Életmódnap kicsit másképp! – szentimentális bejegyzés egy színes napról

Neked hol fáj? – ezt a kérdést tettem fel minden gyógyulni vágyó embereknek, kíváncsiskodóknak és érdeklődőknek az egészséges életvitel módszereinek bemutatására és népszerűsítésére létrehozott, idén 21. alkalommal megrendezett Életmódnapon a 13. kerületi Szent István Parkban. Különös élményekkel gazdagodtam ezen a színes, napsütéses, tavaszi park illatú napon.

Nagy várakozással és izgalommal kezdtük feldíszíteni a reggeli madárcsicsergésben a Rendelőmnek kijelölt sátrat. Az első pillanatokban irigykedve néztem a szomszédos sátor előtt kígyózó sort, az érdeklődést, amit a vércukorszint mérés váltott ki. S aztán, láss csodát, ahogy sátrunkra felkerült a Neked hol fáj? felirat, és előkerültek az általam nagy szeretettel alkalmazott gyógyító eszközök egyszer csak megtört a jég. Idősek, fiatalok egyaránt érdeklődő pillantásokat vetettek a kecses fényterápiás készülékemre, a gyakorlatokat bemutató szórólapokat pedig egyre többen kezdték gyűjteni, olvasgatni az asztalunk körül. Megérkezett az első jelentkező, egy kedves fiatal lány, akitől érdeklődve kérdeztem: „Neked hol fáj?”, majd a válaszokat meghallgatva, fény- és színterápiás kezelésbe kezdtünk. Amikor már el is felejtettem a különös reggeli izgalmat, és csak a hozzám leülő emberre – gyógyulást, biztató szót, jó tanácsot, útmutatást, töltődést kereső páciensre – koncentráltam, ahogy őt kezeltem, úgy lett egyre több és több várakozó érdeklődő az én kis sátram előtt is.

A hatalmas, színes kavalkád, az információdömping és a háttérzenék mellett az egy idő után már begyakorolt – Neked hol fáj? kérdésre kapott válaszokra igyekeztem röviden a legjobb, legérthetőbb magyarázatot megadni, s minden szeretetemmel azon voltam, hogy abban a pár percben kapott kezelést tényleg örömként és új élményként éljék meg a hozzám leülő érdeklődők és gyógyulni vágyók. Nagy öröm volt számomra, hogy megállás nélkül értük lehettem.

Számomra a nagy felismerés ezen a napon az volt, hogy az emberek, akikkel volt szerencsém beszélgetni, szeretnének egészségesebb életet élni, fogékonyak a megfelelő jó indulatú tanácsokra, igénylik a jó szót, az odafigyelést, a szeretetteljes gondoskodást. Még a sorban álló emberek között zajló tipikus „én jöttem előbb” viták is mind arról szólnak, hogy senki nem szeretne lemaradni az új élményről, gyógyulásról, kedves érintésről. Voltak, akik nagyon befogadóan adták át magukat az élménynek, mások hitetlenkedve, de mégis kíváncsian várták, hogy mi fog velük történni. Igazából, pár perc odafigyelő beszélgetés után, mindenki „átváltozott” a széken ülve, elfeledve, hogy mikor még a sorban állt, kétkedve pillantott a számára hókuszpóknak tűnő fényterápiára. Tényleg nem kell más, mint a kedves érdeklődés, az erre adott, egyénre szabott, megnyugtató válasz, egy-egy jól működő, bevált gyakorlati tanács ahhoz, hogy a fenntartások elpárologjanak és nyitottan, bizalommal és érdeklődő várakozással adja át magát mindenki a kezelésnek, akár egy kisgyermek. Kivétel nélkül pozitív visszajelzéssel álltak fel kezelés után a vendégek. Ki-ki széles mosollyal az arcán, néhányan megkönnyebbülve. Volt, aki kiengedte a szelepet a régóta cipelt terhek alól, s könnyes szemmel távozott a kezelésről. Egy hölgyről, aki a sajgó derékfájásától megszabadulva, fiatalosan már-már röpködve hagyta el a sátrat, utólag kiderült, hogy széles körben jó híremet keltette a parkban egész délután – számomra ez az igazi elismerés, ami energiát ad a folytatáshoz. Tanulva ebből a napból és az eddigi praxisomból, kívánom mindenkinek, hogy mindig legyen a tarsolyában egy-egy kedves szó, még a legnehezebb pillanatokban is!

Hálás vagyok ezért a napért, s mindazért, amit az emberektől kaptam, tanultam. Örülök, hogy sokan megtiszteltek figyelmükkel, érdeklődésükkel, s remélem, hogy sok otthon is könnyen használható tanácsot kaptak, mellyel az egészségüket segíthettem. Azoknak akik vittek az akupresszúrás pontokat bemutató kártyákból, ezúton üzenem, hogy csak akkor hat, ha gyakorolják is 🙂

Egészséget, jókedvet kívánok szeretettel:
Sándor Szilvi
Ha a továbbiakban is szeretnél értesülni az újabb egészséggel kapcsolatos bejegyzéseimről, kérlek iratkozz fel hírlevélre. Kérdésed, véleményed van az olvasottakkal kapcsolatban? Itt megírhatod comment formájában.

Neked hol fáj?

Hogyan
spóroljunk havi 20ezer forintot


megszorítások
nélkül, ésszerűen?


Töltsd le az
ingyenes tanulmányunkat, és


spórolj
havonta minimum 20ezer forintot!


https://www.hosnok.hu/20ezer/