Pénz, hitek-tévhitek

Még mindig a ( T Harv Eker) A milliomos Elme Titkai c. könyvét forgatom, már sokadszor, mert annyi kincs van benne, egyszerre nem lehetséges mindent befogadni belőle. Fontos, hogy megértsük mi is a pénz valójában, és miért szükséges megváltoztatni nézeteinket a pénzzel kapcsolatban, ha jobb életet szeretnénk megteremteni magunknak.


Most egy több mint száz évvel ezelőtt született írásból szeretnék nyújtani nektek eligazodást pénzhez való gondolkodás ügyében, amit Harv könyvéből szemezgettem ki.

Russel H.Conweld tanulságos története ( Gyémántmezők) :

Azt mondom maguknak: meg kell gazdagodniuk, kötelességük meggazdagodni. Hány meg hány Istenfélő testvéremtől hallom:

„Maga keresztény lelkész létére képes azzal tölteni az idejét, hogy föl s alá utazgat az országban, és azt tanácsolja a fiataloknak, hogy igyekezzenek meggazdagodni, hogy szerezzenek sok pénzt? Miért nem az igét hirdeti, ahelyett, hogy arról prédikálna, hogy az emberek minél több pénzt keressenek?”

„Mert tisztességesen pénzhez jutni annyi, mint igét hirdetni.”

Hát ezért! Akik meggazdagodnak, azok lehetnek a közösség legtisztességesebb, leghasznosabb tagjai.

„Ó! De hiszen egész életemben azt tanították nekem, hogy ha valakinek pénze van, az nagyon tisztességtelen, gyalázatos, hitvány és megvetendő ember.” – vélekedhet egy fiatalember itt ma este. Barátom, azért nincs egy vasad sem, mert ez a véleményed alakult ki az emberekről. Hited – úgy ahogy van – téves alapokon nyugszik. Hadd szögezzem le most, röviden és érthetően, bár vitatható ez az álláspont, a vitára azonban nincs időm? Száz gazdag amerikai közül kilencvennyolc tisztességes. Pontosan azért gazdagok, mert tisztességesek. Azért bíznak rájuk pénzt. Azért lehetséges, hogy nagy vállalatok élén álljanak, és rengeteg ember dolgozzon a kezük alatt. Mert becsületes emberek.

Egy másik fiatalember a következőket jegyzi meg: „Néha olyan emberekről lehet hallani, akik tisztességtelen úton jutottak hozzá a dollármilliókhoz.” Persze, hogy hallott ilyenekről, én is hallottam. Valójában azonban olyan kevesen vannak az ilyenek, hogy történetük hírként bekerül az újságokba, s addig cikkeznek róluk, amíg az emberek arra a következtetésre nem jutnak, hogy az összes gazdag ember is tisztességtelen úton jutott a vagyonához.

Barátom, fogjon meg, és vigyen el autóval – ha tud autót szerezni – Philadelphia külvárosába, és mutasson be azoknak az embereknek, akik e nagyszerű város szélén, saját házaikban – gyönyörű házaikban laknak, virágokkal teli kertekkel; azokban a Pazar, művészi elrendezésű házaikban, s ott megismerkedhetnek városunk legnagyszerűbb jellemű és az üzleti életben is igen sikeres lakóival, és egészen biztosak lehetnek abban, hogy tényleg így van. Az ember akkor igazán a maga ura, ha saját háza van, s azok, akik saját házzal rendelkeznek, tisztességesebb, becsületesebb, igazabb, és megbízhatóbb emberek. Egyúttal takarékosabbak, gondosabbak is, mivel a ház a saját tulajdonuk.

