Szinte minden önfejlesztéssel, célkitűzéssel, önismereti témával foglalkozó könyv írója megegyezik abban, hogy az életünk egyik legfontosabb építőköve a saját életünk irányításának képessége.
Az irányítás azt jelenti, hogy azt csináljuk, amit akarunk. Akkor, amikor akarjuk. Úgy, ahogyan akarjuk. A saját életünknek mi vagyunk a mozgatórugói, sőt, urai vagyunk. Mindezt tesszük úgy, hogy nem válunk szélsőségessé, antiszociálissá.
Hogyan
spóroljunk havi 20ezer forintot
megszorítások
nélkül, ésszerűen?
Töltsd le az
ingyenes tanulmányunkat, és
spórolj
havonta minimum 20ezer forintot!
https://www.hosnok.hu/20ezer/
Uralni, irányítani nem csak a férfiak kiváltsága. Legalábbis az újkorban már semmiképp. Mi nők ugyanúgy dolgozunk, karrierünk van, döntéseink vannak, tehát egyértelmű, hogy a saját életünk irányítása, uralása az egy teljesen természetes igény, akkor is, ha gyerekeket nevelünk, férjnél vagyunk.
A probléma az, hogy valószínűleg mint egyén, irányíthatjuk az életünket, de amint egy rendszer apró részeként tekintünk önmagunkra, máris kitűnik, hogy csak határokon belül lehetünk mi az irányítók. De ettől függetlenül nagyon sokan, a társadalom többsége az irányításnak még az illúzióját sem tudhatja magáénak, mert egyszerűen fogalma sincs, hogyan kell ezt értelmezni, és hogyan kell átvenni az irányítást. Nincs rá igénye, és ez nagyon nagy baj.
Az irányítás utáni vágyhoz ki-ki saját beállítottsága, életútja, tapasztalatai alapján jut el, de egészen bizonyosan a kellő időpontban. De a vágy nem elég! Képesnek is kell lennünk!
Irányítás = szembemenni a normákkal?
Ha egy tizenévesnek, konkrétan egy tinilánynak azt mondod: mostantól a magad ura vagy, egészen biztosan a bulizás és a kortársaival, vele közös érdeklődésűekkel való kapcsolatápolás fogja elfoglalni az első helyet (egyébként is, de akkor már korlátlanul). Viszont, ha ugyanezt egy 40 éves, érett, kiforrott egyéniségű nőnek „ajánlod fel”, akkor lehet, hogy éppen az ellenkezőjét, a lenyugvást, az elvonulást, a befelé figyelést fogod tapasztalni nála.
Éppen ezért, az irányítás nem rendszerellenes, nem valami anarchikus vágy, egyszerűen előbb vagy utóbb zsigerből jön, belülről táplálkozik, és ELŐTTE a lehető legtöbb, amit tehetsz, hogy TUDSZ róla, hogy ez létezik, ez jönni fog, ennek jönnie kell!
Az irányítás kellemes mellékhatásai
Nem azért kell irányításunk alá vonni a saját életünket, hogy aztán döngethessük a mellünket, hogy mi vagyunk az urak a háznál. Isten ments!
Többek között azért kell irányításunk alá vonni a saját életünket, mert irányítás nélkül:
-
nincs kiegyensúlyozott, szerető, építő (pár)kapcsolat
-
hiányzik a belső harmónia
-
nélküle nincs anyagi biztonság (bármekkora nagyságrendű pénzről, vagyonról lehet szó)
-
nincs önbecsülés, önbizalom, nincs önismeret
-
nincs lelki állóképesség
-
nincs életcél, sőt: nincs élet
Brian Tracy személyes beteljesülésnek hívja az életünk végső értelmét, és ez egy csodálatos kifejezés, csak éppen egy a baj vele: belénk itt, közép-kelet Európában nem a személyes beteljesülés fontosságát kódolták eddig.
Sőt, az egoista, és az önző szavak kimondottan szitokszónak számítanak. Ugyanakkor, megfigyelhető az is, hogy azok az emberek, akik odabenn rendben vannak, azok aztán önzetlenül és hatékonyan segíteni tudnak másoknak. Sőt, ez a fejlődés része. De azt is tudnod kell, hogy addig, amíg nem irányítod az életedet, és ezzel nem indítasz el egy belső fejlődést önmagadban, addig nem TUDSZ másokon segíteni igazából. Addig csak a vak vezet világtalant szindróma érvényesülhet.
