Nem tudom, ki hogy van vele, de én már nagyon várom a napsütéses tavaszi délelőttöket és délutánokat, amelyek most már bármelyik nap befuthatnak. Itt az ideje, hogy felfrissüljünk!

Ti is érzitek, hogy a tél itt hagyta a nyomait – száraz bőr, kiszáradt haj, tavaszi fáradtság, sőt, a legtöbbünknél pár pluszkiló formájában? Pedig annyira jó volna frissen-fitten köszönteni a tavaszt!

Március
Március

Ha téged is elkapott a tavaszi fáradtság, nincs más teendőd, mint folytatni a februárban megkezdett vitaminkúrát. Az orvosok ugyanis jórészt a vitaminhiányt okolják ezért a kellemetlen, kora tavaszi tünetegyüttesért (persze pihenni azért kell – valaki szóljon rám éjfél körül, hogy grafománia helyett inkább menjek aludni!). A literszámra kortyolt kávé helyett érdemes inkább hosszú távon energiát adó összetett szénhidrátokat, sovány húsokat, zöldségeket-gyümölcsöket enni, és sok folyadékot fogyasztani. Nálam egyébként ez az egyik kritikus pont, folyton emlékeztetnem kell magam, hogy megigyak egy jó pohár vizet. Pedig a szomjazás a fáradtság egyik leggyakoribb oka – egy HősNőnek viszont kell az energia!

A legtöbben ilyenkor kezdenek elgondolkodni a fogyókúrán is. Hát igen, ha nyárra a csúcsformádat akarod hozni a strandon, akkor nem elég májusban pánikolni. A legjobb, ha nem valamilyen elvetemült, agyonkorlátozó divatdiétával sanyargatod magad (a rohamdiétával leadott kilók úgyis visszajönnek nyárig), hanem szépen ráállsz az egészséges táplálkozásra, ettől ugyanis mindent megkap a szervezeted, amire szüksége van. Vagyis: összetett szénhidrátok (azaz teljes kiőrlésű gabonák, zöldségek), sovány fehérjeforrások (szárnyas, hal, sovány vörös húsok, hüvelyesek), zöldség, gyümölcs, egészséges zsiradékok (növényi olajok). Igen, pont ezt írtam az előbb is… 🙂

És hát itt az egészséges karcsúság másik fontos összetevője, a mozgás. Nem kell egyszerre bepótolnod a sport nélkül töltött hónapokat: ha túlhajtod magad, attól csak izomlázad lesz, rosszabb esetben lesérülsz, és megutálod az egészet. Pedig hidd el, bármennyire nehezen is veszed rá magad a sportra az első időkben, egy idő múlva már hiányozni fog, ha kihagyod az edzést. Ha ide eljutsz, sínen vagy. Kezdd először mondjuk fél óra sétával, kevéske úszással, vagy valamilyen szimpatikus, csoportos órával, és fokozatosan növeld a terhelést. Ráadásul hamarosan beindul a szabadtéri sportok szezonja is, az lesz a jó világ!

Hogyan
spóroljunk havi 20ezer forintot


megszorítások
nélkül, ésszerűen?


Töltsd le az
ingyenes tanulmányunkat, és


spórolj
havonta minimum 20ezer forintot!


https://www.hosnok.hu/20ezer/

A tavaszról mindenkinek a méregtelenítés jut eszébe. Ez persze teljesen jogos (nem véletlen, hogy ez az időszak a vallásos hagyományban is a böjté), arról viszont általában kevesebb szó esik, hogy ebbe sem szabad rohanvást, ész nélkül belevágni. Amikor ugyanis a böjt hatására elkezdenek felszabadulni a szervezetben a mérgek, jön a böjti krízis: fejfájás, levertség, gyengeség és hasonlók. Ha pedig a szervezeted állapotához képest túl drasztikus a tisztítókúra, akkor eldurvulhat a dolog, akár régi betegségek, allergiák is fellángolhatnak. Szóval ha nem vagy járatos a témában, akkor két-három gyümölcs- vagy krumplinap még oké, de ennél komolyabb koplalásba ne kezdj, legalábbis ne egyedül – nagyon sok wellness-szállóban van orvosi felügyelet mellett zajló, bentlakásos méregtelenítő program. És még valami: terheseknek, szoptató anyukáknak szigorúan tilos méregteleníteni!

Az otthonunkra is ráfér a méregtelenítés: a szép napsütésben mintha jobban szem előtt lenne a beszürkült függöny, és a mindent ellepő lomtenger. Szóval irány a tavaszi nagytakarítás. Nemszeretem meló, de utána mintha fizikailag is komoly terheket rakna le az ember, olyan jó érzés a tiszta lakás.

