A gazdagság receptje

Minden, amit gondolunk, látunk, tapasztalunk életünk során, az hatással van a jellemünk formálódására. A legapróbb mozzanatokról is kiderülhet, hogy sorsfordító erejűekké tudnak válni, és főként utólag, jó néhány év távlatából visszanézve jövünk rá a lényegükre. Ezek mind-mind szükséges és jó dolgok, észrevétlenül is fejlesztenek, jó irányba alakítanak.

Ezek hétköznapi miniharcok, apró küzdelmek, szokványos események. Ha megfigyeled, akkor a hétköznapokban tulajdonképpen nem érnek szándékosan indított „támadások”, ha adódnak is nézeteltérések, azok jórészt a körülöttünk lévők – vagy saját magunk – energiaszintjéből, lelki állapotától függnek. (Például találkozol egy morcos pénztárossal vásárlás közben, és ez óhatatlanul is negatívan hat rád, feldühít vagy elszomorít, és hasonlók.)

Hogyan
spóroljunk havi 20ezer forintot


megszorítások
nélkül, ésszerűen?


Töltsd le az
ingyenes tanulmányunkat, és


spórolj
havonta minimum 20ezer forintot!


https://www.hosnok.hu/20ezer/

De mi van akkor, amikor egyszer csak olyan szituációban találjuk magunkat, amit akár közvetve, öntudatlanul, figyelmetlenül mi magunk hoztunk a saját fejünkre, de a szituáció végül oda fajul, hogy mindenki, aki érintve van az eseményben, feljogosítva érzi magát, hogy az alkalmat kihasználva kritizáljon bennünket?

Ez a leggyakrabban munkahelyeken, szűk, zárt közösségekben fordul elő, ahol a résztvevők az írott és íratlan szabályokat szem előtt tartva élik közösségi életüket.

Annak idején, a munkahelyemen volt olyan szituációm, hogy új munkakörbe, teljesen új csapatba, ismeretlen emberek közé kerülve, a megfelelni akarás terhe alatt, kereken kettő hét elteltével már hívattak a nagyfőnök irodájába és közölték, hogy panasz van rám, mert nem “játszom” csapatban. Arcul csapásnál is jobban fájt akkoriban rájönnöm, hogy nem a szakmai erőfeszítéseim, hanem a bratyizás alapján ítélnek meg egyesek.

Azóta is, ha kritika ér, teljességgel tudatában vagyok annak, hogy senkinek nincs joga senkit megkritizálni. A kritika a kritizáló szándéka szerint természetesen mindig konstruktív, de ez már az önbecsapás kategória: a kritika mindig destruktív, romboló hatású, hiszen az az üzenete, hogy „szeretni foglak, a megfelelsz az elvárásaimnak”, holott tudjuk, a szeretet mindig önzetlen és feltétel nélküli.


Senkinek nincs joga más önérzetét, önértékelését, énképét lerombolni, megrongálni, még a jó szándék égisze alatt sem. A kritizáltnak viszont tudatában kell lennie annak is, hogy hiába, hogy senkinek nincs joga kritizálni, embertársaink ennek súlyát mégsem érzik.

10 évig volt az a munkám, hogy tulajdonképpen kritizálnom kellett mások munkáját azért, hogy jobban végezzék a munkájukat. Érzed az ellentmondást? Iszonyat gyorsan rájöttem, hogy az addigi gyakorlat nem, hogy nem hoz eredményt, de még az elért szinteket is romba tudja dönteni.

Az én stratégiám a jó példa mutatása és az önzetlen segítségnyújtás lett, ugyanakkor vegyítve a szigorral, ami a jóindulatommal való visszaélőknek lett tartogatva. A nevemmel sikerült összefűznöm az „igazság” szót, és amire a legbüszkébb vagyok, hogy bármi is történt az alatt a 10 év alatt, én mindig, minden helyzetben önazonos tudtam maradni.

Családon belül is előfordulhat, hogy egyik-másik családtag a kritikus szerepében tetszeleg, mások meg állandó jelleggel a kritizált szerepkörben ragadnak. Szülő-gyermek viszony esetén a leggyakoribb ez, és nem tudom, ki kell-e emelnem, hogy milyen nagyon káros.