Szóval van mit rendbe tenni valljuk meg őszintén, viszont míg kiderül, hogy konkrétan mit és hogyan, addig tarts velem ezen az ön-felfedező úton!
Kapcsolódó cikkek:
32 thoughts on “Irányíts!”
Comments are closed.
Szia Rita! Nagyon tetszik ez az írás. Valóban nagyon sok tanulni való lenne egy nőnek. A baj az, hogy a férfiak (ha már párkapcsolatban élnek) tulajdonuknak tekintik a nőt. A nőnek mindenről be kell számolni, hiába vannak jó ötletei, a férfi a sajátjaként adja elő. Ha pedig dönteni kell, mindig az övé az utolsó szó, mert csak vita lenne belőle, inkább rá hagyja a nő, legyen neki igaza.
Vannak férfiak, akik mellett egyszerűen nem tudja a nő irányítani az életét. Aztán marad a „se vele, se nélküle” langyos kapcsolat. Nekem ez a tapasztalatom.
Szeretettel Éva
Nagyon igaz, amiről írsz, Rita!
A sorsunk feletti irányításra egyszerűen „elfelejtettek” minket megtanítani. Ez elsősorban történelmi, társadalmi lemaradás. A magyar nőknek még nagyon kevés idejük volt arra, hogy ezt az igényt és a képességet elsajátítsák, hisz kb. 110 éve még egyetemre se járhattak! Függő helyzetben voltunk: eltartottak bennünket, megmondták, kihez mehetünk hozzá és kihez nem, milyen társaságba járhatunk.
A modern nőnek van választása, ura lehet a saját életének.
Ehhez azonban tudni kell felnőni. Tudni kell, mi számomra még az egészséges kompromisszum, és honnantól adom fel önmagamat.
Tapasztalom, hogy nők képesek leélni az életüket egy rossz kapcsolat terhe alatt, hivatkoznak gyerekekre, hiteltörlesztésre, szülőknek okozott csalódásra stb, csakhogy ne kelljen maguknak bevallani: VÉGE, lépni kell. Megbetegítik magukat, inkább, minthogy irányításuk alá vonják saját életüket. Telnek az évek és rádöbbenek: kiégtek, elhasználódtak, kiábrándultak, betegek… és nem tudják, mit tehetnek magukért!
Az irányításhoz fel kell nőni – önértékelés, önbizalom, pozitív szemléletmód… sok, nagyon sok, tudatos önfejlesztés.
És: boldogok, akik ezt már felismerték és nap, mint nap tesznek érte!
Egy életünk van és tetszik, nem tetszik, a végén csak magunkkal fogunk elszámolni: jól sáfárkodtam az útravalómmal(képességek, lehetőségek, adottságok)? Kihoztam magamból mindent, amivel erre a világra jöttem? Kerestem-e és megtaláltam-e, ki vagyok ÉN?
Ha ki kell adni a kezemből az irányítást, frusztráltnak és kiszolgáltatottnak érzem magam. Pedig néha meg kell tenni. Gondolom ebben is van egy arany középút. 🙂
A nők legtöbbje bizony megkapja születésétől fogva azt a képességet, hogy önmagát irányítsa. Ott van, mindenkiben mélyen legbelül. Az írásban véltem felfedezni erre történő utalást. Amit önmagunkban tudatosítanunk kell, hogy minden ember eredendő joga a saját életét a saját kezébe venni, mert senki másnak nincs akkora rálátása mint önmagunknak. Nemcsak hogy logikus, de íratlan törvény is ez: tessék felismerni, s nem hagyni elidegeníteni ezt az eredendő jogot.
A férifak kapcsán pedig, Éva, én úgy vettem észre, hogy a mai világban a Nők bármit képesek egy férfinél elérni: ez is tanulható. Mindenki előtt ott a lehetőség.
Szia Rita!
Igen igazad van , mert valóban mi nők minden helyzetben nagyon sokat és sok múlik rajtunk.
Valóban a hozzászólókhoz én is csatlakoznék az
hisz ha férjhez megy az ember, a férj sokban tudja gátolni a nőt, illetve a feleséget, egyéb jelzőkkel ,de azért teszi, hogy ne legyen ön bizalma és érezze magát csak a család körűli teendőjét ellátónak ,és még kis aranyos trükköket is bevet némelyik csak ő győzzön!és igy szegény nő nem hadakozik feladja. Igen sok mirajtunk nőkön a nyomás ezt én úgy érzem,és nem igazán lehet némelyik férj melett érvényesűlni.
