Toda – azaz csoda a Kolibri Színházban

Zoé első találkozása a színházzal, egy balatoni szabadtéri bábelőadáson történt. Annyira tetszett neki, hogy már ott megfogadtam, hogy amint visszaérünk Budapestre, beszerzem Neki (pontosabban nekünk, mert én is imádom a gyermek darabokat:)) az első színház bérletét, hiszen év közben már nagyon nehéz jegyet szerezni a csecsemő színház előadásaira.
A Kolibri színház nyílt napján meg is váltottuk a bérletet.
Idén három előadást kínál a színház három év alatti babák számára, melyből a Todát ajánlják első megtekintésre, hiszen ez a darab a leges legkisebbeknek készült.
A Todát a Kolibri Fészekben játsszák, mely egy nagyon családias, barátságos pici színház, egy meleg kis szoba, tele puha párnákkal, a padlón végig szőnyeggel borítva, tökéletesen az idejáró apró közönség igényeihez alakítva! Még a mellékhelyiséget is fa korlát választja el a nézőtértől, hogy a manók ne tudjanak elmászkálni a műsor alatt. A családok választhatnak, hogy a színpad előtti párnákon ülve, vagy klasszikus módon székeken ülve szeretnék nézni az előadást. Persze a picikkel, akik még sokat mászkálnak egyszerűbb a földön ülni, így a színpaddal szinte egybe olvadó nézőtér hamar megtelt picúrkákkal és szüleikkel.baba_mama_program baba_program baba_színház bábszínház családi_program gyermekház gyermek_színház színház baba_foglalkozás
A Todát négy remek bábszínész adja elő sok-sok nagy és puha szivacs forma segítségével. A szivacsok, a klasszikus fa építőkockákat idézik. A darab közben ezekből az építőkockákból épít a négy színész különböző a picik által is ismert formákat, majd pillanatok alatt alakulnak át a formák valami mássá, így lesz a házikóból baba, vagy a csigából pillangó és így tovább,  az építő kockák folyamatos mozgásban vannak, összeolvadnak majd szétválnak, a színpadon tehát minden pillanatban történik valami toda:)
A darab alatt a színészek végig klasszikus gyermek dalokat énekelnek, a szivacs építő kockák által formázott alakok pedig mindig a dalokban szereplő állatokat, tárgyakat illusztrálják a piciknek.
Ez a látványos produkció még a leg izgő-mozgóbb törpéket is lekötötte, elvarázsolta, az első negyed órában senki sem volt, aki ne mozdulatlanul ült volna az ámulattól tátva maradt szájjal.
Mire a kicsik fészkelődni kezdenének már vége is a darabnak és kezdődik a közös játék, amikor a színészek bevonják a mókába a babákat is, akik felmehetnek a színpadra, játszhatnak a nagy formákkal, beülhetnek a piros, a sárga és a kék vonatba is, sőt még a csillagokat is megérinthetik az égen!
Ha a Toda a baba első találkozása a színházzal, jó esélyünk van, hogy babánk megszeresse a színházat, hiszen a Todát látni igazán szuper babamóka!

Babamóka

Hogyan
spóroljunk havi 20ezer forintot


megszorítások
nélkül, ésszerűen?


Töltsd le az
ingyenes tanulmányunkat, és


spórolj
havonta minimum 20ezer forintot!


https://www.hosnok.hu/20ezer/