Azon gondolkodtam, hogy ilyen téli októberben olyan jól esik egy-egy bátorító, ösztönző és léleksimogató szó. Ezért úgy döntöttem, hogy ma arról írnék, ami értékes és szép bennünk, NŐKben. Igen, csupa nagybetűvel. Szeretném megosztani Veletek az újjászületésemet…nőként.
Női mivoltom számomra minden nap újabb és újabb csodával örvendeztet meg, és mára már valóban képes vagyok látni magamban az Istennőt. Nekem ez nem volt könnyű dolog, idáig eljutni, s talán Neked, aki most olvasol sem olyan magától értetődő.
Pozsgai Nikoletta cikke
Mondjuk, hogy a női test mennyire csodálatos. Mégis koránt sem biztos, hogy át is érezzük ott mélyen legbelül, hogy mennyire igaz ez. Az áttörést nekem érdekes módon az anyává válásom folyamata hozta. Amint megfogant bennem a kisfiam máshogy tekintettem magamra. A tükörbe néztem és csodát, gyönyörűséget láttam. Ilyet korábban nem éltem át, jobban mondva nem mertem megélni ehhez foghatót.
Az első transzformáció
Elkezdtem igazán foglalkozni magammal, a testemmel, az érzelmeimmel. Meg akartam érteni és át akartam érezni, hogy mi zajlik bennem. Egyszerre a világon a legfontosabb dologgá a gyermekáldás és az átalakulás vált. Amikor a „Bennünk élő Anyaistennő” (Dr. G.C. Feldman -Eve Adamson) című könyvet először olvastam, még csupán vágyálom volt a babánk, kicsit berzenkedtem is a benne leírtaktól. Túl soknak találtam mindazt, ami ott volt. Aztán egy szép hajnalon, amikor az a bizonyos teszt két csíkot mutatott nem volt boldogabb nő ….és férfi a világon. Ahogy a kicsiny élet növekedett a pocakomban úgy erősödött bennem a nőiség egy új aspektusa, az anyaistennő. Mire elérkezett a szülés ideje, én is felkészültem az újjászületésre. Csak éppen nekem magamnak kellett „megszülnöm” magam:).
Az életemben talán először voltam igazán önmagam
A szülés folyamatában értettem meg, hogy mindent tud a testem. Átéltem, hogy milyen erős és bölcs a szervezetem. Nem akartam fájdalomcsillapítót és természetes szülést választottam. Talán furcsán hangozhat, de akartam érezni a folyamatot, a fájdalmamat. Azt a fájdalmat, ami talán az egyedüli fájdalom, aminek a vége nem azért jó, mert elmúlt végre, hanem azért, mert értelme volt valakiért megélni. Minden lélegzettel meghaltam egy kicsit és elmerültem a fájdalom-hullámban. Mertem elmerülni, és ez nagy szó. Mertem megengedni magamnak, hogy érezzek, hogy önmagam legyek, hogy kifejezzem azt, amit szeretnék, és amit nem.
A szoptatással, ami az elején egyáltalán nem volt leányálomba illő, még inkább megértettem, hogy van, amikor nem kell tudatos legyek. Én, aki mindig tudatosan akartam mindent megélni, kaptam még egy leckét arról, hogy merjek bízni saját magamban, a testemben és a kisfiamban. Két hétig tartott még a régi énem haláltusája. Aztán megváltozott a kép. Szemlélődés, elfogadás, megengedés, csodálattal vegyes óvó pillantások, szerető ölelések, megnyílás és áramlás. A kisfiam minden percben megerősítette bennem azt, hogy fontos vagyok neki. Először éreztem az életemben, hogy igazán fontos vagyok valakinek. Nem azért, mert nem voltam fontos előtte senkinek…azért, mert én nem éreztem magam fontosnak.
Nana, én is itt vagyok azért…szólt a bennem élő vénuszi nő…
Aztán, ahogy az anya megtalálta bennem a helyét, a vénuszi nő is felébredt csipkerózsa álmából. Először megküzdöttek egymással, mert a bennem élő, botor, vénuszi hölgyeményem attól tartott elveszítette a figyelmemet és innentől már csak a második lesz. Az anyaistennő tudta annyira szeretni a bennem élő vénuszit, és tudta olyan bölcsen kezelni, hogy végül arra jutottak mindkettejükre szükség van, remekül kiegészítik egymást, és egyikük sem fontosabb a másiknál.
