Bán Annamari, aki nem akar tökéletes lenni

Bán Annamari vagyok, az OkosBaba és a KétnyelvűGyerek weboldalak szerzője, nyelvtanár, pedagógus, két kisgyerek, egy kislány és egy kisfiú édesanyja. Bár diplomáim megszerzésekor is tanultam a babák és kisgyerekek fejlődéséről, igazán a lányom megszületése előtt ástam bele magam az erről szóló szakirodalomba, és azóta is folyamatosan bővítem az ismereteimet. Meggyőződésem, hogy mi, szülők tehetjük a legtöbbet gyermekeink fejlődéséért, kiegyensúlyozottságáért, és azért, hogy később az iskolában és az életben megállják a helyüket és sikeresek legyenek. Hiszem azt, hogy nem lehet elég korán kezdeni: mikor még picik, alapozhatjuk meg igazán jövőjüket azzal, hogy lehetőséget biztosítunk nekik a világ felfedezésére, úgy, hogy közben erős érzelmi hátteret nyújtunk nekik. Vigotszkij nyomán úgy gondolom, hogy a gyermek, ha képességeihez igazodó, támogató, segítő, biztonságot nyújtó környezetben segítséget kap egy felnőttől (azaz az édesanyjától, édesapjától vagy más közeli hozzátartozójától), akkor saját erőfeszítései által jobban tud fejlődni. Nem tanításról beszélek: inkább közös játéknak, lehetőségnyújtásnak és szelíd irányításnak nevezném, olyan ajándéknak, amelyet senki mástól nem kaphat meg. Ezért írok weboldalaimon a kicsik fejlődéséről, játékos fejlesztéséről, gyereknevelésről (okosbaba.hu) és a korai nyelvtanulásról (ketnyelvugyerek.hu).

Rita: Annamari, mi egy női vállalkozókat felölelő szűk, bensőséges csoportban ismerkedtünk meg, de én már régóta figyellek. Már akkor weboldalad volt, amikor az még nem volt hétköznapi dolog, sőt, már akkor saját szolgáltatásod és szakterületed volt, amikor ilyesmivel még szinte csak cégek, vagy férfiak dicsekedhettek. Hogyan kezdted? Honnan jött az első oldalad ötlete?

Annamari: A lányom néhány hónapos volt, amikor meggyőztem a férjem, hogy vezettessük be az internetet otthon is. A munkahelyünkön már mindketten régóta használtuk a netet (sőt, már egyetemistaként is kutattam a dolgozatokhoz anyagot a neten – de rég is volt! :)), és úgy éreztem, hogy szeretnék a pici mellett is kapcsolatban maradni a külvilággal. Aztán ahogy feltárult ez a csodavilág és lehetőségem adódott, hogy jobban szétnézzek a weblapok között, arra gondoltam, miért ne lehetne nekem is? A lányom kapcsán amúgy is sokat olvastam a kicsikről, így a téma adott volt. Nulla tudással belevágtam, kutattam a weblapkészítés rejtelmeit. Persze azóta nagyon sokat fejlődött az oldal is, meg én is – máshová helyeződött a hangsúly, és sokat tanultam az online világról. Ma már sokkal könnyebb dolga van azoknak, akik online vállalkozást szeretnének építeni, sokkal könnyebben megtanulhatják ennek csínját-bínját. Amikor indultam, tulajdonképp azt sem tudtam, mi fán terem ez az egész, nem is vállalkozásként indult, maga az oldal volt a fontos, ma már pedig inkább eszköz. De nem bánom, hogy így alakult, örülök annak a tudásnak, amire ezáltal szert tettem, a barátoknak pedig még inkább.

Rita:  Nőként milyen nehézségekkel szembesültél ebben a gyakorlatilag még mindig férfias internetes világban?

Annamari: Tulajdonképp nem is amiatt kellett problémákkal megküzdenem, mert nő vagyok – viszont nem menne így a weblapok fenntartása, ha nem lennének a háttérben segítők, akik történetesen férfiak (ahogy írtad is itt az oldalon, az „áldott” kategóriából, első helyen a férjem, aztán a barátaim). Amivel szembe kellett néznem, az inkább az volt, hogy a nézeteim miatt érnek támadások. Nem volt egyszerű ezt feldolgozni, volt egy olyan pont, hogy azon gondolkodtam, abbahagyom. De nem tettem, ma már azt mondom, szerencsére. Tudomásul kellett vennem, hogy mindig lesznek olyanok, akik másképp gondolkodnak, vagy nem nyitottak annyira az új dolgokra, mint én. Azt hiszem, aki vállalja, hogy kilép a netes „porondra”, meg kell tanulnia ezzel együtt élni, ez is része a személyes fejlődésünknek.

