A gazdagság receptje

Mikor menjen egyedül táborba, utazásra? Milyen messzire engedjem el? Mennyi időre?
Minden család életében felmerülnek előbb-utóbb ezek a kérdések. Ahányan vagyunk mi szülők, annyiféleképpen éljük meg ezt a helyzetet.

borond

Van olyan család, ahol szívesen küldik el a pár napra-hétre a gyereket, az önállósodási lehetőségeket szem előtt tartva. Van, ahol féltve, aggódva, de elengedik, hiszen tudják, jól fogja magát érezni. És olyan család is van, ahol évről-évre tologatják a táborozást, nem merik-nem akarják elengedni a gyereket.
Van, ahol csak napközis jellegű helyre engedik el, hiszen fontosnak tartják az éjszakai biztonságot. Van, ahol fokozatosan engedik mind hosszabb és hosszabb időre. Van, ahol a gyermek élete első tábora már „ottalvós”, pl. azért, mert a testvérével megy. És van, ahol külföldre küldik őt, akár nyelvet tanulni, akár világot látni.
Van, aki naponta rátelefonál a gyerekére, és mindent tudni akar, mindenről azonnali beszámolót igényel. Van, akinek elég, ha tudja, hogy épségben megérkeztek, és türelmesen várja, hogy a gyerek jelezzen neki telefonon. És olyan is, van, aki nyugodtan viseli a távollétet, hisz tudja: az a jó hír, ha nincs hír. Ha telefonál a gyermek, akkor örül neki, de nem zaklatja a programok között. Tudja: otthon bőven lesz alkalma végighallgatni a sok élményt, ami majd hetekig dől a gyerekéből.

Hogyan
spóroljunk havi 20ezer forintot


megszorítások
nélkül, ésszerűen?


Töltsd le az
ingyenes tanulmányunkat, és


spórolj
havonta minimum 20ezer forintot!


https://www.hosnok.hu/20ezer/

Én a magam részéről a könnyen elengedő, nyugodt, nem sokat telefonáló fajtába tartozom. Mindkét fiam (most már 12 és 14 évesek) kisiskolás kora óta könnyen ment „ottalvós” táborba, nyaranta egy-két ilyen program mindig akadt. Igyekeztünk értékes programokat keresni a számukra. Mivel vállalkozóként szabadok a nyaraim, nem a „csak legyen felügyelet alatt!” volt a legfontosabb szempont. Voltak az ország több pontján, többféle tematikájú táborokban. Mindenhol jól érezték magukat, mindenhonnan úgy jöttek haza, hogy dőlt belőlük az élménybeszámoló. Emlékszem, egyszer milyen jót nevettünk azon, amikor a nagyobbikom egy éjjel felébredt, és kijött elmesélni egy sztorit – két héttel a tábor után!
És mivel már nagyok, ideje volt az ország határain túl is nézegetni. A nagyobbikom még a tanév során, tavasszal részt vehetett egy ausztriai német nyelvtanfolyamon, ahol délelőttönként kirándultak, és német nyelvi helyzeteket kellett megoldaniuk, délutánonként pedig 3 német nyelvórájuk volt, anyanyelvi tanárral. Ez bizony gyakran izzasztó helyzeteket teremtett, de biztos vagyok abban, hogy jó hatással volt a némettudására.
A kisebbikem pedig… no, ez érdekes. Korábbi írásaimban utaltam már arra, hogy zeneiskolába jár, kifejezetten tehetségesnek tartják, nagyon ügyes mind a hangszeres előadásaiban (hegedű), mind a szolfézs tudományában. Élvezi, és nagy örömmel jár órákra. Most már a zenekarban is játszik. A vonószenekar járt már több alkalommal is külföldön, Spanyolországban, Kínában. Zsombor még ezeken nem vett részt, de készül, mikor mehet már ő is.
Még a kora tavasszal megkeresett telefonon az iskola szolfézs tanszakának vezetője, hogy nyáron lesz egy külföldi konferencia, ahová elvinnének 10 (!!!) gyereket. Zsombi az egyik jelölt. (Ez azért elég hízelgő egy anyukának, ugye?) Elengedném-e? Hát persze. Na de nem ilyen egyszerű a dolog, mert KÍNÁBA mennek. Útiköltség, vízum, zsebpénz…

Irány Kína!
Irány Kína!

