Vajon miért van az, hogy ha új szemléletmóddal találkozunk, akkor sutba vetve minden addigi gondolatunkat, csak az újat „prédikáljuk” szét, és miért teszünk úgy, mintha elfelejtettünk volna mindent, ami volt?

Egy barátnőm szakított a párjával. Hosszú ideje kínlódtak már egymással, összeveszés-békülés nap, mint nap. Biztos Te is hallottál már ilyesmiről, azt sem tartom kizártnak, hogy meg is élted. Mi, barátok már láttuk, hogy ennek semmi értelme, de ők ezzel a kínlódással elvoltak egy pár évig. Néha döbbenetes volt látni/hallani, ahogy nagycsaládot terveztek – sőt, olykor már abban reménykedtek, hogy végre babát várnak -, utána pedig azzal szembesülni, hogy a barátnőm megint egy kék folttal lett gazdagabb a karján vagy a testén, a srác pedig egy hosszú karmolással az arcán. Erre mondja a szakirodalom, hogy pusztító kapcsolat.

Egyszer csak megesett a szakítás. Mi, ismerősök, eleinte el sem akartuk hinni, gondoltuk, majd megint kibékülnek, ahogy szoktak. De nem így lett.

A barátnőm szinte folyamatosan valamelyik ismerősnél töltötte az időt, és szidta a srácot, de már-már idegesítő stílusban. Kiderült, hogy sosem szerette, csak szánalomból volt vele, és mindent utált, amit a srác csinált, vagy mondott… Furcsa volt ezt hallani, hiszen előtte való héten még imádta…

Pár nap után elhittük, hogy most valóban vége. Némiképp fellélegeztünk, de aztán elég furcsa irányt kezdtek venni az események.

A barátnőm kijelentette, hogy mostantól vegetáriánus lesz. Hurrá! – mondtuk, hiszen arra gondoltunk, hogy a változások óhatatlanul is változásokkal járnak – még ha egyesek el is hiszik, hogy változás nélküli is beáll a változás -, és arra is gondoltunk, hogy ez nyilván valami belülről fakadó indíttatás nála, ami vagy tartós lesz, vagy nem, de végre ez tényleg belőle fakad, nem a túlfűtött szerelmi hormonokból és a srácnak való megfelelési kényszerből. Néhány nap múlva zokogva hívott, hogy a kolbászsütő előtt elsétálva nem bírt ellenállni, és most jóllakottan van bűntudata. Megnyugtattam, ez teljesen természetes a hirtelen jött ötleteknél.

Következő héten a barátnőm kijelentette, hogy belép egy MLM hálózatba. Hurrá! – mondtuk, hiszen ahhoz képest, hogy évekig eltartották, ez nyilvánvalóan a sorsát saját kézbe vevő ember döntése!

Következő héten a barátnőm kijelentette, hogy minden MLM hálózat sz@r (sic!), és inkább elmegy ingatlanügynöknek.

Na, nem ragozom, hetente váltogatta az ötleteit, de szó szerint: mindig valahogy hétvégére érett meg benne az aktuális ötletről az elvetés érzése, és mindig valahogy hét elején jött elő újabbakkal.

Az ismerősökkel már azt találgattuk, hogy mi lesz a következő elhivatott foglalkozása…

Megjárta az ügynökképzőt valamelyik biztosítónál, aztán próbálkozott a Brókernetnél, majd egy éles kanyarral átváltott spirituális vonalra, és közölte, jós lesz.

Na, ekkor már nem tudtuk eldönteni, hogy sírjunk vagy nevessünk. Talán már ismersz annyira, hogy gondolhatod, hogy én sosem rejtettem véka alá a véleményemet. Azt nagyon támogattam, hogy MLM-ezzen, próbálja ki önmagát, de azt nem támogattam, hogy sehol nem bírta egy hétnél tovább.

Olyan volt, mint a kiskutya: csak próbálkozott.

Amikor előjött a jóslással, akkor már összeszaladt a szemöldököm: ne haragudj Évi, de ez most honnan jött neked? Soha, semmiféle tehetséged nem volt a spiritualitáshoz, de még az ezotériához sem, és én maximálisan megértem, hogy keresed önmagad, de mi lenne, ha egy hétig egyszerűen csak nyugton és csendben maradnál? Hátha rád bukkan az igazi küldetésed. Ha állandóan mozgásban vagy, akkor mindig elkerülitek egymást. Érdekelhet persze a jóslás, de te nem vagy JÓS! Nagyon nem!

