Babával moziba?

Nemrég láttam a TV-ben egy ausztrál babás ismeretterjesztő sorozatot.

Nagyon jó dolgokról esett szó benne, csak sajnos némelyik szinte fényévnyi távolságra van tőlünk (nem csak a kilométerekre gondolok…).

Az egyik részben arról beszélgettek, hogy milyen filmet fognak megnézni a babákkal a moziban.
Babával? Moziban? Hogyan?
Mint kiderült, az egyik moziban, hetente 1x lehetőségük van a kismamáknak a babákkal együtt mozizni.
Ilyenkor egy kicsi termet nyitnak meg, ahol kisebb felületre vetítenek, lejjebb veszik a hangot, nincs teljes elsötétítés, szőnyegeket, és játékokat, valamint a baba ellátásához szükséges cuccokat visznek be, hogy az anyukák könnyen el tudják látni ott is a gyerekeket.
Szerintem ez egy követendő példa, hiszen néha jól esne az embernek kikapcsolódni, megnézni 1-1 mozifilmet, de ha nem tudjuk kire hagyni a babát, akkor ez nem lehetséges.
Ezt a kikapcsolódást persze nem úgy kell elképzelni, hogy szép csendben végignézzük a filmet, hiszen ahol gyerekek vannak a közelben, ez nem lehetséges.
Egy kisgyerekes család viszont már hozzászokott ahhoz, hogy nem lehet nyugalomban filmet nézni, mivel a legkisebb családtagok mindig magukra vonják a figyelmet.
Kíváncsi vagyok rá, hogy ha lehetőség lenne rá Te elmennél-e babával mozizni?
Szívesen venném, ha leírnátok a véleményeteket róla…

Családi fészek

Hogyan
spóroljunk havi 20ezer forintot

megszorítások
nélkül, ésszerűen?

Töltsd le az
ingyenes tanulmányunkat, és

spórolj
havonta minimum 20ezer forintot!

https://www.hosnok.hu/20ezer/