A második transzformáció
A születésnapomon elmentem egy elvonulásra, ahol a szégyen és az intimitás témáin dolgoztunk. A folyamatba annyira beleengedtem magam, hogy meg-meghaltam egy-egy gyakorlatban. De a végén újjászülettem. A másnap valóban más volt. Ami anyaként sikerült, most nőként is megtörtént: először láttam magam gyönyörűnek. Megértettem, hogy mely részeimet takartam el, még magam elől is. Újra magamba fogadtam őket. Egy ciklus lezárult az életemben és helyet adott egy újnak….és ennek végtelenül örülök.
Rájöttem, hogy mennyire fontos felfedezni és megélni a bennünk élő Istennőt. A korábban tanult női-energia gyakorlatok most belső megértést nyertek. Már nem csak csinálom őket… történnek bennem és általam. Megértem rájuk.
Tőlem szokatlan, legalábbis itt, ezen a fórumon így írni. De ma, itt és most nem tudok máshogy, másról írni. Ugyanakkor remélem, hogy ezekkel a gondolatokkal valami elkezdődik, – vagy éppen folytatódik, megerősítést nyer a belső világodban és közelebb kerülsz a benned élő Istennőhöz.
Pozsgai Nikoletta
Személyiség Integrációs Tréner, kineziológus, női önmegvalósítás specialista
Kapcsolódó cikkek:
Minden gyerek kreatív? Hogyan segítsd, hogy kreatív legyen?
A meddőség réme: ezeket tedd meg magadért!
Miért fontosabb egy nőnek a család, mint a saját karrierje?
Feledhetetlen gyermekek
Az Anyatejes táplálás Világnapja
Fogyókúrás tippek szoptatás alatt
Amit addig nem tudsz, amíg nincs gyermeked
A terhesség korai jelei
Miért szülj fiatalon?
Rajongók vs. anyaság? 2.
7 thoughts on “Istennő Született…”
Comments are closed.
Huhh, végig borzongtam, míg olvastam 🙂
Örülök, hogy megírtad ezt Nikol, nagyon szöget ütött a fejembe az, hogy: „van, amikor nem kell tudatos legyek.”
Nagyon igaz!
Abban a tudatosságban élek, ami a tudatlanság ellentéte.
De néha „sikerül” a görcsös tudatosság is, amikor mindent irányítani akarok, mindent én akarok kézben tartani, de lehetetlen.
A szoptatás pont ilyen volt…
Nagy tanulság, köszönöm!
Milyen furcsa:) Az ember lánya nem nagyon mer ezekről beszélni, mert azt hiszi, csak vele fordul elő, ő a nem normális, mások meg majd bolondnak nézik.
Aztán szerencsére akadnak ilyen írások, meg ez az oldal – köszönöm, hogy részese lehetek -, és akkor megnyugszom, teljesen normális vagyok.
Én is meg akartam élni. Teljesen.
Első alkalommal kaptam gerinctájit, mert a szülésznő rám nézve megállapította, enélkül nem fogom bírni. Talán igaza volt.
Az érzéstelenítés ellenére igen, megéltem, így volt jó.
Másodszor meg császár lett belőle. Szerencsére, mert másképp nem éltem volna túl valóban.
A műtét ellenére, vagy épp azért még fokozottabban éreztem az anyává válás csodáját.
Igen, csoda. Mindaz, amit testünk ad, amit képes elviselni és ami tapasztalásokkal lelkünket, szívünket is gazdagabbá teszi, bölcsebbekké válunk általa, s ha a világ számára ez nem is nyilvánvaló, kacsintsunk össze, mi Nők, Istennők vagyunk.
Gratulálok az íráshoz, tényleg nagyszerű!
Én még most készülök az anyaságra, de remélem, hogy hasonló élményeim lesznek.
