A munka ünnepének margójára….

Ha olvasgatod már pár hete az oldalt (hmm.. most jut eszembe, hogy még csak pár hetes… ), vagyis, ha legalább 1-2 hete velünk vagy, akkor feltűnhetett, hogy Szakértő HősNőink például egytől-egyik vállalkozók, vagy cégtulajdonosok. Velem együtt.

Felmerülhet a kérdés, hogy a szakértői gárda összeállítása szándékosan alakult-e így, vagy pedig tudatos választás eredménye, illetve törvényszerű volt-e az, hogy kiket hívtam meg? (Még hátra van jó néhány szakértő bemutatkozása!)

A válaszom: is-is-is.

A HősNők szakértői közé bizonyos jellemvonásokkal bíró nőket kerestem. Először azt soroltam fel egy papíron, hogy milyen személyiség jegyeket keresek – amik bennem is megvannak jórészt :). Az egyik felismerésem, megdöbbenésem az volt, hogy én körül vagyok véve ilyen nőkkel. Nemrégiben még egyáltalán nem figyeltem ilyesmire tudatosan, viszont egyértelműen olyan nőket vonzottam magam köré – és vonzottak ők is magukhoz engem – akikkel jól érzem magam, akikkel egy frekvencián rezgünk. Az biztos, hogy a hasonló a hasonlóval passzol. (Vonzás törvénye?)

A másik felismerésem az volt, hogy hoppá, hiszen mindenki, aki számításba került, az vállalkozó vagy cégvezető is az általam fontosnak tartott jellemvonások mellé.

És itt ugrik a majom a vízbe: öntudatlanul is megállapítottam, hogy a modern kor hősnőinek jellemvonásai és a vállalkozók jellemvonásai jórészt megegyeznek.

Vállalkozónő = HősNő?
Vállalkozónő = HősNő?

Régebben, nagyanyáink, anyáink idejében nem ugyanezek voltak a hősnői személyiségjegyek, mint most. Nagyanyáink idejében kimondottan hősies volt sok gyereket szülni (pl. háború után) és tisztességben felnevelni őket.
Anyáink idején pedig kimondottan hősiesnek tűnt munkába járni, akár férfiaknak való munkakörben robotolni, miközben persze ott volt a család, a háztartás.

De a 21. században kicsit már másabbak a hősnői életutak. Én hiszek abban, hogy minden nő előtt ott van a saját sorsának kézbevételének lehetősége. Biztos, hogy most is, ebben a pillanatban, nagyon sok nőnek – lehet, hogy épp neked is -, az motoszkál a fejében, hogy szívesen tenne valamit a saját maga és a család boldogulásáért, még pluszban, a meglévő feladatai mellé bevállalva.

Hogyan
spóroljunk havi 20ezer forintot


megszorítások
nélkül, ésszerűen?


Töltsd le az
ingyenes tanulmányunkat, és


spórolj
havonta minimum 20ezer forintot!


https://www.hosnok.hu/20ezer/

Egészen biztos vagyok benne, hogy minden nő előtt számtalan és a vártnál könnyebb lehetőség áll, állhat. Főleg itt az információs forradalom kellős közepén. Ugyanakkor nem mindenkinek ez az útja! Nem segít senkin alapvetően, ha belevág egy vállalkozásba, céget alapít.

A vállalkozósdi inkább már egy érkezési pontnak tekinthető, mintsem kiindulási pontnak. Kell hozzá rengeteg minden, és önmagában senki életét nem teszi jobbá, magasabb szintűvé, boldogabbá.

Viszont, akinek jobbá válik az élete, magasabb szintre lép gondolkodásmódban, biztonsággal boldoggá válik, nem csak időszakokra, annak számára kapásból nyilvánvalóvá válik, hogy a folytatás vállalkozás keretében képzelhető el leginkább. (Biztos, hogy nem munkanélküliként, ide-oda sodródóként, elviselhetetlen munkahelyi stressz, terror alatt!)

Ezt fontosnak tartottam tisztázni: a HősNők nem vállalkozónő nevelde, de mi, akik mindannyian alkalmazotti, vagy közszolgálati szférából jöttünk és vállalkozóvá váltunk, tudjuk, látjuk, érezzük, hogy a nők számár az önálló vagy akár női összefogáson alapuló vállalkozás kiváló alternatíva.

Beszélünk még ilyesmiről, most elég, ha csak ennyit tudatosítasz magadban. Szép napot! Irány a majális! 🙂 (Én titkos női összejövetelre megyek, később a HősNőknek is lesznek ilyenek!)
100 gyakorlati tipp leendő és kezdő vállalkozónőknek, hogy vállalkozásod valóban sikeres legyen!>>