Azt hiszem, az életünk irányításában az első lépés az, hogy megmondjuk másoknak, hogy mit ne csináljanak velünk kapcsolatban. 🙂 Például ne használjanak minket lelki kukának, stb.
A második az, hogy megmondjuk azt is, mit csináljanak. Pl. dicsérjenek meg.
A harmadik pedig az, hogy ha az előző kettő nem teljesül, akkor lépünk.
Hm?
Titi!
Az első lépés az a születésünk előtt megtörténik: mikor anya hasában a baba össze van nyomorgatva, és elkezd rugdosni, hogy több helye legyen :).
Tehát ez egy alaptulajdonságunk, csak mikor bedarál minket a rendszer, akkor leszokunk róla: 3 évesen, mikor oviba kerülünk.
A dolog olyankor válik döbbenetesen látványossá, amikor valami miatt kórházva kell mennünk: ott mindenki, beteg, látogató, rutinvizsgálatra érkező érzi, hogy nem ura saját magának, a cselekedeteinek, az események viszik magukkal.
Tehát ekkor nagyon látványos.
Úgy az életünk egyéb más eseményeinél, történéseinél nem ennyire látványos az irányítás elvesztése, hiszen a sodródás, a mások általi irányítás néha még kényelmes is, biztonságot adó is lehet.
De az irányítás mindig utat akar törni magának, hiszen alapvető, létfenntartó ösztönünk.
Ezért kell tisztában lennünk vele, hogy ez kell nekünk, nem mondhatunk le életünk végéig róla 🙂
A példáid nagyon jók egyébként, egyből le tudtam vizualizálni a szituációt 🙂
Többen a férjjel való kapcsoltatot emelítitek. A férj mint önmagunk irányításának „akadályozója”.
Én érvényesülhetek a férjem mellett, nem mindig az van, amit ő akar. Dönthetek én is, de valahogy mégis az van, amit Rita is említett: szeretem, ha ő dönt, mert valahogy nagyobb biztonságban érzem magam úgy. És sokszor azt szeretném csinálni, amit a férjem. Inkább lemondok pár dologról az ő javára (például meccsnézés vagy egy vígjáték a tv-ben), mert nem szeretném, ha úgy töltenénk együtt az időt, hogy neki nem igazán jó. Félek vállalni, amit én szeretnék. Alkalmazkodok hozzá, lemondok a saját vágyaimról, csak legyenek olyan perceink, óráink együtt, amik neki „minőségi”nek számítanak. Egyik fő problémám, hogy alávetem magam az ő akaratának. Annyira szeretem, hogy mindent úgy akarok csinálni, ahogy ő. Ez egy nagy hibám. Nyeregben érzi magát. Folyton ott lógtam a nyakán (ez most változás alatt van), minden szabad pillanatomat vele akartam tölteni. Szinte folytogattam a szeretetemmel. Mire hazajött egy szösz nem volt a szőnyegen,nehogy kényelmetlenül érezze magát itthon. Minden tettemmel neki akartam megfelelni. És most jön a bökkenő: mindezzel mit értem el? Kalandba bonyolódott egy 23 éves kolleganőjével.(csóknál több nem volt) Amit már nagyon megbánt, munkahelyet váltott és most 40 km-rel távolabb itt vállalt munkát ahol lakunk. Nagyon fáj még ami történt, de úgy érzem hibás vagyok én is(neki ezt nem vallottam be), mert túlságosan adtam magam, túlságosan ő irányított mindent. És nem voltam már kihívás a számára. Ezért próbált hódítani mást. Tudom, hogy a férfinak fontos, hogy soha ne érezze 100%-ig magáénak a feleségét. Fontos, hogy mindig érezze a férj, hogy a felesége a saját maga ura és nem pedig az övé.
Kicsit hosszú lett. Jó lenne egy fórum, mert nagy dumás vagyok. 🙂 A lényeg, hogy tudom melyik úton kéne elindulnom, de rámférnének a tanácsok. És a biztatatás.
Lored, köszi, hogy ezt így kifejtetted, nagyon szemléletes történet.
A fontos az lenne, hogy szeretheted ugyanúgy a férjedet, ahogy eddig, tehetsz ugyanúgy a kedvére, hiszen vannak férfiak bizony, akik megérdemlik. De egy pillanatra gondolj bele, hogy ha ő nem lenne (nem elveszítenéd, ne rosszra gondolj, hanem, hogy alapból nem lenne!), akkor te milyen egyéniség, jellem, ember lennél?