Nekem van egy olyan elvem, hogy a gyerekünket úgy kell terelgetnünk, és olyan viszonyt kell ápolnunk vele, hogy ha valami súlyos gondja adódik az életben, akkor sose forduljon meg az a fejében, hogy: „Á, inkább nem mondom el nekik, mert majd megint jól leszidnak, nem értenek meg, és csak azon fognak lovagolni, hogy mit rontottam el…”

Sok szülő erre azt mondaná: de hát a gyerek érdeke, hogy tisztában legyen a saját határaival, erősségeivel, gyengeségeivel.

Persze, az ő érdeke, de soha nem az számít, hogy a SZÜLŐ MIT MOND, hanem az számít, hogy a GYEREK MIT ÉREZ.

Senkinek, még a szülőnek sincs joga mások tulajdonságait mérlegelni, minősíteni. Ez mindenkinek a saját feladata, saját hatásköre, hogy mit, hogyan értékel magában. A szülőnek egyetlen feladata van: erősíteni a gyereket abban, hogy ő egy csodálatos, különleges ember, és ezt csak úgy lehet elérni, ha feltétel nélkül szereti.

A kritika azt üzeni „ha teljesíted a feltételeket, szeretni foglak”, és óriási hiba, ha azt tanítjuk meg saját magunknak és gyermekeinknek, védőszárnyaink alá tartozóknak, hogy az a helyes hozzáállás, hogy „önmagamat is csak akkor fogom szeretni, ha teljesülnek bizonyos feltételek”.

A szeretet önzetlen, a szeretet vagy van, vagy nincs. A szeretet nem köthető feltételekhez, és csak a szeretet tud szeretetet gerjeszteni. Soha nem a kritika!

Mindezek tudatában egy HősNőnek két feladata van: vagy szeretsz, vagy kritizálsz. Akit kritizálsz, azt nem szereted. Akit szeretsz, azt nem kritizálod. Ha valaha azt veszed észre, hogy kritikával illetsz általad szeretett személyt, sürgősen hessegesd el a kritikádat, és csak szeresd!

Ha valaha azt veszed észre, hogy olyas valaki kritizál a jobbító szándék égisze alatt, akiről úgy hitted, hogy szeret, kezdj el megbarátkozni a gondolattal, hogy egészen mást gondoltok szeretet alatt. OLYAN szeretetre nincs szükséged, amit az illető tud adni, és neked sosem arra van szükséged, hogy a maga módján szeressen, hanem neked arra van szükséged, hogy a TE MÓDODON szeressenek téged. Nincs alku, a szeretet nem alku tárgya.

Honnan lehet felismerni a kritikát és hogyan lehet megkülönböztetni a jogos észrevételtől?

Senki sem tökéletes természetesen, ezért mindannyian kaphatunk olykor jogos észrevételeket. A jogos észrevételeket az különbözteti meg a kritikától, hogy kizárólag valamilyen cselekedethez, tevékenységhez, vagy ezek végre nem hajtásához kapcsolódnak, de még véletlenül sem torkollnak szentbeszédbe ezek az észrevételek, és még véletlenül sem keveredik bele a jellemünk, egyéniségünk és tulajdonságaink boncolgatása, a párbeszédbe.

Például jogos észrevétel lehet: „Nekem úgy tűnik, mintha a héten csak én találkoztam volna a szemétledobó nyílással. Levinnéd most te?” 🙂

Kritika: „Jó lenne, ha összeszednéd magad, mert már megint az van, amire egyébként számítottam is, hogy hiába ígérsz meg bármit, sosem teljesíted. Itt van például a szemétlevitel kérdése. Már hetek óta megegyeztünk, hogy felváltva visszük le, de persze te a közelébe se mentél. Ha egyszer megígérsz valamit, akkor tartsd is meg, mert én mindent megteszek, és úgy érzem, hogy bla-bla-bla….”

Érzed a különbséget?

Azért, hogy a kritikát, kritizálást elkerüld, nem kell elhallgatni, agyonhallgatni dolgokat, lehet észrevételeket tenni, de azok ne csapjanak át minősítésbe, hegyibeszédbe, intelmek hadába!

