Már volt szó a HősNőkön a fizikai szinten beteg gyerekekről, ebben a bejegyzésben. Én most a lelki szintű betegségekről fogok írni, hogy teljes legyen a kép.
Nemsokára esedékes a gyerekorvosunkkal való következő randi egy oltás miatt. Ezt az eseményt eléggé ambivalens érzésekkel várom. Az egyik oldala a dolognak az, hogy még nem hevertem ki a kelleténél jóval több gyerekkori szurimat, és aggódok az oltás esetleges, még ki nem derült következményeiért a gyerekemre nézve. A másik oldala viszont az, hogy a gyerekorvosunkat én választottam az alapján, hogy ért a homeopátiához, és tudom róla, érzem rajta, hogy mennyire elkötelezett a gyerekek iránt. Biztos, hogy mindent megtesz azért, hogy a gyerekemnek a hasznára legyen, de legalábbis ne ártson neki. Hallottam már ezt az orvost telefonon ledorongolni egy, a kelleténél gondatlanabb szülőt azért, mert a reggel óta hányó gyerekéről csak délután értesítette őt. És nagyon büszke szoktam lenni arra, amikor ugyanez az orvos megjegyzi, hogy milyen kiegyensúlyozott a gyerekem. Tudom, hogy ha nem így lenne, azt is megmondaná. (Ilyenkor úgy érzem, hogy van eredménye annak a törekvésemnek, hogy kimásztam az egészségtelen gyerekkorom következményeiből.) És az orvossal együtt szoktam szomorkodni azon, amikor megemlíti, hogy tudom-e, milyen sok neurotikus gyerek van manapság.
Hogyan
spóroljunk havi 20ezer forintot
megszorítások
nélkül, ésszerűen?
Töltsd le az
ingyenes tanulmányunkat, és
spórolj
havonta minimum 20ezer forintot!
https://www.hosnok.hu/20ezer/
Persze, biztosan van sok neurotikus gyerek, ami ellen egy gyerekorvos talán nagyon kevés hatékonysággal tud küzdeni. Mert a gyerek szülei, ha nem képesek, nem akarják a külvilágból rájuk zúduló értéktelen és ijesztő információkat kiszűrni, akkor az bizony a gyereken csattan, és ez bármilyen gyerek általános biztonságérzetét próbára teszi. Például nemrég beszélgettem az egyik szomszédommal, akiknél azért nincs még hinta az udvarban, mert az egyik társasházi lakótársuk megvétózta, mondván, zavarni fogják őt a gyerekek a kiabálásukkal. És csak azt felejti el megemlíteni, hogy az ő kicsi gyerekei a leghangosabbak, mert ezt a példát látják otthon: az egész ház tudja, és nem is titkolja, hogy ő ordítozva neveli a gyerekeit, és nem is akarja másképpen csinálni.
Természetgyógyász körökben van egy olyan mondás, hogy „Beteg a gyerek, gyógyítsd a szülőt!„. Nos, erre az anyukára biztosan ráférne egy terápia. Mert talán hiába viszi el a gyerekét (aki csak háromévesen kezdett el beszélni) kineziológushoz. Ha a gyereket kezelik, de az anyukát nem, mert ő nem hajlandó megnézni, hogy mi az egészségtelen a viselkedésében, és nem akar változtatni rajta, kötve hiszem, hogy tartós eredményt tudnak elérni. Én magam számtalanszor tapasztaltam már, hogy ha a lányommal nem volt minden oké, magamban kellett a problémát megoldani ahhoz, hogy sínre kerüljünk. És ez a folyamat egész életen át tart, soha nincs vége, mert mindig van mit javítani.
Itt nem arról beszélek, hogy mindig legyünk tökéletes szülők és mindig bánjunk szépen a gyerekeinkkel. Biztos vagyok benne, hogy minden szülőnek (nekem is) van olyanja mondjuk hetente egyszer, hogy elszáll a türelme és nem tud uralkodni az indulatain. A családi, tudat alatti minták nagy urak az életünkben. Viszont életbevágóan fontos, hogy törekedjünk a javulásra. Első lépésként például az indulataink fókuszát tanuljuk meg elirányítani a gyerekről tárgyakra vagy sportolásra. Hibás dolog a gyerekről olyanokat feltételezni, hogy „csak azért csinálja, hogy bosszantson minket”, stb. stb. Ez nem igaz. Azért csinálja, mert szüksége van a szeretetünkre ahhoz, hogy fel tudjon nőni. És azt sem a gyereken kell megbosszulni, hogy minket úgy neveltek, ahogy, mert nem ő tehet róla. Viszont a következő generáció úgy fogja magát biztonságban érezni, és úgy lesz velük jó a kapcsolatunk, ha nem használjuk őket villámhárítónak.