Hogyan élnél? Mit néznél a tévében? Milyen programokra járnál?
Nálunk mindig meccsnézés van a férjem részéről. De több tévénk van, hogy a kisfiunk is tudjon mesét nézni, ha akar.
Van egy olyan nézőpont, hogy nem vagy-vagy történnek a dolgok, hanem IS-IS. (Na, erről Ida tudna egy minitréninget spontán összedobni :)).
Tehát lehet a dolgokat úgy IRÁNYÍTANI, hogy mindenki nyerjen, ne csak egyvalaki éppenséggel.
Érted, mire szeretnék kilyukadni (most valahogy nem olyan jól működik a fogalmazókám :))
Abszolút értelek Rita!
Nálunk is több tv van. A másikon akár nézhettem volna a filmet is. De én nem néztem inkább a filmet, csakhogy a férjemmel lehessek. Hangsúlyozom, hogy ez már a múlté, azon igyekszem ,hogy ne így legyen. Nem tudom miért van ennyire szükségem a szeretetére. Miért akarok folyton vele lenni? Nagyon szeret engem, mindenről lehet vele beszélni, odaadó és kedves. Mostanában olvasok, rejtvényt fejtek, könyvtárba járok, sétálgatok stb. és meg is jegyezte, hogy változtam. Kérdeztem tőle, hogy miben? És azt válaszolta, hogy: „Úgy látom le foglalod magad mostanában és ez tetszik.” Szóval tudtam, éreztem, hogy már picit fulldoklik tőlem :(. De az a furcsa, hogy ha nem lenne nekem, akkor szívesen kötném le magam dolgokkal, de most csupán azért teszem, mert tudom, hogy ez vezet eredményre. Közben meg jobban szeretnék mellette ülni és fogni a kezét. Gondolom óriási szeretethiányom van. De hogy mitől? Fogalmam sincs. Na jó, a gyermekkorom a részeges apám miatt elég sokszor rettegés volt. De anyukámtól megkaptam minden szeretetet. Korábban már írtam, hogy borzasztóan féltékeny is vagyok, ez is talán a hűtlen apámra vezethető vissza.
De csak dobálózok itt a sok problémámmal. ne haragudjatok. Jólesik leírni.
Lored, neked kell visszavezetned, hogy mi miért lehet, de fontos megértened: neked egyedül, egy szál magadban is egy kerek egésznek kell lenned a világban.
A csüngéssel, ragaszkodó szeretettel nem adsz, hanem elveszel 🙂 Tudom, rosszul hangzik, de hallgasd meg a mennyei próféicás hanganyagokat, amíg ezt meg nem érted! (6-7-8. felismerés!)
Ha ezt megérted, kerek egésszé válhatsz, és ezzel a férjedet még jobban szeretheted 🙂
pussz
rita
Teljes mértékben egyetértek az Anyaisten Nő véleményével ezt a gondolat menetet akár én is írhattam volna. Most előszőr érzem nagyon fontosnak a tudatos önfejlesztés – önbizalom erősítés – gondolatát. Úgy érzem életem e szakaszában erre van a legnagyobb szükségem. Örülök a hírleveleknek, de legjobban egy hétköznap tartandó önbizalomfejlesztő tréningnek örülnék (elszomorít, hogy csak hétvégén van erre lehetőség).
Kitty, felírtam a kérésedet a megvalósítandók közé! 🙂
Egyébként hétvégén neked miért nem jó? Azt tapasztaltuk, hogy a nők, anyukák leginkább hétvégén tudnak elszabadulni egy kicsit, amikor valaki tud vigyázni a csemetékre.
Érdekelne a te álláspontod, mert nagyon fontos üzenete lehet számunkra! 🙂
Sajnos a férjem és a szülei (mert együtt lakunk) nem néznék jó szemmel azt, hogy nem vagyok otthon és, hogy én egy ilyen jellegű tréningen szeretnék részt venni nem is értenék meg. Egy tipikus otthon ülő családról van szó. A túlzott alkalmazkodásommal csak azt értem el, hogy kibillentem a lelki egyensúlyomból, már-már abban is bizonytalan vagyok, hogy mihez is lenne kedvem valójában. Többek között ezért is lenne fontos, hogy fel merjek pl. ilyen dolgokat is vállalni és bátrabb legyek úgy mint régen. Pedig el tudnék menni hétvégén is mert a fiúnk már nagykorú és több a szabadidőm is. De az, hogy a szülők mintáját alapul véve éljek tovább már azt hiszem nem fog menni.