Az első villámcsapásszerű sokk után azonnal mondtam, hogy én elengedem… a sokk is csak azért ért, mert rögtön az jutott az eszembe, hogy ha én 12 évesen Kínába mehettem volna…! Nem volt kérdés, hogy elengedem. Pontosabban elengedjük, hiszen apukája is van neki.
Így hát a zeneiskolából kiválasztottak 12 főnyi 10-13 éves gyereket, akik július végén-augusztus elején utazhatnak Pekingbe. Illetve azt még nem tudjuk, hogy mindet elviszik-e, vagy csak az eredetileg kigondolt 10 főt, de reméljük, senki sem fog csalódni, hiszen úgy készülnek a gyerekek! Sőt, a konferencián való részvételen kívül több koncertet is szerveznek nekik, így a hangszeres tudásukat is megmutathatják. Mennek vonós, ütős, zongorista, fúvós gyerekek is, mindannyian mind a szolfézs, mind a hangszeres csoportok legjobbjai. Fiúk, lányok vegyesen, három pedagógussal.
Ők már megértik, hogy felelősséggel tartoznak az előadásukkal tanáraik és az iskola felé egyaránt, így igyekeznek, külön felkészítő szolfézsórára járnak. Persze, senki se gondolja, hogy a szülőkre nem hárul feladat, igaz, nekünk „csak” az anyagi hátteret kell előteremteni, de ez sem kis dolog. Bár én a magam részéről azt gondolom, hogy amíg megtehetem, addig meg is kell adnom neki ezeket a lehetőségeket.
A tegnapi szolfézsóra után Zsombi egy köteg papírral, mindenféle kottákkal állított haza. Belekukkantottam, és láttam, hogy van közöttük kínai írásjelekkel ellátott kínai dalocska is. Kíváncsi lettem, és megkérdeztem, el tudja-e énekelni nekem. Megfogta a kottát, maga elé tartotta, és komoly pofával belekezdett:
– Krix, krax, krix-krix-krax…

Kriksz-kraksz?
Kriksz-kraksz?

Azért arra kíváncsi vagyok, hogy amíg a gyerekem a világ túlsó van, és nem telefonálhat haza bármikor, vajon HősNőiesen fogom-e viselni a várakozást…

Melicher Cili

www.cilizenebolcsije.eu

2 thoughts on “Elengedjem??? Ne engedjem???”

  1. Hú, Cili, ez aztán nem semmi! Gratulálok először is a fiaidnak, hogy ilyen talpraesettek és ügyesek – szerintem volt kitől örökölniük :), és nem utolsósorban gratulálok neked is, hogy ilyen bátor anyuka vagy!
    Az az érdekes, hogy a lányommal én is ilyen voltam! Ha akart, mehetett, volt olyan nyár, hogy alig volt itthon – ebbe persze a kényszer is belejátszott -, de ő mindig jól érezte magát máshol is. Most is állandóan elvan valahol 😉

    A fiammal viszont egészen másképp vagyok aggódó szülő…
    Ezt majd ki is kell nevelnem magamból, mert már megfordult a fejemben az, hogy mi, szülők gátoljuk őt a túlaggódásunkkal…

    Majd beszámolok 12-14 éves korában, hogy hova sikerült felfejlődnöm 😉

  2. Cili, nem is tudod, mennyire időszerű az írásod (vagy mégis? 🙂 ), a 2 nagyobb gyerekem, 7 és 9 évesek, idén először mennek bejárós táborba. Ottalvóshoz én még nem vagyok elég érett 🙂

Vélemény, hozzászólás?