Ha beteg a gyerek, gyógyítsd a szülőt. És a szülő is gyógyítsa önmagát!
Szerinted meggyógyulhat-e tartósan egy kicsi gyerek úgy, hogy a szülője nem hajlandó változtatni a káros viselkedésén?
Szalkai Titi
Kapcsolódó cikkek:
10 thoughts on “Beteg a gyerek, gyógyítsd a szülőt”
Comments are closed.
Kedves Titi!
Egyetértek az itt leírtakkal. Fejlesztem magam minden irányban, de érzem, hogy egyre türelmetlenebb vagyok a gyerekeimmel. Talán aludnom kéne többet, mert az olvasásra való időmet az alvásból veszem el, másból nem tudom…
Csak azt nem értem néha, hogy míg a két nagyobb gyerekem máshol kisangyalként viselkedik, nálam szinte szakadatlanul a határaikat próbálják kijjebb tolni, és van nap, amikor tényleg egész nap bosszantanak. Amikor három és fél évesen képes pl. két órát hisztizni azért, mert fel akarja rúgni azt a többször átbeszélt szabályt, hogy előbb felöltözik, és utána csinál minden egyebet. Sajnos a legkisebb születése környékén felborult néhányszor a szabály, akkor még fél 11-kor sem tudtam rávenni arra őket, hogy felöltözzenek, és szétesett az egész nap. (Friss gyerekágyasként pedig fizikailag nem bírtam el egy 15 kilós gyerekkel). De két hónapja ismét stabil a rend, de bepróbálkozik, kitartóan. Ilyenkor arra gondolok, hogy szép-szép az önálló akarat és a kitartás, az elképzelésekhez való ragaszkodás, felnőttként előnyére válik, csak én ne őszüljek meg idő előtt ettől 🙂
Egyébként most fogunk beszerezni mindenkinek (nekem is) személyre szóló babzsákot, azt lehet feszültség esetén dobálni, rugdosni, ütni. Félreértés ne essék, a gyereket nem ütöm, de papucsot már vágtam földhöz pl. Aztán a fiam is földhöz csapta néhány játékát hasonló helyzetben. Ez van, ezen próbálunk javítani.
Anita
Kedves Titi!
Meggyogyulhat a gyerek, de oriasi erofeszitessel, akaraterovel, onallosaggal es hosszu evek soran. A gyerek nem abbol tanul, amit mondanak neki, hanem abbol, amit lat, tapasztal. Ha van szerencseje es sok emberrel van kozeli kapcsolata, akkor elkepzelheto, hogy a hasznos dolgokat rogziti magaba tudatosan, mert azt akarja, de a kevesbe hasznos dolgok (finoman kifejezve) szinten raragadnak, ha allandoan azt tapasztalja. Azokat pedig elvalasztani egy eleten at torteno harc lehet. Minden berogzodest ki lehet torolni, hosszas munkaval, de persze sokkal jobb es egeszsegesebb, ha mar jo programokkal kezdunk es ahhoz csak adagoljuk a jot, ahelyett, hogy allandoan programokat kell torolni, frissiteni es helyettesiteni, szamitogepes nyelvezetet hasznalva.
Mennyire igaz! A gyerek viselkedése sokszor azonnali tükör. Ma én kiabálok rá, holnap ő kiabál rám és haragudni sem tudok érte, mert tudom, hogy tőlem hallotta. Igaza van, ha azt találja megoldásnak a problémájra. Szülő legyen a talpán, aki mindig minden helyzetben le tudja küzdeni az indulatait. Bár tudatosan törekszem a nyugalomra, mégis van még mit tanulnom.
Kedves Titi!
Én is egyetértek veled. Na de van egy kérdésem:
A kisfiam, aki decemberben lesz 3 éves, nagyon fél az orvosoktól, most már mondhatom azt, nem együttműködő. Egy sima kancsalságvizsgálaton történt, hogy annyira összeszorította magát, belém csimpaszkodott, és sírt, hogy menjünk ki, hogy nem tudták megnézni a szemét, nem nyitotta ki, még olyan cselre sem, hogy nézd milyen lámpa, és nézd csak mi van ezen a képen. Pedig tudta, elmondtam neki előtte, hogy milyen vizsgálatra megyünk, otthon egy kis lámpával el is játszottuk. Sőt látta a többi kisgyereket is előttünk, hogy mi történik a vizsgálaton.
Szerencsére nem beteges, így nem kell sokszor orvoshoz vinni.
Még kisebb korában történt vele néhány kellemetlen vizsgálat, kezelés: könnycsatorna átmosás, és persze az oltások.