Kitty! Nagyon meg tudlak érteni, mikor azt írod, hogy kibillentél az egyensúlyodból és már abban is bizonytalan vagy, hogy mihez is lenne kedved.
Valahogy én is így vagyok ezzel. Pedig hidd el,neked is az kéne, hogy ne másokat helyezz magad elé.
Sziasztok!
Az irányítás témája nagyon jó megint. Tökjó, hogy elindult ez az oldal, komolyan.
Szomorú, hogy a magyar nők általában tényleg alárendelt szerepben voltak/vannak, irányításra esélytelenül. A még szomorúbb az, hogy a minták alapján szerintem belénk is van kódolva, ezért nagy erőfeszítés kell, ha ki akarunk törni, és persze tanulás, (mert tanulható!), ha úgy akarunk kitörni, irányítani, hogy mindenkinek jó legyen. USA-ban pl. az üzletemberek már a kicsi lányuknak azt is megtanítják, hogy hogyan kérjen valamit, ha el akarja érni, hogy azt a szülei megvegyék. 🙂
Nálunk még az is ritka, ha egy tizen-huszonéves lány egyáltalán tudja, hogy mit akar. Az első lépés ez lenne, eldönteni, hogy mit akarunk, és miért.
Ha tiszta a kép, elfogadtatni is könnyebb lesz a környezetünkkel, mert meg tudjuk fogalmazni értelmesen, indulatoktól mentesen, hogy mit akarunk, és az miért lesz jó mindannyiunknak, és mi fog történni akkor, ha ebben megakadályoznak. 🙂
Nagyon könnyű elkényelmesedni, a pasi kezét fogni és tévézni édeskettesben, tapasztalatból mondom én is. 🙂 Főleg a kapcsolat elején, és akkor még rendben is van talán. De aztán tovább kell lépni, különben tényleg elveszítjük önmagunkat.
Érdemes feltenni alkalmanként a kérdést szerintem is, hogy most mit tennék, ha Ő nem lenne.
Nőként tényleg borzasztó nehéz, mert szívesen adunk és adunk és csak adunk bármikor, bárhol, bármennyit Őneki, csupán hűségért cserébe, ami nálunk (sztem) alap.
Mindenki által elfogadott tény, hogy a nő életében a legnagyobb alkotómunka eredménye a gyermek. Ezért is van olyan kevés nő, aki a családja, gyermeke boldogságán kívül mást is el akar érni az életben. Ha vállalkozik, legtöbbször azt is azért, hogy a gyermekeinek jobb legyen. Nem? Nekem még nincs, ezért kérdem.
Én azért akarok irányítani, hogy többé ne rúghassanak ki. 🙂
A pasikat az alkotás vágya tudja motiválni, nem is kicsit, és ez csak azért van, mert ők nem tudnak szülni. 🙂
Szerintem a nőnek kényszerhelyzet szükséges ahhoz, hogy irányítani akarjon, és ez a kényszert nagyon sokszor a pasi vagy a gyerekek generálják.
Szerintem önző vágyaktól hajtva (kocsi, pénz, autó stb.) a „nőies nők” nem igazán szoktak a sarkukra állni.
Magyarul: a környezetünk elnyomja még az önmagunk irányítása iránti igényünket is, és mi „boldogan” belenyugszunk, mert szeretjük őket. (hosszú távon ez nem jelenthet boldogságot.)
Hölgyeim! Mérjük fel az igényeinket és ne féljünk tálalni környezetünk felé!
Lehet, hogy ha szépen tálaljuk, még örülni is fognak, hogy segíthetnek, ha ők is szeretnek. Márpedig biztosan szeretnek, ha mindig azt akarják, hogy ott legyünk. 🙂
A „túlságos alkalmazkodás” nekem is nagy problémám.
Szép napot Nektek!
Évi
Éva, ezt olyan jól elmondtad, hogy emelem kalapom! 🙂
Köszi!
Elméletben már elég jól megy… 🙂
Nem tudom. Nekem inkább az az érzésem, hogy a pasikat elriasztja vagy taszítja, ha teljesen a magad ura vagy, és nincs rájuk SZÜKSÉGED… (Hosszú a véleményem, úgyhogy a weboldalnak az erről szóló bejegyzésemet írtam be inkább).
