Isten ad báránykát, ad legelőt is… – avagy pofonok és megoldások
Nem borulok az oltárra minden vasárnap, de a kirándulások alkalmával betérve egy, az energiájával vonzó templomba, felekezeti hovatartozás nélkül, csak a jó érzésre reagálva bemegyek, ha van hová, letérdelek, és hálát adok azért, amim van. Jöjjön bárhonnan, jöjjön bármekkora mennyiségben, hálát adok.

Sokszor a rosszról is utólag derül ki, hogy valójában jobb nem is történhetett volna. Akkor, abban a helyzetben természetes, hogy ezt nem ismerjük fel, mert a felismeréshez szükség van a helyzet kívülről való szemlélésére. Később visszaemlékezve esetleg eszünkbe jut egy ismerős, aki mondott valami okosat a helyzetünkre, de mi csak ráztuk a fejünket. Nem értettük, nem úgy vettük, ahogyan mondta, talán még bántott is, vagy csak egyszerűen egyik fülünkön be, a másikon ki…

Ha nehéz a helyzeted, mert sorban állnak a csekkek a hűtőn, vagy a konyhaszekrényen, gondolj arra, hogy mennyi munkát tettél le az elmúlt fél évben az asztalra. Vedd sorra, hogy mennyi terv fordult meg a fejedben, mennyit vetettél ezekből papírra (monitorra), és mikorra tudod megvalósítani őket. Ha hihetünk a bölcseknek, akkor naponta legalább egy gondolat megfogan a fejünkben amely gazdaggá tehet, éppen csak nem foglalkozunk vele, elhessegetjük, érdemtelennek gondoljuk a megvalósításra – vagy egyszerűen csak nem hiszünk magunkban.

Amikor ülsz magadba roskadva, vagy épp csak nehéz a szíved, vedd elő a józan eszedet: a megoldás ott van körülötted, nem egy, nem kettő, sok száz és ezer. Meg fogod találni, bármi is legyen most a problémád.
Lehet, hogy nem a pénzzel, vagy a munkával küszködsz, hanem valaki faképnél hagy. Valaki, akiről azt gondoltad, mindig melletted fog állni, netán együtt élitek le az életeteket (csak azért mert most elment, még nem biztos, hogy ez nem így lesz), vagy nem áll veled szóba egy banális félreértés miatt.

Könnyen meglehet, hogy fél év, egy év, öt év múlva, de legkésőbb a halálos ágyadon, úgy 100 év múltán,  azt fogod gondolni, de jó, hogy AKKOR kilépett az életemből, mert ezzel:
bebizonyítottam magamnak, hogy mennyit érek,
hogy többet érek,
új utakat kaptam, láttam meg,
és nem utolsósorban KIZÖKKENTETT a holtpontról, amiben úgy voltam benne, hogy én magam sem láttam (fa és erdő).

Az életben sok teher nehezedik a nőkre, amit most nem ragoznék, mert előttem már százezrek kifejtették, kivesézték, ízekre szedték. Mégis bírjuk…

Bírjuk türelemmel, alázattal, szeretettel, önmagunk elfogadása mellett, mert Nők vagyunk. Tudod, a szülésnél is van egy pont, amikor azt mondod, na most már elég volt! (Én konkrétan azt mondtam a férjemnek, hogy hívjon egy taxit, és hazamegyek. Ebből is látszik, hogy magamon kívül voltam, mert fel sem tűnt az a 120 km, ami elválasztott az otthonunktól…)
Az életben is ilyenek a problémák, néha fájnak, néha elviselhetetlenül fájnak, de megoldódnak, és újra, és újra, és újra: még bírjuk…

Erdei-Gulyás Gabriella
Life coach
www.szexcoaching.hu