Szilveszteri buli gyerekkel

Szépen eltelt a karácsony, és nagyon-nagyon gyorsan. El se hiszem, hogy lassan  itt az év vége, bár őszintén, nem bánom. Sok nehézséget hagyok magam mögött ebben az évben, és hiszem, a jövő év, ha nem is könnyebb lesz, de mindenképpen lehetőséget ad majd arra, hogy rendezzük függőben lévő dolgainkat. Na, de ez nem ide tartozik igazán. Vagy mégis? Talán annyiban, hogy a Szilveszterhez való hozzáállásomat is minden évben meghatározza, hogy mit búcsúztatok, és mit várok éppen a következő évtől. Igazából nekem semmi bajom ezzel a bulizzunk, mert év vége van dologgal. Aki ezt kötelezőnek érezni, lelke rajta, de – ahogy a jó piások mondják-miért ne, ha az alkalom úgyis adódott.

A Szilvesztereinket persze meghatározza az a tény is, hogy két gyermekünk mellé nincsen olyan segítségünk, akire rábízhatnánk őket egy bulizás erejéig. Ez persze az utóbbi években, főleg mióta a kicsi megvan eléggé leapasztotta a baráti körünket, de még ezt se bánom. Olyan rövid ideig gyerekek, minden pillanatát szeretném kiélvezni!

Ha őszinte akarok lenni magamhoz, akkor idén arra vágynék, hogy elmenjünk egy wellness, vagy akármilyen szállodába, ahol minden készen vár. A nagylány imád szállodában lenni (gondolom más gyerek is), és nem lenne gondunk semmire. Még barátok is lennének, akik jönnének velünk, de sajnos ez az év nem teszi ezt elérhetővé nekünk. Majd jövőre!

Szóval maradunk itthon, vagy elmegyünk anyósomékhoz, amit ugyan Nagylánnyal leszavaztunk, de a nagyszülők erős vonzó hatása miatt még az is lehet, hogy ott ragadunk.

A Nagytündérke imádja az itthoni szilvesztereket, aminek több oka is:

1. A legelső és legfontosabb ok, hogy elvileg addig marad fent, amíg akar. Néhány éve már simán kihúzza éjfélig, és nagyon élvezi a koccintást meg minden ceremóniát

2. A Szilvesztert is, ahogy a karácsonyt is, készülődés előzi meg. Vásárolunk dudát (a legolcsóbb helyről), álarcot (amit aztán sose tesz a fejére), na meg szerpentint is.

3. A lakást feldíszítjük szerpentinnel és lampionokkal. Utóbbiak környezetvédő szempontokból évek óta megvannak.

4 Gondosan tanulmányozzuk a tv műsort, és ugyan megállapítjuk, hogy semmi jó nem lesz, mindig találunk valami nézhetőt.

5. Felkészülünk, hogy milyen társasjátékokat fogunk játszani és milyen zenéket fogunk hallgatni ezen az esetén.

6. Hidegtálat készítünk, amit -ritka alkalom -a nappaliban tálalunk majd.

7. Nagyon fontos, hogy a ruházatunk csillogó legyen, és sminkünk is. A körmünket is szépre varázsoljuk. Igen, egy évben egyszer megengedem a Nagylánynak ezeket a dolgokat, csillámpor minden év szilveszterén előkerül.

Ha még mindez nem lenne elég, akkor a gyerek úgyis kitalál valamit. Ebben bízhatunk.

De más ötleteim is vannak ám!

Nagyobbakkal igazán jó ötlet a kareoki (jól írtam vajon?), nagyon jópofa lehet a családi buli alkalmával. Ha meghívjuk kismaszatunk barátait, akkor azért ügyeljünk, hogy mi énekelünk e:)))

Meghívhatjuk néhány barátunkat is, akikről tudjuk, hogy biztosan jól éreznénk magunkat velük az év utolsó napján és ha gyerekük is van, tiszta haszon, legalább mindenkinek lesz társasága.

Elmehetünk mi barátokhoz, de érdemes előre letisztázni, hogy gyerekes, vagy gyerek nélküli buli -mi már volt, hogy majdnem belefutottunk ilyenbe. Kétgyerekes család bulit rendezett és valahogy azt hittem, hogy gyerekek is lesznek, de nem. Persze nem tudtunk menni.

Persze ha tehetnénk biztos elmennénk kettesben is bulizni a férjemmel. Mivel azonban nem tehetjük, eszembe se jut ilyen vázlat. Élvezzük a szilvesztert úgy, ahogy van!

Jó készülődést mindenkinek!

Megosztom Facebookon!
Megosztom iWiWen!
Megosztom Twitteren!
Megosztom Google Buzzon!
Megosztom Google Readeren!
Megosztom Tumblren!

Okosan szeresd!

Hogyan
spóroljunk havi 20ezer forintot


megszorítások
nélkül, ésszerűen?


Töltsd le az
ingyenes tanulmányunkat, és


spórolj
havonta minimum 20ezer forintot!


https://www.hosnok.hu/20ezer/