Folytatjuk vállalkozókat bemutató sorozatunkat, és egy olyan interjúalanyt hoztam nektek, akiről mindenki aki ismeri, tudja, hogy nem hétköznapi nő. Sokszor sok helyen olvashattuk már, hogy vállalkozóként soha ne akarj olyan lenni, mint mások, legyél mindig inkább MÁS. Ez már eleve egy nagy feladat egy vállalkozó számára, de amikor valaki egyenesen a fekete bárány címre tör, bármibe is kezdjen, az egészen rendkívüli!

Fogadjátok szeretettel Gömöry Katit!

Ki vagy te? Mutatkozz be!

gomorykatiGömöry Kati vagyok, közgazdász és vállalkozó. A MarketingMánia tulajdonosa, kisvállalkozásoknak nyújtok segítséget a marketingfeladatok ellátásában.

Mit csináltál a vállalkozás előtt?

Ahogy sokan mások, én is alkalmazottként kezdtem. Dolgoztam a szakmámban is,  és teljesen más területen is, de sehol nem éreztem jól magam: hiányzott az igazán produktív, alkotó, kreatív tevékenység, amit alkalmazottként nem tudtam megvalósítani. 2013-ban végre megvalósult egy évtizedes álmom, vállalkozó lettem.

Miért kezdtél vállalkozni, és miért pont ezt?

Köztisztviselői családban felnőve sokáig nem jutott az eszembe, hogy vállalkozó legyek. A gimnáziumban mindenki egyetemre, főiskolára akart menni, és a Robert T. Kiyosaki könyveiben annyiszor említett „Tanulj, és lesz egy jól fizető állásod!” elv szerint készültünk a nagybetűs életre. Mindenki orvos, ügyvéd vagy közgazdász szeretett volna lenni. A vállalkozó szóról mindenkinek a sztereotípiák jutottak az eszébe: ügyeskedő, adócsaló, tanulatlan ember, akit anyagilag jól megtámogattak otthonról.

Körülbelül 10 évvel ezelőtt jött a fordulat, amikor először ismerkedtem meg egy olyan vállalkozóval, aki alaposan rácáfolt erre a hiedelemre, hiszen ő okos volt, művelt és tisztességes. Nagyon tetszett, amit nála is láttam, hogy vállalkozóként az ember a saját tudására, képességére, kreativitására van utalva, hogy maga oszthatja be az idejét, megválogathatja a munkatársait, és a pénzkeresetet illetően sincsenek határok. És ami a legfontosabb: a munka lehet szerethető is, nem csak egy szükséges rossz. Nekem ez rendkívül fontos volt, hiszen az ember ideje nagy részét munkával tölti, tehát egyáltalán nem mindegy, hogy ezt megkeseredve, utálkozva, vagy pedig örömmel, motiváltan teszi.

Ekkor fogalmazódott meg bennem először, hogy vállalkozó szeretnék lenni, de sok évet kellett várnom arra, hogy az álmom megvalósulhasson. Az internet és a marketing állt hozzám a legközelebb, ezért egyértelmű volt, hogy ezen a vonalon fogok elindulni. Szerencsére a mai világban már rengeteg lehetőség áll azok előtt is, akik nem rendelkeznek jelentős kezdőtőkével egy vállalkozás elindításához.

Mi volt az első áttörés a vállalkozásodban?

Eleinte munka mellett vállalkoztam, ami azért eléggé biztonsági játék volt, hiszen tudtam, hogy ha nem sikerül, akkor is ott van az alkalmazotti fizetésem. A fordulatot az hozta, amikor egyik percről a másikra elvesztettem az állásomat. Péntek délután békésen ültem a buszon, és utaztam hazafelé, amikor a főnököm felhívott, hogy hétfőn már nem kell bemenni. Egy hétvégém volt rá, hogy döntsek: keresek egy másik állást, vagy létrehozok egy teljesen új profilt a vállalkozásomnak, amiből meg is tudok élni. Az utóbbi mellett döntöttem, és elindítottam az online marketingasszisztencia szolgáltatást. 1-2 nap múlva már voltak ügyfeleim, gyakorlatilag az első perctől kezdve működőképes volt a dolog. Bármilyen megrázó élmény tud lenni, amikor az ember munka nélkül marad, én hálás vagyok azért, hogy ez történt, mert ez adta meg a lökést ahhoz, hogy végleg szakítsak az alkalmazotti léttel és a magam ura legyek.

Mi volt a legnagyobb mélypont? Mi okozta a legnagyobb nehézséget?

Mélypontokról, hatalmas nehézségekről nem tudok beszámolni, de nyilván mindig vannak akadályok, megoldandó problémák. Néha nehézséget okoz, hogy teljesen egyedül kell megbirkóznom mindennel, éppen ezért számomra az átlagosnál is többet jelent, hogy részese lehetek olyan üzleti csoportoknak, mint a GR Klub, ami Rita Gazdagodás Receptje tanfolyamának zárt csoportja. Minden vállalkozónak azt kívánom, hogy legyen az életében egy ilyen inspiráló, motiváló, segítőkész közeg.

Mi volt a legkockázatosabb vagy legizgalmasabb döntésed?

A legtöbb izgalommal járó döntésem a vállalkozásom megkezdése volt: amikor meghirdettem az első tanfolyamomat tavaly tavasszal, az valami leírhatatlan lelkiállapottal járt. Napokig transzban voltam, a föld fölött lebegtem. Ezt szerintem minden vállalkozó átéli, amikor kilép a világ elé. Később is van izgalom minden új projektnél, de akkor már sokkal rutinszerűbben mennek a dolgok.

Milyen trükkjeid vannak a belefásulás elkerülésére?

Nincs szükségem ilyen trükkökre, hiszen amíg a nap végén úgy kapcsolom ki a számítógépet, hogy sajnos most már aludnom is kell, de holnap folytathatom, addig nincs szó belefásulásról. Ezenkívül mindig keresem az új dolgokat, azt hiszem, képtelen lennék mindig ugyanazzal foglalkozni. Ez pedig már eleve megvéd attól, hogy befásuljak.

Szerinted sikeres a vállalkozásod?

Eltérő, hogy ki mit nevez sikeresnek. Én még eléggé az út elején járok, rengeteg tervem vár még megvalósításra. De addig, amíg szeretem a munkámat, megélek belőle, és sokszor csak körülnézek, és megcsípem a karomat, hogy te jó ég, ez tényleg velem történik, addig számomra ez mindenképpen siker. Lelkileg, szakmailag és anyagilag is. A java pedig még csak most jön!

Mik a soron következő terveid, projektjeid?

Nemrég indult egy új tanfolyamom, de máris a következőkön gondolkozom. A marketingasszisztensi szolgáltatások köre is bővülni fog. Nagyon sok tervem hever a fiókban megvalósításra várva, és mindig jönnek új ötletek is. Talán a legegyszerűbb lenne először feltalálni azt a gépezetet, ami a 24 órás napból legalább 48 órásat csinál.

Lennél még valaha alkalmazott?

Ha rajtam múlik, akkor soha többé!

Katit itt találod meg: MarketingMánia.hu és KreatívÁlláskeresés.hu

2 thoughts on “Gömöry Kati a többszörös fekete bárány”

Comments are closed.