Sziasztok!
Nálunk most leginkább az a nehézség áll fenn, hogy nem merem felvállalni az irányítást, pedig épp ideje lenne a vezető szerep elfogadásának.lassan 2 és fél éve élek egyedül 3 fiammal.Kategorikusan és nagyon keményen be kellene tartatnom velük dolgokat, határokat szabni és nem vagyok még mindig elég következetes. Nem egyszerű „apanyának” lenni.Ha van ötletetek az a következetesség fejlesztésére vagy netán a vezetői pozíció fenntartására, kíváncsian hallgatom…
Szia Ági,
ajánlom Neked segítségül, mint hasonló a hasonlónak:) : a nevemre kattintva elolvashatod, mit.
És még dr. Cornelia Topf Sikertréning céltudatos nőknek című könyvét, erről is hamarosan írni fogok.
Ez a kötet a női érdekérvényesítés képességét fejleszti! A szerző nagyon hiteles személy: módszerét tréningek formájában adja tovább nőtársainknak – neked, nekem és: mindenkinek… Fantasztikus munka!
Éva, egyet értek Veled! Talán csak annyit tennék ehhez hozzá: egy időben én is úgy tartottam, hogy életem főművei a gyermekeim lesznek. Nos, a művek félig készen:) és már nem gondolom, hogy „csak” ezért jöttem a világra… remélem, átjön, amire gondolok; nem arra, hogy ez nem jó, vagy nem elég… Hanem arra, hogy nemcsak anyák vagyunk, ha azok lettünk… minden vágyunk, célunk megmarad, újak jönnek… igen, életünk biológiai fő célja, ugye, az evolúció:) Én, ahogy telnek az évek… merek „önző vágyaimnak” élni! És merek a sarkamra állni. Ha kell, merem elengedni a saját illúzióimat is… Nálam ez is a bölcsülés része:)
Szia Rita Örülök hogy rátaláltam erre az oldalra amit te nyitottál.Bocsi de én nem szoktam irni senkinek,még ügyetlen vagyok az íráshoz.DE nagyon szeretem az irásaidat amit küldesz nekem. Mindet elolvastam,és a hozzászólásokat is.Nagyon jólesik most a lelkemnek egykis odafigyelés.Sajnos vagy sem,denálunk én vagyok az irányító,de sajnos az irányítás nem mindig és nemmindenkor sikerül mostanába.Szia ,Katica
Szia Rita Örülök hogy rátaláltam erre az oldalra amit te nyitottál.Bocsi de én nem szoktam irni senkinek,még ügyetlen vagyok az íráshoz.DE nagyon szeretem az irásaidat amit küldesz nekem. Mindet elolvastam,és a hozzászólásokat is.Nagyon jólesik most a lelkemnek egykis odafigyelés.Sajnos vagy sem,denálunk én vagyok az irányító,de sajnos az irányítás nem mindig és nemmindenkor sikerül mostanába.Szia ,Katica
KEDVES RITA. NAGYON ÖRÜLÖK , HOGY RÁTALÁLTAM AZ WEBOLDALADRA. NAGYON HASZNOS NEKÜNK NÖKNEK.VAN MIT TANULNUNK. MERT ÉN IS EZT TAPASZTALTAM A PÁROM MELLET , AMIKOR VALAMIT KEZDENI AKARTAM MAGAMMAL, HOGY AHOL CSAK TUDTA ROMBOLTA AZ ÖNBIZALMAM. MA OTTARTOK, HOGY KÖNYVEKBŐL FEJLESZTEM AMIT LEROMBOLT BENNEM.BÁR MÁR NEMVAGYOK FIATAL REMÉLEM A LÁNYOM TANUL A PÉLDÁMBÓL. SZIA. RÓZSI
Ha a nőknek alaptulajdonsága lenne az irányítás iránti vágy, úgy, ahogy pl. nekem az, akkor nem néznék a nőket az egész világon másodrendű hülyének még ma is. Az a baj a legtöbb nővel, hogy önként mászik a cipőtalp alá, aztán nem érti, hogy miért nem tekintik egyenrangúnak. Hát mert nem úgy viselkedik! A nőkkel tényleg nem stimmel minden, mert én nem hallottam olyat, hogy lett volna a történelem során frankó, szervezett, fegyveres nőlázadás. A rabszolgák, a parasztok, a munkások, szóval a magukat elnyomottnak érzők lázadtak. A nők nem tettek ilyesmit, miért nem? Ha nekem valaki főnökösködni akarna itthon, nem járna jól. De nem mindenki ilyen. Kettőn áll a vásár, nem csak a fériak hibája, hogy a nők még mindig ott tartanak, hogy nem egyértelmű mindenkinek, hogy egyenrangúak.
