Vannak, akik egész életükben nem tesznek mást, csak öregszenek.
Edgar Howe, újságíró
Gondban, bajban lévő, problémát problémára halmozók kedvenc gondolata, utolsó mentsvára az, hogy „Az idő mindent megold.”
Igazság szerint az idő semmit nem old meg. A tettek azok, amik változtatnak.
Ismerjük – sajnos – mindannyian a gyász érzését, még ha „csak” egy kölyökmacskát veszítettünk is el, vagy egy kedvelt tárgyunkat. Ugyanakkor, ha jobban belegondolunk, szakemberek nem gyász érzésnek, hanem gyász tevékenységnek hívják azt a folyamatot, ami végül is a veszteség lelki feldolgozása, vagyis komoly munka (bennünk zajló).
Mivel laikusként nem értünk ehhez, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy kizárólag az idő múlása javítja meg a bennünk elromlott dolgokat. Erre még azt mondom, hogy túlságosan fájdalmas eseményekkor hagyjuk lezajlani a folyamatot magunkban, és egyezzünk ki abban, hogy ezáltal az „idő oldja majd fel” a fájdalmat. Ilyenkor nem kell foglalkozni a hatásmechanizmusokkal.
De mi a helyzet fokozatosan bekövetkező, sőt, előre látható problémákkal?
Például – bocsánat, senkit nem akarok bántani! – hitel-hitelre halmozásával, közben annak hajtogatásával, hogy „Majd lesz valahogy, az idő mindent megold.” Járványhelyzet elbagatellizálásával sem jutunk előre, mert az idő bizony másképp is megoldhatja a dolgokat, mint ahogy mi azt várnánk..
Nem, az idő nem old meg semmit, csak telik, a helyzet pedig akár katasztrofális is lehet. Tudom, a válság sokakat sodor és sodor önhibájukon kívül is nagy bajba, de egészen biztos vagyok abban, hogy nagyon sok problémát el lehet kerülni előretekintéssel és pusztán csak a gondolkodás lehetőségeinek kiaknázásával, ahelyett, hogy abban bíznánk, hogy bármi is van, az idő múlásával csak jobb lehet.
Aztán ott van az egyre többet ivó, agresszív, vagy éppen évek óta nem dolgozó házastárs, rokon – persze ezek szélsőséges esetek, de tanuljunk más hibájából – esete. Elnézést, de ilyen esetekben mire is kell várni? Hogy magától megoldódik a helyzet?
Végül is lehet benne valami, mert mikor elkezd inni valaki, akkor az évek múlásával egyre józanabb és józanabb lesz, mígnem kigyógyul… (bocsánat ha szarkasztikus vagyok).
Megkíméllek a további példák taglalásától, inkább koncentráljunk a megoldásra és a helyzetek javítására (és most már elvonatkoztatunk a konkrét példáktól, általánosságban beszélünk tovább).
Mint minden témánál, amiről itt a HősNők.hu-n beszélünk, az elsődleges az, hogy fejben döntsük el (ne csak érezzünk, tudjunk!), hogy szándékunkban áll javítani a dolgokon. Nyilván, ha nincsenek aktuálisan óriási problémáid, ennek a fontosságát annyira nem fogod érzeni, de apró, pici dolgoknál is működik, és csak ez működik!
Tehát, első feladat: tudatosítani magadban, hogy az idő nem a barátunk, és főleg nem dolgozik helyettünk.
Ennek értelmében nekünk kell dolgoznunk. 🙂 (Már megint!)
Elég, ha kezdetnek csak ennyit tudomásul veszel, ha csak ezt a két rövidke kis mondatot a magadénak vallod, és máris irányt vált az agyad. Ugyanis az agyad irányít, méghozzá kettős módszerrel. Erről írok legközelebb.
Addig jó időtöltést 😉
15 thoughts on “Az idő mindent megold?”
Comments are closed.
Kedves Rita!
Nagyon jó ötletnek tartom az önbizalom fejlesztését segítő programodat.
A teszteléssel pozítiv eredményt értem el.Ennek ellenére én magam is „az idő majd megoldja” tipusú nő vagyok.
Kereskedelemből 42 év után mentem előnyugdíjba.