Egyáltalán nem ellentmondásos dolog az, hogy az embernek pénze, netán sok pénze van. A kapzsiság ellen prédikálunk a szószékről, hisz ezt maguk is tudják. Gyakran olyan hevesen támadjuk, és olyan hosszan ecseteljük az „erkölcstelen haszonszerzést”, hogy a keresztény hívőknek az lehet a benyomásuk, hogy nekünk a szószéken az a véleményünk, helytelen dolog, ha bárkinek pénze van; mígnem egy adott pillanatban körbemegy a kosár, amelybe a hívők adományait várjuk, és attól a perctől kezdve szinte elátkozzuk azt, aki nem támogatja pénzzel az egyházat. Jaj, micsoda következetlen tanítás ez!

A pénz hatalom, igyekezzenek hát – persze módjával – meggazdagodni! Törekedjenek erre, mert pénz segítségével sokkal több jót cselekedhetnek, mint nélküle. Pénz segítségével nyomtatták ki a Bibliákat, pénz segítségével építik fel templomaikat, a pénz teszi lehetővé a hittérítők működését, pénzzel fizetik meg hitszónokaik munkáját; nem sok igehirdetőjük és hitszónokuk maradna, ha nem fizetnék meg őket. Jómagam mindig is szerettem volna, ha az egyházam felemeli a béremet, mert az az egyház, amelyik a legmagasabb béreket fizeti, az teremti elő legkönnyebben rá a pénzt. Ez alól nincs kivétel. Az az ember, akinek a legmagasabb a fizetése, a legalkalmasabb arra, hogy ráruházott hatalmánál fogva másokkal a legtöbb jót tegye. Természetesen ez akkor igaz, ha arra használja, amire kapta.

Ezért mondom, kell hogy legyen pénzük. Ha tisztességesen meg tudnak gazdagodni Philadelphiában, akkor keresztényi és szent kötelességük meggazdagodni. Óriási tévedés egyes istenfélő emberek részéről, hogy azt hiszik, teljesen szegénynek kell lennie valakinek ahhoz, hogy vallásos legyen. „

Miért következett pont ez a történet most a blogomon? Mert olvastam egy örömteli hírt az interneten, az adakozó gazdagokról  ITT. És ki is másoltam. 🙂

„Elosztogatják a vagyonukat az amerikai milliárdosok

Megjelent:2010.08. 5. 07:23

Egy ez idáig példátlan kezdeményezéshez eddig 40 amerikai milliárdos csatlakozott, akik megígérték, hogy vagyonuk felét jótékony célra fordítják.

© AFP

A The Giving Pledge csoport kezdeményezésében csak milliárdosok vesznek részt, akik tulajdonképpen egy erkölcsi kötelességnek és nem jogi kötelezettségnek tesznek eleget. A jótékonysági projektet hat hete a Microsoft atyja, Bill Gates és a nagybefektető, Warren Buffet alapította. Kettejükhöz később csatlakozott Ted Turner médiamogul és New York polgármestere, Michael Bloomberg, sőt George Lucas filmrendező is.

A kezdeményezés célja, hogy az egész országba folyósítsanak segélyt. Buffet, az egyik alapító elmondta, bár a projektet alig néhány hete kezdték, már most óriási siker. A tagok szeretnének példát mutatni a vagyonosabb családoknak arra, hogyan költhetik el okosan hatalmas vagyonukat. Gates és Buffet, akiket a Forbes magazin listája a második és harmadik legtehetősebb emberként jegyez, tehát jó példával jár elől: Gates feleségével létrehozott egy alapítványt, amelyi az egész világon támogatná a karitatív szervezeteket, míg Buffet ígéretet tett arra, hogy halála után vagyonának 99%-át jótékonysági célokra ajánlja fel.””


A témát gazdagítandó, ajánlani tudom,  olvassátok el Kajárik Béla kiváló és hasznos cikkét is ITT.

Petőházi Mónika

facebook, twitter

Bátorság az MLM-hez

Hogyan
spóroljunk havi 20ezer forintot


megszorítások
nélkül, ésszerűen?


Töltsd le az
ingyenes tanulmányunkat, és


spórolj
havonta minimum 20ezer forintot!


https://www.hosnok.hu/20ezer/