Volt már úgy Veletek, hogy valamiről azt gondoltátok, hogy nem fog menni, nem tudjátok megcsinálni, nem értetek hozzá, és mégis? Hogy ráébredsz, nem is ördöngősség, vagy valaki megdícsér, hogy milyen jól csinálod azt, miről ész nélkül bizonygatod magadnak, hogy nem tudod?
Én sokszor éreztem, de talán a legkirívóbb példa a rajztudásom.
Két esetre emlékszem általános iskolából: másodikos vagy harmadikos lehettem, amikor önarcképet kellett rajzolni, és csak négyest kaptam, pedig úgy éreztem, hogy jól sikerült. Negyedikben meg csendéletet kellett volna rajzolni, amire hármast kaptam. Ez a két alkalom képszerű emlék, de nyilván hétről-hétre mindig ingoványos talajon érezhettem magam rajzórán. Elhittem, hogy hát, rajzolni azt nem tudok, de üsse kavics, ettől még lehetek rendes ember.
Anyukám nagyon szépen rajzol, és mondogatta, hogy szerinte nincs semmi gond a rajzaimmal, de a negatív megerősítés sajnos valami miatt erősebb volt. Nem volt ez lényeges momentum az életemben, hiszen már gimnáziumban látszott, hogy bölcsész pályára megyek, nem foglalkoztam a kérdéssel.Egészen addig, míg ki nem derült, hogy aki régész akar lenni, annak nem árt jól rajzolni, mert a terepmunka jelentős része rajzolás, főként ha az ember egyetemistaként dolgozik ásatásokon.
Hogyan
spóroljunk havi 20ezer forintot
megszorítások
nélkül, ésszerűen?
Töltsd le az
ingyenes tanulmányunkat, és
spórolj
havonta minimum 20ezer forintot!
https://www.hosnok.hu/20ezer/
Amikor először álltam egy sír felett, amit ki kellett bontanom és utána azt mondták, hogy rajzoljam le, hisztériás rohamot kaptam. Mi???!!! Hogy én??? De hogyan, nem tudok rajzolni, meg különben is, nem tudom megcsinálni etc.etc. Volt ott több felsőbb éves és megmutatták, én pedig valahogy végigcsináltam. Nem sokkal később, az egyik általam csodált és objektíve is legkiválóbbak közé tartozó középkorász volt a főnököm, és ő kért, hogy rajzoljak le egy házalapozást. Nem hisztiztem, nem idegeltem magam, csak fogtam reszkető kézzel a mérőszalagokat, milliméterpapírt, ceruzát, radírt és elindultam a szelvényhez. Közben végiggondoltam, hogy nem nézem az egészet, mert idegösszeomlást kapok, mindig csak arra a pontra koncentrálok, amit éppen mérek, azt szépen berajzolom, aztán összekötöm a vonalakat. Darabonként rajzoltam minden követ, téglát… Amikor a főnököm megnézte, csak annyit fűzött hozzá, hogy: -Nem is tudtam, hogy ilyen szépen és pontosan rajzolsz. ;))))Hab volt a tortán, hogy a csoporttársam, aki művészeti szakközépben végzett és művészettörténész is csak annyit mondott, hogy „csodás a vonalkultúrád”.
Minél többet rajzoltam, annál magabiztosabb lettem. Aztán itthon is elkezdtem festegetni, decoupage-olni, ezt-azt csinálgatni, mostmár a magam örömére. Igen, örömére, mert ráébredtem, hogy szép dolgokat tudok létrehozni és ez csodás érzés. Nyugtat, felold, feltölt. Jó, hogy voltak mellettem olyan emberek, akik segítettek átlépni a saját árnyékomon, de nem biztos, hogy mindenki mellett vannak. Nekik írtam ezt.
Ne hidd el, hogy nem megy!Ez is olyan, mint a sütés: csak neki kell állni.Itt vannak a hosszú téli esték, készülődés a mikulásra, karácsonyra. Lehet készíteni sok-sok kis kézműves ajándékot. Nem azzal kell foglalkozni, hogy „nem tökéletes” vagy, hogy „másnak ez jobban menne”. Élvezzétek az alkotást, legyen az sütés, festés, nemezelés vagy origami. Magatoknak pedig adjátok ajándékként a kompetenciát: meg tudom csinálni.
Tóth Andrea Janka
http://andreablogja.blogspot.com
Kapcsolódó cikkek:
9 thoughts on “Rajzóra és önbizalom”
Comments are closed.
Szám tátvamaradt, úgy olvastam :).
Gratulálok ehhez a cikkhez, eszméletlenül szemléletes :)!
