Te megünnepled a sikereidet?
5 (100%) 2 votes

Meg szoktad ünnepelni a sikereidet?

Emlékszem, már körülbelül 6-7 hónapja vezettem, és egy igen stresszes nap végén – délutános műszak után -, éjszaka ültem be az autóba, és indultam hazafelé a kissé csúszós, latyakos úton (merthogy tél volt).
A lakott területről kiérve észrevettem, hogy a latyak az kőkeményre fagyott az úton, így szépen lelassítottam, kicsit leeresztettem az ablakot, és rágyújtottam (akkori még dohányoztam). Egyszer csak azt vettem észre, hogy kb. fénysebességgel érkezik mögém az éjszaka sötétjében egy busz, és ahogy beért, még villogott is rám, hogy ugyan, menjek már gyorsabban. Lehúzódtam, hogy el tudjon mellettem menni, és ahogy ott pöfékeltem nagy kényelmesen az út szélén az imádott Ford Escort kombimban, akkor döbbentem rá, hogy mióta jogosítványom volt, egyszer sem ünnepeltem meg!
– Nem ugráltam ujjongva, mikor sorra mentem át a sikeres vizsgákon, hanem helyette inkább mindig a következő kihívásra koncentráltam.
– Nem csaptam bulit, nem főztem fincsi kaját a jogsi örömére, és nem mentem cukrászdába sem, hogy csokitortával ünnepeljem meg a hatalmas küzdelem sikerességét, és azt, hogy milyen ügyes vagyok.
– Ezek helyett inkább minden pillanatot megragadtam arra, hogy vezethessek. Még télen is, amikor a rutinosak is leteszik a kocsit, én mindig mentem valahova, pedig se ABS, se légzsák nem volt a járgányban. Valahogy úgy éreztem, hogy az erőfeszítéseim jutalma az, hogy végre szabadon közlekedhetek.

De ott, akkor, az út szélén bagózva, miközben a villogó busz azon a jéggé fagyott, síkos úton legalább 100-zal elszáguldott mellettem, de csak azért, mert őt is tolták le más, utána robogó buszok, akkor mintha egy pillanatra megállt volna az idő, vagy kinyílt volna az Univerzum, vagy nem tudom mi történt…
De ahogy mentem lassan tovább, minden idegszálam és minden sejtem örömet érzett: örömet, hogy VEZETEK! Hogy van autóm! (személyi kölcsönből persze) Jut még benzinre is!

Azóta sokszor felidézem azt a pár percig tartó, de nagyon intenzív örömérzést mikor vezetek, és például valaki tötymörög előttem az úton (vagy épp szütymörög).
Ha belegondolok, hogy mennyit vágyakoztam saját jogsi után, mennyit küzdöttem, hogy lehessen autóm, és micsoda stressz volt még elsőre is jól levizsgázni, hát hülye lennék nem ünnepelni!
Ez óriási dolog. És csak egy apró pici része az életemnek, mert ennél vannak sokkal-sokkal fontosabbak is.
Igazából egész nap örvendezhetnék, de ezzel nemcsak én vagyok így.
Mindannyiunk életében milliónyi siker van, csak épp elfeledkezünk róluk, mert arra vagyunk szocializálva, hogy azt higgyük, a siker az egy természetes dolog, mondhatni alapvető követelmény.
Pedig nem az. A siker óriási eredmény, és ha elérjük, valamilyen módon illik megtisztelni a saját erőfeszítéseinket: kinek-kinek a saját habitusa szerint.

Ha csak a kihívásokra, meg a kudarcokra koncentrálunk, ha csak azzal foglalkozunk, hogy “jaj, hát nem igaz, hogy ez sem akar sikerülni…”, akkor a saját életünket keserítjük meg.

Szóval ünnepre fel, mindig, minden nap, akár minden percében. Mert MEGÉRDEMLED!
Ha eddig nem ünnepeltél meg gyakorlatilag semmit, akkor MOST ünnepelj 🙂

 

“Az ismeretlen jövővel csak úgy nézhetünk bátran és optimistán farkasszemet, ha visszaemlékezünk életünk diadalmas mozzanataira.” – Eda Leshan

Szeretettel,
Vidi Rita

One thought on “Te megünnepled a sikereidet?”

  1. szakitsunk mindig egy kis idot az unneplésre mert kell hogy néha megjutalmazzuk magunkat azokert a sikerekert amelyekert elértunk s igy motiváljuk is magunkat mindig csak elore nézzunk es biztssuk is saját magunkat arra hogy az eddigi pozitiv eredményeket plusz jokent konyveljuk el… mindenkinek van oka unnepelni valamiert… hat rajta tedd meg most mert ma van az a nap..

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük