Fejlődés a kapcsolatokban

A legtöbben olyan kapcsolatban élnek, ahol kénytelenek voltak feladni magukból egy részt. Ilyenkor, ha az elégedetlenség olyan szintre jut, mely már tarthatatlan és megvan a kellő bátorság valamelyik félben a konfrontációra, válság áll be kettőjük viszonyában. Az együtt szövetsége megbomlik, de viták által rövid idő elteltével megerősödve kerülnek ki a felek, új szövetséget létrehozva. Ezeknek a rövid válságoknak köszönhetően a kapcsolat folyamatosan fejlődik.
Ahhoz, hogy ez a folyamatos fejlődés megvalósulhasson, az alapoknak kellően erősnek kell lenniük. Melyek a jellemzői egy erős párkapcsolatnak?
Először is hajlandóság mindkét fél részéről arra, hogy szembe nézzenek a problémákkal. Legyen tér és lehetőség az indulatok és érzelmek megjelenéséhez. Másodszor a megoldás keresésekor mindkét fél igényeit figyelembe véve, az egymás iránt érzett szeretet játssza a döntő szerepet. Ezen kívül pedig rendkívül fontos a szándék, hogy arra törekedjenek a felek, hogy a lehető legjobbat hozzák ki a kapcsolatukból. És végül türelmesnek kell lenni a másikkal szemben, időt adva egymásnak, hogy a kívánt változások megjelenhessenek.
Miért van az, hogy sokszor ezek megléte ellenére is csak meddő viták zajlanak? A megoldáshoz azt kell nagyító alá venni, hogy a felek milyen szerepet töltenek be közös életükben, hogyan alakultak ki a feladatok megosztása és mindezek milyen érzelmeket keltenek bennük. Hisz amíg a viták csak arról szólnak, hogy a szemetet ki vigye le, nincs rálátás a mélyebben rejlő rétegekre. A feladatok és szerepek megosztása egyedi jellegzetessége minden párkapcsolatnak, mely ugyanilyen módon mással nem jöhet létre. Sokan érzik azt, hogy egy új partnerrel lehetőségük nyílna mindent másképp csinálni. Ez viszont csalóka. Ugyanis azt, hogy milyen szerepeket töltünk be kettőnk viszonyulásában, csak részben határozza meg a partnerünk. Sokkal nagyobb jelentőséggel bír az, hogy mi magunk milyen viselkedési és érzelmi mintázattal rendelkezünk, mit sajátítottunk el gyerekkorunkban. Tehát saját mintáinkat kell átlátnunk ahhoz, hogy párkapcsolatunkban is előbbre jussunk.
A következő részben ezeket a viselkedési és érzelmi mintázatokat vizsgáljuk meg közelebbről.

lélekhangoló

Veled is biztosan megesett már, hogy nem volt valamihez önbizalmad.Vértezd fel magad online videószemináriumunkon, hogy soha többé ne kelljen a padlóról szemlélned a világot. Katt ide>>