Egyre több az elhagyott gyermek Görögországban

Már olvastam róla, ma reggel meg a tévében is szó volt róla. Mintha a tavaly Argentínáról írt bejegyzésem hideg fuvallata süvítene át a hátam mögött, ahogyan ezeket írom. Nem, nem a hontalanokról, csavargókról, drogosokról és egyéb, a társadalom peremén élő emberekről van szó. Olyan családokról ahol a szülők munkahely és egyéb bevételi lehetőség nélkül maradtak, nem tudván fedezni a felvett kölcsönöket, egyéb pénzügyi elkötelezettségüket. Akiknek a bakok elvették a házat a fejük fölül, vagy a bérelt lakásból tették ki őket, mert nem tudták fizetni a bért.

2010-ben 50%-l nőtt meg azoknak a gyermekeknek a száma, akiket bevettek az SOS gyermekfalukba. Nagy részük 3-8 év közötti, de egyre több a serdülőkorú gyermek is. Szüleik egyszerűen képtelen egy tál ételt valamint a nevelésükhöz szükséges alapfeltételeket biztosítani. A családok 80%.a görög, 20%-a bevándorló. Sok az egyszülős család. Pontosabban 2010-ben 1.000 család fordult ez ügyben az SOS gyermekfalukhoz, ezekből 600 fővárosi. Sajnos az SOS gyermekfaluk jövője is bizonytalan, mert az IMF megszorítások miatt magas adókulcs alá esnek. Ezeket a falukat csak az adományokból tartják fent, míg az új intézkedéseknek megfelelően az adományokat is adózzák. A helyszűke miatt is kétséges, meddig tudnak még az elhagyott gyermekeken segíteni.. Szomorú, szomorú helyzet..

forrás: http://ellinashellas.blogspot.com/2011/03/blog-post_6382.html , a március 20, délelőtti GR-ET2 TVriport az SOS gyermekfalu igazgatójával és egyéb kapcsolódó TV-s beszélgetések az elmúlt időszakból

Görögország

Hogyan
spóroljunk havi 20ezer forintot


megszorítások
nélkül, ésszerűen?


Töltsd le az
ingyenes tanulmányunkat, és


spórolj
havonta minimum 20ezer forintot!


https://www.hosnok.hu/20ezer/