Érdekelne, hogy milyen elvonuláson voltál, mivel én is tervezek a közeljövőben hasonlót. Remélem, megtudhatunk erről többet.
Kedves Évi!
Megírtam a részleteket és a hozzáfűznivalóimat a mail-címedre személyesen. Örülök, hogy tetszett az írásom, szívből és spontán született. Kívánom, hogy az anyává válásod folyamata olyanná váljon (olyanná tudd tenni:)), amilyenre belül igazán vágysz.
Ha van kérdésed a téma kapcsán írj bátran ide vagy az npozsgai@noionmegvalositas.hu címre.
Nikol
Kedves Anikó!
Ahogy olvastalak, arra gondoltam, hogy nem abban van a lényeg, hogy császár vagy nem császár, és nem szabad, hogy bárkinek is bűntudata legyen e miatt (Te nem, de sok anya van ezzel így sajnos). Van helyzet, amikor ez a megoldás…és ez így van jól.
A szülés – bárhogy is zajlik, anyává avat. A megélés a miénk és tőlünk függ. Érdemes benne lenni, ott lenni a pillanatokban és megengedni, hogy a testünk tegye a dolgát.
Az utolsó bekezdésed gyöngyszem:) és nagyon szépen fogalmaztad meg a lényeget. Üdvözlet Istennőtárs(ak)!:)))
Talán nagyon furcsának tűnhet, amit megosztok most Veletek, mert tudom anno nekem is az volt.
Lányom 13 és fél éve gondok miatt császármetszéssel érkezett meg nekünk, pedig vágytam, akartam volna érte küzdeni, ahogy természetes.
Mikor felocsúdtam „mélyálmomból”, rögtön az aggasztott, hogyan fogok érezni az iránt a kis édes tünemény iránt,kit hónapokig naponta magam elé képzelgettem, simogattam pocimon keresztül.
Majd előjönnek azok a nagyon szoros anyai érzések úgy is, hogy nem jártam végig azt az utat, mit normálisnak tartottam ezen élethelyzetben?
Fogom én Őt úgy szeretni, ahogyan akarom? Mert nagyon akartam!
2 nap után lehetett látnom, s alig vártam!
Azt anya csak akkor érzi!!! Abban a pillanatban elszálltak minden ködös gondolataim,téveszméim, aggódásaim.
Csakis Ő volt, meg én és az Apukája, s miénk volt az egész világ!!
Ugye, miket produkál a sors, az elme, a lélek, no meg az Élet.
Kedves Niko!
Nagyon érdekelne az elvonulásod.
Kislányból serdülésem idején többszöri megaláztatás ért az édesanyámtól sőt folytatódott a házasságom ideje alatt is és jelenleg is tart.
Most 53 éves vagyok. Eddig nem sikerült megélnem az orgazmust csak vágy álom.
Újjászületésem megtörtént még pedig transz állapotban de ott is bele szóltak.
Nem te szülsz hanem te születel.
Ez előző életem sorstragégiája volt amit már sokadik alkalommal dolgoztam fel és igen mély tudatszintről.
A „szégyen”!!!!!
Legyőzni, felszabadítani amit nagy fájdalom közeppette éltem meg és végre élvezet legyen a javából és ne mély fájdalom.
Első szűlésem megaláztatásai csak fokozódtak második szűlésem alkalmával.
A Főorvos úr másnap reggel üvöltve kérdőre vont, „honnan jött maga tányáról”?
Hírtelen jött kisfiam nem engedélyeze a borotválást és a beöntést.
Szerencsétlen és megalázó helyzeteimet abban a szép és áldott percekben emberek okozták mindíg a butaságukkal és a tudatlanságukkal.
Természetesen nem ennyire egyszerű az eset mivel millió szál köti össze- e képeket.
Az Istennő az Anyaistennő mind örök kép és itt él nem csak a szívünkbe az érzéseinkbe a méhünkbe.
Legjobb példa erre azok az apák akik csodás szeretetbe nevelik gyermekeiket sőt példát vehetnének az anyák akik csak megalázni, bántani tudják életük gyümölcsét.
Fejtegessük csak tovább és nézzük meg hol sérül a lélek.
Sok szeretettel: Dalma