Őszinteség, török átok, Évi két hétig felém sem nézett.
Két hét után hallom az ismerősöktől, hogy Évi a pozitív gondolkodás és a vonzás törvénye híve lett, mindenkit ezzel fáraszt, és mindenkit ebbe akar beszervezni.

Légy pozitív! De ne ész nélkül!
Légy pozitív! De ne ész nélkül!

Ami új volt: ez már legalább másfél hete tartott nála, tehát túlélte a hétvégét is az új irányzat az életében.

Ennek őszintén örültem.

Évi perszer megenyhült irányomban, és újra beszélgettünk. A pozitív gondolkodás – nála ez leginkább naiv lelkesedésben nyilvánult meg, néha letargiába átcsapva – és a vonzás törvénye tartósak maradtak az életében. Egy kis hátulütővel: Évi rettegett attól, hogy negatív, úgymond rossz dolgokra gondoljon.

Rettegett a tévéhíradótól, mert ha vonatbalesetről hallott például, akkor szinte ezt mantrázta: ezt nem szabad meghallanom, mert bevonzom magamnak a bajt!

Egy idő után már rettegett a gyógyszerreklámoktól is, mert rögtön a betegség bevonzását vizionálta magának.

Úgy egyébként nem volt észrevehető ez a fajta – pusztító – negatívizmus, csak mi láttuk, akik közelről ismerik.

Évi eldöntötte, hogy tréningeket fog tartani a pozitív gondolkodásról. Tanítva lehet a legjobban tanulni, de felhívtam a figyelmét arra, hogy ha fél, ha retteg a negatív dolgoktól, az még nem pozitív gondolkodás. Az színtiszta nettó félelem. A pozitív gondolkodók nem félnek.

Évi megint megsértődött, és közölte, ne tudjam már jobban nála. Igaza volt, minek is szólok bele más életébe? (Főleg, ha megkérdez a véleményemről J).

Elmondásokból tudom, hogy Évi sírva jött el élete első és utolsó, általa tartott tréningjéről, ugyanis sikerült olyan gárdát összeverbuválni, akik már jóval előrébb jártak, mint ő. Egy kekeckedő hallgató Évinek szegezte a kérdést: ki bátorított arra, hogy ide gyere előadni, amikor messziről látszik rajtad, hogy még magad sem érted, miről szól a pozitív gondolkodás?

A többiek persze lepisszegték a beszólót, és megvédték Évit, de ez a kekeckedő hozzászólás nemcsak a tréningtartástól vette el Évi kedvét, hanem még a pozitív gondolkodástól is. Jólesően süppedt bele a több hétig tartó letargiába, és átkozta a napot, mikor először hallott a pozitív gondolkodásról meg a vonzás törvényéről.

Aztán vette a bátorságot és eljött hozzám. Megkérdezte, szerintem hol rontotta el.

Én pedig elmondtam: sehol.

Egyszerűen csak rossz volt a kiindulási pont. Az állandó ide-oda kapkodás, a kapaszkodó keresés, a valahová tartozás mindent elsöprő vágya vezérelte, és ennek egyértelműen csak a kiábrándulás lehet a vége, hiszen folyamatosan külső kontrolt igényelt, ahelyett, hogy a belső kontroljára figyelt volna.

Elmondtam neki azt is, hogy egy igazán pozitívan hozzáálló ember, a kekeckedőnek ezt mondta volna: hálásan köszönöm, hogy felhívtad a figyelmemet a hibámra, tanulok belőle, hiszen nem a cél számít, hanem az út, amin haladunk a végső cél felé.

(Én még ezt is hozzátettem volna: és hálásan köszönöm azoknak, akik türelemmel viseltetnek irántam!)

Mi a tanulság?

Az, hogy naiv lelkesedéssel belevetjük magunkat minden ötletbe és újdonságba, ami szembejön velünk az életben, azt eredményezi, hogy sosem jutunk el a valóban fontos dolgok kivitelezéséig. Egyszerűen nem hagyunk rá időt. Ráadásul, ha mindenhez feltétlen bizalommal közelítünk, akkor nagyon gyakran előfordulhat az, hogy összeütközésbe kerülünk a világgal. Egyszerűen a világ nem úgy működik, ahogy mi azt elképzeljük, vagy szeretnénk. Az emberek sem úgy működnek, a dolgok sem úgy működnek, a világ sem úgy működik.

