Kiss Bernadett
Kiss Bernadett

Kiss Bernadett vagyok, egy kislány és egy kisfiú anyukája, független szülésfelkészítő és három nőknek szóló weboldal tulajdonosa. Magyar szakos tanárként és néprajzkutatóként végeztem, négy évvel ezelőttig mindkettőt tanítottam egy gimnáziumban. Aztán megszülettek a gyerekeink, és minden szempontból megváltozott az életem. Két éve kezdtem el vállalkozni itthonról, hogy kicsit kiegészítsem a gyedet. A húgommal megörököltünk egy családi vállalkozást, de mivel a korábbi tevékenységhez nem értettünk, egy teljesen új dologba vágtunk bele: létrehoztunk egy különleges gyerekszobai kiegészítőket forgalmazó webáruházat, a Kölyökvár.hu –t. Ez az online vállalkozás folyamatosan ellát minket újabb és újabb feladattal, tanulnivalóval és munkával, mindig van min gondolkozni, változtatni, alakítani.
De a szívem csücske leginkább a szülés, és a segítség a szülésre való felkészülésben. A gyerekeink szép, háborítatlan születése után kezdtem el ezzel foglalkozni, eleinte csak előadásokat, beszélgetéseket szerveztem, és úgy éreztem, még többet kell tudnom erről a témáról, én is eljártam tanfolyamokra, és olyan szakemberektől tanulhattam, akik számomra nagyon sokat jelentenek.
Majd valahogy egyre több kismama és babát váró pár talált meg, hogy beszélgessünk, hogy megosszam velük a tapasztalataimat, és hogy segítsek nekik a felkészülésben. Nagyon szeretem Ina-May Gaskin amerikai bába mondását: „Óriási lélektani előnyt jelent olyan nőnek lenni, akinek pozitív élménye van a szüléssel kapcsolatban.” Meggyőződésem, hogy a szülés életre szóló női energiákkal tölthet fel, és igenis nagyrészt rajtunk múlik, hogyan fogunk szülni.
Számomra most a családomon kívül a legfontosabb, hogy a hozzám fordulókat személyesen és a most induló SzüljKönnyen.hu oldalamon keresztül is segítsem abban, hogy megtalálják a nekik leginkább megfelelő körülményeket, helyszínt és segítőket, és ezáltal a lehető legkönnyebb, legháborítatlanabb és legszebb szülésélményben legyen részük.

Hogyan
spóroljunk havi 20ezer forintot


megszorítások
nélkül, ésszerűen?


Töltsd le az
ingyenes tanulmányunkat, és


spórolj
havonta minimum 20ezer forintot!


https://www.hosnok.hu/20ezer/

Rita: Betti, te tehát többek között szülésfelkészítéssel, szülő nőkkel foglalkozol. Úgy gondolom, hogy nem létezik még egy olyan hivatás, amely kapcsán két nő ennyire közel kerülhetne egymáshoz, hiszen ez a téma nagyon bensőséges. Te ilyen bensőséges típusú nő vagy? Mert hogy erre azért nem mindenki alkalmas…
Betti: Nem érzem magam különösebben bensőséges típusúnak, az biztos, hogy az évek múlásával egyébként is egyre könnyebben alakítok ki szorosabb kapcsolatokat. És persze ezt a téma is adja: egy ilyen intim dologhoz, mint amilyen a szülés, nem lehet másképp közelíteni. Viszont nem vagyok dúla, a két kisgyerekem mellett nem tudom még azt felelősséggel vállalni, hogy egy vajúdó mellett akár egy-két napot folyamatosan is ott legyek segítségként. De ahhoz már elég nagyok, hogy néhány órára más vigyázzon rájuk, így tudok csoportos tanfolyamokat vagy egyéni konzultációkat, felkészítéseket tartani.
Amikor ezzel a témával elkezdtem foglalkozni, egyre inkább úgy éreztem, hogy rátaláltam arra az ösvényre, ami igazán az enyém, amin járva jól érzem magam, ami jófele visz, és ebben vagyok igazán hiteles is.