Ágnes, a fiaiddal az éreztesd, hogy nekik miért jó, ha betartanak bizonyos szabályokat. Érezzék, hogy jót akarsz nekik, és ÉRTSÉK, hogy miért jó, amit javasolsz. Nem amit parancsolsz, hanem amit javasolsz, nekik, másik magyar állampolgároknak, nem pedig három magántulajdonnak. De ha már el lett b***va a nevelésük, akkor nem tudom, mi a teendő…Nekem nincs gyerekem, a saját gyerekkorom és a saját szüleim alapján mondom, hogy jó ez a módszer, persze, lehet, hogy nem mindenkinél válik be.
Az ön-felfedezés az egyik kedvenc elfoglaltságom. Rettentő sok hitet és energiát ad, ha valaki tudja merre tart. Ha a kezében van az irányítás! Nem vagyok egy kolerikus típus, csupán arról van szó, hogy képes vagyok az álmaimért harcolni. Tapasztalatok alapján pedig igencsak elmondható, hogy ha kristálytiszta a cél, akkor azt el is éred, mert irányítod a gondolataidat!
Segítségnyújtás: munkám során több olyan emberrel is találkozom, akik mögött több éves személyiségfejlesztés áll, mégsem tudnak igazán segíteni másokon önzetlenül. Pedig a segítségnyújtás tisztelet is egyben, ez pedig a személyiségfejlesztés kulcsa. Az elfogadás, az önzetlenség, a másokért is tenni akarás pedig mind mind a belső irányítás része – egy bizonyos tudáson túl.
Gratula a cikkhez. 🙂
Kedves Rita!
Pont a napokban írtam én is hasonlóról: http://zollerke.wordpress.com/
Annyira sok önkorlátozó hiedelmet ültettek el bennünk akár a szüleink, akár a társadalom, hogy sokszor nem könnyű még csak felismerni sem őket, nemhogy megváltoztatni. A megoldás: legyünk önzők (mindig a jó értelemben), ismerjük fel vágyainkat és vegyük át a gyeplőt! Nekem ezen az úton az első az volt, hogy letettem a cigarettát. Addig míg az ember életét a dohányzás, az ital, vagy bármilyen függőséget okozó szer irányítja, nem lehet a maga ura.
Sziasztok!
Elmesélem az egyik „irányitom az életem” sztorimat. Másfél évvel ezelőtt pestre mentem egyetemre.. Alig vártam, de nem úgy jöttek ki a számítások, ahogy elterveztem. (nekem nagyon rideg város..) Így arra gondoltam, (megvilágosodva éreztem magam :D) hogy hazaköltözök. Aztán jelentkezek egy másik városba egyetemre ami az otthonomhoz közelebb van. Bejelentettem itthon, hogy hazajövök. Hát mit ne mondjak, nem örültek a szüleim. Főleg nem anyu. Azt hitte, hogy ezzel elvágom az egész életem, és hogy már nem is áll szándékomban tanulni. Nem erről volt szó. De amikor folyamatosan pakoltam haza a cuccaim, egyre büszkébb és felszabadultabb lettem. Tudtam, hogy akarok az élettől valamit. Vannak céljaim és terveim. De mindenképp haza kellett jönnöm, mert nagyon egyedül éreztem magam ott, és elég silány volt az a fél év nekem Bp-én. És úgy gondoltam, hogy nem teszem tönkre magam mások kedvéért sem. Még ha az a személy az anyukám. De már feldolgozta. És egy éve egyetemre járok. Szó szerint imádom. És jól döntöttem.
A másik amihez hozzá szeretnék szólni. Én nem érzem Teréz Anyának magam, hogy a pasimnak mindent meg kellene engednem és meg kellene tennem érte. Tudja is nagyon jól. Persze szeretek neki örömet okozni, de ha egyszerűen nincs kedvem ahhoz amit kitalált programot, akkor inkább le is mondom a randit. (bár azt meg kell jegyeznem porgramszervezésben ő a tutibb 😀 ) Az én életem úgy kerek, hogy én vagyok a központban. Ő meg egy nagyon nagy ajándék számomra, akire vigyázok, de én magam vagyok az első. 😉
Pusz mindenkinek!