Egész szakmai éltemeben az emberek gondolkodását kvázi manipuláltam (erről szól a szakma).Észrevétlenül elmúlt felettem az idő közben felneveltem és útnak indítottam az egyetlen fiam.Boldognak hittem magam mert nem ismertem magát még a kifejezést sem.Amikor már leéltem az életem párjával a 32 évet az „üres fészek szindróma” ráébresztett arra,hogy engem egész életemben kihasznált a férjem.Szép csendesen csak úgy ,hogy észrevétlenül azt csinált amit csak akart.Nem sorolom mert tipikus férfiakra illő dolgok voltak ezek.A családom legnagyobb meglepetésére elváltam tőle egy éve.Azóta egyedül élek és megpróbálom a múltbéli mulasztásaimat behozni.Zenét hallgatok sétálok öltözködök egyszóval „sorbajutottam saját magam előtt”.Soha nem érdekelt más csak a családom azt a kifejezést ,hogy szeretet még hírből sem ismertem mostmár tudom,hogy hibát követtem el magam ellen.Mindent megteszek annak érdekében,hogy én is érezhessem, hogy szeretnek és ,hogy hiányzok valakinek.Az én életem nem volt látványosan boldogtalan mert kivűlről a harmóniát látszatta mindenkinek.Befekterőink voltak cégtársaink voltak és bizony a kitűzött cél a szeretet is megőlte nem csak a cégem.Közömbösen és érzéketlenül élt mellettem egy olyan ember akiért mindent megtettem.Most egy év után már nem fáj már nem bánt ami megtörtént velem.Teljes erővel építem az életem újra és a weboldalam ha megnézed van reális esélyem arra,hogy a múltbéli problémáimra ami a cégemet illeti megoldást találok.A magánéletem pedig csak az enyém senki de senkivel nem osztom meg csak azzal az egy emberrel aki ezt megérdemli.
Köszönöm ,hogy leírhattam.
Üdvözlettel Zsuzsa
Kedves Zsuzsa! Én köszönöm, hogy leírtad!
Az életem úgy alakul, hogy viszonylag sok korodbelivel – anyum korabelivel – hoz össze a „sors” mostanában, és bár nem készítettem statisztikát, de 10 nőből maximum 1, aki igazán boldog. Akinek semmi gondja, semmi negatívuma nincs az életben. (Majd a boldogságot is definiáljuk közösen.)
De az egy dolog, hogy ha valaki úgymond nem kimondottan boldog, vagy nem ragyog állandóan mosoly az arcán, de legalább ne legyenek égbekiáltó, súlyos problémái!
Ugye, ez lenne a minimum, hogy mikor az ember már felneveli a gyerekeit, helyt állt itt-ott amott, akkor utána jön a nyugalom és béke.
De sajnos ez ritka 🙁
Igazából új problémák jönnek, amikre fel se készülünk, mert ugyan miért is készülnénk?
És bizony a nyugalmas években derülhetnek ki olyan dolgok, hogy: jesszus, ki ez a férfi mellettem?
Teljesen átérzem a döntésed horderejét, én is voltam ilyen cipőben, igaz, kicsit fiatalabb voltam, és mondhatom azt is, hogy felelőtlenebb. Ugyanakkor évekig tartott, mire helyreraktam magamban, hogy helyes volt-e, esetleg nem ártottam a nagy, életemet helyrehozni célzó döntéseimmel inkább?
Ez miatt toporogtam is egy helyben pár évig, elkövettem csomó hibát, sőt, halmoztam is ezeket, vakká és süketté váltam, csak mentem a hülyeség után.
De szerintem ez a veszély téged nem fenyeget 🙂
Az biztos, hogy nagyon erős vagy, és hidd el, példakép lehetsz nagyon sok nő számára!
És ugye, hogy a kor nem függvénye a nagy változtatások meglépésének?
Nekem 23 évi házasság után derült ki, hogy a férjem, akit imádtam és mindent megtettem neki, akiről azt hittem, hogy ő is nagyon szeret, évek óta (!) megcsalt egy kolléganőjével. Azt mondja, tényleg szeretett, de kellett neki a másik is. Megtudtam, hogy a másik nő tudatosan „szerezte meg magának” a férjemet – ezt ő mondta el utólag a munkahelyükön. Ezt persze a (volt) férjemnek hiába mondja bárki.
