Brian Tracy-t olvasgattam néhány hete (meg azóta is :)), és az amúgy is értékes gondolatok között megpillantottam egyet, ami szöget ütött a fejembe. Így hangzik: „Én személy szerint hiszem és vallom, hogy minden egyes iskolában, minden középiskolában és egyetemen kellene lenni egy tanfolyamnak a sikerről.”
Bán Annamari cikke
Az jutott erről az eszembe, hogy miért csak az iskolában? Miért nem már a gyerekek születésétől fogva törekszünk arra, hogy átadjuk nekik azt, ami szükséges ahhoz, hogy sikeresek legyenek az életben? Ehhez persze az kell, hogy nekünk, szülőknek legyen valami fogalmunk arról, hogy mi kell a sikerhez.
A sikerrel és a kudarccal való találkozás már babakorban elkezdődik. Egészen korán, tulajdonképp már azzal, hogy a baba arcán néhány hetesen megjelenik az első mosoly, és kiadja az első gőgicsélő hangokat, amelyekkel első kommunikációs próbálkozásait teszi meg. A legtöbb szülő reagál is ezekre: visszamosolyog, beszél a babához – és a baba már meg is tapasztalja élete első sikerélményeit.
Hogyan
spóroljunk havi 20ezer forintot
megszorítások
nélkül, ésszerűen?
Töltsd le az
ingyenes tanulmányunkat, és
spórolj
havonta minimum 20ezer forintot!
https://www.hosnok.hu/20ezer/
Aztán ahogy fejlődik tovább, újabb és újabb akadályokba ütközik, amelyeket le kell, hogy győzzön: meg kell tanulnia a kezeit használni, hogy megfoghassa a tárgyakat, kúszni, mászni, hogy elérhessen távolabb lévő játékokat és minden egyebet, ami a kíváncsiságát felkelti (például a virágcserepet, vagy a konyhaszekrényt, amiben olyan sok pakolnivaló van, hisz anya állandóan ezt csinálja :)), és meg kell tanulnia járni is, ami meglehetősen sok eleséssel jár – hogy csak néhányat említsünk.
Már ekkor fontos, hogy hogyan reagáljuk le a próbálkozásaikat, és mit mondunk akkor, ha esetleg nem sikerül valami elsőre, illetve milyen lehetőségeket biztosítunk nekik az önállósodásra, a próbálkozásra.
Nehéz időszak lehet például, amikor az egy-másféléves kicsi egyedül akar enni. A fiam lassan már túl van ezen, egész ügyesen lapátolja a szájába kanállal, villával az ételt, de amíg idáig eljutott, meglehetősen sok törölgetés, felmosás, takarítás, no meg jó adag türelem is kellett.
Adhatunk a kicsiknek a fejlettségi szintjüknek megfelelő kihívásokat is. Ehhez jó lehetőséget kínálnak az otthoni tevékenységek, a házimunka (nem, nem akarom a gyerekeket dolgoztatni, még mielőtt félreérhető lenne, amire gondolok – az OkosBabán vita is kerekedett ebből). Nekik ez még csak játék, amiből viszont sokat tanulhatnak, és leginkább ők szeretnék csinálni, hisz utánozni akarnak bennünket. 🙂
Csak egy egyszerű női példa: a főzés, sütés jó alkalom lehet, hogy a kézügyességük kibontakoztatása mellett a gyerekeknek sikerélménye legyen. Nemrég 4 éves lányommal egyszerű kókuszgolyót gyártottunk, ő keverte a hozzávalókat, gömbölyítette a golyókat, és utána büszkén ette a finom édességet, amit ő is készített.
A sikerrel kapcsolatban az egyik legfontosabb lecke, amit a kicsik tőlünk tanulnak, az, hogy hogyan viszonyuljanak a kudarchoz. Amikor valami nem sikerül nekünk, felnőtteknek, a mi mintánkat látják: hogy feladjuk-e, hogy dühöngünk-e vagy (netán a fogunkat összeszorítva) újra megpróbáljuk. Engedjük őket is próbálkozni, biztassuk őket, hogy tegyék meg újra, különösen addig, amíg a mi óvó szárnyaink alatt vannak, és nem bukhatnak nagyot.
Thomas J. Watson, az IBM 82 évet élt egykori elnöke így vall a sikerről: „Szeretnéd megkapni tőlem a siker receptjét? Valójában egész egyszerű. Duplázd meg a kudarc arányát. A kudarcra a siker ellenségeként gondolunk. Pedig egyáltalán nem az. A kudarc elbátortalaníthat bennünket vagy tanulhatunk belőle. Rajta, hibázz csak. Véts annyi hibát, amennyit csak tudsz. Mert emlékezz, ez az, ahol megtalálod a sikert.”
Bán Annamari