Ébreszd fel a hajad is!

A sok lakásban töltött idő, és a kinti, téli szmogos levegő a hajadat is biztosan megviselte. Az első dolog, amit tehetsz annak érdekében, hogy szép fényes, rugalmas és egészséges legyen, hogy iszol.
Bármilyen furcsán hangzik, de az „élettelennek” látszó hajszálak is tudnak dehidratáltak lenni. Legjobban talán a természetesen göndör hajon figyelhető meg: amikor az ember a göndör hajával úgy néz ki, mintha megcsapta volna az áram, a fürtök nem csigába rendeződve, hanem össze-vissza égnek állnak, akkor az a hajkorona (és gazdatest) azonnali belső víz utánpótlásra szorul. Tudod, óránként csak 1 pohár víz!

Vannak olyan, minden háztartásban fellelhető anyagok is, amikből könnyedén varázsolhatsz magadnak hajpakolást, vagy éppen hajöblítőt. Nem rendszeresen, de használtam már többet is, én nagyon szeretem őket. Cifrázni is lehet, hogy speciálisan szőke vagy barna hajra, stb, ezek az alap variációk.
Válaszd ki valamelyik összetételt, kend a hajadra, fésüld át, tekerd be nejlonnal és egy száraz törölközővel, hagyd rajta legalább 30 percig. Aki szeretné, hogy ne legyen konyha szagú a sörénye, az keverhet bele 1 cseppet a kedvenc illó olajából.

#1: fény, erő 2 ek oliva olaj, 1 tojássárgája, 1 mokkás kanál méz.(70 Ft/adag)
#2: töredezettség mentesítés: 2 dl sör, 1 tojássárgája (180 Ft/adag)
#3: száraz hajra 1 tojássárga, olaj, fél avokádó (na jó, ez nem mindennapi hozzávaló) készíts majonézt, az avokádót villával törd bele (300 Ft/adag)
#4: zsírosodó hajra 1dkg élesztő, langyos kamillatea, 2 tojás felvert habja (90 Ft/adag)

Befejezésként öblítsd a hajad addig langyos vízzel, amíg mindent ki nem mostál belőle, majd adj 2 l vízhez 2 ek alma vagy másmilyen ecetet, legyen ez az utolsó öblítés. Ettől nagyon szép fényes lesz a hajad, nem gubancolódik, és biztosan kijön minden lerakódás a hajszálak közül. (az ecetes öblítést minden hajmosás után használhatod)
Ha szükségét érzed, akkor mosd meg a hajad samponnal és utána alkalmazd az ecetes öblítőt.

Nem mindenki szeret otthon pancsolni, és ételeket a hajára kenni, ezért összegyűjtöttem pár kereskedelmi forgalomban kapható hajpakolást.

Lush,  H’suan Wen Hua: Találsz benne avokádót, vízi tormát, tojást, banánt, rozmaringot és balzsamecetet. Száraz, durva hajra ajánlott. Nagyon drága, de nagyon finom… hát igen. (2890 Ft/225 g)

Balea hajpakolás: Azt nem tudom megmondani, hogy mi volt benne. Én a barna hajra kifejlesztett verziót vettem, ami kibontva olyan állagú és illatú volt, mint a jó sűrű csokihab. Szép lett tőle a hajam. (299 Ft/ tasak)

Gliss Kur azonnali regeneráló pakolások: Több féle is létezik: kifejezetten töredezett  hajra, mély regeneráló, stb. Bár nekem természetesen göndör a hajam, és egy kicsit talán száraz is, ez a pakolás és a termékcsoport több tagja is elnehezítették a hajamat, csak lógott, mint a felmosórongy. Nekem sok volt… (900 Ft/200 ml)

Ezeket a pakolásokat nem kell, és nem is szabad folyamatosan használni, mert a nagy zsírtartalmuk miatt a frizurád látná kárát. Tavasszal mindenképpen érdemes egy pakolásos kúrát végezni, máskor meg ahogy a hajad igényli…figyelj rá!

A következő cikkben arra találsz recepteket, hogy hogyan újíthatod meg a bőrödet.

Mirta Blog

Hogyan
spóroljunk havi 20ezer forintot

megszorítások
nélkül, ésszerűen?

Töltsd le az
ingyenes tanulmányunkat, és

spórolj
havonta minimum 20ezer forintot!

https://www.hosnok.hu/20ezer/