Maradj a tényeknél! A tények esetében nincs helyük érzelmi húrok pengetésének (én bezzeg mindent megteszek, te meg nem), és feltételek szabásának (majd, ha azt látom, hogy megváltozol, akkor én is változtatok).

Neked mi volt az utolsó élményed a kritizálás témakörével kapcsolatban?

Iratkozz fel a Lelki állóképesség kurzusra, ha további, önbizalom növelő cikkeket és írásokat szeretnél kapni.

Keresztneved: *
E-mail címed: *

10 thoughts on “Kinek van joga kritizálni?”

  1. Nem emlékszem már rá, de biztosan volt élményem.
    Igazad van Rita ! De látod ez a dolog nagyon sok embert érint, és nem mindig az számit hogy én vagy a másik mit és milyen kritikának tartja?
    Van akivel egy szóbol is tudomására lehet dolgokat hozni anélkűl,hogy ő ezt kritikának venné. Végűl is én sem szeretem a kritikát,és ha lehet finoman igyekszem a dolgokat ecsetelni. Rá jöttem én is arra,hogy az emberek minden meggondolásnélkúl is megbántják a másikat,nyersen azt végig sem gondolva hogy az fájhat neki./de lehet benne valami persze/csak az igazság azt modják fájni szokott. Jól ecsetelted a szeretet és a kritikát Rita! Csak őszintén és igaziból!
    Erzsike

  2. Azon gondolkodom akkor, amikor ehhez hasonló dolgokat olvasok, hogy vajon aki tényleg rászorulna arra, hogy megértse miért nem olvas ilyeneket.

  3. Aktuális a téma – olvastátok a “Hogyan mondjunk nemet?” című könyvet?
    Ajánlom mindenkinek!

  4. Én állandóan ezzel küzdök…..miért “kell” egymást kritizálni? Miért kell véleményt nyílvánítani mindenről? MIért nem lehet élni együtt? A segítő, építő kritikának van helye, igen, de nem a romboló, sértő, durva kritikának. Olyan sok gonosz ember van…..

  5. A kritizálók egyik nagy tévedése az, hogy úgy gondolják, jogukban, hatalmukban áll másokat úgymond támogatni.
    Erre a jelenségre szoktam én azt mondani, hogy: Ha ilyen barátaid vannak, akkor már nincs is szükséges ellenségekre….

    🙂
    Csak és kizárólag egy módszer van ennek a kiiktatására: távolságtartás.
    Holnap írok erről (is)!

  6. Megint érdekeset írtál 🙂

    Nekem a legnehezebb a saját gyerekeimet nem kritizálni, de megígérem, figyelni fogok erre!

  7. Rita!
    Talált-süllyedt!
    Borsózik a hátam!
    “Ha ilyen barátaid vannak, akkor már nincs is szükséges ellenségekre” Ez nagyon tetszik.
    A távolságtartásnál jobb módszert még én sem találtam ki, ezt csinálom én is.
    A javító szándékú kritikát én javaslatnak hívom, és tényleg javító szándékú, és nem érinti az illető személyiségét. Csupán a viselkedését, vagy egy nem teljesül megegyezésünket…

  8. Én sajnos a férjemet kritizáltam sokat egy időben, amit ő “oknélküli bántás”-nak nevezett. Igyekszem leszokni róla, és jó úton haladok. Ezután a cikk után pedig főleg. 🙂

  9. szerintem az a legrosszabb, amikor magunkat kritizáljuk, mert ez egy ördögi kör. szinte olyan, mintha két kis “másikte” beszélne a fejedben, az egyik lehord mindennek, te tehén, megint nem sportoltál, megint csak mereszted a segged, nem vagy jó semmire, míg a másik fél csak sír, hisztizik, agonizál, és rosszul érzi magát a másik miatt is. magunkat ezerszer kegyetlenebb módon tudjuk kritikával illetni, mint másokat. már azokról beszélek, akik mást nem szeretnek kritizálni. mert érdekes módon, akik másoknak megmondják a frankót, ők magukkal nem mernek szembenézni.

Vélemény, hozzászólás?