Idén tavasszal történt, hogy egy nagyon „nem szimpatikus” orvos úgy ledugta a torkán a fa pálcikát, hogy hányt tőle. De azt hiszem itt az is közrejátszott, hogy nem volt együttműködő, és nem akarta hogy megvizsgálják, és a doki meg csak azért is, és egy kicsit erőszakosabb lett.
Ennél több „fizikai” okot nem tudok.
Ami engem illet, úgy állok, ahogy te írtad a cikked elején: még nem hevertem ki teljesen a gyerekkori oltásoktól való félelmet, na és a fogorvosi témával kapcsolatban is lenne még szorongást oldani valóm. Ezt is biztosan érzi.
Vagy esetleg hozott magával valami traumát előző életéből?
De nem is az a legnagyobb kérés, hogy miért alakult ki ez a félelem, mert gondolom minden itt felsorolt dolog hozzájárult egy-egy kicsit.
Na de mit lehet tenni? Mert ugye néha szükség van orvosi vizsgálatokra, kezelésre, és még kötelező oltást is többször fog kapni.
Szia Éva,
Úgy gondolom, az az igaz, amit írtál, hogy mindegyik esemény hozzátett egy kicsit a kisfiad félelméhez. A téma iránti érzékenység pedig származhat az előző életeitekből. 🙂
Én ezeken a traumákon, amiket felsoroltál, egyenként dolgoznék. Magamon. Azon az érzésen is, amit Te éreztél akkor, amikor a kisfiaddal érzéketlenül bánt az orvos. Mindegyik feldolgozása csökkentheti a gyermeked félelmét a dokiktól. Mivel én most az EFT módszerben vagyok-leszek otthon, az EFT-vel. De biztos van más jó szorongásoldó technika is.
Az EFT-t egyébként alapszinten meg lehet tanulni egy ingyenes kézikönyvből:
http://web.mac.com/solyomvary/EFT/EFT_Manual__files/eftkezi4.pdf
Nálunk tegnap megtörtént az oltás. Azt hiszem, kijelenthetem, hogy jelentősen csökkent a félelmem a tű iránt. 🙂 A gyerkőcöm meg sem nyikkant, amikor a doki bácsi megszúrta. Sőt, mosolygott a dokira, mert amúgy bírják egymást. Ez már eredmény!
😀
Éva, az én fiam egy perces korától gyűlölte, ha bárki hozzáért, aki nem rokon volt.
Távoli rokonokra is úgy nézett, hogy azok inkább levegőt sem vettek.
A kezdetektől utálta, ha valaki belépett a személyes terébe, és mindegy volt, hogy simogatni jött, vagy szurkálni.
Egy torokba nézéskor elájult a vizsgálóasztalon.
Azóta nincs gyerekháziorvosunk, mert sintérre nincs szükség. (több, mint 2 éve).
Vannak, akiket nem lehet betörni, és nem is KELL betörniük. Erről fog szólni a 21. század, mert azok a társadalmi tradíciók, amik uralkodnak rajtunk, azok károsabbak, mint hinnénk… (sablonossá, együttműködővé akarnak tenni, minden áron).
Úgyhogy inkább legyél büszke arra, hogy öntudatos gyereked van, és hallgasd meg a Mennyei próféciáról szóló hangfelvételt, hogy tudatosíthasd, miért ilyen 🙂 Ezek jó dolgok! Van némi összeütközés a hagyományokkal olykor, de akkor is jó dolgok.
Összefoglalhatom az eddigieket? 🙂
Ha feldolgozzuk a minket ért traumákat, csökken a félelmünk a dokitól, és egyre inkább képesek leszünk bízni a saját testünkben (mint ahogy Rita fia is bízik a saját testében), és egyre inkább képesek leszünk a dokinak határt szabni, hogy meddig mehet el, és meddig nem. Hogy csak azt kelljen elviselnünk, amit nagyon muszáj, azt viszont rossz érzés nélkül.
Én csak most kezdtem igazán tartani a gyermekorvosunktól..
Lányom 18 hós oltásánál „kiderült”,Katámnak pici a feje…Kérdés:anyuka nem vett észre valami furcsát a gyermeken,hogy szellemileg nem úgy teljesít ahogy kéne?Megrémültem remegő hangon válaszoltam,hogy szegénykém már angolul is próbálkozik-de rögtön meg is bántam,nehogy mostmeg ez legyen a baj.Szóval megkértem Katámat,hogy tegye a helyére a játekot és köszönjön..Megtette és kimentünk a rendelőből.Én szédelegve,mert eddig azt hittem,hogy milyen kis okos gyermekem van…Mért nem lehet azt kérdezni,hogy mit TUD a gyermek,és akkor egy szakember egyből vágja ,hogy mi a helyzet.És egyáltalán miért mindíg a hiányosságokra koncentrál a többség????