Mikro kitakarításához

 

Mindenki tisztában van vele, hogy a lakásunk, akár akarjuk, akár nem, mindenképpen poros, koszos lesz. Tehát időnként be kell iktatni a gyors takarítások mellett egy-egy nagytakarítást is. Kevés háziasszony van, aki számára ez kedves tevékenység, legtöbbünk számára amolyan mumus a takarítás, a nagytakarítás pedig valóságos közellenség, amire jó előre fel kell készülni, rá kell hangolódni. De ha már takarítanunk kell, akkor próbáljuk meg hatékonyan tenni azt. Főleg akkor, ha kevés időnk van, és gyors takarítást kell végrehajtani.

  1. Mikro hatékony tisztítását megoldhatjuk ecettel vagy citromlével. Egy hőálló tálba tegyünk fele-fel arányban vizet és ecetet vagy citromlevet. Majd rakjuk be a mikroba, állítsuk a készüléket maximális fokozatra és kb. 5 perces időtartalomra. A keletkező gőz leoldja az odaragadt szennyeződéseket és egy sima törlőkendő segítségével tisztára törölhetjük.
Mikro kitakarításához
Mikro kitakarításához
  1. A sütő sokszor beleégett szennyeződéseit bizony nem könnyű eltávolítani. Kevés trisót kell tenni egy átnedvesített mosogatószivacsra, majd át vele törölni a lerakódásokat. A makacsabb foltokat a szivacs dörzsölő felével lehet eltávolítani. A kevés vízben feloldott trisót akár egész éjszakán át lehet hatni a sütő felületein. Másnap nedves ronggyal – többször kiöblítve -, kell a felületeket áttörölni. Az eredmény ragyogóan fényes sütő lesz.
  2. 1 liter langyos vízben feloldott 2 evőkanálnyi mosószóda csodákat tesz a fugákkal, csempékkel. A keverék felviteléhez kisebb kefe, például használaton kívüli fogkefe kiváló lehet.  A nehezen eltávolítható szennyeződéseket hígítás nélkül kell átdörzsölni a mosószódával. Végül a felületet alaposan le kell öblíteni tiszta vízzel és puha ronggyal szárazra, fényesre törölni.
  3. Az ecet az eldugult lefolyókat is megmenti. 1-2 tasak szódabikarbónát kell szórni a lefolyóba, aztán kb. fél liter ecetet ráönteni. Így a dugulást is elhárítható, és a lefolyó kellemetlen szaga is eltüntethető.
  4. A szőnyegre vagy más textilre cseppent gyertyafoltot, viaszt úgy tudjuk eltávolítani, hogy ha itatóspapírt teszünk rá, és meleg vasalóval átvasaljuk.
Vasalótrükk
Vasalótrükk
  1. A szőnyegtisztítás egyik módja, ha közönséges konyhasóval alaposan átdörzsöljük a szőnyeget, aztán átporszívózzuk. Így visszanyeri eredeti színét.
  2. A cipő szélének, a hűtő tömítésének és az ezüstnek a tisztítása könnyen megoldható fogkrémmel, ha nincs otthon professzionális súrolószer.
  3. A mágikus henger kapóra jöhet, ha villámgyorsan kell összeszedni az ülőalkalmatosságról a kevéske állatszőrt, hajszálat, port, szöszt vagy a morzsát. Lényegesen könnyebb és hatékonyabb, mint akkurátusan, kézzel összecsipegetni, vagy előhalászni a porszívót egy kevéske kosz miatt.
  4. Ismerjük a kóla káros tulajdonságait, de kevesebben tudják, hogy a WC kagyló tisztításához kiválóan alkalmas néhány deciliter kóla. Öntsd bele a WC kagylóba és láss csodát! A kóla lemarja a szennyeződéseket.
  5. Szintén sok helyen bevethető, természetes és könnyen használható eszköz a gőztisztító. Érdemes beruházni egyre. Alkalmas zsíros konyhai szennyeződések és vízköves csempék tisztítására is, sőt a WC-t is fertőtlenítheted vele.

 

One thought on “10 fantasztikus tipp a gyors és hatékony takarításhoz”

Comments are closed.