Iszonyatosan kevés a tudásunk a világról, de persze nem is kell mindig, mindenről tudni.
De a szemléletmódunknak mindig összhangban kell lennie a világgal, mert különben sorozatos pofára esés lesz az osztályrészünk, amire persze pozitívan gondolkodva ráfoghatjuk, hogy: „de nincs siker kudarcok nélkül”, csak erre mindig az a válaszom, hogy oké, ez a gondolat segít talpra állni a kudarcokból, de még mindig nem juttat el a sikerig.

A sikeres emberek nem egy elképzelt, idealizált álomvilágban élnek, hanem a kőkemény valóságban találják meg a pozitívumot. Nem rózsaszín felhőn ülve szemlélik a világot, hanem benne élnek.

Ez természetesen csak azok számára fontos, akik itt, ebben a világban akarnak eredményeket, sikereket elérni, boldogságot, harmóniát teremteni önmaguknak. Nekik írtuk a Minerva Capitoliumát>>

Azok számára, akik a pozitív gondolkodást a világ csúfságaitól való elmenekülés – szemellenzőként való használat – eszközeként használják, jó lesz bármilyen más női magazin, ami kikapcsol, elfeledtet, szórakoztat.

A Minerva Capitoliuma nem ilyen. A Minerva beindít, elgondolkodtat, irányt mutat, és biztos kapaszkodót ad azoknak, akik képesek jobbá tenni a világot.

Évi megnyugodott, és eldöntötte, hogy nem számol le végleg a pozitív gondolkodással, de hosszabb időt hagy magának, és nem csapong hetente ide-oda.

Évi most kisbabát vár – tényleg! – és nagyon boldog. Rendbejött az élete, csapongások nélkül is.

Mi a Te sztorid? Te hogyan lettél igazi pozitív gondolkodó?

Hogyan
spóroljunk havi 20ezer forintot


megszorítások
nélkül, ésszerűen?


Töltsd le az
ingyenes tanulmányunkat, és


spórolj
havonta minimum 20ezer forintot!


https://www.hosnok.hu/20ezer/

7 thoughts on “Összeütközésben a valósággal”

  1. Sziasztok!
    Úgy tűnik ma csupa olyan hírlevélbe botlok, ami nekem szól. :-)(Bár a tegnap hírleveled is: Egyedül érzed magad? Lehet, hogy csak úgy tűnik, mintha egyedül lennél? A női vállalkozók ebben a tekintetben különböznek leginkább a férfi vállalkozóktól, ha tetszik, ha nem: a nőknek sokkal-sokkal több lelki támogatottságra van szükségük. És a nők be is vallják ezt.) Akkor bevallom, jó? Sajnos napok óta erős letargiában vagyok, pedig hónapok óta én voltam a pozitív gondolkodás mintapéldánya.Én is csodálkozom magamon, honnan jött ez az egész. Ez a türelmetlenség, meg sikertelenség, meg talán kimerültem egy kicsit.Az élet annyi területén kell helyt állnom.
    Összeszedem magam, nagyon igyekszem.
    Hónapok óta nem nézek TV-t, a neten a híreket is erősen szelektálom…Én is keresem a pozitív híreket. DE! Pont tegnap döbbentem rá,amikor egy ismerősömmel találkoztam, és elmesélte a történetüket (pl. a Férje 32 évesen szívinfarktust kapott és most otthon lábadozik)…És akkor rádöbbentem, hogy milyen szerencsés vagyok, hogy ilyen életem van, hogy igenis mennyi jó dolog történik velem minden nap. Valóban nem lehet csak a pozitív dolgokra koncentrálni, mert az élet nem csak habos torta. És nem az a legjobb, aki soha nem esik el, hanem az aki talpra tud állni. Lehet tényleg édesebb a győzelem, ha megdolgozunk érte, és minden kudarc ellenére is kitartóan dolgozunk rajta, amíg célba nem érünk. S bár az önbizalmat nem csak magunkba generáljuk, hanem kell a megerősítés is, de azért a legtöbb dolog rajtunk múlik és a hozzáállásunkon. Én legtöbbször így gondolom, hogy jó dolgok történnek velem, nem csak azért, mert pozitívan gondolkodom, hanem mert mindent megteszek azért, hogy a kívánt eredményt elérjem. Rövid távon nem mindig jön össze minden, de hosszútávon!.. húú, csak győzzem kivárni! 🙂 Nahát, most hogy ezt így leírtam újra kisütött a nap! 🙂 Köszönöm! 🙂