Rita: Miért tartod fontosnak, hogy a nők jól felkészüljenek a szüléseikre?
Betti: Nekem annak idején nagyon sokat jelentett, hogy időben össze tudtam szedni azt a sok ismeretet, így tudtam kiválasztani, nekünk hogyan lesz a legjobb a szülés idején, kikkel, hol és milyen körülmények között, hogyan érezném magam a leginkább biztonságban.

Bettinek sikerült összeegyeztetnie a vállalkozást a családdal
Bettinek sikerült összeegyeztetnie a vállalkozást a családdal

És azt hiszem, a legfontosabb feladatom most nekem is ez, hogy abban segítsem a párokat (és legfőképpen a kismamákat), hogy hónapokon át tartó „munkával” rájöjjenek, ők mit és hogy szeretnének. Én csak mint egy edző állok mellettük, átadom a tudásomat és segítem, támogatom őket ebben. Ha jobban megismerik a szülés természetét, magukat és a kisbabájukat, ha közelebb kerülnek a párjukhoz, ha sikerül kiválasztani az ideális segítőket, akkor egyszer csak azt veszik észre, hogy már nincs is bennük félelem. Mert leginkább talán az ismeretlentől félünk, nem is a fájdalomtól, hanem az eddig nem ismert fájdalomtól, vagy a ránk szakadó új felelősségtől, a kórházi kiszolgáltatottságtól, vagy az esetleges komplikációktól. De tudatos felkészüléssel minden a helyére kerül, és  egyre jobban fogunk hinni és bízni a saját testünkben-lelkünkben, a babában és a szülés erejében.
Mert a szülés tényleg olyan hihetetlen, életre szóló erőforrás lehet, amihez mindig vissza lehet nyúlni. Nem ígérem, hogy nem fog fájni (sokkal jobban fog, mint amit most el tudunk képzelni), de sokkal-sokkal könnyebb és elviselhetőbb, ha az ember fel van rá készülve.
A születés módja, az azt követő percek-órák pedig a baba felnőtt életére is kihatnak, hogy kiépül-e benne a kötődés, az ősbizalom. Ezek határozzák meg, milyen lesz a szüleinkkel vagy másokkal való kapcsolatunk, a párkapcsolataink, milyen lesz az életszemléletünk, az egészségi állapotunk vagy az önbizalmunk.
Szeretném, ha a nők még tudatosabbá válnának a várandósságuk és a szülés idején is. Sosem késő elkezdeni készülni a szülésre és a szülői szerepre, de mégis úgy érzem, nemcsak akkor kellene ezzel foglalkoznunk, amikor már a pocakunkban van a baba. Jobban kellene ismernünk a testünket, a lelkünket, kellenek az alapismeretek, hogy képesek legyünk tudatosan, felelősséggel dönteni a saját életünkről ebben az időszakban is, hogy ha kell, ki tudjunk állni a saját és a babánk érdekeiért. Ehhez tényleg alapos önismeret szükséges, sok idő és energia.

Rita: Már megfigyeltem, hogy ha egy nő a környezetemben vállalkozni kezd, akkor nem áll meg egy témánál, mindig kitalál valami újabbat, és több dolgot „futtat” párhuzamosan. Nálad ez hogy volt? Hiszen te sem csak egy valamivel foglalkozol.
Betti: Igen, ez nálam is pont így volt. Először a Kölyökvárat hoztuk létre, majd elkezdtem itt a lakóhelyünkön szülésfelkészítő tanfolyamokat tartani, és ennek is készítettem egy weboldalt, a Kismama Akadémiát. A legtöbb kismama már az interneten keresztül talál rám. Aztán elkészült az Illóolajok.hu is, amelynek az ötlete onnan jött, hogy én évek óta használok masszázs- és illóolajokat, miért ne ismertetném meg másokkal is ezt a hatékony, kellemes módszert. Ezután pedig már alig vártam, hogy elindíthassak egy olyan oldalt, ahol online is segíthetek a kismamáknak a szülésre való felkészülésben, így jött létre a SzüljKönnyen.hu. Most úgy érzem, egy időre itt megállok, de már látom, hogy ha jön egy újabb ötlet és  lehetőség, bele fogok vágni.