Rita: Privát beszélgetéseinkből úgy érzem, hogy te az a típusú erős nő vagy, aki néha gyengének érzi magát. Az a fajta példakép, aki azért még keresi saját példaképét :). Miből szoktál erőt meríteni?

Annamari: Az első ilyen erőforrás a családom, a gyerekeim. Aztán nagyon sokat jelent, ha a munkám kapcsán olyan levelet kapok, amelyben egy-egy olvasó írja, hogy örül, hogy rátalált az oldalamra, és segítettem neki megtalálni a problémájára a megoldást. És sokat jelent az a női csoport is, amit említettél korábban: hihetetlenül inspiráló olyan társakkal megosztani az örömömet és a bánatomat, akik hasonlóképp gondolkodnak. Nekem ez egy új korszak kezdetét jelentette, nagyon sokat tanultam.

Rita: Bár az oldalaidon a gyerekek fejlesztésével foglalkozol, de nekem meggyőződésem, hogy neked van a legfantasztikusabb küldetésed: jobb szülővé válhatnak a nők a segítségeddel. Hiszen a gyerek érdekeit szem előtt tartani, a gyerekeinket fejleszteni azt jelenti, hogy jó szülők vagyunk. Te milyen szülő vagy véleményed szerint?

Annamari: Semmiképp sem gondolom, hogy tökéletes – ilyen nem is létezik. Bruno Bettelheim írja Az elég jó szülő c. könyvében: „Az elég jó szülő mindig tudatában lesz, hogy gyermeket foganni, kihordani és világra hozni életének legcsodálatosabb eseménye. A születés pedig a gyermek életében a legcsodálatosabb esemény. Minél jobban élvezik mindazt a maguk módján, ami ebből következik – a szülő a gyermeknevelést, a gyermek azt, hogy a szülő neveli -, annál boldogabb lesz az életük.” Szerinte nem kell tökéletes szülőnek lennünk, és a gyermekeinktől sem kell elvárni, hogy tökéletesek legyenek. De lehetünk elég jók! 🙂 Igyekszem megadni az enyémeknek azt, ami tőlem telik, amit úgy gondolom, hogy csak tőlem kaphatnak meg, és élvezni azt, hogy ők tanulnak tőlem, én meg tanulok tőlük. Hisz ez is egy útkeresés, fejlődés, tele kompromisszumokkal, és szembe kell nézni azzal is, ahogy bennünket neveltek. Nem mindig könnyű levetkőzni ezeket a mintákat (mondom ezt anélkül, hogy elítélném a szüleim – egyszerűen akkor más világ volt). Ma már sokkal tudatosabbak a szülők, sokkal több információ áll a rendelkezésükre ahhoz, hogy megtalálják a maguk útját a gyermeknevelésben. Közel állnak hozzám Thomas Gordon elvei, a kötődő nevelés, és anélkül, hogy „feláldoznám magam”, igyekszem a kicsik szemszögéből is szemlélni a problémákat. Látom a hibáimat, és ez jó alap a változtatáshoz, igyekszem odafigyelni ezekre.

Rita: Ha jól tudom – naná, hogy jól tudom – évente szoktál egy-egy nagy rendezvényt is szervezni az oldaladdal kapcsolatosan, idén is számíthatnak ilyesmire a szülők? Hol? Mikor?

Annamari: Ez titok. 🙂 Na jó, annyit elárulok, hogy egy napon zajlik a Hősnők-Gazdagmami-Gazdagnők-Gugliságok.hu találkozóval, vagyis holnap után, Budapesten. Amolyan családi nap ez, ahol a zárt fórumunk tagjai összejönnek párjaikkal, gyermekeikkel együtt, és beszélgetünk, eszünk-iszunk. Idén harmadszor találkozunk, mondhatom, hogy már hagyománnyá vált ez a találkozó. Három évvel ezelőtt az első nagyon izgalmas volt, hiszen a netes kapcsolatteremtés után akkor találkoztunk először személyesen. Ma pedig már várjuk, hogy újra összejöhessünk, és egy kicsit együtt játszhassanak a gyerekek. De tervezek idén egy másik találkozót is, ami valószínűleg nyitott lesz bárki számára, aki olvassa az oldalaim.

Rita: Miről fogsz írni a HősNőknek? Mikről olvashatunk tőled?
Annamari: A szülőség minden bizonnyal szerepelni fog a témáim között, a többi pedig legyen a jövő zenéje. 🙂

100 gyakorlati tipp leendő és kezdő vállalkozónőknek, hogy vállalkozásod valóban sikeres legyen!>>