  2. Ahha, szóval Titi, te már annak születtél, igaz? 😀

    Judit! Nagyon szivesen 😀
    Mire elolvastam, amit írtál, pont elkezdett szakadni az eső 🙂
    Hát igen, ez itt a gond a pozitív gondolkodással, már-már mániákusan ragaszkodunk a csak pozitív dolgokhoz, gondolatokhoz, és megfeledkezünk arról, hogy az éremnek két oldala van.
    És kell is, hogy legyen két oldala. A jót igazán csak azok értékelhetik, akik megélték és teljességében átérezték a “poklot” is. (Legyen az bármilyen szintű, mérvű, minőségű, ez abszolút relatív és szubjektív mindenki életében)

  3. Szia!
    Jó történet, én is ismertem egy párt akik majd 9 éven átt ölték és szerették egymást.Most úgy tűnik végleg szakítottak a lány inmár 30 éves évek óta szeretne egy kisbabát a volt párja 33 éves biztos egzisztenciával rendelkezik és inmár egy 22 éves barátnővel.
    Nem voltak szinronban , kivülről idegesitő egy ilyen kapcsolat mert ha valamelyiküket jobban kedvelei az ember a szakitás ideje alatt a szíve hasad meg érte.
    A pozitiv gondolkodás azt jelenti számomra egy ideje amire egy 58 éves kolleganőm példája tanított meg…. hit és munka.
    4 gyereket nevelet fel a férjével, mind a 4 diplomás és törelen hite van istenben.Ez mellett sokat solgozik mind a mai napig.
    Pozitiv gondolkodás azt jelenti tégy meg minden tőled telehetőt és reméld a legjobbat:) hidd a legjobbat!
    Neked további jó munkát:) szeretem a hírleveled….

  4. Dundolka, ez fantasztikus megfogalmazás: tégy meg minden tőled telhetőt, és reméld a legjobbat! 🙂
    Egyszerű és nagyszerű :))
    Köszönöm szépen, hogy megosztottad velünk!

  5. Sziasztok!

    Tetszik ez az írás az útkeresésről, kicsit elsietett döntésekről. Nem mondom, hogy magamra ismertem, de valamennyi bennem is van, de szerencsére a jelenlegi Párom (hiszem, hogy Ő az igazi akit mindig is kerestem) az, aki szembesít a tényekkel és így nem indulok el elhamarkodottan, tévútakon.
    Én a pozitív gondolkodást – vagyis én annak hívom – jó néhány éve kezdtem el – talán köze van egy-két olyan eseménynek, melyeknél rezgett a léc az élet-halál között.
    Ezek a történések segítettek átértékelni a világot, a róla alkotott képet.
    Lassan alakult ki bennem, nem egyik percről a másikra. De eljutottam oda, hogy bármi történik, tudom, hogy annak oka van és mindig a pozitív oldalát nézem. Igaz, a bosszantóbb dolgok esetén kell 4-5 perc,mire képes vagyok a jó oldalát is látni, de végül mindig sikerül.
    Annyit a pozitív gondolkodásról, hogy nekem teljesen megváltoztatta az életem ez a gondolkodásmód. SOKKAL KÖNNYEBB az élet ezzel a filozófiával!
    Harmóniát, békét teremt bennem, ami megvéd a mindennapok stresszétől, napi gondoktól. Segített véget vetni 4 éve egy üres, sok-sok évig tartó házasságnak amit látszólag már csak a 3 gyerek tartott össze.
    Amint megléptem, jöttek a jobbnál jobb élethelyzetek, szerelmek, jobb munkahelyek.
    Mintha végre megtaláltam volna a saját utam.
    Ha nem gondolkodom akkor pozitívan, bent rekedek egy tévúton járó párkapcsolatban talán életem végéig.
    A pozitív gondolkodást tanítani kellene már általános iskolásoknak!

  6. Lehet hogy ellentmondás, de mástól is hallottam, sőt én is megtapasztaltam: sokszor egy csapás vagy nehézség fordítja ebbe az irányba az embert. Van aki valahogy akkor, a nagyon nehéz időkben fedezi fel hogy vannak jó dolgok is. (van aki akkor se, de ez más téma 🙂

Comments are closed.