Rita: Vidéken élsz, messze a főváros forgatagától. Szerinted miben másabbak a lehetőségeik a vidéken élő nőknek?
Betti: A Budapest-centrikusság nagyon érződik nálunk minden téren, és sok mindenben hátrányosabb helyzetben vannak azok, akik nemhogy a fővárostól, de nagyobb városoktól is távolabb élnek. Nem tudunk olyan sokféle családi, nőknek vagy gyerekeknek szóló szervezett programon, előadáson, tanfolyamon részt venni (illetve több időt, pénzt és energiát kell rászánni, hogy eljussunk ezekre).
Vannak viszont más lehetőségek, amelyekre pedig a városiak viszik el nehezebben a gyerekeiket. És persze a friss levegő, a szabadság, a nyugalom érzése nagyon fontos nekem, sosem szerettem volna városban lakni. Amikor Szegeden tanultam, valahogy akkor is mindig úgy éreztem, ideiglenesen élek ott, és ha le kell telepednem, egy kisebb helyet választanék. Mi egy kis faluban élünk Békéscsaba mellett, annak is majdnem a szélén, már a mezőt és a szántóföldeket látjuk az utca végén.
Sajnos így van ez, ha a szülésre való felkészülést is nézem: a mi vidékünkön élő nőknek sincs túl sok lehetőségük, hogy több szülésfelkészítő tanfolyam közül vagy sokféle szemléletű kórház közül válogassanak. Viszont itt az Internet, aminek a segítségével mégis kinyílik a világ (bár a személyes kapcsolatokat nem helyettesíti, viszont fontos lehetőség és összekötő kapocs).

Betti a szülésfelkészítés HősNője
Betti a szülésfelkészítés HősNője

Rita: Egy széles látókörű nőnek, mint amilyen te is vagy, konkrét céljai vannak. Mesélj csak a rövid és hosszú távú terveidről!
Betti: Szeretnék nyugodt, kiegyensúlyozott családi életet. Szerencsés vagyok, mert sikerült megtalálnom a harmóniát a család és a munkám között. Most azon dolgozom, hogy személyesen és a weboldalaink segítségével egyre több nőhöz eljussanak ezek az információk, illetve a tanfolyamaink egész anyagát az internet segítségével bárki elérhesse.
Távolabbi terveim között szerepel egy nők számára kialakított központ itt, vidéken, ahová kortól függetlenül bárki bejöhet egy kis testi, lelki, szellemi feltöltődésre. És nagyon szeretném, ha én is hozzájárulnék ahhoz, hogy változzon többek között a szüléshez való hozzáállás, szemlélet is.

Rita: Miről fogsz írni HősNőinknek? Mit szeretnél átadni az oldalon?
Betti: Szívesen megosztom a saját szakterületemmel, vagy a vállalkozással kapcsolatos tapasztalataimat, vagy olyan ismerőseim történeteit is, akiket nagyon csodálok, tisztelek, mert tényleg példaértékű, amit csinálnak. Illetve szívesen átadom azt a sok szüléssel, babagondozással kapcsolatos sikertörténetet is, amikről hírt kapok, kinek hogyan sikerült szebbé, teljesebbé tenni ezt a fontos időszakot.

One thought on “A szülésfelkészítés HősNője: Kiss Bernadett”

  1. Olvasva Ritát és Bernadettet, egyből az jut eszembe: mennyire sajnálom, hogy amikor az én gyermekeim születtek, még nem volt sok választani valónk, hogyan akarunk szülni… nem volt kérdés: kórházban ill. klinikán, válassz, anyuka!? A másfajta szemlélettel is lehetett találkozni, igen, a Kismama újságban (!).Vidéken (pedig Szeged nagyváros!), gyakorlatilag közelről nem láttam embert, aki ezt a nyitott vonalat képviselte volna. Szeretem az alternatív szülés-sztorikat, mindig „újrajátszom” az én kis, háromszoros filmemet fejben:)
    Az ősbizalom nagyon tetszik, hozzám közel áll minden, ami „ősi”. Minden mögött, ami ösztön, ott áll az ősiség… ezért is kereszteltem így a blogomat.

Comments are closed.