Na és milyen az asszonyélet?

Bevallom derekasan, eddig nem szerettem a szüleimhez járkálni. Kitartóan depressziós a gondolkozásuk, világvége-orientált az érzésviláguk, így sokszor magukkal sodortak. Bizonyára az átvett és a felfedezésre váró családi félelemminták én fejemben is dolgoznak tudat alatt, és hát a negatív attitűdű családtagok többségben vannak velem szemben. Az egész szűkebb famíliában egyedül vagyok a pozitív hozzáállásommal, gyerekkorom óta. Így az eszmecseréjük végén sokszor már csak azt vettem észre, hogy – miután próbáltam ellen hullámokat kelteni (legalábbis kioltani a negatív hurrikánt) kifulladva kívántam, hogy bárcsak maradtam volna a Marson, ahonnan valószínűleg jöttem. 🙂

Nem véletlenül írtam így, múlt időben, hogy eddig nem szerettem a szüleimhez járni.

Mert most valahogy magától megváltozott ez a hozzáállás. Mivel egyre több módszer van a tarsolyomban, amelyekkel meg lehet a családi átkokat szelídíteni, lehet, hogy mostantól az őseim figyelése lesz az új sportom… 🙂

Úgy érzem, szembe kell néznem a mumusokkal a fejemben. Már elég erős vagyok hozzá. Úgy bizony! És tőlük nyerem az ihleteket, hogy milyen belső sárkányok lesznek a célkeresztemben. Úgy magamnál, mint másoknál.

Például a legutóbbi látogatásunkkor előjött az a jó szokás, hogy az unokát körbe kell mutogatni a szomszédságban, mint a véres kardot. Lényeg az egészséges versengés, hogy kinek a gyereke / unokája szebb, jobb, okosabb, stb. Persze nincsenek tudatában, hogy a gyerek önbizalmára ez milyen hatással lesz, de nem is erre akartam kilyukadni.
Hanem arra, hogy az egyik idősebb szomszédasszony tényleg élt a mustra lehetőségével, megszemlélte a gyermekemet. Majd hozzám fordult és nekem szegezte azt a kérdést, hogy: „Na, és milyen az asszonyélet?” Nem igazán értettem, mire akar kilyukadni. „Jó!” – feleltem neki. Ő nem is kicsit megrökönyödött a válaszomon: „Igazán?”
Aztán feltűnt a színen az egyik velem egyidős szomszéd fiatalasszony, gyerekkori játszótársam, aki egy-két hete ment férjhez. Gratuláltam neki, majd kijelentettem, hogy „Remélem, legalább olyan jó lesz a házasságotok, mint a mienk!” Meglepődött: „Hát ez érdekes, mert te vagy az első, aki ezt mondja. Eddig mindenki azt kívánta, hogy: Ne legyen jobb, mint az övék!”

Ezután a két fricska után kicsit fogtam a fejemet. Igen, én is olyanokat tanultam annak idején az anyumtól, hogy: „Esküvő előtt királylány, utána boszorkány.” meg hogy „Olyan a házasság, mint a belülről rothadó alma.” És egy községben biztos nagyon unalmas az élet, ha nem szolgáltatnak a falu véneinek folyamatosan zaftos, szörnyülködésre okot adó beszédtémákat a perlekedő fiatalabb házaspárok. Viszont én nem szeretek pletykaalany lenni. És nem csak azért nem szeretek, mert üldözési mániám lesz, ha rólam beszélnek a hátam  mögött. Hanem azért, mert jobban ízlik az általános biztonságérzet és a tisztelet. Valamint tudom, hogy hogyan lehet egy párkapcsolatot harmóniában tartani, és a sajátommal ez működik is. Ezek szerint ezzel sokan nincsenek tisztában.

Neked milyen önkorlátozó hiedelmeid vannak a párkapcsolattal kapcsolatban?

Szalkai Titi

www.lelkirendrakas.hu