Szia Rita
Nagyon nagyon jó az írásod és a sok vélemény is kiváló, remélem nagyon sokan olvassuk, és hamarosan azokhoz a nőkhöz is eljut aiknek csak egy kis szikra, bíztatás kellene a tettrekészséghez.
Kb én 2 éve ébredtem végre öntudatra, egy nagyon jó önfejlesztő tréning segítségével sok más nőtársammal együtt aminek mai napig tartó barátság az eredménye. Jelentkeztünk a tréningre és kiderült, hogy többen többdiplomás hölgyek, akik hosszú ideje csak a gyerekneveleéssel vannak lefoglalva és valami tevékenyet szerettek volna még e mellé. És láss csodát fél év elteltével már saját magunk írtuk a pályázatot ( Zalában) és képzések, képzések. Volt akinek a házassága menekült igy meg, volt aki rájött, hogy tovább igy nem és ez én voltam :-), 7 év semmittevés csak munka és otthon+ élettárs. Abban az évben még beíratkoztam 27 évesen a főiskolára (7 évig készültem, csak mindig lebeszélt az akkori párom), nos fősuli és juhééé máris másképp láttam a világot és Önmagam egy pedagógiai önrefelxió megírását követően. Azátn 4 hónap múlva kiléptem a langyos kapcsolatból, mivel talátalm egy fantasztikus és művlet pasit aki ma már a férjem és kb 500km-re( Debrecen) költöztem Zalából egy vadidegen városba és újrakezdtem és lám nekem volt igazam! Mertem és nyertem. Alapítottam egy újabb női kört ami nagyon nagyon jó és folytatom a tanulást és örvnedek más sikereinek is.
Tehtá a rendszeresség és az akarat ami nagyon fontos, mert segítség mindig is lesz és van bárkinek, csak az akérdés, hogy észervesszük-e és merjük-e vállalni tetteink pozitív, vagy negatív következményeit, mert, ha ezzel tisztában vagyunk sok meglepetés nem érhet
Üdv Nektek. Kinga
Sziasztok!
Lassan betöltöm az 52. évemet.Köszönöm a Teremtőnek,hogy abba a családba születtem bele/vagyis olyat választottam/,ahol egymás tisztelete,a munka tisztelete,a tanulás fontos volt.Gyerekként hagytak gyereknek lenni…játszani,megtapasztalni.Az iskolában az elsős tanítónénimnek köszönhetően imádok új dolgokat felfedezni.Szüleim annak örültek,hogy azt csinálom,amire születtem,segítettek.Persze egy csomó bakit is elkövettem ,de hagytak felnőni!Tanultam,házasodtam,házat építettem,gyerekeket szültem,39 éves koromban elváltam,a 3 gyerkőcömmel együtt másodszor is újra kezdtem.Aztán 2 éve eltemettem egyik gyermekemet,majd 1 éve az édesanyámat.A magamba vetett HITEM,ÖNBIZALMAM az,ami TOVÁBB visz az úton.Naná,hogy vagyok magam alatt!!Pár percig…akkor fogom a fülem és felcibálom magam az apátiából.Hiszen ennek az embernek ÉN parancsolok,én etetem,itatom,törődöm vele,mert szeretem,tisztelem.S ha magamat tudom szeretni,tudok másokat is.
Az a tapasztalatom,hogy nemcsak a nők nagy része önbizalom hiányos,hanem a férfiak is.Elolvastam az előttem szólókat,s az a véleményem,az a férfi akar uralkodni feletted,aki önbizalom hiányos,tehát FÉL.Gyáva.Az nem tud kérni,nem tud várni,nem tud simogatni,nem tud TÉGED TISZTELNI,mert önmagát sem képes!Fél kimutatni az érzéseit,mert fél a kiszolgáltatottságtól.Te simogatod az EGÓ-ját,amikor alárendelt szerepet vállalsz,ezzel még lejjebb húzod mindkettőtöket.
Van egy nagyon találó régi mondás:”Ki a bölcsőt ringatja,a Világot igazgatja.”
Zsuzsi, a komplett hozzászólásodat kötelező olvasmánnyá tenném mindenki számára! Köszönöm, hogy megosztottad velünk!