Ne idegeskedj a félévi bizonyítvány miatt!

A félévi bizonyítványt gyakran ugyanolyan nagy lelkesedés, egészséges izgalom vagy jellemzően inkább szorongás, aggódás övezi, mint az év végi értékelést. Sajnos, egyre többször halljuk, hogy a gyerekek nem tudnak aludni már napokkal a félévi bizonyítvány kiállítása előtt, sokan félnek is hazamenni és megmutatni az elért érdemjegyeket.

Néhány tévhitet szeretnénk eloszlatni most a félévi bizonyítvánnyal kapcsolatosan.

A félévi bizonyítvány valójában nem is bizonyítvány

Igazából bizonyítványt csak év végén kap a gyerek, majd később esetleg az érettségin és egyéb képesítések megszerzése után. A félévi bizonyítványt valójában tévesen hívja így a köznyelv, hiszen régen még tényleg hasonlított a gyakorlatban a hagyományos bizonyítványhoz. Félévkor igazából csak egy tájékoztató jellegű értékelés szokott következni.

A félévi bizonyítvány nem bizonyít semmit

Sokszor, talán fásultságból, talán a sok elveszített motivációs és fegyelmezési lehetőség miatt, hajlamosak a pedagógusok beleesni abba a csapdába, hogy túl nagy jelentőségűnek tüntetik fel a félévi bizonyítványt. Próbálnak motiválni, hogy év végére majd kijavítsák a nebulók a rossz jegyeket, illetve nyilvánvalóan a tanulásra próbálnak ösztönözni. Ez idáig még nem is jelentene olyan nagy problémát, ha a tanulók tudnák, hogy a rosszabbul sikerült félévi bizonyítvánnyal valójában még semmi sincs veszve. Hiszen a hivatalos helyekre, felvételikre általában az évi végi bizonyítványt szokták kérni – ennek a választott felsőoktatási intézményben mindenki utána tud járni. Majd esetleg a középiskola utolsó évében lehet szó arról, hogy a félévi értékelésnek is szerepe lehet a továbbtanulásban, de ezt általában előre szokták tudni a diákok.

Ma már nem ér senkit váratlanul

Ma már ráadásul szinte csak egy adminisztrációs formaság a félévi bizonyítvány, hiszen az elektronikus rendszernek köszönhetően nem fordulhat elő olyan, hogy a diákok eltitkolják a jegyeiket, a szülő mindennel tisztában van és rendszeresen ellenőrzi gyermeke előrehaladását. Ne számítsunk tehát igazából semmi új dologra a félévi bizonyítványban sem! Készüljünk fel előre lélekben, hogy nagy valószínűséggel az általunk eddig is megismert érdemjegyeknek megfelelőt fog kapni a gyermekünk a félévi értékelés során. Nekünk is jobb, ha nem várunk a csodára, nem reménykedünk abban, hogy valami nagy meglepetés fog bennünket érni. Maradjunk a realitások talaján és kisebb az esélye, hogy mi magunk is sokkot kapunk az érdemjegyektől!

Kezeljük tehát a helyén a félévi bizonyítványt!

Nem kell tehát túl nagy jelentőséget tulajdonítani ennek az év közbeni, tájékoztató adatnak. Ha rosszul áll a gyermek valamiből, akkor természetesen jó az, ha erről értesülünk. Így lehetősége van még év végéig kijavítani, jobban rá tud feküdni a problémás tantárgyakra. Persze, arról sem feledkezzünk meg, amiből jól áll, hiszen rontani is nagyon könnyű. A lényeg, hogy semmiképpen se idegeskedjünk, ne kapjuk sokkot a félévi bizonyítványtól, hiszen csak tájékoztató jellegű! Ha szükséges, akkor pedig beszéljük át a hiányosságokat a gyermekünkkel, esetleg keressünk neki különórát!

Légy te is kreatívabb!