A lényeg az tehát, hogy amikor lebuktak, férjem mondta, hogy akkor váljunk is el, majd miután elmentünk az ügyvédhez, mégis meggondolta magát. Ekkor viszont már az én büszkeségem nem engedte, hogy visszalépjek. Elváltunk. Négy hónapja. Most a férjem össze fog költözni a nővel és annak 15 éves lányával (mert természetesen a nő is házas), én pedig sajnálom a szívem mélyén a férjemet, hogy mennyire ki fogják használni. Két nagy gyerekünk van ( 19 és 23 évesek), akik nem értik, mi történt apjukkal.
Ezeket az érzéseket hogyan lehet feldolgozni?
Üdvözlök mindenkit.
Marcsi
Marcsi, remélem nem fogsz haragudni, ha azt mondom, hogy nem adok varázsreceptet.
Mivel még nagyon friss a dolog, és ahogy a történetből kiveszem, többszörös sérelmeket szenvedtél, biztos, hogy nem máról holnapra fog ez megoldódni.
Nagyon sok felszabadító folyamat fog benned lezajlani, és egyet tudok javasolni: el fognak jönni a pillanatok, amikor könnyebbnek érzed a lelkedet, szinte már-már úgy kell kutatnod az után, hogy mi is bántott. Na, akkor kell majd észen lenni, és nem szabad visszamenni a posványba.
Téged megbántottak, megsértettek, becsaptak. De ez nem a te hibád! Éppen ezért nem szabad magadat büntetni, tehát meg kell adnod magadnak a gyógyulás lehetőségét. Mert még fiatal vagy ahhoz, hogy ez emésszen évekig.
Én teljesen békében váltam el az első férjemtől, mondhatni vidáman mentünk a válóperre, a bírónő csak nézett, hogy ilyen is van?
De hidd el, ugyanúgy voltak mindkettőnkben tüskék, sőt, karók, és azt sem 5 perc volt feldolgozni.
A volt férjedet ne sajnáld, hogy kihasználják. Magaddal foglalkozz, magadat kényeztesd, az az ő élete, ő választotta.
A régi munkahelyemet úgy hívtuk, hogy: A Fertő. Sajnos ezek a munka közben kialakuló kapcsolatok túlságosan elterjedtek ahhoz, hogy hallgassunk róluk, úgyhogy majd lesz erről még szó.
Kitartást és erőt kívánok Marcsi, olvasd el kérlek a „Gondolat teremtő ereje? Mi az?” című írást is, remélem segít!
Kedves Rita!
Ez a szó, hogy az „idő mindent meg old” csak amolyan ösztönző,vagy mondhatni biztató szó!
Ahogyan irod is Rita természetesen a tettekben
van a megoldás, és a látvány. Semmi sincs magától, menden mögött komoly tervek ,elhatározások, és valódi cselekedetek vannak, az igen akkor baszélünk megoldásról,ha már meg is oldottuk az elképzelt, illetve megvalósitottuk a dolgot. nagyon sokat lehetne még erről irni,és hozzáfűzni.
Kedves Rita!
Már nagyon vártam az irásodat.Olyan sokat tanulok ,amint olvasom a hozzászólásokat.Bizony sokszor én is úgy gondoltam hogy az idő majd meg olja az én gondjaimat is,de rá kellett jönnnöm hogy az nem úgy van!Ha én nem oldom meg ,én helyettem senkisem fogja megoldani.Nagyon bőlcs ember vagy Rita!!Sok ilyen őszinte és bőlcs emberre volna szükség mint te!Derűs szép napot kívánok mindenkinek Katica
Kedves lányok, asszonyok!
Volt az életemben olyan időszak,mikor én is a lassan elsímuló dolgokban bíztam, de a dolgok nem símultak el. Mivel én nem változtattam, azok a konfliktushelyzetek sem változtak, amik folyton kerékkötőként előkerültek.
Végül már olyan módon szenvedett a helyzettől a családom, hogy lépnem kellett.Így véget ért a házasságom, de nem az elgondolkodni-való és emészteni való. Már ami az érzelmi terhet illeti.
Krónikus probléma esetén lehet a döntést halogatni, de nem érdemes.A helyzet csak súlyosbodik és párkapcsolatom tanulsága: ha kettőnk közül egyikünk sem akarja más hozzáállással szemlélni az életet,minden marad(na)a régiben.
Számomra egyértelmű: bizonyos helyzeteken csak a konkrét cselekvés segíthet!
Sziasztok!