A nőnap ugyan már elmúlt, de a nőiségen és a női szerepeken azért nem haszontalan elgondolkodni. Különösen a HősNők törzsolvasóinak, akik hisznek az olyan dolgokban, mint az önbizalom, a női erő, a siker. Ha több lesz a HősNő a világban, akkor talán azok is átgondolják még egyszer a dolgot, akik szerint a nő helye ma, 2010-ben is otthon van. És Rita nem túl régi cikkét is olvassátok el a témában, megfontolandó!

És ha már tavasz és nőiesség, hát élvezzük ki a dolgot! Egy HősNőnek sem tilos a csinos ruha, a smink, az új frizura, ebben is frissüljünk fel bátran. A téli hideg és a száraz, fűtött levegő által megviselt bőrt és hajat tápláló pakolásokkal kényeztetheted, a tavaszi divat pedig egészen nőies alternatívákat kínál. Erről a hónapról nekem valahogy az üde zöld, lenge cuccok jutnak eszembe… De ha épp azt tetszik, hogy smink nélkül sétálsz a városban, farmerban és tornacipőben, az is kiváló, a lényeg, hogy jól érezd magad úgy, ahogy vagy!

És itt a kulcsszó, a séta: ki a szabadba, ha jó az idő! Süt a nap, csiripelnek a madarak (még itt a panelrengetegben is erre ébredek reggelente), szóval minden adott egy jó kis kiránduláshoz, vagy ha nem vagy berendezkedve a komolyabb gyaloglásokra, akkor egy kellemes parki sétához. Gyerekkel, kutyával, kedvessel, vagy épp egyedül, ahogy tetszik.

Végül pedig a havi zöld: nevelj fűszerkertet az ablakpárkányon. A friss zöldfűszerek íze valami egész már világ, mint a szárítottaké, és az illatuk sem semmi. Ráadásul olyan jó érzés a saját „bokorról” lecsípni a bazsalikomot az olasz kajához!  🙂

És akkor most jöhetnek a ti ötleteitek márciusra…

Csiki Judit, http://zoldsalata.blogspot.com

10 thoughts on “Március: végre itt a tavasz, avagy felfrissülés kívül-belül”

  1. És most éppen szakad a hó! Remélem, holnaptól már tényleg itt lesz a tavasz, utolsó figyelmeztetésem ez az időjárásnak 🙂

  2. Hááát, lehet! De ha befut végre az igazi tavasz, inkább vedd elő a sima bicajt, azon úgysem áll meg a cucc 🙂 🙂 🙂

  3. Végre bejelentkeztem fodrászhoz…Elkezdtem mozogni – amolyan tavaszi kinyújtózkodós: fitness jóga (by Füzessy Balázs) Reggel hosszabb szellőztetés… csíráztató megrendelve…:)

  4. Takarítás- mihelyt nem lesz ilyen őrült szél. Kondicionálom az agyam az újabb ablakpucolásra. Egy hónapja hetente egy torna – semmi extra,mégis érzem, hogy méregtelenít, és olvadt a párnáimból is:)

  5. Tegnap óta hastánc!!! 🙂 Tetszik.

    Azért ez a tavazsváró bejegyzés érdekesen hat, miközben kint szakad a hó és meg is marad a földön.

    A takarítást is elkezdtem… módjával… 🙂

    A szabadtéri programok valóban nélkülöhetetlenek, de jó időben valahogy mégis csak jobb. 🙂

  6. Igen.Egyetértek mindennel,főleg a méregtelenítés fontos,mert sok vegyi anyagot viszünk be a szervezetünkbe,és egy idő után a testünk nem tud mit kezdeni ezekkel a méreganyagokkal,ezért megbetegszik.Nagyon sok a daganatos beteg,itt egy ciszta,ott egy ciszta,irány a műtő!Minden tavasszal megcsinálom a 14 napos tiszt.kúrát,ami sejtszinten kitakarítja a szervezetet.Van benne,nyirokrendszer tisztító,máj,-vér,-húgyúti,-béltisztító és parazita ellenes szer.Ha érdekelne,jelezz:orsi0627@gmail.com

  7. Nekem a tavaszról a kertem jut az eszembe.
    A kert ahol jó a levegő (méregtelenít), megoldott a testmozgás, és a lélek is kisimul, kitavaszodik.

  8. Eszter: hát, nagyon remélem, hogy most már az időjárás is alkalmazkodik végre a hónaphoz 🙂

    Orsi: a méregtelenítés fontos, de az is, hogy elsőre csak óvatosan vágjon bele az ember. Egyre többet hallani arról is, hogy nagyon komoly bajokat tud okozni egy hirtelen felindulásból elkezdett, drasztikus tisztítókúra, mert hirtelen felszabadul egy csomó méreg a szervezetben. Te már biztosan rutinosan csinálod a kéthetes kúrát, de aki még nem olyan járatos a méregtelenítésben, mint te, az mindenképp csak orvosi/természetgyógyászi felügyelettel vágjon bele, nehogy nagyobb bajt okozzon.

    Andi: igen, a kert az tényleg kisimítja a testet-lelket 🙂

Comments are closed.