Játsszunk! 🙂
Gyere, játsszunk egy kicsit! 🙂 Megmutatom, milyen az, amikor a két agyfélteke konfliktusba kerül egymással. Nézz az alábbi ábrára, és mondd ki a szavak színét, ne a szót!

A jobb agyfélteke a színt próbálja kimondani, a bal agyfélteke viszont a szót akarja kiejteni. Érdekes, ugye? 🙂

A jobb agyfélteke a játékos, kreatív, művészi agyféltekénk (rajz, zene, ének). Képeket alkot, az összhatást érzékeli, történetekhez képeket társít. A sorrend nem fontos számára. Az arcfelismerésben is a jobb agyféltekénk segít.
A bal agyfélteke a logikus agyféltekénk, amely elemez, olvas, ír, számol, beszél, megfigyeli a részleteket, sorba rendez.
A jobb agyfélteke a tényeket rögzíti, az igazságot, ezzel szemben a bal agyfélteke ugyanahhoz a történethez hozzárendeli az érzéseket is.

A fenti játékos feladatot – olvasni tudó – gyermekekkel is megcsináltathatjuk. Magyarázzuk el nekik, hogy agyunknak van egy jobb és egy bal oldala, és nagyon fontos, hogy a két oldal ne vesszen össze az irányító szerepen. Úgy kell együttműködniük, ahogy a pilóta és a másodpilóta is: egymást támogatva.
Pl. beszéd közben mindkét agyfélteke együttműködik: bekapcsolódik a domináns  bal agyfélteke, ezalatt a jobb agyfélteke gondoskodik a gesztusokról.
Vannak nagyon egyszerű, könnyen, gyorsan kivitelezhető gyakorlatok, amelyek a két agyfélteke integrálását, együttműködését segítik elő. Ezekről a későbbiekben lesz még szó, és arról is, hogy miért fontos a két agyfélteke integrálása.

Ha szeretnél értesítést kapni új bejegyzésről, iratkozz fel a hírlevélre!

Kineziológia, stresszoldás, önismeret

Hogyan
spóroljunk havi 20ezer forintot


megszorítások
nélkül, ésszerűen?


Töltsd le az
ingyenes tanulmányunkat, és


spórolj
havonta minimum 20ezer forintot!


https://www.hosnok.hu/20ezer/