Bizony, ez csak önámítás, hogy ‘az idő mindent megold’. Én is így gondoltam, amikor gyermekemet vártam, nagyobb lakásba költöztünk, összeházasodtunk…pedig már akkor is éreztem, hogy nem lesz ez így jó. De a homokba dugtam a fejem…most pedig a falba verem… 1 éve eldöntöttem, hogy ez így nem jó, elküldtem a férjemet. S bár most ‘szívok’ ezerrel korábbi rossz döntéseim miatt, a lehető legmélyebben vagyok lelkileg, anyagilag, minden téren…de már látom a fényt az alagút végén :). És a kis örökmozgó 2 évesem gondoskodik róla, hogy ne legyen túl sok időm az önsajnálatra 🙂
„Az idő mindent megold” kifejezést semmiképpen sem rövidtávú problémákból való kilábalásra értették régebben. Arra inkább azt mondták: kiforrja magát (mint a bor).
Szavajárásom az (és a gyerekemnek is ezt tanítom), hogy a problémák azért vannak, hogy megoldjuk őket.
Persze, tudom! Időnként nagyon fáj!
Az elején, és még sokáig – de csak, ha hagyjuk!
Mindig legyünk büszkék magunkra, arra amit legjobb belátásunk szerint csináltunk, ne teherként viseljük sorsunkat, mert életünk csak ez egy van és nem mindegy, hogyan éljük le!
Az idő abban az értelemben old meg mindent, hogy előbb-utóbb meghalunk, és nem lesz többé probléma egy szál se! A 20 éven át nyakonverhető, kihasználható nőket soha nem fogom megérteni, mert hülyék, viszont a hitelben én is nyakig vagyok, és nem tudom, mit kellett volna tennem. Anyagi értelemben sosem voltak szüleim, semmilyen hátterem. Az lett volna vajon a jó életterv, hogy albérletben rohadok meg, és olyan lakásért fizetek, ami sosem lesz az enyém? Az én bajom, így jártam, de legalább nem adom tovább a kilátástalanságot. Probléma például a Föld túlnépesedése, és az egyetlen megoldás az lenne erre, ha a nagyon szegény emberek (afrikaiak, indiaiak, afromagyarok stb.) nem szaporodnának, ezt injekcióval kéne elérni náluk, mert az eszükre elég nehéz lenne hatni. Tudom, hogy ez rosszul hangzik, de akkor is így van. De nem történik megoldás, sem erre, sem az egyéb problémákra, így aztán szépen eljut majd az emberiség a III. világháborúig, kipusztulunk, és akkor valóban meg lesz oldva minden probléma. Mindenki csak a saját szaros kis érdekét lesi, akinek a bőre alatt is pénz van, az csak a lopással foglalkozik. Senki nem tesz semmit péládul a hazáért! Ha hazának nevezhetek egy olyan országot, ahol 20 éve fojtogatnak…mert tőlem csak elvett ez a szaros ország.
Mivel ez egy női oldal, felhoznám problémaként azt is, hogy a nőket az egész világon hülyének nézik. Ezt sem az idő fogja megoldani. A megoldás az lenne, ha mindenki szépen a saját háza táján söprögetne! Mindössze annyi kellene, hogy a felnövekvő gyerekek ne azt lássák, hogy anyuci az apuci csicskása, reszketve néz föl „a nagy férfira” a cipőtalp alól (ami alá önként mászott be) ,fontosabb döntésekben a neve kuss, otthon minden szart magára vállal, és még saját neve sincs. (Sosem fogom megérteni, hogy a lányok ezzel a szereppel hogy képesek azonosulni!!!) Amíg kb. ez az „asszony” fogalma, addig nem kell elvárni, hogy a nőket egyenrangúnak tekintsék, mert aki így viselkedik, az nem az! Legtöbb nő vagy nagyon le, vagy nagyon föl néz a férfira, csak frankón szembenézni nem tudnak. Szerintem ez gáz.
Bocs, hogy zagyva vagyok, de most jöttem a gyárból, tök fáradt vagyok! 🙂 Sziasztok!
Szevasztok!
Elgondolkodtató, amit Rita, Te írtál, és az is, amit az itt hozzászólók.