Eszembe jutott az, amikor varrni tanultam. 🙂 A legelső lépéseimnél folyton összegubancoltam a cérnát a varrógéppel, mégsem adtam fel. De csak akkor sikerült megcsinálni normálisan, amikor a varrónő barátnőm elárulta, hogy hátra kell hajtani a cérnát és el kell simítani.
És el is rontottam pár ruhát, ami miatt szomorú voltam. Például túl rövidre hajtottam fel egy nadrágot, és a kedvenc szoknyámból készített rövidnadrág is szűk lett.
De a 16-17 év alatt, amióta hobbivarrok, kosztümöt és nagyon bonyolult göncöket is varrtam már, mindet tudtam hordani is, úgyhogy megérte a sok gyakorlást. 🙂
Ez valahogy úgy van, hogy a kéz használata új idegkapcsolatokat alakít ki az agyban, amelyek a gyakorlással egyre stabilabbak lesznek és megszilárdulnak, készséggé alakulnak…
Szép ez a cikk!Az én rajztanárom a gimiben széttépte a rajzaimat,mondván mit képzelek én,hogy más munkájával villogok…különben is ez csak egy kretén sporttagozat…
Nagyon féltem a gyermekemet az ilyen”pedagogusoktól”.Még most is lángbaborul az arcom a dühtől,pedig eltelt 20 év.
Igen, és az új idegkapcsolatok kialakulásánál, ha stressz éri az embert (Kati rajztanárának az idegbeteg megnyilvánulása – teljesen jogos a felháborodásod Kati), akkor tartósan leblokkolódhat a „megtámadott” illető rajzoló képessége, amihez szükség lehet stresszoldásra. Egyébként ez nem csak a rajzolásra vonatkozik, hanem a betűkre is. Ha a betűk tanulásakor valami rossz élményünk volt, akkor lehet hogy betűtévesztők leszünk, vagy diszlexiások. Ezen én például tudok segíteni az EFT-vel, de a kineziológia is lehet megoldás.
Örülök, hogy tetszett, ez most nagyon a szívemből jött…
A kineziológián már én is gondolkodtam, mert vannak bennem „blokkok” bőséggel.
Kati, sajnos sokunknak vannak hasonló élményei.Egyik ismerősöm az oviban kérdezte az óvónőtől, hogy látja gyurmáztak a gyerekek és mindenki vitte ki az anyukájának megmutatni a saját készítésű csodát, a lányáé hol van?
Mire az óvónő: Ja, az olyan ronda lett, hogy begyúrtuk (!)…
Köszönet ezért a bejegyzésért.
A gyakorlásra fordított idő mindig megtérül.
És igazad van abban is: csináljuk a magunk örömére!
Nincs értelme folyton azon rágódni, tetszik-e. Mi már tavasz óta készítünk a gyerekeknek egy hinta-ház-homokozó kombinációt a kertbe. A tetőtér-beépítésből maradt faanyagokat használtuk fel. Sok köztük a régi tetőből maradt. Gyalultunk, csiszoltunk, szögeltünk, kentünk – a gyerekek is. nem mondom, hogy olyan csilivili, mit a bolti. De cseppet sem zavar, hisz saját kezünkkel csináltuk.
„Ha megszólal benned egy hang, hogy ’Te nem tudsz festeni’, akkor csak fess nyugodtan tovább, és a hang el fog hallgatni.”(Vincent van Gogh) 🙂
Nagyszerű ez a példa a rajzolással! Az benne a legérdekesebb, hogy valójában a rajzolásnak nincs valódi, tudományosan megalapozott didaktikája, vagyis, ha valakinek „van érzéke hozzá”, akkor megtanul rajzolni, ha meg „nincs érzéke hozzá”, akkor nem. Legalábbis ez a rajztanárok korlátozó hiedelme.
Szerencsére volt egy képzőművész-tanár, Betty Edwards, aki vette a fáradságot, és beiratkozott pszichológiára. Amit megtanult, nevezetesen a két agyfélteke összehangolását, alkalmazta a rajztanításra. A módszere teljesen egyszerű és praktikus, egy hétvégén meg lehet vele tanulni – nem rajzolni, hanem látni! Mert minden az érzékelésnél kezdődik.
Itt egy kicsivel többet tudhatsz meg erről:
http://jobbrajz.wordpress.com/
Idegyűjtöm a saját rajzaimat, az eszközök fényképét, és a benyomásaimat, amit a módszer alkalmazása során összeszedek.
Nagy öröm és élvezet rajzolni, lehorgonyoz az „itt és most”-ban, tulajdonképpen meditációnak is tekinthető.
Ida,
de jó, hogy említed ezt! Szenzációs a jobb agyféltekés rajzolás, és nagyon sokat segít. Felszabadít… Kötelezővé kellene tenni 🙂