Azt gondolom, nem vagyok egyedül, aki nem túl profi a saját gondjainak a kezelésében. Tőlem is többször kérdezték már, hogy a munkámban oly gyorsan döntök, és legtöbbször jól ( 160 beosztottam munkájáért vagyok felelős), a magánéletmben pedig többszörös időt hezitálással töltök, mint az várható lenne. Igen. A munkában a tények, és tudás mögé lehet bújni, míg a magánélet az érzelmekről szóló ingoványos talaj. Így az idő számomra arra kell, hogy megemésszem, végig gondoljam az ide vonatkozó dolgaimat. És ez alatt nem az idő oldja meg a problémákat, hanem én magam. És Ti magatok. Csak vigyáznunk kell, arra fordítsuk az időt, ami fontos. A parttalan lebegés az „idő” nevű vonaton tényleg nem old meg semmit. Talán, akik korábban-későbben jöttek rá, milyen tartalmatlan volt az addigi életük ( ilyen vagy olyan okok miatt), mint ahogyan velem is történt, ilyenkor nyitjuk ki a szemünket és rácsodálkozunk, milyen szép is a világ. Én azt mondom, nem kell sajnálni az így elveszett időt, inkább élvezni az újonnan felfedezett lehetőségeinket.
Hajrá lányok, mi, nyitot szeműek már sok mindent tudunk, még azt is, hogyan legyünk éberek a legközelebbi becsukós szemű csapdával szemben is!
Sziasztok!
Egyetértek Marcsi 1-gyel. Ez a mondás nem feltétlenül azt jelenti, hogy az időre hivatkozva halogatjuk tetteinket. Véleményem szerint inkább azt, hogy az idővel megérik, kialakul egy helyzetet, amikor változtatni tudunk a dolgokon. Vagy azért mert mi magunk megértünk valami olyan dologra, amire előzőleg nem voltunk képesek, vagy azért mert egyszerűen helyzet van és lépni kell. Az időzítés fontos és ehhez ki kell várni a megfelelő pillanatot.
Sziasztok! Az idő semmit sem old meg. Egy agresszív, iszákos, gyerekeit minden eszközzel verő – ok nélkül – részegség befolyása alatt, ráadásul a lányával perverz (amit régen nem vettek komolyan, ma már több évi börtön jár érte), rossz házasság, özvegység, utána társas magány stb.stb. Ezt nem leht feldolgozni egy életen át, főleg vidéken, ahol nagyon tartózkodóak az emberek – tanácsot adni sem lehet, illetve könnyű, de aki nem éli át, talán nem is tudja mi az igazi probléma. Barátokat így nehezen lehet szerezni, ismerkedni, mert az ilyen ember magába zárkózó – mondhatnám, hogy borzasztó dolgok keveregnek az agyában, pld hogy jobb lenne ha vége lenne – mert az ilyen ember egyedül marad még akkor is ha talál társat magának. Akkor a gyerekei nem fogadják el az új társat, tehát nincs megoldás, csak az idegi összeomlás. Hiába próbál kitörni az ilyen ember, egyszerüen nem megy, nem tud.
Boldogságról álmodni sem tud, mert hiába is próbálkozik mindig van aki keresztbe tesz.
Marad az internet, amivel kicsit lefoglalja magát – de meddig???
Szerintem nincs megoldás. Tanácsokat adni lehet, meg könnyü is – de idővel a negatív emberekről (hiába próbál pozitívan gondolkodni, kísért a mílt, amit soha nem lehet elfelejteni)lemorzsolódnak az ismerősök is – tehát marad az egyedüllét. Változtatni meg szörnyű nehéz. íMég az a szerencse, hogy az illető a munkahelyen – ha nehezen is – de megállja a helyét – akkor talán viheti valamire.
Nem azt mondom, hogy az idő mindent megold, de igenis vannak olyan dolgok, amit érdemes rábízni az időre. Abban azonban én is egyetértek Ritával, hogy amikor ezt vagy azt rábízok az időre, az inkább csak annyit jelent, hogy hosszabb kifutási időt adok a helyzet megoldásának. És innentől szerintem már csak megfogalmazás kérdése, hogy ki mit mond, mert ugyanarról beszélünk.
Akkor „ártalmas” az idő mindent megold szemlélet, ha halogatás van mögötte. Ámbár az is igaz, hogy néha nem kell elhamarkodni bizonyos döntéseket, van olyan helyzet, amikor ki kell várni a megfelelő időpontot, megoldás „kiforrását”. Na ehhez kell a kellő önismeret és tárgyilagosság és élettapasztalat és józan ítélőképesség és stb. tulajonságok, hogy helyesen ítéljük meg a helyzetet és felismerjük a különbséget a kettő között. 🙂